Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-24 / 46. szám

(Trianon 15.) február h«. 24 9 old*' fi legelső tavaszi munkák a gazda­ságban Közeledik a tavasz. Még hi­degek ugyan az éjszakák, még megkeményszik reggelre a sár a fagytól, de mind nagyobb a fekete meg a zöld folt a határ­ban és mindig kisebb és kisebb a fehér, olvad a még meglévő hó. Reménykedve várja a gaz­da, hogy mit hoz az uj tavasz. Legelsősorbnn pedig azt vár­juk, hogy mikor szikkad a föld, mikor lehet már dolgozni a ha­tárban. Bizony szeretnénk már mielőbb földben látni a tavaszi vetéseket, legalábbis a koraiakat. De a vetésig még más egyéb elvégezni való munkák is akad­nak. A legelső tavaszi munka az őszi szántások elsimítása, foga­solása legyen. A tél folyamán a hantok elaprózódtak, a fagy szétporlasztotta azokat, de még együtt áll minden rög, azt szét kell teríteni A barázdák orma azonmód van, ahogy ősszel az eke után maradt. Az ilyen, hullámos felületü föld hamar megszikkad annyira, hogy rá lehessen menni a fogassal, de ha nem simítjuk el, hamar ki is szárad, sok nedvesség elpá­rolog, amire pedig a növények­nek nagy szükségük lenne. Kü­lönösen ezidén, amikor nagyon kevés volt a téli csapadék. A nagykállói m. kir. mezőgazda­sági szakiskolánál decemberben 21, januárban 25, februárban pedig a mai napig mindössze 14 mm. csapadékot mértünk, ami bizony nagyon kevés, mert a téli honapokban legalább 60 —70 mm. nek kellene lenni, hogy nyáron a növények |ne szűkölködjenek. Ezt ű keveset is ugy tarthatjuk meg a növé­nyek számára, ha mennél job­ban csökkentjük az elpárolgást. Az elpárolgást pedig azáltal le­het csökkenteni, ha simán és porhanyóan tartjuk a talajt. Ezért kell a földet megfoga­solni, mihelyt annyira száraz, hogy a fogashoz nem ragad. A legelső tavaszi munka tehát az őszi szántások elsimítása, foga­solása kell, hogy legyen. De ne csak a szántóföldet fogasoljuk meg. Ha a nedves­ség annyira szikkadt, hogy kár nélkül rámehetünk fogattal a rétre, legelőre, lucernásra, vagy másféle évelő takarmányosra, ne mulasszuk el annak a meg­fogasolását sem. Ilyenkor por­hanyitjuk ezzel a talajt, elsi­mítjuk a sok vakondturást és elősegítjük, hogy a levegő is be­hatolhasson a talajba, ami megint fontos, mert hisz az évelő takarmányosok hosszú időn keresztül nincsenek szántva. Ez legyen tehát a gazdaság­ban az első tavaszi talaj munka, mert bármennyi tápláló lanyaga legyen is a növénynek, nedves­ség nélkül nem tudja fölvenni. A tavaszi fogasolás pedig a nedvesség megőrzését segíti elő­B. B. — Református zsoltárok, Szent Biblia, Újszövetség eredeti árakon kaphatók az Ujságboltban. Itt a tavasz hírnöke! A közkedvelt Mauthner mag-árjegyzék megjelent! Kérje azonnal mert ingyen és bérmentve küldi Önnek a több mint 60 év óta fennálló világcég •• •• UIUITIiyCD flIMAI m ag terme1 0 és magkerekedeimi rt. railU I nfllLlt UUUn Budapest, VII., Rottenbiller u. 33. A dohány melegágyainak készitése Irta: Balogh Gyula gazdasági tanácsos, törv. szakértő II. A bemelegedett, elegyengetett és leülepedett ágyakra helyez­zük fel a deszkakereteket, ka­rókkal megfelelően rögzítsük meg, de használat előtt fertőt­lenítsük az összes faalkatrésze­ket friss bemeszeléssel és 2 szá­zalékos formalin-oldattal mos­suk le az elhasznált molinókat és használatba kerülő hasurá­kat. Ajánlatos lenne minden ker­tésznek legalább egy-egy kere­tes, üvegfedelü ágyat is készí­teni, de ez költséges volta miatt alig lehetséges, tehát legalább arra törekedjünk minden esz­közzel, hogy minden ágy meg­felelő molinóval és nádhasurá­val legyen felszerelve. A felhelyezett melegágy desz­kák külső oldalát rakjuk be trágyával, majd a keretekbe rakassunk