Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 122-146. szám)
1934-06-13 / 132. szám
6. oldal. frTKBQlCSIHIBLlP (Trianon 15.) 1934 junius hó 13. Ma hajnalban lakása padlásan felakasztotta magát Griin József kereskedő Ma reggel futótűzként terjedt el a hir a városban, hogy Grün József kereskedő felakasztotta magát és mire teltét észrevették, már meghalt. A 36 éves kereskedő öngyilkossága érthető megdöbbenést keltett, mert hisz széleskörökben ismerték. Éveken át üzletvezetője volt a városháza épületben levő Füredi-féle divatáru cégnek. Két évvel ezelőtt a cégtől kilépett és önállósította magát. A Laktanya-téren füszerüzletet nyitott. Itt akarta egzisztenciáját megteremteni. Grün József fiatalos ambícióval fogott hozzá üzlete fejlesztéséhez. A kora reggeli óráktól késő estig dolgo zott. Tegnap este, épp ugy mint máskor, záróra után bement az üzlete mellett levő lakására. Nyugodtan olvasott. Senkinek sem tünt fel, hogy sötét terveket rejteget magában. Vacsora után elbeszélgetett feleségével és még másnapi üzleti dolgait is megvitatta. Egyetlen rajongásig szeretett kisfiát megcsókolta és 10 óra felé nyugovóra tért. Hat óra felé erős dörömbölésre ébredt fel a felesége. Az utcai ajÖrizetbe vettek egy gazdag kállósemjéni gazdálkodót A csendőrség nyomozóosztálya Kállósemjénben őrizetbe vette özv. Sallay Károlynét, ennek fiát Paskó András ismert és jómódú gazdálkodót. Megállapítást nyert, hogy rengeteg hamis pénzt készítettek. Páskó András a nagykállói trafikba akart hamis öt pengősökkel fizetni, azonban a trafikosnő észrevette, hogy a pénz hamis. Páskó menekülni próbált, azonban rövid üldözés után elfogták. A csendőrség Páskó pincéjében megtalálta a hamis pénz készítéséhez szükséges gépeket. A hamis őt pengősöket kevés ezüstből és más fémekből állították elő. özv. Sallayné a legutóbb 35 darab öt pengőst adott át Pákónak értékesítés végett. 100 darabbal pedig Nyíregyházára készültek. A pénzhamisítókat a vizsgálóbíró vizsgálati fogságba helyezte. Csődtömeg eiöadas. Braun József posztókereskedő csődügyében 1—72. sorszámok alatt leltározott 1831 P beszerzési áru és 1153 P becsértékü posztóáruk, szőrmék, vatelin és boltberendezés zárt ajánlati verseny utján Nyiregyhá án, Rákóczi utca 15. szám alatt alulírott tömeggondnoknak ügvv(di irodájában 1934/ junius 22-én délután fél 4 órakor eladatnak. Az egy tétetben eladandó ingóságra a vé teli ajánlat a becsértek tiz százalékát kitevő bánompénzzel együtt az eladás megkezdéséig alulírott tömeggondnoknál teei dő le és az ingóság ugyanott megtekinthető. tón vevő kopogott, mert máskor ilyenkor már nyitva volt az üzlet. Az asszony egész gyanutlanul kiszólt, hogy már felkelt az ura, az udvaron van és mindjárt kinyit. Azzal visszafeküdt. Egy negyed óra múlva újra kopogtak, akkor már Grünné is gyanúsnak talált, hogy még mindig zárva van az üzlet. Felkelt és keresni kezdte az urát. Keresés közben a hetes felment a padlásra, ahol az egyik gerendáról egy ruhaszárító kötélen holtan lógott Grün József A gyorsan előhívott orvosnak nem akadt dolga, mert csak az órákkal előbb beállott halált konstatálta. Grün éjnek idején kilopózott a szobából és anélkül, hogy azt felesége észrevette volna elkövette borzalmas tettét. vBucsu levelet nem hagyott hátra. A kiszállott rendőri bizottság kétség kivül megállapította, hogy Grün önkezüen vetett véget életének és az ügyészség a temetési engedélyt megadta. Az ideiglenes csődválasztmány nincs kötve az ajánlatokhoz, de jogosult azokat visszautasítani és az eladást azonnal megtartandó nyílt árlejtés utján eszközölni. A választmány sem a leltár helyességéért, sem az áruk minőségéért felelősséggel nem tartozik. Vevő a vételárt, a vételi illetéket és forgalmiadót a töineggondnok kezéhez azonnal kifizetni és az ingóságot 3 napon belül elszállítani köteles. Ha vevő vételárfizetési kötelezettségének nem tesz eleget, bánompénzét elveszti és terhére és veszélyére uj eladás fog eszközöltetni Nyíregyháza, 1934. junius 9. Dr. Szentiványi Józse! 2799 csődtömeggondnok. 89-1934 •grh. szám. Árverési hirdetmény. A balassagyarmati kir. járásbíróságnak 1929 P 761. számú végzése folytán közhírré t szem, miszerint Dr Holló Dezső ügy véd végrehajtató javira 312 P 66 fillér tőke, ennék 1929 febr. 26 tói járó 5 százalék kamatai és eddig összes n 114 P 70 fillérben megállapított kö tségek erejéig 1934 évi április hó 19 napján íróilag lefoglalt és 1265 penjjőr bec-ült házibutorok, könyvek, tehenek stb bői álló in ó-ágok 1934. évi Junius hó 19 (Tizenkilenc) napján d. e fel 12 ó a(<or kezdetét veendő és Bilkány község határában, a G.