Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 273-293. szám)

1934-12-25 / 293. szám

22. oM»! (Trianon 15.) l'->34. december hrt 25. Sok az egyesület Irta: Dr. Andrássy Dániel Á Pesti Hirlap ez év decem ber 19 én megjelent számában olvast na, hogy a stati ztikai hivatal kimutatása szerint Ma gyarországun közel 150(0 (ii zenötezer) egyesölet működik. Nemrégiben pedig az ország miniszterelnöke károsnak jelen­tette ki a tu tengő egyesületi k számát s a szaporodásnak ezt a bőségét arra vezette vissza hoyy nincs annyi egyesület, amelyek­kel a jelentkező elnöki és más hasonló tisztségekre való törek­véseket ki lehetne elégíteni. szűkebb határok közé szo­rítva vizsgálódásomat — Nyír­egyházán is ugyanezt a jelen­séget lá om. A város polgár mesterétől ügyen nem egyszer hallottam ezt a megállapítást: egy város kullurfokát lemér­hetjük azzal is, hogy milyen tár­sadalmi egyesületei vannak s azok milyen tevékenységet fej­tenek ki. Kétségtelenül így van, de ha az egyesüle ek száma meghaladja a város lakosságé nak teberbiró képességét, akkor eredményesen e f cyik sem mű­ködhet. Felteszem a kérdést: miből tartják fenn magukat az egye sfileiek? Kizárólag a árs;dalora önkéntes, különböző módokon megnyilvánuló hozzájárulásai ból: tagdíj, adakozás ünnepé­lyeken, mulatságokon, verse nyeken stb. való részvételével. A hiba azonban ott van, hogy mindegyik egyesület úgyszólván a társadalom ugyanazon réte gére támaszkodik. Művészet, irodalom, sport, a jótékonyságot szolgáló egyesü­letek mind — mind onnan me­rítik anyagi szükségleteiket és kitudna köztük sorrendet meg­állapítani ! ? Talán az irodalom és művé­szet küzd ma a legsúlyosabb gondokkal, de merné-e valaki mellőzhetőnek nyilvánítani! ? Makkai Sándor amikor az emberi élet értelmét kutatja, az irja egyik müvében : talál­koztam egyszer egy leánnyal, aki kedvese szűrére tulipánokat hímzett s amikor megkérdez­tem, miért taszi ezt, hiszen az­zal nem lesz melegebb a szűr. a leány azt felelte: de szebb lesz! (Végeredményben aztán a szépség, igazság és a jóságban találja azt meg.) A társadalmi egyesületek is igy akarnak segítségére lenni az államhatalomnak, hogy szebbé, jobbá és igazságosabbá tegyék az ember életét. Halott volna az a város, melyben nem akad nának emberek, hogy egy-egy intézménybe tömörülve ne dol goznának e cél érdekében s ne adnának kifejezést lelki szük­ségleteiknek önzetlen munka vál­lalkozásában. De... De a túltengő ambíciókat vissza kell szorítani az arra hí vato'taknak, hogy hiábavaló ki serietekkel ne gyöngítsék azo­kat az intézményeket, amelyek már életképeseknek bizony ultak. Agy és szív Te hideg, büszke, gőgös agy, de semmi, semmi, semmi vagy: nagy alkotásid végtelen mezőjén piciny, parányi á'futó bogár, mit megfog egyszer halál pók-fonál s lesz tehetetlen, gyáva martalék, örökre megszün számára a lét. Mennyire más a szív, a szív, a szív! minden érzése csodálatra hív; — nem jár gépeken a felhők felett, mégis magában hordja az eget, a szeretele végtelen világ s porából lesz a földön a virág. TARNAVÖLGYI (FIÁK) ANDRÁS. A gazdasági válság Kis-Kátéja 1. A Rómában székelő nem­zetközi Munkaügyi Hivatal ki­mutatása szerint jelenleg a gé­pek 500 millió embernek a mun­káját végzik. 2. Ebből származik a világ­szerte jelentkező munkanélküli­ség. Ez idő szerint kb. 45 mil­lió munkanélkülit tartanak nyil­ván, akiket a gépek szorítottak ki a gyárakból és műhelyekből. 3. A hozzátartozókkal együtt kb. 90 millió ember folytat em­berhez méltatlan vegetatív teng­életet s ez a 90 millió ember ki van kapcsolva a normális fogyasztásból. 4. Akinek nincsen keresete, az a mélyen leszállított árak mellett se tudja beszerezni leg­elemibb szükségletét és közellá­tásra, társadalmi segélyekre szorul. 5 Ez állal a többi, még ke­reső egyének fogyasztóképessége is csökken, mert a munkanél­küliek legszükösebb ellatása is ezeknek a vállára nehezedik. Segélyek, fokozott adók, inség­munkák, stb. stb. címén. 6' A fogyasztás nagymérvű csökkenése árukészlet torlódás­hoz és az árak rendkívüli esé­séhez vezetett. 7. Látszólagos túltermelés mutatkozik, ugy hogy a kávét tengerbe szórják, búzával, ten­gerivel kazánokat fűtenek. Más­oldalrólemberek milliói éheznek. 