Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 98-121. szám)
1934-05-25 / 117. szám
Ara 10 fillér. Nyíregyháza, 1934. május 25. $ r\ ' II. évfolyam, 117 (3K4) szám. ®MM HÍRLAP liorkeiztőiég és kiadóhivatal Bethlen-u. 1. P o*tatakar<&^ cftekkezám 47139. Telefon 77. * POLITIKAI NAPILAP * Előfizetés 1 hóra 2*50 P, Negyedévre 7*50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény Nemzeti egység revizió (St. H.) Minden magyar álom végóhaja ma a revizió. A nemzeti egységnek is ez a szent és a végső célja. Sem mint cél, sem mint tény nem egészen uj dolog a magyar egység. A világháború kitörése szükségszerű, kényszerű nemzeti egységet teremtett, de lelkit nem. Az elmúlt évtizedek legnagyobb magyarjai Apponyi Albert és Tisza István más-más porondon és módon küzdöttek a szebb magyar jövőért. Hisszük, hogy a háború által azután megalkotott kényszerű egységük a paradicsomban lelki egységgé alakult. Amint ez nálunk megtörtént, amiről biztosithat bennünket Apponyinak Tisza felett mondott egyik október 31-iki klasszikus beszéde, úgy kell a lassan érlelődő nemzeti egységet is lelkivé tenni, mert csak ez az uj és éltető elem a magyar boldogítani akaró és tudó elgondolásban. E cél érdekében tartózkodnunk kell mindenféle irracionális eszmetermeléstől, mert az élet ritmusa a fontos, lényegtelen minden a mi megvalósíthatatlan. Becsülni kell a másként gondolkozó magyart. Amit a nemzeti egység szempontjából megfelelőnek találunk más tábor célkitűzésében azt a kormányzat valósítja meg, ha lehetséges. Mi hisszük, hogy Eckhardt Tibornak hivei sem tudnának a gazdatársadalomnak nagyobb kedvezményt nyújtani, mint amennyit a jelen körülmények között ez a rétek élvez. Többet nálunk csak az e hazában nem igen létező agrárszociáldemokrácia nyújthatna. Ez azonban a társadalmi osztályok szembeállítását, az osztályharcot eredményezhetné, amelyet minden polgári párt elitéi. Erről kell meggyőznünk a magyar társadalom értékzömét a kisgazdák rétegét, akkor lassankint mindig többen II belügyminiszter felfüggesztette állásától Debrecen főügyészét A belügyminiszteri vizsgálat sorozatos szabálytalanságokat állapitott meg Debrecen vagyonkezelésében " Országszerte ismeretes az a vizsgálat, amelyet a belügyminiszter Debrecen város vagyonkezelésének felülvizsgálása céljából rendelt el, A vizsgálat kiterjedt különösen a Vásáry testvérek ál tal bérelt ohati birtok ügyére. A vizsgálat ugyan még folyik, mára azonban konkrét eredménye is lett a vizsgálatnak. A belügyminiszter a mai nap folyamán leiratot intézett Debrecen városához és ebben közli, hogy a város vagyonkezelésének felülvizsgálása során már eddig is több olyan szabálytalanságot állapítottak meg, amelyek szükségessé teszik, hogy a város anyagi ügyeit ellenőrzés alá helyezzék. A vizsgálat adatai szerint a bérleteknél a város több izben is, szabálytalanul olyan kedvezményeket adott, amelyek nem voltak indokoltak. Különösen áll ez a Vásáry testvérek bérletére, akik 10 év alatt sorra kaptak bérleti kedvezményeket s mégis 200 000 pengőt tesz ki bérleti hátrálékuk. Ebben az ügyben Miszti Károly dr. városi tiszti főügyészt súlyos mulasztások terhelik. A vizsgálat megállapította ugyanis azt, hogy a Vásáry testvérek biztosítékot sem tettek le a bérletnél. A főügyész minden olyan esetben, amikor valaki a bérleti összeggel hátralékban maradt, hogy a város érdekeit biztosítsa, pert indított a bérlök ellen, akiknek megfelelő biztosítékuk volt, ellenben nem indított pert a Vásáry testvérek ellen, akik biztosítékkal