Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 223-248. szám)
1934-10-19 / 238. szám
Ara 10 fillér. 1934. UKiooer ív (Trianon 15.) u évfolyanií 238 (484) szám *erkeaxt6ség és kiadóhivatal Bethlen-u. 1. takarék! cetekksx&m 47139. Teleion 77. * POLITIKAI NAPILAP * Előfizetés 1 hóra 2'50 P, Negyedévre 7*50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény •HBHHHB I tehetetlen düh bíine A düh elvakulttá tesz, tompítja az agyat, később szégyenkezve való visszavonásra kényszeríti azt, aki nem tud uralkodni idegein és akit elsodor az alantas indulat árja. Ez történik most mindazokkal, akik a mártirkoszorus szégyenpadra hurcolt kii magyarságot vadult íogcsikorgatással a marseilei orvgyilkosságban való részességgel vádolják. Már kitűnik, hogy hazug a rágalmak minden betűje. Toldy György jut eszünkbe, a rókalelkü bátya, akinek alattomos figuráját Arany János olyan kitűnően megrajzolta. Elmondhatjuk a •sehekről, amit Miklós mond: Jól tudjuk, mi lappang bokrodnak megette, ugy szeressen Isten, akogy engemet te . . . Jól tudjuk, mi lappang a párisi sajtó tajtékzó szájába adott cseh perfidiák mögött. Azt akarják, hogy most, amikor a párisi lapok szerint is megrendült a Páris körüli békék sorsa, most egy utolsó gyülöletrohammal nekitámadjanak a védtelen országra és elrabolják becsületének szigfridi kincsét, amelynek gyémántja messze ragyog és amelynek talizmánja győzelmeserejü lesz. Micsoda szégyen, amikor a cseh rágalmazókat baráti kőre is csittitja és micsoda iróniája a helyzetnek, hogy a gyilkos maffia egyik tagjáról kiderül, hogy a szerb rendőrség soffőrje volt. Micsoda tudatlanság, annyira nem ismerni az európai népjellemeket, hogy azokra, akik éppen lovagiasságukkal tűntek ki ezredéven át, akiknek történetében olyan események játszódhattak le, mint Szapáry nemes boszszuja, a magyarságot, az emberi jogok, a szabadság, az alkotmányos érzék nemzetét komitácsi támogatónak hinni és híresztelni. Ennek a leigázott magyarságnak Eltemették a szerb királyt A Daily Express jelentése szerint Sándor király temetésére mintegy 300000 ember gyűlt össze Belgrádban. A rendőrség a rend f biztosítása érdekében már szerdán körülbelül 6000 embert tartóztatott le s ezeket pincékben helyezték el. A gyászszertartáson II. Péter király Külön trónuson ült. Körülötte foglaltak helyet a királyi család tagjai. A temelésen megjelent a román király, György angol herceg, a spalatói olasz herceg, Miklós román és Ciril bolgár hercegek, a francia köztársaság elnöke, a külföldi előkelőségek óriási hoszszu sora, közöttük Góring porosz miniszterelnök. Az ifjú király a szokolok egyenruháját viselte. A gyászszertartást Barnabe patriarka végezte. A gyászszertartás után a koporsót ágyutalpra helyezték s megindult a menet a Karagyorgyevicsek topoiai mauzóleuma felé. IK. Péter trónja nem biztos A Daily Express bécsi jelentés alapján közli, hogy Jugoszláviában erős áramlat indult meg II. Péter királysága ellen. Igen sokan II. Péterben csak iskölás fiút látnak, aki nem méltó a királyságra s nem vezetheti az országot a legsúlyosabb időkben. Helyette György szerb herceget kívánjak trónra emelni. György jelenleg Nisben, fogságban van. György ugyanis egyik szolgáját megölte, mert a szolga nem szolgálta ki eléggé gyorsan. Györgyöt hivei ki akarják hozni nisi fog• ságából s a trónra akarják emelni. Egy alezredes agyonlőtte a feleségét Véres családi dráma törtéit ma reggel Kispesten. Komjáthy István alezredes agyonlőtte 46 éves feleségét. Az alezredes kihallgatása során azt mondotta, hogy feleségével régebb idő óta nem beszélt. Az asszony ma reggel behivta a szobájába s amikor belépett, revolverrel kétszer reálőtt. A golyók nem találtak. Reávetette magát az asszonyra dulakodni kezdtek. A fegyver a íöldre esett. Az asszony minden áron kézbe akarta keríteni a fegyvert s igy nem volt más hátra, minthogy önvédelemből az asszony elől ő vegye kézbe a fegyvert s amikor ez sikerült fejbe lőtte vele a feleségét, aki nyomban meghalt. A vizsgálóbíró ma délelőtt kiszállt az előkelő villában a helyszíni szemle megejtése végett. Benes Rómába készül A Times értesülése szerint Lavall francia külügyminiszter Benessel együtt a legközelebbi napokban Rómába készül. Nem lesz háború mondja Göríng porosz miniszterelnök A Daily Mail tudósítója beszélgetést folytatott Belgrádban Göríng porosz miniszterelnökkel, i— Göring többek között a kővetkezőket mondotta a tudósítónak. A németek jól tudják, hogy Anglia részéről semmiféle veszedelem sem fenyegeti Németországot. Más oldalról kell veszedelemtől tartani. Ezért követeli Németország a légi önvédelmi fegyverkezés megengedését. Németország nem bajkeverő. Véleménye szerint Sándor király meggyilkolása nem fogja háborúba keverni Európát. a lausannei vizsgálat Magyarországot igazolta Lausanneből jelentik. A vasúti raktárban talált bőröndöt, amely a gyiikos tulajdona volt, a rendőrség alaposan átvizsgálta s minden kétséget kizáróan megállapította, hogy az iratok között egyetlen egy sor magyar vonatkozású irat sem volt. Teherautó és vonat karambolja A német távirati iroda jelentése szerint Jüteborg állomáson a vasúti átjárónál egy teherautó pótkocsija összeütközött egy személyvonattal. A pótkocsin 79 ember ült. Hat ember nyomban meghalt, 20 súlyosan megsebesült. Időjárás Élénk északnyugati légáramlás, sok helyen eső, a magasabb hegyekben havazás várható. A nappali hőmérséklet alig változik, az éjjeli lehűlés kissé mérséklődik. A fagypontot valószínűleg csak a széltől védett helyeken éri el a hőmérséklet. ezer és ezer oka volna a véresen megtorló lázadásra, itt olyan borzalmas megaláztatás történt, hogy az erdélyi, a délvidéki kínzások, üldözések hallatára azt kell csodálnunk, hogy ez a nemzet megőrizte nyugalmát és az igazságba vetett hit fenséges erejétől támogatottan, hallgat és vár. Hány kisantant politjkus utazott át ezen az országon, hányszor lett volna alkalma itt a merényletre, de a történelem igazolja, hngy soha nem folyamodtunk aljas és véres eszközökhöz, Most sem fogunk, nem tehetünk másként, mint amit jellemünk diktál, nem lehetünk mások, mint magyarok. Elitélünk minden balkáni gyilkosságot és minden politikai vérengzést. Mélyen gyászoljuk a ma temetett királyt, akit orvgyilkos kezek öltek meg, amikor nagy célok érdekében, halálsejtelmek ellenére is hajóra szállt. Türtük Triánon szenvedéseit, türtük a rabság megalázó szenvedéseit, tűrjük a cseh rágalmakat is. A dühöngő indulatai le fognak csillapodni, a vád elfárad és elhallgat, a mi igazságunk napja pedig emelkedik feltartóztathatatlanul.