8. Ráadásul a nagv búzatermelő országokban, Kanadában, Orosz­országban a mezőgazdasági ter­melést is iparosították Dumping juzát termelnek, ami az amúgy is leszállott terményáraknak további mesterséges csökkenését idézte elő. 9- A mezőgazdasági termények árába beállott s két oldalról is fokozott ez a nagy visszaesés, a legnépesebb őstermelő osztály fogyasztó és fizetőképességét még tovább csökkenti. Innen a nagytömeg szegénység, ami me­zőgazdasági agrár államokban, — mint p. o. nálunk is, ahol a ess •onH^HBwnnnBi Dr. Sasi Szabó László. többi társadalmi osztályok is a földmivesek után élnek, immár elviselhetetlen az egész vonalon. 10- Mindezekből következik az államok szokatlan elzárkó zása egymás termeivényei ellen, mert minden állam a saját mun­kanélküli tömegeit igyekszik vé­deni idegen államok munkásait tápláló s azokat boldogi'ó cik­kek beözönléseellen (Autarkia.) 11. Innen a törekvés külön­böző terv-gazdaságok és állami intervenciós berendezkedések felé. 12- Miután pedig ezek a kí­sérletek egészen uj és kípróbá­latlan utakon haladnak, mert a soha eddig nem észlelt jelensé­gek kitapasztalva nincsenek, — csetlés botlásokkal, hibákkal ta­lálkozunk, amelyek az általános zűrzavart csak fokozzák. 13. Régi ortodox közgazda­sági elvek tarthatatlanokká vál­tak. 14. Tüneti kezelések helyett alapos, a baj gyökeréig leható orvosláshoz niucsen más ut, mint hogy vissza kell adni az emberek millióinak a kereset lehetőségét és ezzel a normális fogyaszt óképességét! 15. Az embernek nemcsak kötelessége a mindennapi mu ika hanem joga is van ahhoz 1! 16. E végből meg kell rend­szabályozni a gépi ipart. Utat kell nyitni a munkanélküli milli­óknak, vissza a gyárakba és a kézműves műhelyekbe!! A gép -nem lehet egyenrangú versenytársa az embernek, még kevésbé megölője 11 17. Mivel a gépi termelés olcsóbb, a visszatérés után némi drágulás fog jelentkezni. Ez nem baj, mert eddig, amikor drága ság volt, még mindég mindenki boldogult. 18. A rendszabályokat egyet­len állam sem hajthatja végre izoláltan, hanem az összes kapi­talista államok mielőbbi össze­fogása szükséges, mig nem késő. Radió-Laboraórium javítások olcsón, garanciával. Villanyszerelés és javítások azonnal. Accumulator töltés és javítás. Elechtrótechnikai és mechanikai műhely Hó és sárcipő javitás. Rádió-Kerékpár-Villamossági-Vállalat utca 2. (Takarékpalota) Telefon 6-61. A polgári iskola fekete karácsonya Bár furcsán hangzik a jelenlegi' iskolareformoktól terhes időszak­ban, mégis ugy áll a dolog, hogy iskolánk ügye némi kis lendület után holtpontra jutott. Az ország 442 polgári iskolájahiába várja a két éve megcsillogtatott remény valóraválását, a reformból egy­előre nem lesz semmi. A hat osz­tály tárgyaival megterhelt négy­osz áiyu polgári iskola tovább döcög az élet u'ján leküzdhetet­len terhet róva tanárra, tanítványra egyaránt. A tanügyi poltikában ez idő sserint az a vélemény alakult ki, hogy erre a reformra nincs szük­ség. Söt a rosszmájúak szerint csak a polg. isk. tanárság erő­szakolja a nagyybb fizetés remé­nyében. Egy szóval a középiskolák te­hermentesítése, a középiskolai oktatást nem igénylőknek az ele­minél magasabb kiképzése leke­rült a napirendről. S hol van ez a kívánalom, hogy a polgári is­kolát közkedvelt és általánosan megbecsült iskolafajjá kell emelni? Mert hogy a jelenlegi viszonyok között természetesnek találja a polgári iskolát lekicsinylő szülő, hogy gyermekét ide írassa be, még ha meg is van győződve, hogy csemetéje nem való közép­iskolai tanulmányokra, az igazán nem kívánható tőle, Ez a sötét kép méltán kedvet­Ienithetné el iskolafajunk minden munkását. Azonban 60 évi nehéz küzdi lem acélozta meg akarat­erejüket és tette elfogyhatatlanná türelmüket és egy ilyen pillanat­nyi balsiker a jobb jövőbe vetett hitüket nem renditi meg. Hiszik, hogy virrad még rájuk boldogabb kárácsony. Él bennük a remény, hogv ha fekete karácsonyra talán elkövetkeznék a polgári iskola nagypéntekje is, — mert hiszen a 8 osztályú elemi iskolával kap­csolatban sokan már ezt is hir­dették, — el k II jönnie feltartóz­hatatlanul a husvéinak is. Mert a polgári iskolára néma benne ok­tatóknak, hanem a magyar köz­oktatásügynek van nélkülözhetet­len szüksége. Tamáska Endre polg. isk. igazgató. Erika „S" az igazi Portable írógép fölénye: 86 betű 1 Háromszoros sorváltás I Automatikus szalagváltás 1 Ara P 175 + fá. a. 12 havi részletre is kapható! Vételkötelezettség nélkül be­mutatja DICKER GYÚLD pS£ Se Forgalmiadó­könyv kapható a Szabolcs! Hirlap kiadóhivatalában.

Next

/
Thumbnails
Contents