nem rendelkeztek. Ezek alapján a belügyminiszter súlyos hivatali kötelességmulasztást állapitott meg Miszti Károly városi tiszti főügyésszel szemben, őt állásából felfüggesztette s ellene a fegyelmi eljárást folyamatba tétette. A vizsgálat tovább folyik s amennyiben másokkal szemben is felmerülnek terhelő momentumok, hasonlóan fog eljárni azokkal szemben is a belügyminiszter. Fegyencek verekedése Bukarestből jelentik. A ploestii fegyházban két fegyenc összeverekedett s az egyik ugy megboxolta a társát, hogy az nyomban összeesett és meghalt. A halottat ezután felravatalozták, fejéhez két égő gyertyát állítottak, a gyertyától a ravatal lángba borult s a holttest szénné égett. Időjárás Északi szél, változó felhőzet, helyenként, főleg délen csapadék, zivataros eső várható, a hőmérséklet kissé csökken. Őrizetbe vettek két diákot A budapesti kir. ügyészség elrendelte Lukács Andor és Franki Endre szakiskolai diákok letartóztatását, mert a diákok körében kommunista propagandát fejtettek ki. Megszüntetik a bolettát? A római egyezmény következtében az uj buza ára minden bizonnyal 15 pengő körül fog mozogni. Ezzel kapcsolatosan szóba került, hogy meg kell a bolettát szüntetni, ellenben lisztforgalmi adó cimen 4 pengő 50 fillért fognak felszámítani a buza mm. után. és többen fognak tömörülni a nemzeti egység zászlója alá, amelyik igy lelkivé fog átalakulni. Ha azután majd ütni fog a revizió órája, az ne találjon bennünket kényszerű egységben, mint 1914-ben, hanem magyar lélekunióban. E magyar lelki egység fogjon azután oly szeretettel kezet visszakerülő véreinkkel e földi hazában, amint hisszük, hogy hogy ^cselekszi ezt Apponyi és Tisza ma a magyar örökhonban, a revizió reményében ! Masarykot újból elnökké választották A cseh nemzetgyűlés ma délelőtt választotta meg a köztársaság elaökét. A nemzetgyűlésnek 420 tagja van. Leadtak 418 szavazatot, ebből 327 szavazat Masarykra esett. A kommunisták jelöltje 38 szavazatot kapott.! Masaryk a választás után letette az esküt a nemzetgyűlés előtt. fi macedónok is forradalmat készítettek elő Bulgáriában Londonból jelentik. A Times értesülése szerint a bolgár forradalommal egyidőben egy másik irányú, a macedón szervezetek által tervezett forradalom előkészítésén is dolgoztak. Ezt a forradalmat május 23-ra tervezték. A macedón szervezetnek az volt a célja, hogy megakadályozza Bulgária és Jugoszlávia közeledését. Jenő főherceg visszatért Ausztriába Jenő főherceg ma délelőtt Bécsbe érkezett. Utja a svájci határtól kezdve, különösen Feldkirchenben és Insbruckban valóságos diadalmenet volt. A főherceg az első a Habsburg-házi hercegek között, aki visszatérhetett Ausztriába. A főherceg pár napig Bécsben marad, majd állandó tartózkodási helyére, Gumpoldskirchenbe távozik. II magyar tornászok készülődése Gömbös Gyula miniszterelnök ma délelőtt Hóman Bálint kultuszminiszter társaságában meglátogatta a Testnevelési Főiskolát, ahol a magyar tornászcsapat lelkesedéssel készül a tornász világbajnoki versenyekre. A miniszterelnök a legnagvobb örömének és megelégedésének adott kifejezést a látottak felett. fiz országos iskolaadó bevezetését sürgetik a reformátusok A tiszántúli ref. egyházkerület debreceni közgyűlésének mai tanácskozásain több nagyfontosságú kérdést vitattak meg. Reámutattak többek között arra a válságra is, amelyben a felekezeti iskolák vannak. Ezért sürgősnek tartják az országos iskolai adó bevezetését. Remélik, hogy mozgalmukhoz az összes iskolafenntartó egyházak csatlakozni fognak.