Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-26 / 22. szám

4 ra 10 fillér. Nylregvháza, 1935. január 26 I / (Trianon 15.) ,„ éTlolyllln 22 (566) szá m * C)Z()mO(lt <iarkeestőség é« kiadóhivatal Betlilen-n. 1. !«*íatakaréki csekktiám 47189. Telefon 77. * POLITIRil BAPILAP * Előíizefcós 1 hóra 2*50 P, Negyedévre 7'50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény II legitimisták aggodalmai Az utóbbi esztendőkben már igen gyakran halottuk hangoztatni azt a félelmet és aggályt, hogy a magyar ál­lam, illetve a magyar kor­mány felelős tényezői az ősi, ezeréves alkotmányt félre­téve diktatúrára töreksze­nek. Ezeknek az aggodalmas­kodásoknak adott hangot is­imét a legitimisták társaskö­rének közgyűlésén Zichy János gróf, amikor beszé­dében azt kifogásolta, hogy a kormány épen akkor gon­dol nagy reformokra, ami­kor a magyar nép ellenálló ereje a válság következté­ben meggyengült, a közép­osztály tüggő helyzetben él, az arisztokrácia pedig az anyagi romlás lejtőjén csú­szik lefelé. A magyar tár­sadalom jelenlegi helyzeté­nek ebből a diagnózisból Zichy János gróf azt a kö­vetkeztetést vonja le, hogy a kormány az általa tervbe vett reformokkal tulaj don­képen a saját egyeduralmát akarja előkészíteni, aminek példájául az uj választójogi törvényt jelölte meg az ag­gódó szónok s azt vesze­delmes sötétbeugrásnak ne­vezte. Ezek az aggályok kétség­telenül a magyar kormány elnöke, Gömbös Gyula el­len irányulnak, márpedig a miniszterelnök két és fél­esztendős kormányzati tevé­kenysége alatt igazán bősé­ges bizonyságát adta annak, hogy egy hajszálnyit sem hajlandó eltérni a magyar alkotmány irányvonalától, annak szelleméhez minden­kor ragaszkodik és egész reformpolitikáját ennek az alkotmánynak alapzatára épí­tette fel. Ami pedig Zichy János gróf érvelését illeti, annak következtetéseit teljesen ért­hetetlennek tartjuk. Mert az uj választójogi törvény tud­A szolnoki beszéd visszhangja Parisban Párisból jelentik. A francia la­pok élénken foglalkoznak Gömbös miniszterelnök szolnoki beszédé vei. Általában kiemelik beszédé­nek azt a részét, amely azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy Ma­gyarország nem mond le a reví­zióról s azt, amelyikben azt mon­dot a a miniszter, hogy Magyar­országot nem lehet őrök időre kiskorúságra kárhoztatni. Nagy tííz pusztított a Cbinoin gyárban Az éjszaka robbanás történt az újpesti Chinoin vegyészeti gyár­ban s a robbanást követő tűzben négy szárító épület, a benne fel­hamozott löbb száz métermázsa gyógyáiuval elégett. Az oltási munkálatok során négy ember, közöttük két tűzoltó, megsebesült s kórházba szállítot­ták valamennyiüket. A tüzet valószínűleg öngyulla­dás okozta. Az anyagi kár nagy­ságát számszerűleg még nem ál­lapították meg. Hz utcai járókelők elfogták egy trafikosnö merénylőit Ma délelőtt Budapesten az Aradi és Izabella utca sarkán levő tra­fikba két fiatal ember tépett be s arra kérték a trsfikosnőt, hogy a kirakatban levő képeslapokból adjon nekik egy párat. Amikor a trafikosnö észrevette, sikoltozni kezdett, mire a merénylők jobbnak lá fák kereket oldani. A trafikos­nö azonban az utcára is utánuk ment s az utcai járókelők a rend­őrökkel együtt űzőbe vették őket. A két fiatal embert sikerült is el­fogni. Az egyik Pusztai Ferenc, a másik Boné József. Mindkettőjüket előállították a kerületi kapitányságon. Katasztrófa a tengeren Ötven utas elmerült a habokban Newyorkból jelentik, A Mohawk amerikai gőzös a partoktól 4 ki lométernyire összeütközött egv komphajóval. A hajónak 1107 utasa vol'. A katasztrófa híréie a mentő hajók nyomban az utasok mentésére siettek, legnagyobb ré szűket kikerült is megmenteni, de 57 utas eltűnt. Az egyik hiradás szerint a hajó nyomban elsülyedt, a másik hír szerint a súlyosan megrongáló­dott hajót sikerült partra vontatni. Érdekes megjegyezni, hogy en nek a hajóstársaságnak a tulaj donában volt a tavaly olyan bot­rányos körülmények között el­pusztult Morro Castle személy­szállító hajó is. Az eltűntek között van a hajó kapitánya is. valevőleg a magyar nép al­kotmányos jogait kivánja korszerű alapokra helyezni, kiszélesíteni s a titkos vá­lasztás bevezetésével módot és lehetőséget akar nyújtani az ország minden szavazó­polgárának arra, hogy min­den erőszaktól és kényszer­től mentesen élhesen alkot­mányos jogaival. Ha a legitimisták szónoka ezzel szemben a választó­jogi törvényben a diktatúra veszedelmét látja felbuk­kanni, ugy álláspontján 'leg­feljebb csodálkozhatunk, de azt, miután megérteni nem tudjuk, magunkévá nem te­hetjük. Amerikában nagy forgalmi akadályokat okoz a hóesés Washingtonból jelentik. A hó­akadályok miatt Amerikában csak­nem teljesen megszűnt a forga­lom. A vonatok, autók ezrei ál­lottak meg a hótoslaszok előtt. Newyork utcáin olyan nagy a hó, hogy az előkelőbb sportkedvelő közönség sível közlekedik. Az or­száp különböző részein eddig 180 ember fagyott meg. Román tüntetések Bukaresti jelentés szerint teg­nap Románia nagyobb városai­ban tüntetést rendeztek a revízió ellen. A tüntetések minden za­vargás nélkül folytak le, csupán Bukarestben követelték zajosabban Jamandi eltávolítását. , Az olasz iskolákba bevezetik a katonai oktatást Rómából jelentik. Február else r jén Olaszország valamennyi kö­zépfokú és felsőfokú iskolájáhan bevezetik a katonai oktatást. A cél érdekében 2000 olasz tisztét vezényeltek ki oktató tanárokul az iskolákhoz. Amerika nagy közmunkát indít meg Washingtonból jelentik. A kép­viselőház megszavazta a közmun­kasegély törvényjavaslatot. A kor­mány 4880 millió dollárt bocsájt a talajjavítás, vízmüvek létesítése és erdősítés céjaira. Francia-német tárgyalás A Matin értesülése szerint La­val francia külügyminiszter teg­nap a párisi német nagykövettel órák hosszat tanácskozott. Hiva­talos körök azt mondják, hogy a tárgyalásokból nem szabad azt a következtetést levonni, mintha a két ország viszonyában lényeges fordulat következett volna be. A Rákosi-ügy Rákosi Mátyás bünperének mai tárgyalásán az ellenforradalomban résztvett tanuk tettek vallomást azokról a borzalmas kínzásokról, amelyekkel Szamuelly és terrorista társai a másvilágra küldték áldo­zataikat. Időjárás További enyhülés, élénkebb nyugati szél, növektdő felhőzet, sok helyen köd, néhány helyen kevés eső, a hegyekben havat eső várható, Az olvadás a maga­sabb hegyekben is megkezdődik,

Next

/
Thumbnails
Contents