Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 73-97. szám)

1934-04-19 / 88. szám

6 oldal. fonOLCSIHIBLlP 1934 április hó 19 SPORT Befejeződött a nyíregyházi középiskolai sakkbajnokság A nyíregyházi középiskolások sakkversenye az idén a felső­kereskedelmi iskola „Maróczy Géza" sakkörének rendezésében a szokásos keretek kőzött folyt le. A verseny két hónapon ke­resztül bonyolódott le. A csa­patversenyben már kezdettől fogva kidomborodott a tavalyi bajnokcsapat, a felső keresk. ötösének látható fölénye és a kereskedelmisták fölényüket mindvégig megtartva, megvéd­ték tavalyi bajnokságukat. Ér­dekes küzdelem fejlődött ki a második és a harmadik csapat­helyezés körül és a Kossuth r. gimn. csapata egy kis sze­rencsével, fél ponttal megelőzve a harmadik helyre utasította a kir. kath. gimn. együttesét. A felső keresk. a csapatbajnokság és a vándordíjul szolgáló bronz­koszoru elnyerésével párhuza­mosan az egyéni bajnokságot is elhódította intézetének. Ér­dekes küzdelmet hozott az idei és a tavalyi középiskolai baj­nok küzdelme, amely döntet­lenül végződött ugyan, de Kaszner Károly, a keresk sak­körének legnagyobb tehetsége félpontos előnyét megtartva biztosította magának az első helyet Igy az egyéni bajnokság kikerülve a kath. gimn. kezéből első izben jutott a keresk. osztályrészéül. Valenta András a kir. kath. gimn. legjobbja ve­retlenül foglalta el a II. helyet és ezzel ismét bebizonyította nagy játéktudását. Krokovay Zoltán erőteljes finissel a III. helyre küzdötte fel magát, mig a 4. és 5. helyezett ismét a felső keresk. nagyszerű gárdá­jából került ki. Részletes eredmény a követ kező : Bajnok : Kaszner Károly, keresk. 12 ponttnl (nagy arany­érem és oklevél). 2. Valenta András k. k. g. 11 és fél p. (kis arany) 3. Krokovay Zoltán k. r. g. 10 p. (nagy ezüst), 4. Nagy István keresk. 9 és fél p. (kis ezüst), 5. Taipai József keresk. 8 és fél p. (nagy bronz), 6 Balogh István k. r. g 8 és fél p. (kis bronz), 7. Jósvay Gvula k. k. g. 8 p„ 8. Goldstein Pál keresk. 7 és fél p. 9. Eör­dögh Lajos k. r. g. 7 p. 10. Tiszai Kálmán keresk. 6 p. 11. Nagy Elemér k k. g. 5 és fél p., 12 Simon Sándor k. k. g. 5 p., 13—14 Szilárd Ferenc k. k. g. 3 p., 13 — 14 Fekete Lajos k. r. g. 3 p., 15. Sarudy László k, k. g 0 pont. Csapatverseny eredmények: 1. Felső ker. 43 és fél p. 2 Kossuth r. g. 31 és fél p. 3. Kir. kath. gimn. 30 ponttal. A szép és középisko ai viszo­nyokhoz mérten igen nívós sakkverseny példás megrende­zéséért mind.n elismerés meg­illeti Ha znos Imre vezető ta nárt, aki a fair play szemelőtt tartasával eleve biztosította a verseny z kkenő néküli sima lebonyolítását. A dij k ünne­pélyes kiosztása április hó 29 én lesz a felső kereskedelmiben. Ez is serkentésül szolgáljon a feltörekvő ifjabb sakkgárdáaak, hogy továbbra is ápolja ezt a nemes szellemi sportot, mert a sakk gróf Klebelsberg Kunó, elhunyt nagy kultuszminiszte­rünk szavai szerint: a kombi­natív képesség fejlesztése révén nemcsak szórakozás, hanem pedagógiai segédeszköz is. Nykíse. ifj.—I. ker. F. C. 5:0 Biró: Weiszhauz. A vasárnapi csonka Mill. baj noki fordulón, a bajnokságra törő Nykise ifj. csapata fölé­nyesen verte 3: 0 félidő után az I. ker. F. C. együttesét. Nyötse ifj—Előre 3 : 0 (1: 0) Biró: Fleiner. A lelkes iparos csoport 5-ik győzelmét szerezte vasárnap kapott gólnélkül tavaszi fordm­lóban, A Dobránszky helyén tartalékkal felálló Nyötsének szívósan ellent állt az Előre, melynek védelme különösen nagy munkát végzett. Góllövők Marosi 2, Fábry. Nagy érdeklődés előzi meg a vasárnap lejátszásra kerülő Nykise—Nytve és Nyötse I. ker. F. C. mérkőzéseket, melyeken eldől a Mill. szabolcsi csoport­jának bajnoksága. Meghívó A Kereskedők és Gazdák Köre Nyíregyházán, f. évi április 29 én d. e. 10 órakor tartja a saját helyiségében évi rendes közgyűlését, amelyre a tagokat ezúton tiszte­lettel meghívja az Elnökség. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés előterjesztése. 3. Számvizsgáló bizottság je­lentése. 4. A zárszámadás és költség­vetés tárgyalása és felmentés meg­adása. 5. Ellenőr és számvizsgáló bi­zottsági tagok választása. 