Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 98-121. szám)
1934-05-17 / 111. szám
6. oldai. frgUBOlCSIHIB UfP május no 17 MZOOAZPA8AG A dohány kiüitetése és ápolása Irta: Balogh Gyula m. kir. gazdasági tanácsos, törv. szakértő. (Folytatás) A nagylevelti dohányoknál az előirt sortávolság 70, a középfinom kertieknél 50 centiméter, mig a növénytávolság az előzőeknél 50, az utóbbiaknál 30 cméter. Vigyázzunk -arra, hogy a pontosan beállított so olót a húzásnál ne tartsuk ferdén, mert ak kor megszükítjük a szükséges, előirt sortávolságot. Az igy megvonalozott területen, a jelzöfával a tőhelyeket készítsük elő, hogy a szokásosnál bőségesebb öntözővíz befogadására kellő mélységű gödröcskék álljanak rendelkezésre. Az előkészített földön a palántázást mindég mielőbb, kellő idő ben már május hó első napjai ban kezdjük meg, hogy a kiül tetés május második felében befejezést nyerjen. Az egész korait ugy végezzük, hogy a szik kissé be legyen sülyesztve, nehogy a késői fagyok következtében elpusztulhasson. A kiültetést csak akkor fogjuk tudni kellő időre elvégezni, ha elegendő, megfelelő palántánk áll erre az időre mindég készen Nálunk a gyors és kellő időben való végrehajtását legtöbbször az akadályozza, hogy kevés a me legágy, mert kat holdanként több helyen alig 8—10 négyszögmé ter területet számítanak, holott 14—16 négyszögméter szükséges, minthogy számítanunk kell a g\ökérfeké!y, nyálkásrothadás stb. mt légügyi betegség, több kevesebb pusziitasára. Ha ezen okokból, várnunk kell többször, mig a palánta a melegágyban a szedés után ismét megerősödik és emiatt többször meg kell szakítani az ü tetést; ez esetben kellő időre a kiültetéssel nem is lehetünk készen. Figyelemmel kell továbbá lennünk arra, hogy palánta kiültetését kellően begyakorolt munkaerő végezze. A korai órákban sze dett palánta, még a hűvösebb órákban kerüljön a földbe még pedig ugy, hogy a megfelelő ültetőfáva!, vagy szükség esetén kézzel történt lyuggatással készített gödröcskékbe, a zömök, kellő erősségű és jó gyökérzetü, sérületlen palánta gyökérzete teljes függőlegesen kerüljön a földbe, mert ha a gyökérzet visszagörbül, vagv elferdül, ami gyakorlatlan munkásoknál sokszor megtörténik, akkor a palánta csak sínylődik, fejlődésében visszamarad, majd a beállott élettani zavarok miatt, legtöbbször mozaikos lesz, sőt a környező egészséges, kedvező fejlődésü töveket is elfertőzi kisebbnagyobb területen. (Folytatjuk) I Színház pünkösdi műsora A szinház szenzációs pünkösdi műsora: Május 20-án, pünkösd va árnap délután (él 4 órakor Kék lámpás. Méisé kell helynrak 1 Május 20 án, pünkösd vasárnép délu án 6 ór«kor Nyílott ablak, katona op rett, filléres helyárak, legdrágább hely 1 peniiő, legolcsóbb hely 20 fillér Május 20-,in, pünkösd vasárna » este fél 9 kor, a legna cvobb magyar operetisiker: Fehérvári huszárok Május 21 én, pünkösd hétfő délután f 1 4 kor Egy c ók és más semmi, vidám operett Május 21-én, pünkösd hátfőn délután 6 órakor Z-á hamacska slágeroperett Fii eres helyáruk. Legdrágább hely 1 pengő, leg olc óbb hely 20 fillér. Május 21 én, pünkösd hélfő este léi 9 kor Fehérvári hu szarok. Nyíregyháza megyei város polgármesteri hivatalától. K. 7008—1934. HIRDETMÉNY A jelenlegi nyomasztó gazdasági válság és a nehéz megé he tési viszonyok enyhítésére lehetőséget nyújt a most időszerűvé vált selyemtenyésztéssel való foglalkozás. Felhívom a lakosságot arra, hogy annál is inkább ragadják meg ezen kínálkozó alkalmat, mert a selyemtenyésztéssel való foglalkozás és a termelt gubókért kifizetett járandóság épen aratás előtt, tehát a legínségesebb időben nyújt munkaalkalmat, illetve kereseti lehetőséget az ezzel foglalkozni akaróknak, különösképen pedig a munkanélkülieknek és ínségeseknek. Akik selyemtenyészféssel szándékoznak foglalkozni és rövid néhány hetes könnyű munka mellett 20—50 pengőt akarnak keresni, mivel a selyemhernyókat a m. kir. selyemienyCsziési felügyelő már kikeltette; a selyemhernyók átvétele végett saját érdekükben minél előbb jelentkezzenek Tóih jános kikeltőnél Debreceni-utca 49. szám alatt, vagy a m. kir. Selyemtenyésztési Felügyelőségnél Kallói utca 22. szám alatt. Nyomatékosan felhívom a lakosság figyelmét arra, hogy az utcákon, köztereken és kö/utak mentén levő epertakról való lombszedésben senki meg ne akadá lyozza a selyemtenyésztőket, a fák lombjait senki ártalmas folyadékkal hasznavehetetlenné ne tegye, úgyszintén a selyémtenyés/tök éretlen gunyolásától, vagy bántalmazásától is mindenki tartózkodjék, mert az 1894. évi Xil. t. c. 95. §-ának d) pontjaba ütköző mind n cselekmény elkövetőjével szemben a legnagyobb szigorral fogok