Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 50-74. szám)

1935-03-23 / 68. szám

4. oldal i #j| Ew (Trianon 15.) 1934, március hó 23 A törvényhatósági bizottság rendkiviili kiviili közgyűlése Szabolcs és Ung közigazgatá­silag egyelőre egyesitett várme­gyék törvényhatósági bizottsága tegnap délelőtt rendkívüli közgyű­lést tartott. A közgyűlésen, amely iránt nem nagy érdeklődés nyil­vánult meg — Mikecz Ödön dr. főispán elnökölt. A Hiszekegy elmondása után Mikecz Ödön dr. elnöki megnyi tójában rámutatott a legutóbbi közgyűlés óta lefolyt jelentős ese­ményekre, a Gömbös kormány lemondasára és újjáalakítására, valamint a ház feloszlatására és az uj választások kiírására. Nem akarok politikai nyilatkozatot ten­ni — mondotta — csak arra ké­rem a törvényhatóság tagjait, hogy megfontolással válasszák meg azt a követet, akit alkalmas nak és megfelelőnek tartanak a nagy reformelgondolások megva­lósítására. Meleg szavakban parentálta el az elnöklő főispán a törvényha­tóság két elhunyt tagját, Lipcsey Zoltánt és Márföldi Istvánt, majd a rendkívüli közgyűlést, amely­nek tárgysorozatán mindössze 21 pont szerepelt, megnyitotta. A közgyűlésnek bemutatták dr. vitéz Keresztes Fischer Ferenc volt belügyminiszter és Kállay Miklós dr. volt földmüvelésügyi miniszter búcsúlevelét. Mikecz Ödön dr. köszönetét fe­jeszte ki a kabinetből eltávozó Kállay Miklósnak, azért a szere­tetért és odaadó munkájáért, amit a sokat sanyargatott szabolcsiak­kal tett. Ugyancsak bemutatták dr. Darányi Kálmán földmüvelés­ügyi miniszternek kinevezését közlő leiratát is. A közgyűlés a tárgysorozat pontjait minden hozzászólás nél­kül elfogadta és az alig egy óra alatt lepergett gyűlést Mikecz Ödön dr. zárta be. A Budapestre utaző vidéki utas tízparancsolata: — A Metropole Szállodában lakom, mert 1. Kényelmes, folyóvizes, telefon­nal, rádióval és központi fűtéssel ellátott szobákat 4 pengőtől, két ágyast 7 pengőért kapok. 2. Teljes penzió már 8 pengőtől kapható. 3. A Metropole konyhája Euröpa­hirü. 4. A Metropole a főváros művészi és társadalmi élete előkelőségeinek találkozóhelye. 5. A hangulatos étteremben estén­ként Bura Sándor hírneves cigány­zenekara muzsikál. 6. A gyönyörű telikertben egy re­mek jazz zenéjére táncol a közön­ség. 7. A fényes kávéházban igazijri­lágvárosi hangulat uralkodik. 8. A Metropole a város Jszivében fekszik (Rákóczi-ut 58.) 9. A személyzet elismerten figyel­mes és előzékeny. 10. Borravaló megváltás 10°/o 1 legújabb tavaszi divat a saját készítésű kerámia Kerámiai tanfolyamot nyit a Benezur Kör Nemcsak Nyíregyházán, hanem az egész országban legkedveltebb dísztárggyá lett a kerámiai ké­szítmény. Ma már ötletesebbnél­ötletesebb és művészi kivitel te­kintetében a legtökéletesebb ke­rámiai tárgyak készülnek Nyír­egyházán és joggal mondhatjuk, hogy a tavasznak egyik divatcikke lett a kerámia. A tavasz első hír­nökei, a hóvirág, és az ibolya sokkal kedvesebbek és bájosa'b­bak egy miniatűr kerámia-vázában és ha ezt a vázát saját maga ké­szítette az ember, az érzés még fokozódik. Sokan vannak, akik ez okból érdeklődnek a kerámia készítése iránt, éppen ezért elhatározta a Benezur Kör vezetősége, hogy módot nyújt a kerámia készítés iránt érdeklődőknek egy tanfo­lyam keretében a kerámia készí­tés elsajátítására. A tanfolyam hat hétig fog tar­tani és annak vezetését a Ben­czúr Kör legjobb kerámikusai vállalták. A kerámiai tanfolyam április hó 2-án kezdődik és arra jelentkezé­seket már most elfogadnak. Je­lentkezni lehet a Kör Horthy Mik­lós 2. sz. alatti helyiségében na­ponta d. e. 10—12 ésd. u. 3—5 óra között Berky Nándornál, aki mindennemű felvilágosítással kész­séggel szolgál az érdeklődőknek. Keletbélyegzők kaphatók lapunk kiadóhivatalában Tizenhárom év után felmentés 1922-ben a borsodvármegyei Boldva községben mulatság .köz­ben kiszúrták Kabdebó Ferenc földműves szemét. A gyanú Vé­kony István gazdalegényre irá­nyult. aki két fiatalkorú vallo­mása alapján el is Ítélték. Vékony a szabadságvesztést ki is töltötte. Most 13 év után Vékony perújí­tást kért s a megtartott főtárgya­láson a tanúvallomások, főként pedig a sértett vallomása alapján is sikerült ártatlanságát bebizonyí­tani. A bíróság ezek alapjan a 13 évvel ezelőtt elitélt és az ítéletet elszenvedő gazdát felmentette a vád alól. iagy sikerre való tekintettel megismétlik az finyasziv előadását