Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 198-222. szám)
1934-09-23 / 216. szám
SZABOLCS FÖLDJE A NYIRVIDÉK SZABOLCSI HÍRLAP GAZDASÁGI MELLÉKLETE I szervező elnökölt és titkárok szabolcsi munkássága Itt az ősz, kezdődik a városi élet évada. A falvakban, a tanyákon is az ősz jelegzetes munkája indult meg. A városi ember a nyári hónapokra ugy tekint vissza, mint pihenőjére, a falvakban nyáron van dandárja a munkának. Az aratóünnepek szines, pántlikás, muzsikás hangulatába ebben az esztendőben uj hang zendült bele. Nem a politika hangja, nem a szorosan vett pártpolitikai tenorja csendült át a tömegek lelkén. Egy magasabb, nemesebb, tísztultabb világnak napsütése ragyogott a magyar égről, a magyar testvériség, a magyar vérközösség vallásának uj napkelte árasztotta a fényt. Mándokon, Nyírbátorban, Polgáron, Kisvárdán a gazdák ünnepét, a magyar egység gondolatának erős fogadalma tette nemzeti vonatkozásban a szokottnál is jelentősebbé. Nyíregyházán szeptember 2-án, zuhogó esőben állt a falvak ezreinek lelkes gárdája és a felvonulás egyöntetűségében, fegyelmezettségében meg kellett éreznünk a szervező erőt, az irányító szellemet, az összefogó kéz erejét. A Nemzeti Egység lobogója alatt ott meneteltek a falvak vezetői, lelkészek, tanítók, jegyzők, nem mint hivatal emberei, hanem mint egy nagy történelmi küldetés tényezői. A hatalmas erőt kifejezésre juttató felvonulás az intellektuális tényezők és a népi elemek testvéri összefogása elénk varázsolta Rákóczi, Kossuth korát, amikor a lengő szabadság zászló alatt egymásra talált a nép és a nemesi kúriák férfiai. Kétségtelen, hogy énnek a számottevő szervezettségnek kristályosító erői a Nemzeti Egység elnökei, titkárai voltak. Egytől egyig olyan férfiak, akik egy nagy eszme ihlető erejétől ösztönöztetve fáradságot nem ismerve, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, tisztán, ideálizmusból, a nemzet ujjáteremtésének lázától hajtva, cselekedtek, áldoztak. Az ő lelkükben kelt életre az annyira sóvárgott áldozatkészség, amely nagy idők nagy magyarjait hősi tettekre inspirálta. Amikor Dugovits Titusz a nándorfehérvári csatában inkább levetette magát a várfalról a vele birokra kelő törőkkel együtt a biztos halálba, semhogy a magyar zászló idegen kézbe kerüljön, azt az idealizmust, azt az erkölcsi erőt juttatta kifejezésre,' amely előtt értelmetlenül áll és hódolva hajlik meg az emberi cselekvéseket mindig csak az anyagiakra visszavezető materiálista. Az ideálok emelik ezt a nemzetét a sülyedésből a napsugaras magasba. Hála a szervező elnököknek és titkároknak, akik ezzel az ideálizmussal megindították ^a diadalra menetelő elővédeket. Végleges döntések a gazdavédelem függő problémáiról Most folynak a tárgyalások a pénzintézetek és a hivatalos tényezők között a gazdaadósságoknak az állam által átvállalt részének felos ztásával kapcsolatosan. A pénzügyminisztérium legkésőbb szeptember közepéig tető alá akarja vinni az ügyeta hitélet nyugalma érdekében. A számításokat már elvégezték az állami átvállalásokra vonatkozóan és megállapították, hogy az államnak mennyi készpénz és mennyi könyvióváirást kell magára vállalnia. Értesülésünk szerint a készpénzátvállalások értéke 20 millió pengő felett van, mig a könyvjóváirások az eddigi hirekkel ellentétben mindössze 11—13 millió pengőt tesznek ki. Természetesen a vidéki hitelélet legfontosabb problémája most az, miképpen jut. nak ezekhez az összegekhez és az állam részéről igy a gazdasági életbe iuttatott tőkék miképpen