Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 173-197. szám)
1934-08-07 / 178. szám
(Trianon 15) 934 augusztus hő 7. YÍRYXDÉK 3 oldal Szeptember 28.-án lesz a Bencs Kálmán polgármester által indított sajtópernek fellebezési tárgyalása a debreceni táblán Az elsőfokú Ítélet ellen dr. Bencs Kálmán súlyosbításért, Lengyel Antal két heti fogházbüntetésének enyhítéséért fellebbezett Az az ismeretes sajtóper, amelyet annak idején dr. Bencs Kálmán indított Lengyel Antal ellen, a nyári törvénykezési szünet után szeptember 28 án kerül a debreceni tábla Váradi tanácsa elé. A sajtóper iránt általános érdeklődés nyilvánul meg, mert a Nyíregyházán megtartott főtárgyaláson Lengyel Antalt két heti fogházra ítélték. Az ítélet ellen a vádlott fellebbezéssel élt, de fellebbezést jelentett be dr. Bencs Káimán jogi képviselője, dr. Tóth Aurél ügy véd is. A debreceni tárgyalásról, miként annak idején a nyíregyházi tárgyalásról is, részletes tudósítást fogunk közölni. I betörő magával vitt létrával követett el vakmerő betörést Péntekről szombatra virradó éjszaka betörők jártak Tallárovich Elek ékszerész Kereszt utcai házában. Éjnek idején ismeretlen tettes behatolt zárt udvarába és a padlásajtó felfeszitése után, elvitte a nagymosás .után felhalmozott fehérnemüket és ruhákat. A tolvaj nem elégedett meg a bőséges zsákmánnyal, hanem a padláshoz támasztott hatalmas lítrát magával cipelte a szomszédos udvarba Friedlender Rafael tanitó házához, ahol ugyancsak a padlást látogatta meg. A betörőnek itt is szerencséje volt, mert nagyobb menynyiségü ruhaneműt, több értékes bőröndöt sikerült elvinnie. A tolvajlást csak másnap reggel fedezték fel, amikor Tallárovicséknak feltűnt, hogy a létra nincs a helyén. Hosszas keresés után Friedlenderék udvarán találták meg, akik addig nem is sejtették, hogy az éj folyamán betörő járt a házukban. A rendőrség a vakmerő betörő kézrekeritésére a nyomozást megindította. Kánya Kálmán képviseli a kormányzót Hindenburg temetésén Kánya Kálmán külügyminiszter tegnap kísérettel Berlinbe utazott, hogy Horthy Miklós kormányzó képviseletében jelen legyen Hindenburg vezértábornagy, birodalmi elnök temetésén. Székesfehérváron, a volt 69. gyalogezred bajtársi szövetsége, amely ezrednek Hindenburg volt a tulajdonosa, tegnap gyászünnepélyt rendezett, A székesfehérvári 3. gyalogezred, amely a volt 69. gyalogezred jogutódja, nagyobb tiszti küldöttséggel vesz részt Hindenburg temetésén Leütöttek és kiraboltak egy levelek! lókereskedöt az országúton Az elmúlt napok egyikén Ivanits Bálint a nyíregyházi állatvásárokon is jólismert leveleki lókereskedő a Miskolc közelében lévő Edelénybe ment lovakat vásárolni. Amint az országúton ment, két orvtámadó hátulról leütötte és 470 pengőjét elrabolta. Ivanits Bálintot az országút porában eszméletlenül találták meg és egy arra haladó autó segítségével beszállították a miskolci kórházba. A már-már eredménytelennek látszó csendőri nyomozást tegnap azután egy különös körülmény vezette eredményre. A rablótámadás színhelyétől néhány kilométerre lévő Szendrő község elöljáróságának és cs,endőrségének feltűnt, hogy Czudar József kondás és Kiss Tamás csordás gyanús módon költekeznek, malacokat vesznek, napról-napról kocsmáznak és élik világukat. A csendőrség végül is elővette a meggyanúsított kondást és csordást, akik rövidesen bevallották, hogy ők rabolták ki Ivanits Bálintot. A csendőrség letartóztatta őket és a tettesek kézrekeritéséről értesítették a leveleki csendőrséget is. A Nemzeti Egység szabolcsi seregszemléje lesz a szeptember másodiki országzászléavatás Az ünnepségen részt vesz Gömbös Gyula miniszterelnök, a kormány tagjai, politikai és társadalmi életünk számos országos