Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 73-97. szám)
1934-04-29 / 97. szám
SmousiHiBy? 7. oldal HIREK 4 SZABOLCSIAK HATEZER PENGŐJE a legválságosabb, a legárvább magyar szegénységben gyűlt össze a szabolcsi országzászlóra, amelynek búsongó és reménykedő árbocára ezren és ezren néznek majd fel megedződő hittel. Hatezer pengő ma vagyon és hatezer pengő összegyűjtéséhez lángolo lelkesedés kell. A szivek aranybányájából fejtették ki ezt a kincset olyanok, akiknek szavára szívesen nyílt a szív, mert a sziv, a tiszta, a becsületes magyar sziv titkos kulcsával nyitották felMa a tisztaság evangeliumi parancsa tör át a nagy ködön, amely ránkborult és az uj sugarak uj napfényét hintók ma Is apostoli munkát végeznek. Üdv nekik, áldott nevü igaz magyaroknak. NAPIREND Április 29. Vasárnap. Róm. kat. Cantate. Gör- kat- Jazon. — Pról. Albert. Izr. Ijar 14. • A nap kél 4 óra 48 perckor, nyugszik 7 óra"08 perckor. .4 hold kél 7 óra 38 perckor, nyugszik 4 óra 11 perckor. Magyar napirend: A sinfalvai vérengzés oláh vádlottjai felett Ítélkezett az oláh bíróság, A vádlottak azzal védekeztek, hogy a tömeg sodorta be őket a magyarok lakásába, a lakásukon talált és elkobzott ékszerek eredetére pedig azt vallották, hogy az uton találták azokat. Az itélet felmentéssel végződött. Az oláh ügyész megnyugodott az Ítéletben. Hát ezen semmi csodálkozni való nincs. Lehet e oláh embert azért elítélni, mert magyar embert vert véresre és jrabol ki értékeiből ? Nem, a huszadik században, a" nemes francia nemzet barátját ilyesmiért elitélni nem szabad. Ilyenkor csak a magyar öklök szorulnak össze s keserűséggel emlegetik a lélek mélyén forrongó haraggal: Megfizetünk. Ezen a napon született Széchenyi Ferenc gróf, a Magyar Nemzeti Muzeum alapitója 1754ben. A történelem egy napja: A szatmári béke. A Rákóczi felkelés vége (1711). Április 30. Hétfő. Róm kat. Katalin. Gör. kat. Jakab. Prot. Katalin. Izr- Ijar 15. A nap kél 4 óra 47 perckor, nyugszik 7 óra 09 perckor. A hold kél 1 óra 39 perckor, nyugszik 4 óra 39 perckor. Ezen a napon született Gauss Károly matematikus 177-ben, meghalt a vérpadon Zrinyi Péter, Frangepán Kristóf, Nádasdy Ferenc Bécsben 1671-ben. — A történelem egy napja: A budai alagutat átadják a forgalomnak (1857). Elkészült a Margithid (1876). A budapesti telefon születésnapja. Puskás Ferenc 50 előfizetővel üzembe helyezi telefonhálózatát, amely 1887-ben állami tulajdon lett (1881). Vasárnap délig az Osgyáni, Gergelyffy, Haissinger K. (Bethlen-utca) gyógyszertárak egész héten át a Szopkó, Gonda (Nyírvíz- palota) és Török gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. A városi kád és gőzfürdő nyitva, vasárnap és ünnepnapon csak d. e, 11 óráig adnak ki jegyet. A szerkesztőség délután 3 tói 6-ig fogad. Halálozás. Pénteken haj nalban életének 70-ik évében Kas sán elhunyt id. Ébrey Endre, a megszállott „cseh impérium egyik gerinces magyarja, aki az ottani jparos életnek egyik vezéregyénisége volt. Az elhunytban Ébrey Győző nyug. uradalmi gazdatiszt testvérbátyját gyászolja. — Eltemették a Kovács István Szövetség egyik bajtársát Fiatalon, harmincöt esztendős korában meghalt Faragó András rendőrfőtörzsörmester, aki annak idején elsőnek jelentkezett a vértanú halált halt Kovács Istvánnál honmentő szolgálatra és tagja volt a bajtársak szövetségének. A bajtárs temetése tegnap volt mély részvéttel. A temetésen megjelentek a Kovács István Szövetség tagjai, akiknek nevében Izay Géza megható búcsúbeszéd keretében helyezte el a bajtársak koszorúját. Kivonult a temetésre a rendőrség szakasza is. Molyirtószerek, globol, napthalin, terpentin, egér és patkány irtók, Ratopax, tengeri hagyma, zéliómag olcsó beszerzési helye a Belvárosi Drogéria Zrinyi Ilona-utca 6. (Kaszinóval szemben. — A Jótékony Bajtársak Asztaltársasága ma szombaton este 8 órakor az Ipartestületi Székház nagytermében kötelező összejövetelt tart, amelyen a vendégek szórakoztatásáról maguk a bajtársak gondoskodnak. A tagokat és azoknak családját valamint vendégeket