Szerdán este játszotta másod­szor a Nyíregyházi Izr. Ifjak mű­kedvelő gárdája Gellért Lajosnak az „Anyasziv" c. zenés életképét. Az Iparos Székház nagyterme má­sodszor is megtelt közönséggel és a ^legnagyobb elragadtatással hallgatta végig a gyönyörű szép színmüvet. A szereplők játéka messze túl­haladta a műkedvelői átlegot. Amit a fiatal műkedvelők produ­káltak, minden dicséretet megér­demel. Físch Ármin a színjátszást valósággal művészetté emelte. Németi László és Eisdorfer József is tökéletes alakítást nyújtottak. Lisszauer Sándor gyönyörűen éne­kelt, Friedmann Lajos remek hu­morral alakította szerepét. Steif Imre is kitűnő volt. Fischer Hen­rik, Amsei Miklós, Springer Hen­rik, Blau Ernő és Leimsider Hugó is dicséretet érdemelnek. Az Anyasziv kitűnő megrende­zéséért Schack Miklóst külön meg kell dicsérni. Határozottan tehet­séggel és hozzáértéssel rendezte meg a darabot. A siker oroszlán­része a rendező nevéhez fűződik. — Mosott rongyot bármi­lyen mennyiségben vesz a Merkúr könyvnyomda. Hivatalosan emelték a horgonya termelői árát Az őszirózsaburgonya 50, Ella 40, Krüger 25, Wolt­mann 60 fillérrel drágult A Felsőtiszai Burgonyakereske­dők Alkalmi Egyesülésétől vett ér­tesülésünk szerint a Budapesti Burgonyaármegállapitó Bizottság március 20-án tartott ülést, amely alkalommal a burgonya termelői árát felemelte és egyes fajtákra a következő termelői árakat állapí­totta meg budapesti paritásban: Őszirózsa 5 50 pengő Ella 450 „ Krüger 3 95 „ Woltman 4'30 , Ezen árak szabolcsi feladóállo­másokon a következőképen ala­kulnak : Őszi rózsa 4 50-4 70 P Ella 3.50—3 70 P Krüger 2.70-2.90 P Woltman 3.—3.20 P A Felsőtiszai Burgonyakereske­dők Alkalmi Egyesülésének tagjai ennél olcsóbban nem vásárol­hatnak burgonyát budapesti szál­lítás céljaira. Információnk szerint ugy bel­földi szállításra, mint exportcélra igen élénk kereslet van burgonya iránt és igy előreláthatólag to­vábbi áremelés fog bekövetkezni már a közeli napokban. Egyes burgonyafajtákért már ma is a hi­vatalos árakat meghaladó árakat fizetnek a kereskedők. Fizessen elő & Nyirvidék­Szabolcsi Hírlapra. A kir. kat. gimnázium márciusi Ünnepe A kir. kat, gimnázium tanártes­tülete és ifjúsága 1848. március idu­sa halhatatlan emlékének 1935. évi március hó 24-én, vasárnap d. e. 9 órai kezdettel a róm. kat. elemi iskola dísztermében hazafias ün­nepség keretében áldoz, amelyre az érdeklődőket tisztelettel meg­hívja az Igazgatóság. Műsor: 1. Hiszekegy. Énekli az intézeti énekkar. 2. A vendégeket üdvöz­li Mozga Zoltán ifj. köri elnök. 3. Petőfi-szimfónia. Kozma An­dortól. Szavalja Kormos Károly VIII. o, t. 4. Ünnepi beszédet mond Murányi Kálmán tanár. 5. Uj március. Színdarab. 6. Strauss toborzó és Egressy-Allaga Klapka induló. Előadja az int. énekkar. 7. Nem, nem, soha I Szathmáry Istvántól. Szavalja Szilágyi József VII. o. t. 8. A vendégektől bú­csúzik Bondor István ifj. köri titk. 9. Himnusz. Zászlótisztelgés. Belépődíj nincs. Rádió és rádiócsövek, mindenféle rádióhoz az összes alkatrészek, átalakítás és modernizálás. j V\ TH ADRVműszaki és ÍVUnrtIXÜAridiö üzletében KRESKAI RÁDIÓLABORATORIUM. Zrinyi Ilona-utca 8. sz. Telefon 476. ^wwwwwwwwwwm RÁDIÓ Március 23. Szombat. 4 10 Harsányi Gizi Jelőadása. — 5 00 Közvetítés a Hutter és Lever Rt. gyártelepről. — 5'45 Munkásdal­egyletek hangversenye. — 6'45 Mit üzen a rádió. T20 Kár­páthy Ernő dr gitározik. — 7 50 Csák Zoltán dr előadása. — 8'20 Operettrészletek. — 9 50 Hirek, időjárásjelentés. —\W10 Cigány­zene. §— 1100 Gramofon. — 0'05 Hirek. BUDAPEST II. 6-15 Gramofon. — 700 Szalonzene. — 8 25 Hi­rek. — 8 50 Gordonka. — 9 45 Kertész József tengerésztörténete. — 1020 Jazz-zene. Állandó hétköznapi közvetítés 6-4S Torna. — 9'4S Hírek. — 10-00 Felolvasás, utána délelőtti hangverseny. — 11'IB Nemzetközi vizjelző szolgálat. — 12'00 Déli hiraugszó, utána hang verseny, közben — 12'30 Hirek. — 130 Időjelzés. — 2-40 Hirek. élelmi­szerárak. — 4'4S Időjelzés, hirek, Sok csibéje lesz, ha jó keltető-gépet használ. Most alkalma van egy rendkívüli vételre. Elköltözés miatt beszüntetett farmról teljesen uj, két keltetésben nagyszerű eredményt elérő, 360 tojásra berendezett Marabu-keltetőgép nagyon olcsón eladó. Ugyanott 2 méter széles drót­kerítés-anyag, könnyen szétszedhető két csirkeól, mű­anya potom áron eladó. Cim a kiadóban.

Next

/
Thumbnails
Contents