Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 73-97. szám)

1934-04-05 / 76. szám

4. oldal. SiisMHOÍUÍ 1934. április hó 5 A Nytve vívók szép sikerrel szere­peltek a miskolci vívóakadémíán — Gyomor- és bélzavarok­nál, hasflregbeli vérpangásnál, étvágytalanságnál, szorulásnál, felfúvódásnál, gyomorégésnél, felböfögésaél, szédülésnél, hom­lokfájásnál, hányingernél egy­két pohár természetes „Ferenc Józsei" keserüviz alaposan ki tisztítja az emésztőutakat. SPORT Nagysikerű küzdelemben legyőzte a Nykise a Dkase labdarugó csapatát Nykise-Dkase 1:0 (1:0) Murczkő volt a mérkőzés hőse Hasvét vasárnap délután a Bethlen uti sporttelepen a Nykise uj összeállítású csapata bajnoki mérkőzést játszott a Dkase labdarugó csapatával. A Nykise intézősége merész kísérlettel állította ki az együttest, Fríed mann hátvéd a jobb összekötő pontjára, Hajdú center jobb­azélre, Murczkő balszélső cen terbe került. A kísérlet csak részben vált be, mert Fried­mann nehézkesen mozgott, Hajdú pedig kedvetlenül ját szőtt szokatlan helyén. Ennek dacára is fölényesen és meg érdemelten győzött a Nykise tizenegye és a győzelem főleg Murazkó nagyszerű játékának köszönhető Murczkő hatalmas lendülettel dobta támadásba a csatárláncot és egyéni játéka is a legteljesebb dicséretet ér demli, — Fáradhatatlanul kflz dötte végig az egész mérkő­zést és lelkesedést öntött mind a tizenegy játékosba, akik el­szántan harcolták végig a mér kőzést és ez az aktivitás, a gyors támadás hozta meg a jól játszó DKASE-ral szemben az értékes győzelmei. A Nykist ben kifogástalanul játszott a Csicska, Csémi, Ka­bai halfsor, jól működött a Kovács, Asztalos, Kubicska vé­delem. Margittay folyton fejlő­dik, ő szerezte a győztes gólt is, Jenke III. pedig be fog válni a csatársorban. A miskolci Gerevich iskola kardcsapata vasárnap Nyír­egyházán viv a Nytve ellen A miskolci Gerevich iskola ki­váló kardcsapata vasárnap dél­előtt Nyíregyházára érkezik és a NYTVE csapatával barátságós mér­kőzést fog vívni. A Gerevich iskola csapata 1933 január óta először, viv Nyíregy­házán, ugy hogy újbóli bemutat­kozását nagy érdeklődés előzi meg. A csapat ma olyan formá­ban van, hogy az Északmagyar­országi Kerületben nehezen fog legyőzőre találni. A miskolci csapat a következő összeállításban jön Nyíregyházára: lovag Leidl (MAK), Gerevich [Gerevich iskola), Bertóthy (Ren­dőrtiszti AC) és Schwarcz (Sze­gedi VE). A verseny a NYTVE—PMÁV football-mecsre tekintettel d. e. 11 órai kezdettel, a Beíhlen-utcai sportcsarnokban kerül lebonyo­lításra. A miskolci Előre Sport Club húsvét hétfőjén nagyszabású vivó­akadémiát rendezett Miskolcon a Kereskedők és Gazdák Körének dísztermében. A Vivóakadémián résztvett a fővárosból Kabos, Ge­revich, a VAC és a MAFC a vi­dékről pedig a NyTVE, a Sop­roni Főiskolai SC, a Szegedi VE, a MAK, Előre és a Gerevich is­kola két-két vivója. A hatalmas dísztermet Hodo­bay Sándor polgármesterrel élén zsuffolásig töltötte meg a közön­ség, mely várakozásában nem is csalódott, mivel a résztvevők 5 és 8 lussra menő izgalmas és vál­tozatos küzdelmekben tudásuk legjavát nyújtva, a. vivósport min­Nem akarunk képet festeni az ügyvédek mai helyzetéről, ezt úgyis ismeri már a nagyközönség azokból a kétségbeesett segély ki­álltásokból, melyek a napilapok hasábjain, kamarai jelentésekből napvilágot láttak. Statisztikát sem akarunk felállítani a szünetelő ügyvédi irodákról, a végrehajtott, elárverezett és öngyilkossá lett ügyvédekről. Csak néhány jellem­ző esetről akarunk felsorolni ar­ról, hogyan él ma az ügyvéd ? Ismerünk ügyvédet, akiknek va­lamikor jólmenö irodája volt, annyira, hogy egy kis földet is tudott vásárolni. Akkor azt gon­dolta, hogy befejezte élete müvét és öreg korára nem kell gondok­kal küzdenie. Ma pedig ott tart, hogy kikapcsoltatta a villanyát a lakásából, mert nem tudta a vil­lany számláját sem fizetni. A legtöbb ügyvéd már maga körmöl az irodájában, vagy a fe­lesége végzi a gépírást. Az egyik ügyvéd meséli: — Még az a szerencsém, hogy otthon, az öreg házban, den szépségét bemutatták. Gerevich és Kabos utólérhetet­lenül finom technikájú, tüzijáték­szerü vivása megcáfolta a magyar