eljárni. Nyíregyháza, 1934. április 30. Dr. Benes Kálmán sk. m. kir. kormánvfőtanácsos, 2339 polgármester. Forgalmiadókönyv kapható a Szabolcsi Uirlap kiadóhivatalában. M. kir. 6. honvéd vegyesdandár hadbiz'os ság. 1629-1934. H. sz. Versenytárgyalási hirdetés A m. kir. debreceni 6. honvéd vegvesdandár hadbiztossága az 1629 H —1934 szám alatt kb 26,600 q hazai darabos kőszén szá litá>ára nyilvános versenytárgyalást hirdet. Versenytárgyalás a m. kir. 6. számú honvéd élelmező raktár Debrecen (Hajnal-utca) folyó évi május hó 29-én 10 órakor lesz megtartva. A szállításra vonatkozó „Hirdetmény" valamint a „II. Feltételek íFüzete" előbb említett hivatalos hehiségben, valamint az összes vegyesd mdár hadbiztossá goknál a hivatalos órák alatt betekinthető. Debrecen, 1934. május 14. 2340 v Dr. Horcsik, vezető hadbiztos. A nyírbátori kir. járásbíróság, mint te ekkönyvi hatóság. 2676-1934. Tk. szám7~ Árverési hirdetmény és árverési feltételek Szobi Járási Központi Szeszfőzde, valamint Polacsek Fülöp és Fia együttes végrehajtatóknak Somogyi Józstfné Szalontai Erzsébet végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyeben a tkvi hatóság Polacsek Fülöp és Fia végreh <jtató kérelmére az 1881. LX t.-c. 185 §-a értelmé ben e'ri ndelí az uj. bb árverést 137 P 05 f. tőkekövetelés, ennek 1930. január 1. napjától járó 5 százalék kamata, 8 P 26 f eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 12 P költség, valamint a csatlakozottaknak kimondott Weinberger Simon 33 P 69 f„ Lefkovics Jenő 328 P 77 f, Reinitz és Scnwartz 134 P tőkekövetelése es járulékai behajtása végett, a nyírbátori kir. járásbíróság területén levő s Piric e községben fekvő s a pi'icsei 129. sz. tkvi betétben A. -f" I. sorszám, 90 hrszám alatt foglalt s végrehajtást szenvedő nevén álló házra 1400 pengő kikiáltási árban. A teleki-önyvi hatóság az árveverésnek Piticse községházánál megtartására 1934. évi junius hó 4. napjának d. e. 9 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket a következőképen állapítja meg : 1. Az árvetés alá eső ingatlant a kikiáltási ár felénél a'acsonyabb áron alul eladni nem lehet. 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ban meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letét be helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. LX. t. c. 147, 150, 170. §§ 1908. XLI. t. c. 21. §.) Nyit bátor, 1934. április 18. Dr. Kertész sk. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül: Vozáry, irodasegédtiszt. Nyíregyháza megyei város adóhivatalától. 8565, 8566—1934. adó. Hirdetmény az 1934. évre szóló általános kereseti adó, a rögzített jövedelem és vagyonadó, valamint a rögzített általános kereseti adó kivetési lajstromok közszemlére kitétele targyában. A K. H. Ö. 32. §. érteimébea alulírott városi adóhivatal folyó evi május hó 14—28 lg bezárólag terjedő időre a városi adóhivatal 36, 37, 38, 39. és 40 számú szobáiban közszemlére kiteszi az 1934 évi uj kivetés utján megállapított adótételekről készített általános keresetiadó kivetési lajstromot; a változatlanul átvitt adótételekről készített jövedelemvagyonadó és általános keresetiadó kivetési lajstromot. Nyíregyháza, 1934. május 14. 2289-3 Városi adóhivataL Express hirdetések Filléres vonat, filléres ma más, filléres a poloskairtás. Fillérekért ciánozom ki a lakását. Nánássy, Kállóiutca 50. szám. ALKALMI VÉTEL! Eladó egy darab Remington irőgép, teljesen jó állapotban. Megtekinthető Katz Miksa rádió üzletében. (Takarékpalota). 2343-2 Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 68 fillér, minden további szó 6 fillér Veszek jókarban levő használt 8-a» kazánt fürdő őz. Stein Bernát hi községi elnök Ujfehérió. 23 A-t Különbejáratu butorozo t szobát keresek esetleg ellátással azonnalra Nyirvúpalota közelében. Ajánlatokat a kiadóba. 233T Bejáró mindenesleányt kei esek a70t>nalra. Ér-utca 3. szám. 2357 Egy tülönbejáratu bútorozott szrba kiadó Rózsa-utca 56. szám alait, özv,. Kusnyerikné. 235S Háztartás minden ágában jártas szerény asszonyt vagy leányt azonnalra kereseK. Salétrom-kőz 12. EGY CSÉPLŐGÉP teljes felszereléssel olcsón eladó. Cnn : Balázs Andrá né Vajda-bokor 21. .:358 Mindenes szakácsnő éves bizonyítvánnyal 1-ere, vagy azonnalra helyet keres. Cim Ér-utca 43. 163 S/.oba, konyhás lakás kiadó Liliomutca 39. szám. Csinosan bútorozott különbej ratu ntcai szoba egy-két személyre kiadó. L líom-utca 4. s/ám. A szerkesztésért felelós : Dr. GARAY GYULA A kiadásért felelős: a Szabolcsi Hírlap Lapkiadó Betéti Tarsa»ag, Kovach b. es Tártai kiadótulajdonos. Keziraiokal ucni orziink meg Nyomatott a „Merftur" nyumd^bdi Nyti egyházán, BeiCbenyiu. S. sz