Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-22 / 18. szám

6. alrial. (Trianon 15.) 1935 január hA 22 Franciaország és a keleti egyezmény Párisi jelentés szerint a francia kormány elejtette azt az eddigi tervét, hogy a római egyezményt a keleti egyezmény eláirásától tette függővé. Most már abban az esetben is hajlandó Németország­nak a római egyezményhez való csatlakozását elfogadni, ha nem is irja alá a keleti egyezményt. Mindaddig azonban, mig Német­ország nem csatlakozik a keleti egyezményhez is, nem hajlandó a leszerelés kérdéséről tárgyalni vele. Bukarest a revízió ellen tüntet Bukaresti jelentés szerint január 24-én nagyarányú tüntetést ren­deznek Bukarestben a revizió ellen. bhnaú Harmswortb balesete Bécsi jelentés szerint Edmond Harmsworth, Rothermere lord fia egy sikiránduláson bokaficamo­dást szenvedett. Harmsworth haza­utazott Londonba. Tömeges büntetések a járdák tisztán nem tartása miatt Több alkalommal figyelmeztet­jük, a háztulajdonosokat és a la-' kókat is, hogy a járdákat tisztán kell tartani. A sikos felületeket le kell kapartatni s utána felhinteni homokkal vagy hamuval. A rend­őrség ellenőizi az utcákat, figyel­mezteti is a lakókat, hogy tisz­títsák le rendesen a ház előtti ré­szeken a gyalogjárókat s ennek ellenére tömeges feljelentések tör­téntek, mert nem tartják be a rendörségnek ezt a rendelkezését. Az utóbbi időben igen sok bal­esetet okozott a sikos járda. A rendőrség fokozottabb ellenőrzést gyakorol és szigorúan büntetik azokat, akik nem tartják tisztán a a gyalogjárókat. A héten is töme­ges büntetések voltak a rendőr­ségen kihágás miatt. Akiket má­sodszor jelentenek fel járdájának tisztán nem tartása miatt nagyobb büntetést kap, mint az első alka­lommal. 481—1934. vsz. Árverési hirdetmény kivonata. A bpest közp. kir. járásbíró­ságnak 218040-1934. sz. alatt kelt kielégítési végrehajtást ren­delő végzése folytán Adriai Biztosító Társulat javárt 746 P 56 fillér tőke sjár. erejéig 1934. december 14 napján végrehaj tás utján lefoglalt és 2540 pen­gőre becsült ingóságok, u. m. cséplő, állatok, burgonya, trak­tor, fenti kir járásbíróságnak fenti szám alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Nyirgyulajban 1935. évi január hó 31. napján d. u. fél 3 órakor nyilvános birói árveré­sen el fognak adatni. Nyírbátor, 1935. jánuár 10. Vass Béla 241 kir. jb vhajtó. A nyíregyházi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. Tk. 19759—1934. szám. Árverési hirdetmény kivonat. Gávai Takarékpénztár rt. vég­rehajtatónak Kohn Ármin és Kohn Dávidné Posner Hanni végrehaj­tást szenvedők ellen indított vég­rehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. ti c. 144, 146. és 147. §§. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 51 P tőkekövetelés, ennek 1933. évi december hó 8. napjától járó 6 százalékos kamata, 17 P 50 f. eddig megállapított per és végre­hajtási és az |árverési kérvényért ezúttal megállapított 8 P költség, valamint a Kohn Árminnal szem­ben csatlakozottnak kimondott Rosenthal IVilmos 6,873,643 K, Deutsch Samu 520,000 K, Dan­czinger Béla 7,354,500 K, Kal­már Sándor 4,128,000 K tőkekö­vetelése és járulékai behajtása végett, a nyíregyházi kir. járásbíróság területén levő Gáva községben fekvő s a gávai 1182. sz. betét­ben A. + 2. sor 1250/37. hrsz. 78 négyszögöl ház és udvar az Ókenderföld dűlőben 1/3 részben Kohn Ármin, 2/3 részben Kohn Dávidné Posner Hanni nevén álló illetőségre 2000 P kikiáltási ár­ban, de a Kohn Dávidné nevén álló illetőségre a 10361 — 1929. tk. sz. végzéssel (Kohn Dávid Posner Hanni férje) javára beke­belezett haszonélvezeti jogra te­kintettel, az ezen haszonélvezeti jogot megelőző követelések fede­zetére 3217-38 pengő szükséges, amennyiben az ingatlan az első árverésen ennyiért leiadható nem volna, a nyomban megtartandó ujabb árverésen az ingatlan a haszonélvezeti jog fenntartása nélkül fog eladatni. U. o. betétben A. kereszt 2. sor 1251/4. hrsz. 289 négyszögöl udvar az Ókenderföld dűlőben 1/3 részben Kohn Ármin, 2/3 részbei Kohn Dávidné Posner Hanni nevén álló ingatlanra 200 P kikiáltási árban, de a Kohn Dávidné nevén álló illetőségre a 10361—1929. tk. sz. végzéssel Kohn Dávid (Posner Hanni férje) javára bekebelezett haszonélvezeti jogra tekintettel, az ezen haszon­élvezeti jogot megelőző követelé­sek fedezetére 3217 38 P szüksé­ges, amennyiben {az ingatlan az első árverésen ennyiért eladható nem volna, a nyomban megtar­tandó ujabb árverésen az ingatlan a haszonélvezeti jog fenntartása nélkül fog eladatni. A telekkönyvi hatóság az árve­résnek Gáva községházánál meg­tartására 1935. évi február hó 7. napjának d. e. 10 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. LX. t.