vivósport hanyatlásáról szóló hí­reket és újból reményt öntött a már már hitét vesztett sportkö­zönségbe, A Nytvét a miskolciak meghí­vása folytán Jakab György és dr. Pollák György képviselték, kik szereplésükhöz fűzött reményeket teljesen beváltották és ellenfeleiket nivós asszokban Jgyőzték le. Ja­kab : Csiszár (MAK) ellen, — dr. Pollák pedig Reiner (Gerevich iskola) ellen győzőtt egyformán • 8:5-8:5 arányban. szüleimmel lakhatom s otthon étkezhetem... Ez az ügyvéd 42 éves korában, jogi doktorátussal jutott el oda, hogy — öreg szülei tartják el... A napokban egy közismert ügy­védet láttunk egy irodában, amint sajátkeziileg másolta aktáit s ke­serűen mondta: — Tetszik látni, azt csiná­lom, amit 25 évvel ezelőtt, jelölt koromban csináltam. Ilyen szomorú ma az ügyvédek sorsa... — Tavaszi ruhagondjai nem lesznek, ha megunt vagy .színe­hagyott felöltőit vagy bármilyen ruháit Sárkányhoz viszi, ahol a legtökéletesebben, garancia mellett, vegyileg tisztítják és minta után bármilyen színre festik. Parasolos gallértisztitás Nyíregyházán 8 fillérért csak Sárkánynál, Vay Ádárn-u. 5. Figyelem! Figyelem! Deutsch Miklós műköszörűs és nikkelező üzeme. Nyíregyháza Holló-utca 17. szám Olcsó áraim es szakszerű munkám vezetnek* Áraim azért olcsóbbak az átlagnál, mert üze­mem saját házunkban van es így módomban áll a lehető legolcsóbb árak mellett dolgozni. Munkámért a legmesszebbmenő garanciát vállalom Ataim: Speciális borotva köszörülés jótállással 60 f. Híjvágógép köszörülés 60 „ Hajvágó oíló 40 „ Himző olló 15 f-töl Házi olló '2q „ Szabó olló 30f-től 80f-ig. flfiiiHiliHOi Uj ieílendiilés jele A Zrinyi Ilona-utca, Nyíregy­háza Cttije az elmúlt napokban uj szint kapott. A Nyírvíz-palota épületéből ide helyezte át a 8. szám alá üzletét Kuharek Ferenc kerékpár és műszaki kereskedő. Az uj üzlet már kívülről is elárulja, hogy a szakma számottevő cége, mert dus raktára nemcsak a ke­rékpárszakmát öleli fel, hanem megtalálunk nála mindent, ami egy szaküzlet keretébe tartozik. A legkülönbözőbb gyártmányú vadászfegyverek, töltények és va­dászati cikkeket. Különösen nagy választék van csillárokban. A mo­dern csillárok száz meg száz vál­tozatát látjuk itt és este, amikor ki vannak világítva azoknak tarka szinpompája valóságos látványos­ságot nyújt. Fürdőszoba felszere­lései minden igényt kielégítenek és munkájának tökéletességét már számos helyen felszerelt vízveze­ték és fürdőszobája dicséri. Kuharek Ferenc megnagyobbí­tott üzeme annak a hatalmas mun­kakészségnek, szakszerű üzletve­zetésnek és a vevők iránti előzé­kenységnek az eredménye, amely már hosszú fennállása óta üzlet­elve ennek a minden tekintetben elismert szolid cégnek. Kuharek Ferenc dacos szilárdsággal állt ellent gazdasági küzdelemnek, mert soha sem a pillanatnyi konjunk­túrának áldozta fel üzletét, hanem a legkisebb vevőt is az igazi ke­reskedő lelkiismeretességével igye­kezett kiszolgálni. Értesülésünk szerint árai lépést tartva a viszo­nyokkal, olyan olcsók hogy jog­gal számot tarthat ebben a meg­nagyobbodott uj helységében is a közönség .szimpátiájára. Kuharek Ferencnél csak az üzlet változott, de az üzletelv — olcsót és jót adni — a régi maradt. RÁDIÓ Április 5. Csütörtök. 4 00 Csűrös Zoltán ifjúsági előadása. — 5 00 Gazdasági előadás. — 6 00 Gyenes Lili zenekara. — 6 30 Hasenfeld Arlur dr. előadása. — 700 Ligeti Dezső Schubert dalokat énekel. — 730 Lendvay István előadása. — 8 00 Katona­zenekar. — 975.Külügyi negyed­óra. — 930 Szalonzenekar. — 1100 Gramofon. Fizessen elő a Szabolcsi Hírlapra. | Örökre száműzheti életéből a gondot egy szerencse- | | sorsjeggyel. { | Siessen a SZABOLCSI HÍRLAP | I kiadóhivatalába Bethlen-u. 1. Telefon 77. sz. és válasszon a szerencseszámok közül. I Sorsjegyosztályunk megkezdte működését és mindenkinek I készséggel ad felvilágosítást. Nyolcad-, negyed-, fél- és egész sorsiegyek. FORDSON TRAKTORHOZ minden alkatrész olcsón beszerezhető Autó Traktor, Vay Ádám-ucta 2. Telefon 541. Nyíregyháza, Takarékpalota. Egy kis kép az ügyvédnyomorról Ügyvéd, aki nem égett villanyt, akit szülei tartanak el s van, aki 25 évi gyakorlat után másol

Next

/
Thumbnails
Contents