nagysága Szeptember másodikán lesz a nyíregyházi Országzászlónak, a tehetséges fiatal nyíregyházi szobrászművész, Osváth Jlmre alkotásának a leleplezése. Ez a nap felénk fogja irányítani az egész ország figyelmét. A Filléres Gyorsok tömegei fogják hozni az idegenek ezreit, hogy tanúi legyenek annak a hatalmas seregszemlének, amely a Nemzeti Egység szabolcsi diadalát jelenti. Az Országzászló Bizottság szombaton délután értekezletet tartott a Városháza kistanácstermében Dr. Tóth Bálint min. tanácsos, pénzügy igazgató elnökletével, amelyen résztvettek mindDiákoknak legalkalmasabb ajándék egy Kodak fényképezőgép P 8'40-ért Kapható a Központi Drogériában Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 7. sz. Telefon 237. azon egyesületek vezetői, akik ennek az ünnepi nap programjának részesei, a rendőrség, az állomásfőnökség és a sajtó képviselői. Tóth Bálint dr. elnöki megnyitója után bejelentette, hogy társadalmi uton 6700 pengő gyűlt össze, amely összeg teljesen fedezi nemcsak az emlékmű előállítási költségét, hanem magának a hatalmas ünnepségnek a kiadásait is. Szentkatolnai Elekes Gábor nyug. ezredes, a Nemzeti Egység párt titkára bejelentette, hogy erre a napra Nyíregyházára jön Gömbös Gyula miniszterelnök és a kormány számos tagja, akik nagy beszédet mondanak. A vezér nyíregyházi lejövetele ezzel a belpolitika országos eseményévé avatja a nyíregyházi napot, mert felszólalására felfigyel majd V i I I 1 I I Vadászjegy elnyeréséhez szükséges Bejelentő-lap blanketta kapható a Nyirvidék-Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalában Nyíregyháza, Bethlen-utca 1. sz. (Városházaépület,) Telefon 77. az egész ország, sőt minden valószínűség szerint azt a rádió is közvetíteni fogja. Dr. Elekes Gábor és dr. sasi Szabó László m. kir. kormányfőtanácsos elnök ismertette annak a nagyszabású seregszemlének a programmját amely délelőtt fél tiz órai kezdettel, a Bencs László téren fog lezajlani. Az Országzászló avatása fél tizenkettőkor kezdődik, amelynek programmját Dr. Tóth Bálint állíja össze és a megrendezésével Nagy Elek városi műszaki tanácsost és Dr. Polinszky Pál kultur tanácsost bízták meg. Az avató ünnepséget tőbb száz teritékes társas ebéd követi a Sóstón. Délután a Sóstón nagyszabású népünnepélyt rendez a társádalmi egyesületek bevonásával a Kiosz és a Nyirvidék-Szabolcsi Hirlap. A népünnepély részletes kidolgozása most történik, de már annyi bizonyos, hogy olyan látványosságban lesz része az idegeneknek, hogy örök élmény marad számukra Nyíregyházán, illetőleg a Sóstón eltöltött nap. A bizottság ezután kiválasztotta a Kiosz által meghirdetett s a Nyirvidék-Szabolcsi Hírlaphoz beérkezett pályázatok közül a szeptember másodiki napnak legtalálóbb elnevezését, A bizottságnak erről a döntéséről, holnapi számunkban számolunk be. Az értekezlelet többek hozzászólása után Tóth Bálint dr. zárta be. Felakasztotta magát a mullpólyára egy legény Szabó Sándor 25 éves hajdúböszörményi legényt egy hónappal ezelőtt súlyos sérüléssel szállították a dekreceni klinika sebészeti osztályára, ahol az egyik lábát le is kellett vágni. Most szabadult ki a kórházból s elkeseredetten ődöngött egész napon át a kórház körül, majd az est beálltával a Nagyerdő egyik fájára felakasztotta magát a lábáról letekert mullpólyára. A pólya nem birta meg Szabót. Tettét észrevette egy közelben posztoló rendőr, aki visszavitette a klinikára. Kihallgatása során megígérte, hogy lemond az öngyilkossági tervről. — Elhájasodásnál, köszvénynél és cukorbetegségnél, oxaluria és phosphatuna képződésénél, hugysavas sók lerakódásánál a természetes „Ferenc József" keserüviz javítja a gyomor ét a belek mflködősét s tartósan előmozdítja az emásztést.