Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 50-74. szám)
1935-03-24 / 69. szám
,4 r^ 10 fillér. Nyíregyháza, 1935, március 24 TT , I Trianon 15.) m é„ olyMl> 69 (604) eíó m. * l (tSűrmp Sierkesstőaég kiadóhivatal Befcblen-a, 1. ?®atetakarékl ctekkissáro 471S9, Telefon 77. * POLITIKÁI NiPILiP * Előfizetés 1 hóra 2-50 P, Negyedévre 7'50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény Ma és minden vasárnap képesmelléklet. n reformpolitikai szükségesség a köztadatban Soha nem volt még nagyobb szükség arra, hogy alkotó szándék, komoly épitő munka lépjen az önző személyi harcok, a meddő pártcsatározások helyébe, mint a mai, még mindig történelmi időkben, amidőn a közeljövőben talán évtizedekre eldől a magyar sors, a minden más népnél többet szenvedett magyar nemzet sorsa. Gömbös Gyula nem elégedett meg ennek a nyilván való igazságnak felismerésével és hirdetésével, hanem hosszú esztendők kitartó, lelkes munkásságával bevitte a köztudatba eszméit, megalkotta minden magyar kérdésre kiterjeszkedő reformprogrammját, s most a nemzeti közvélemény bizalmával a magyar nép széles rétegeinek támogatásával útnak indul, hogy mindanynyiunk javára ^megvalósítsa nagy célkitűzéseit. Senki sem szerette még jobban a népet, ennél a tősgyökeres magyar fajtából sarjadzott lánglelkü Vezérnél, aki minden magyart, apát és fiút, erőst és gyengét, a termékeny szellem és a dolgos kéz munkásait — magához szólit a nemzetmentő, jövőtalakitó munkára. A haza minden egyes polgárára, a nép minden egyes fiára egyformán számot tart, mert ma mindenkire, a legkisebbek hitére, a legszerényebb erőkre is szükség van az ország érdekében. Közös munka, közös eredmény : Nemzeti Egység! Közös a munka, de kölcsönös a támogatás és közös lesz a munka gyümölcse is: mindazok az áldásos eredVálaszút elé ért az európai politika II kisantant mozgósítással fenyeget Mozgósítással fenyeget a kisantant, ha Magyarország, Ausztria és Bulgária követni merészeli a véderő kötelezettség terén a német példát. Ezzel a tervvel szemben Olaszország azt követeli, hogy a nemzetek egyenjogúsága alap ján a volt központi hatalmakat, Magyarországot, Ausztrist és Bulgáriát fel kell fegyvejezni, mert Mussolini nem akarja tűrni, hogy kétféle nemzet legyen Európában. A Daily Telegraph értesülése szerint a kisantant megbízta Titulescut azzal, hogy a nagyhatalmaknál tiltakozzék Ausztria és Bulgária, de főképen Magyarország felfegyverzése ellen. Római hír szerint Olaszország pártolni [fogja Ausztria és Magyarország felfegyerkezésének az ügyét, ami könnyen ellentétet okozhat Olaszország és Franciaország között. Párisi jelentés szerint Suvich olasz külügyi államtitkár ma reggel Párisba érkezett, ahol ma délben Eden angol főpecsétőr négyszemközt tárgyalt Lavallat. Németország követelései a tengeri haderő fejlesztése terén talmak, hogy a balti tengeri német haderő ugyanolyan legyen, mint az orosz tengeri haderő. 2. Anglia biztosítsa Németországot arról, hogy egy esetleges német-orosz háború esetén Orosz országnak a Fekete tengeren levő hadihajóit nem engedi át a Gib raitár szoroson. Simon angol külügyminiszter Londonban az újságírók előtt kijelentette, hogy ha az európai tárgyalásainak látható eredménye talán nem is lesz, meglepő fordu'atok sem várhatók. Londoni hir szerint Hitler a következőket fogja előterjeszteni a tárgyalások során : 1. járuljanak hozzá a nagyhaflz olasz külpolitika alapelve: fegyerkezési egyenjogúság és biztonság A Morning Post római levelezője római magyar diplomáciai körökből nyert értesülése szerint azt irja, hogy magyar részről nem tekintik az olasz-jugyszláv baráti és kereskedelmi kapcsolat kifejlesztését a magyar törekvések akadályozójának. Olaszországnak erre a lépésére saját biztonsága érdekében szüksége zolt. A Daily Telegraph szerint a közeli napokban rendkívül súlyos idő kövatkezik el a nemzetközi életben. Az európai nagyhatalmak válaszút elé érnek. Mussolini politikájának alapja a jövőben is az marad, ami eddig is volt: fegy verkezési egyenjogúság minden állam számára és biztonság. A szovjet készen áll a háborúra Washingtoni jelentés szerint az amerikai szovjet követ Newyorkban előadást tartott s beszédében arról elmélkedett, hogy háború esetén világháború lesz. Ez a háború azonban sokkal kegyetlenebb lesz minden eddiginél. A szovjet minden eshetőségre felkészült. mények, melyek a mai s az eljövendő nemzedékek részére a külső és belső megújhodást, az anyagi jólétet és a lelki békét biztosítani fogják. A legtöbb kerületben ma járt le az ajánlások benyújtásának határideje Ma délig kellett benyújtani a legtöbb választókerületben az ajánlási iveket. Az eddigi jelentések szerint jelölteknek körülbelül 30 százaléka nem tudta megszerezni a szükséges ajánlásokat. A pestkörnyéki kerületben a Nemzeti Egység pártja 52.000, a keresztény párt 12 000, a demokrata ellenzék 5000 ajánlást szerzett. Hir szerint a nemzeti szocialistáknak is sikerült annyi ajánlást összeszedniük, hogy a választásban részt vehessenek. flndaházy-Kasnyát kiutasították Békésből Békés vármegye közigazgatási hatósága Andaházy Kasnya -Béla képviselőjelöltet a vármegye egész területéről kitiltotta. A kitiltás indokolása megállapítja, hogy Andaházy-Kasnyának nincs fa vármegye területén Jközségi illetősége, ott tartózkodása pedig az állam rendje és a közrend érdekében nem kívánatos. Betiltották a nyilaskeresztesek lapját A Hivatalos Lap mai száma közli', hogy az Enyingen megjelenő Mezőföld című hetilapot, Festetich Sándor grófnak, a nyilaskeresztesek vezérének a lapját a belügyminiszter betiltotta. Németország nem akar háborút Göbbels propaganda miniszter Hannoverben nagy beszédet mondott. Németország nem akar egyebet, mondotta, minthogy a töobi nagy nemzetekkel va'ó egyenjogúságát elismerjék. Nem azért fejleszti a hadseregét, mintha háborút akarna, hanem azért, hogy a békét szolgálja. Európára nem a felfegyverzett Németország, hanem a felfegyverzetlen Németország jelentett veszedelmet. Id0)áráw Elénk délnyugati, nyugati légáramlás, nyugaton felhősebb idő, eső, esetleg zivatar várható. Az éjjeli fagy megszűnik, ellenben a holnap délelőtti felmefegedés valószínűleg gyöngül.