6. Esetleges indítványok. Az alapszabályok 30. §-a értel­mében tag által tett indítvány csak akkor tárgyalható, ha az in­dítványt a közgyűlés napját meg­előzően legalább 4 nappal a tit­kárhoz írásban benyújtotta. Tiszta, szép, nagy darab mosott rongyot vesz a Merkúr-nyomda, Bercsényi utca 3 132-1934. vsz. Árverési hirdetmény kivonata. A bpesti központi kir. járás­bíróságnak 1932. évi 10594, 10595, 10596. szám alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Országos Köz­ponti Hitelszövetkezet javára 2520 P tőke s jár. erejéig 1932. évi április hó 2. napján végre­hajtás utján felülfoglalt és 5000 P-re becsült ingóságok, u, m. termények stb. a nyirbátori kir. járásbíróságnak Pk 6808-1932 6. sz. alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Rohodon 1934. évi április hó 25. napján d. e. fél 12 órakor nyilvános birói árverésen el fognak adatni. Nyírbátor, 1934. március 19. Vass Béla 1857 kir. jb. vhajtó A nyíregyházi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. Tk. 4080—1934. szám. Árverési hirdetmény kivonat. Revák József és nejének alpe­resnek Jakab Kálmán felperes el­len indított jogviszony megszün­tetése iránti ügyében a telekkönyvi hatóság az alpereseknek kérelme következtében az 1881. LX. t. c. 176. §. és 185. §. értelmében el­rendeli az önkéntes árverést a jogviszony megszüntetése végett, a nyíregyházi kir. járásbíróság területén levő Nyíregyháza város­ban fekvő s a nyíregyházi 2458. számú betétben A, + sorsz. 896. hrszám 109 négyszögöl te­rületü házas belsőségre 1220 P kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árve­résnek hivatalos helyiségében (Bocskai u. 2. sz. 30. ajtó) meg­tartására 1934. évi május hó 8. napjának délelőtt 8 óráját tűzi ki és az árverési feltéte­leket az 1881. LX. t. c. 150. §-a alapján a következőkép állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingat­lant a kikiáltási ár felénél ala­csonyabb áron eladni nem lehet. (1908. XLI. t. c. 26. §.) Revák József és neje nyíregy­házi lakos az árverésan valórész­vétele esetén 1766 P 60 fillér ere­jéig nem Jakab Kálmán ácsmes­ter nyíregyházi lakos az árveré­sen való részvétele esetén 1766 P 60 fillérig igen, de ezt meghala­dólag 5000 P erejéig bánatpénzt letenni nem köteles. 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal szá­mított óvadékképes értékpapiros­ban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek át­adni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. LX. t. c. 147, 150 170. §§. 1908. XLI. t. c. 21. §.) Nyíregyháza, 1934. március 7. Dr. Jánky sk. kir. jbiró, A kiadmány hiteléül: 1860 Benedek, kiadó. Forgalmi adókönyv kapható a > Szabolcsi Hírlap kiadóhivatala, Bethlen-utca 1. Express hirdetések Uj lakások vizsgálását és azoknak ciánozását, bútorok féregtelenitését felelősség­gel vállalja Nánássy Kállói-u. 50. Apróhirdetések t0 szóig 80 fillér, minden további s*<' 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 filtéi Két kertre nyiló bútorozott szoba különbejárattal, az egyik azonnal is ki­adó Árpád utca 1. Házmester. 1743-5 Három utcai Szobás hall, előszobás és minden mellékhelyiséggel biró la­kás, ugyanott három udvari szoba elő­szobás lakás, utóbbi azonnalra is, az előbbi május l-re kiadó. Udvari kétszobás, mellékhelyiségekkel biró lakás május l-re kiadó Értekezni Körte uica 7 balra. 1744-5 ELADÓ ebédlőszekrény fekete már­ványlappal, ruhaszekrény, ágy és vil­lanycsillár Árpád-utca 1. Házmester­nél. 1889-3 Kölyök farkas kutyát keresek. Cim a kiadóban. 5r Keresek megvételre antik komótot, vagy szekrényt és párnázott antik szé­keket. Címet a kiadóba kérem leadni. 1845-5 Jó karban lévő Csepel motorkerék­pár eladó. Cim a kiadóban. l8i3-5 | Teljesen uj teleháló és egy ebédlő berendezés eladó. Kossuth-utca 11. sz. Kalapszalon. 1850 Egy szép Íróasztal eladó, ugyanott egy szépen bútorozott szoba kiadó. — Széchenyi-ut 34. 1859 Kifogástala í karban lévő oldalkocsis motorkerékpárt vennék. Cim a kiadóban. 1854 Jól főző '„szakácsnő jobb uriházhoz ajánlkozik helyben vagy vidékre. — Nádor-utca 21. 127 Használf, de jókarban levő lehetőleg ballongnmis keresek megvételre Cim Merkur-nyomda, Bercsényi utca 3. A szerkesztésen felelős : Dr. GARAY GYULA A kiadásért felelős: a Szabolcsi Hiríap Lapkiadó Betéti Társaság, Kovách B. és Társai itladótulaidono s Kéziratokat nem őrzünk meg és nem áriunk vissza Nyomatott a „Merkúr" nyomdaban Nyíregyházán, Bercsényi u. i. sz. A ManaHHHHHHHaHHafin c™k. Telefon 577 Folyóiratok, Falragaszok, Zárszámadások, Esküvői és eljegyzési kártyák, Üzleti és hivatali nyomatványok a legszebben és legolcsóbban készülnek MERKÚR T puf ft n 577 NYOMDA ICiClUll J! / BERCSÉNYI UICA 3 » c™k. Telefon 577 Folyóiratok, Falragaszok, Zárszámadások, Esküvői és eljegyzési kártyák, Üzleti és hivatali nyomatványok a legszebben és legolcsóbban készülnek MERKÚR T puf ft n 577 NYOMDA ICiClUll J! / BERCSÉNYI UICA 3

Next

/
Thumbnails
Contents