<ál féle tanyán, adós laká san megtartandó nyilvános árverésen a egtöbbet ígérőnek azonnali kés/pénzfizetés mellett -zükség esetén becsáron alul is el fognak adatni, de a kikiáltási ár kétharm dánál alább nem. Nagykálló 1934. május 19. Lévy Elemér 2798 bír. vhajtó. — Helyreigazítás. A rendőrségi palota tatarozási munkálatait nem Soltész István, hanem Soltész Béla kapta . Segítséget kapnak az aszálytól sújtott gazdák Kállay Miklós földmivelésügyi miniszter az alföldi útjáról visszatérve elmondotta, hogy van az Alföldnek egy olyan része, ahol valósággal kiégett a vetés. Ez Szolnokvármegye és Békésvármegye egy részét foglalja magába. Ezen a vidéken holdanként egy mázsa termés sem lesz. A kormány itt a gazdák részére vetőmagot s nagyobb adókedvezményeket ad. Gumicégbélyegzők megrendelhetők a Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalában Bethlen-u. 1. (Városház-épület) 2132—1932. végrh. sz Árverési hirdetmény A budapesti kir. törvényszék nek 1933. P. 16—39941. sz, végzése folytán közhírré teszem, miszerint Angol Magyar Bank r. t. budapesti cég végrehajtató javara 6233 (Hatezerkettőszázharmínchárom) pengő tőke, ennek 1932. évi junius hó 1. napjától járó 6 százalek kamatai és eddig összesen 323 pengő 90 fillérben megállapított költségek erejéig 1933. évi szeptember 13. napján biróilag lefoglalt és 2020 pengőre becsült benzinmotor, cséplőszekrény és mérlegből álló ingóságok 1934. junius 21. (Huszonegy) napján délelőtt 11 órakor kezdetét veendő és Balkány községben, adós lakásán megtartandó nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek azonnali készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni, de a becsár kétharmadán alul nem. Nagykálló, 1934. junius 29. ERTSEY LÁSZLÓ 2793 bir. vhajtó. 1556—1931. végrh. sz. Árverési hirdetmény. A nagykállói m. kir. járásbiró ságnak 1933. Pk. 2224. sz. végzése folytán közhírré teszem, miszerint Első Magyar Müdomboritó és Papirdiszmüárugyár r. t. végrehajtatónak 115 P tőke, ennek 1931. évi december hó 12. napjan bíróilag lefoglalt és 1150 pengőre becsült koporsók, szemfedök, temetkezési felszerelések stb.-bői álló ingóságok 1934. évi junius hó 19. (Tizenkilenc) napján délelőtt 10 órakor kezdetét veendő és Balkányban, adós lakásán ill. üzletében megtartandó nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek azonnali készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni, de a kikíaltisi ar 2/»-dán alább nem. Nagykálló, 1934. május 22. Lévy Elemér 2797 bir. vhajtó. Öngyilkos kereskedő Az éjszaka a fővárosban Blau Miksa fűszer és csemegekereskedő a Váci-utcai üzletében felakasztotta magát s mire tettéf észrevették, már halott volt. Tettét anyagi gondjai miatt követte el. II szovjet mozgósít A Daily Telegraph értesülése szerint a mandsu határon a szovjet 350.000 embert és 50 nagy bombavető repülőgépet vont össze. Express hirdetések Poloskát, svábot, ruszlit, Cyángázzal, patkányt, egeret, vakondokot, üörcsögöt szabadalmazott folyadékszerrel, felelősséggel irt Nánássy, Kai lói-utca 50. Sezlonok matracok, díványok, hajlitottszékek, fotelok, rökamiék legolcsóbb böszerzési forrása Kardosnál, Selyem-utca 25. Mindennemű kárpitos munkát olcsón készítek. Tudja már, hogy HERCZEG bőröndösnél vásárolt bőröndöket kazettákat 1 évig INGYEN javítják, lidikülök, pénztárcák legolcsóbban a postával szemben. Lisztrakíárkönyv kapható lapunk kiadóhivatalában. Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további szó 8 fillér, állást keresőknek iO szóig 60 fillér, minden további szó 6 fillér „Kényszerkölcsönt" legmagasabb árban veszek. Kékmákra kérek mintázott ajánlatot. Hazai Szén Debrecen, Miklós-utca 13. 2731-10 Bérlőt keresek 1936. jan. 1-től kb. 840 holdas nagvdobosi birtokomra. — Szeszgyár, dohánytermelés, özv. Jármy Andorné, Nagydobos. 2696-3 Két-három diákleányt teljes ellátásra elfogadok. Zongora van. Érdeklődni Suhanesz bútorcsarnokban. 2747 Egy keveset használt háló elköltözés miatt sürgősen eladó. Virág-utca 12. 2784 Ügyes kifutóleányok jó fizetéssel felvétetnek az Ujságboltban. 3x MINDENESLEÁNYT jó bizonyitványokkal felveszek. — Reich Vílmosné, Széchenyi-ut 37. 2801 Megbízható, jót főző mindenes szakácsnőt 15-re felveszek. Cim az Ujságboltban. 197 Tiszta mosott rongyot tármíly mennyiségben vesz a Merkurnyomda, Bercsényi-utca 3. A szerkesztésért felelős : Dr. G A R A V OYULA A kiadásért felelős ; a Szabolcsi Hirlap Lapkiadó Betéti Társaság, Kovách B. és Tárial kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk mep <»« nerr a^U nb vissza. Nyomatott a „Merkúr" nyomdaban Nyíregyházán, Bercsényi u. 3 sz