fogják alimentálni a lassanként éledő hitéletet. A készpénzben történő átvállalásra vonatkozóan máris megtörtént a megállapodás. A készpénzt a váltóbirtokoHumenszky Testvérek Temetkezési Intézete (Volt Városi Temetkezési Intézet) luther-utca 3. szám. felefon 297 Elvállal temetések rendezését helyben és vidéken a legegyszerűbbtől a legfényesebb kivitelben. — Halottszállitás, exhumálás ugy helyben mint vidéken. — Szolidan mérsékelt árak! sok kapják meg, tehát az állam a gazdaadósságok készpénzben átvállalt részét azoknak fizeti ki, akiknél a gazdaadós váltója van. Legnagyobbrészt igy a fővárosi visszleszámitoló intézetek jutnak ezekhez az összegekhez, de természetesen azok a vidéki intézetek, amelyek saját tárcájukban őrizték a váltókat, szintén részesednek ezekből az összegekből. Az elv minden esetben az, hogy a váltóbirtokos kapja meg a pénzét. Az erre a célra kiutalt tőke szétosztását és az egész akció lebonyolítását a Pénz intézeti Központ végzi. Felmerült a vidéki pénzintézetek körében a kérdés, mi történik az eddigi hitelkeretekkel a készpénzben kifizetett átvállalásoknak megfelelő felosztása után. Vegyünk egy példát. Egy vidéki pénzintézetnek — mondjuk — 100 ezer pengős hitelkerete volt valamelyik budapesti visszleszámitoló intézetnél és ezt teljesen kimerítette. Ha már most a visszleszámitoló bank az állami készpénztérítések kővetkez. tében 40 ezer pengőt mozgósítani tud, vájjon a vidéki intézet újból kihasználhatja-e hitelkeretének felszabadult részét ? Erre vonatkozóan azonbaR természetszerűen semmiféle döntés nem történik, mert hiszen a visszleszámitoló hitelintézeteknek autonom joguk annak a megállapítása, hogy ha a keretnek egy része fel is szabadul, azt továbbra is az illető vidéki intézet rendelkezésérekivánják-e bocsátani. Erre semmiféle szabályozás nem történik, mint ahogy nem is történhetik. A visszleszámoló intézetek azonban ezzel kapcsolatban is méltányos álláspontra helyezkednek és egyéni elbírálás alapján ugyan, de azokat az összegeket, amelyekhez a gazdaadósságoknak állami készpénzvállalása következtében jutnak, újból a vidéki hitelélet rendelkezésére bocsátják. j Október 30-án háromhetes za; rándoklatot vezetek a SZENTFÖLDRE Vasút, hajo. autóhusz, szálloda, elsőrendű ellátással 580-— pengő. — Dr. Paulovits szentsirloyag, Budapest, JV., Váczi-utca 40. (MNB. 31. — Bulgária télen is exportál gyümölcsöt ? Szófiából jelentik : A bolgár földmivelésügyi minisztérium kezdeményezésére kísérleteket végeznek szőlőnek és egyéb gyümölcsnek télire friss állapotban való megőrzésére. A szófiai vágóhídon erre a célra külön hűtőkamrákat rendeztek be, amelyekben a gyümölcsnek több hónapon át friss állapotban való megőrzését akarják elérni. Beraktározásra csak kiváló minőségű, nagy ellenállóképességü gyümölcsöt fogadnak el. Ha a kísérletek beválnak, lehetővé válik, hogy Bulgária télen is nagyobb mennyiségű friss gyümölcsöt vihessen ki külföldre. Bászler Béla Első nyíregyházi Mélyfúrási Vállalata (Alapítva 1896-ban) Nyiregyháza, Vay Ádám-utca 32. Telefon 154. szám. Elvállal: Bármely átmérőjű és mélységű artézi kutak fúrását bármilyen talajban — garancia mellett — jutányos áron. Elromlott kutak javítását, szőrözését és kompresszirozását szakszerűen végzi. Vessünk eredeti nemesitett petkusi rozsot Forgalomba hozzák a Lochow-Petkus G. m. b. H. KIZÁRÓLAGOS magyarországi képviselői: Mauthner Ödön rt. Budapest és a szaporító telep B. Horváth Gedeon gazdasága Pap, Szabolcs vm. Óvakodjunk a régi utántermésü elfajzott vetőmagtól.