porhanyós, átrostált, átfagyott, tápdus földet, melyet lehetőleg mindég az előző év­ben készítsünk és gyűjtsünk össze erre a célra, de arra vi­gyázzunk, hogy olyan talaj le­gyen, mely még melegágy ré­szére nem volt használva. A rétegekben való felrakás közben locsoljuk meg a földet bőségesen forró vízzel, vagy 2 százalékos formalinoldattal, mellyel védekezünk a tőfekély, gyökérüszkösödés, nyálkásrot­hadás, stb. betegségek ellen. Az öntözéssel egyidejűleg locsol­juk meg az ágyakat folyóölen­ként 15—20 deka káli és szu­perfoszfát műtrágyával, mellyel a palánták fejlődését és ellen­állóságát sokszor hathatósan fokozhatjuk. Ezek elvégzése után takar­juk le az ágyakat és hagyjuk állani 4—5 napig, mely idő alatt a melegágyi föld gyom­magvai nagyrészben kikelnek. A vetés előtt gereblyézzük át az ágyakat, hogy a kikelt gyo­mok elpusztuljanak és március 10—20. között fokozatosan ves­sük el a száraz homokkal, vagy hamuval kevert magot arra vi­gyázva, hegy a melegágy egy négyszögméterére egyenletesen elosztva 1 és fél—2 gramm mag­nál több ne kerüljön, mert a kelés sürü lesz. Arra vigyáz­zunk, hogy a melegágy kere­tein kivül, különféle zöldségfé­lét ne vessenek a kertészek, mert ez káros lehet a palántára. Hangsúlyozottan kivánom a figyelmet felhívni arra, hogy minden beültetendő kat. hold terület után, a debreceni és ka­padohányoknál 15—16, kerti dohányoknál 24 négyszögméter, melegágyi vetésterületet készít­tessünk, mert csak az esetben leszünk képesek olyan erős, jógyökérzetü, zömök palántát nevelni kellő időre, mellyel ko­rán, megfelelő időjárás mellett, május derekára, a dohányfölde­ket beültethetjük. Fa eladási hirdetmény. A Szepesi Káptalan Olaszliszkai Uradalma vágásában termelés alatt lévő circa 1000 ürméter tölgy hasáb és dorong illetve kis részben nyár tűzifa mennyiség f, hó 28-án déli 12 órakor Olasz­liszkán az uradalmi irodában nyilvános szóbeli árverésen el fog adatni. A fa Olaszliszkán a helyszínen megtekinthető. Az árverésen részt venni szán­dékozók tartoznak az árverés megkezdése előtt 1500 pengő óvadékot letenni. Az árverési feltételek a Káp­talani Intézőségnél megtekinthetők. 5 SZOBÁS összkomfortos lakás május hó 1-ére Bethlen-utca 75. szám alatt jutányos árért kiadó. — Érdeklődni Kislakásépitő K. f. t. megbízottjánál Vay Ádám­utca 15. alatt. 3x Sertéspestis szérum ára A földmüvelésügyi miniszter rendelete folytán a sertéspestig szérum-készitmények ára jelentő­sen csökkent. A sertéspestis szé­rum ára most már literenként 68 pengő helyett 62 pengő, a ser­téspestis- és orbánc elleni kettős szérum ára az eddigi 85 pengő helyett 74 pengő és a lóból ter­melt szérum ára az eddigi 64 pengő helyett 60 pengő. 314/1935. Árverési hirdetmény. A nyirbogdányi volt Úrbéres birtokosság, feloszlása miatt 1935 február 26-án d. e. 10 órakor Nyirbogdány községházánál tar­tandó nyilvános árverésen eladás­ra kerül, 1 drb. 3 éves tenyész­igazolvánnyal bíró pirostarka bika és 2 dro. 2 éves szőke kan, azon kivül lednek és zab szalma. Nyirbogdány, 1935. febr. 16. 720-3 Elöljáróság. Hirdetmény. A kenézlői Legeltetési Társulat tulajdonát képező fürdő bérbe­adó. A feltételek a kenézlői kör jegyzői irodában 'megtudhatók. Pályázati határidő 1935, évi már­cius hó 1-én déli 12 órája. Kenézlő, 1935.' február 20. Dukon Béla társulati jegyző. Deák Mihály társulati elnök. E rzsébet Királyné-Szálló BUDAPEST, IV., EGYETEM-UTCA 5. SZÁM. (A Belváros központjában) 60 éve a fővárosi és vidéki uri közép­osztály találkozó helye. 100 modern, kényelmes szoba. Az étterem és kávéházban cigányzene. Leszállított árak! Az Erzsébet pince a főváros legszebb sörözője! Szabó Imre tulajdonos

Next

/
Thumbnails
Contents