-c. 150. §-a alapján a kö­vetkezőkben állapítja meg: ? 1. A telekkönyvi hatóság azt a legkisebb vételárat, amelyen alul az ingatlanok el nem adhatók, a következőkben állapítja meg: Kohn Dávidné Posner Hannival szemben 145 4 P. Kohn Árminnal szemben: Ha az árverést kéri a csati. Rosenthal Vilmos 4333 P, a csati. Deutsch Samu 5202 P 60 f, a csati. Dan szinger Béla 5268 P 04 f, a csati. Kalmár Sándor 6046 P, a végre­hajtató Gávai Takarékpénztár rt. 6906 P 60 f. 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal szá­mított óvadékképes értékpapiros­ban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek át­adni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. LX. t c. 147, 150. 170. §§. 1908. XLI. t.-c. 21. §.) Nyíregyháza, 1934. okt. 9. Dr. Jánky sk. kir. jbiró, A kiadmány hiteléül Benedek, irodaigazgató. Tk. 324—935. szám. Sürgős kérvénye Gávai Taka­rékpénztár rt. gávai bej. cégvég­rehajtatónak Kohn Ármin és Pos­ner Hanni gávai lakosok végre hajtást szenvedők elleni ügyében. Végzés A telekkönyvi hatóság Kohn Árminnal szembeni kérelem visz­szavonását tudomásul veszi s fel­hívja csatlakozott végrehajtatókat, hogy 8 nap alatt jelentsék be, hogy Kohn Árminnal szemben az árverés megtartását kívánják-e. Egyben a 19759—934. tk. sz. árverési hirdetményt akként iga­zítja ki, hogy az árverés a gávai 1188. számú betétben A. kereszt Jól jegyezze meg, hogy legszebb nyomtatványt a legolcsóbb árban a MERKÚR NYOMDAÜZEM Telefon : 5-77. készít. Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. sz. 2. sor, 1250—37. hrsz. ingatlan a Klein Dávidné Posner Hanni nevén álló 2/3 részének a kikiál­tási ára 1466 P 66 fillér, az ugyanazon betétbeni A. kereszt 3. sorszám 1251/4. hrsz. alatt fog­lalt ingatlan 2/3 részének pedig 38 P 52 fillér. A feltételekre nézve egyébként teljes mértékben az árverési hirdetmény az irányadó. Nyíregyháza, 1935. jannár 7. Dr. Jánky sk. kir. jbiré A kiadmány hiteléül Benedek, irodaigazgató Ismét kaphatók drb-kint 10 fillérért ilyen feliratok : Eladó ház Eladó föld Bútorozott Kiadó lakás 1, 2, 3, 4, 5 v. 6 szobás Raktárhe­lyiségkiadó Pince kiadó szoba kiadö 1 vagy 2 személyre A „Nyirvldék-Szabolesl Hírlap" kiadóhivatalában Bethlen-utca 1. Városháza-épület 3024—1935. szám. Árverési hir­hirdetmény kivonata• A budapesti kir. törvényszéknek P. 36224 932. szám alatt kelt kielégítési végre­hajtást rendelő végzése folytán Országos Kislakásépitő Szövet­kezet javára 4000 P tőke s járu­lékai erejéig 1932. évi szeptem­ber hó 1. napján végrehajtás ut­lán lefoglalt és 1743 P-re becsült ingóságok, u. m. szobai bútorok a nyíregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 17191—933. sz. alatt kelt árverést rendelő végzése követ­keztében Gáva községben 1935. évi február hó 7. napján d. e. 11 órakor nyilvános birói árverésen el fognak adatni. Nyíregyháza. 1935. janur hó 10. napján. Labay Antal, kir. jb. végrehajtó. 243 Express hirdetések Patkányirtást, lakások ciánozását felelősséggel vállalom. Nánássy, Kossuth-«. 9. szám. Biztos sikerrel yUr patkányirtószer kapható. Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további nA 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 HHét •Szépen bútorozott különbejáratu szobi, azonnal kiadó Selyem-utca 5, alatt Egy mindenesleányt vagy asszonyt, ki a takarításban teljesen gyakorlott, azon­nalra keresek. Károlyi-tér 5. 259 Keresek megvételre egy jóhangu zon­gorát és egy fenyőfa hármasszekrényL Eszék-utca 2. 258 Ügyes kifutólányok jó fizetés mellett fölvétetnek az Ujságboltban. A szerkesztésért felelős: Dr. GARAY GYULA A kiadásért felelős j a Szabolcsi Hirlap Laptíadó Betéti Társaság, Kovách B. és Tisnmi kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Nyomatott a „Merkúr* nyomdában Nyíregyházán, Bercsényi u. 3 87.

Next

/
Thumbnails
Contents