ezúttal is meghívja az elnökség. — A Nemzetközi Vásár féláru utazásához szükséges Vásárigazolványok a menetjegyirodában már kaphatók. — Nem csodaszer, de az orvosi gyakorlatban is állandóan használos kitűnő hatású anyagok szerencsés összetétele a valódi Diana- sósborszesz. Köhögését, rekedtségét, torokfájását megszünteti a MARGIT GYÓGYVÍZ, Kapható mindenütt. — A burgonya uj árai. A burgonya ma megállapított árait hivatalos forrás alapján a következőkben közöljük: Minimális termelői ár: Nyári rózsa 4 60, Ella 3.90, Őszi rózsa 3.50, Krüger 2.60 pengő. Ha Budapestre utazik a Nemzetközi Vásárra, okvetlen tekintse meg Radó Aladár nőidivat cég kirakatsorát a Bécsi utca és Deák Ferenc utca sarkán. Pompásnál-pompásabb modelleket fog ott látni tavaszi kabátokban, ruhákban és komplékban meglepően olcsó árakkal, amelyek az egyes darabokon láthatók, — Talált tárgy. A napokban egy talált pénztárcát szolgáltattak be a rendőrségre, amelyben kevés pénz volt. Igazolt tulajdonosa a hivatalos órák alatt átveheti a Rendőrkapitányságon. — Hétfőn délelőtt ülést tart az Uszodabizottság. A legutóbbi várm. közgyűlésen a belügyminiszter leiratának értelmében megválasztották az Uszodabizottságot. A bizottság hétfőn délelőtt 10 órakor ül össze első alkalommal. Az ülésen részt vesz Éber Antal dr. városunk képviselője is, aki maga is * lelkes propagálója az uszoda szükségességének és fontosságának. OLCSÓN óhajt szövetet venni ? Keresse fel Hartos Lajos gyapjúszövet különlegességi áruháznál Nyíregyháza, Vay Adám-utca 2. szám t Nagytakarék) ahol Tavaszi férfidírat és sportöltönyök, valamint felöltök, nőikabát és koszt&mkelmékben, úgyszintén nyári freskók, íüszterek, trupMaIonok, ruhavásznak: és kelengye-vásznakban óriási választékot talál. MOZI VÁROSI MOZGÓ Óriási sikert aratott a Láthatatlan ember H. G. Wels világhírű regényének filmváltozatát mutatta betegnap este a Városi Mozgó. Ritkán látunk ilyen hatalmas érdeklődést filmnél. — Lélekzet visszafojtva, fokozódó izgalommal nézte a közönség a fejnélküli ember küzdelmét az üldöző rendőrökkel. A film technikai kiállítása minden dicséretet megérdemel. A trükkök egész sorozatát mutatják be, tökéletes fotografálással. Hétfőtől ismét egy „különlegesség" kerül bemutatásra A címe: „Borzalmak szigete". Forgalmiadókönyv kapható a Szabolcsi Hírlap kiadóhivatalában. Ha Pestre jön, okvetlenül keresse fel női divatházát Budapest, IV, Váci-utca 26. sz., ahol kabátok, ruhák, komplék, blúzok nagy választékban legjutányosabban beszerezhetők. 2001-2 Nyiregyházi bélyeggyűjtők figyelmébe! A második országos bélyegkiállitásra a m. kir. postaigazgatóság uj „Liszt"-bélyeget ad ki 90 f. egységárban, amely a Debreceni Bélyeggyűjtők Egyesülete útján is kapható lesz. Május 9 én a reggeli órákban repülőgép indul Mátyásíöldről Debrecenbe és onnan két óra múlva vissza Mátyásföldre Mind a két útra postát visz magával, de csak levelezőlapot és csak olyant, amely a Jubilete-bélyeggel (90 f-es Liszt-bélyeg) van bérmentesítve. Minden levelezőlap külön-külön egy-egy alkalmi bélyegzőt kap. A Jubilete bélyeggel az egész országban lehet levelet bérmentesíteni, sőt külföldre szóló levelet is. Aki igényel ebből a bélyegből, a pénz egyidejű beküldése mellett jálentse be igényét április 30-ig Zsolnai Vilmos reálgimnáziumi igazgatónál, aki a Debreceni Bélyeggyűjtők Egyesülete utján beszerzi a kivánt mennyiséget és május 9-ig eljuttatja a feladásra szánt levelezőlapokat Debrecenbe. Csodavró lelkek Az örök rejtély HétfőtőlApollo Körzeti képviselőt keresünk, ki fűszeres, mészáros, pék és csemegeszakmákban kellőkép be van vezetve, gyorsmérlegek és sonkavágógépek eladására. Ajánlatokat HUNGÁRIA MÉRLEGGYÁR, Budapest, Vilmos császárut 54- alá kérünk. Köszörültessen, níkkeleztessen, ezüstöztessen és vásároljon a vármegye első szaküzletében GARFUNKEL MÓR MŰKÖSZÖRŰS és ACÉLÁRU ÜZEMÉBEN Főüzlet: Horthy Mikltós tér 6. sz. Fióküzlet: Nagytakarék-palota. Rákóczi-uti oldalon. Nagy raktárt tart Sollingen acélárukból. A legkiválóbb szakmunka a legolcsóbb árban!