Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-04 / 51. szám

2 oldal. CxiBOLCSI HIBL AP '934 máruius hó 4. a világ legjobb keseriivize ! Ha van gyomorbajod s nehéz emésztésed, Próbáld meg csak egyszer, az Igmándi vizet. Vasmegyer, Kemecse, Demecser A Nemzeti Egység körhelyi­ségavató nagygyűlése Megírta a Szabolcsi Hirlap, hogy a Nem zeti Egység irodáit ün­nepi keretben avatja fel a vármegyei köz­pont elnöksége. A nyir­szőlői iroda avatása után a vasmegyeri kör­helyiség felavatására került sor. A körhelyi­séget nagyszámú kö­zönség képviseletében maga Mi­kecz Ödön dr. főispán, várme­gyei elnök avatta fel, akit vitéz Megyery Pál fogadott. Az elnök ez alkalommal is szá­mos uj hivet szerzett a Nemzeti Egység zászlójának érvelésével, amellyel kimutatta, hogy ma az ország lét nemlét kérdése az ösz­szefogás, az egységbe tömörülés. Ma, amikor a nemzet nehéz har­cait, sorsdöntő küzdelmeit vivja, nem engedheti meg magának, hogy pártokra tagolódjék. — Az együttmunkálkodásra azért is szük­ségünk van, mert ma vezérünket vitéz Gömbös Gyula miniszterel­nököt nagy feladatainak megvaló­sításában' mindenkinek kötelessé­ge támogatni minden erejével. Rámutatott a főispán a Nem­zeti Egység körhelyiségeinek je­lentőségére. Ezek a kör helyisé­gek legyenek a találkozó helyei a jövőben a falu gazdatársadalmá­nak és más foglalkozású testvére­inek: Itt nyilik alkalom azokra a fontos megbeszélésekre, amelyek­ből kialakul a közhangulat. Itt, ezekben a helyiségekben feltárul­nak az egyéni bajok is és alka lom nyilik az ügyes-bajos dolgok megbeszélésére, a lehetőség sze­rint való segítségadásra. A kemecsei gyűlés Vasmegyéről Kemecsére ment át Mikecz Ödön dr. főispán és kísérete. Itt a községháza előtt Kausay Ödön dr. főszolgabíró a tisztikar élén lelkes szeretettel üd­vözölte a főispánt, aki az üdvöz lés után a Nemzeti Egység újon­nan felállított és berendezett kör­helyiségébe ment. A főispánt a Nemzeti Egység táborának lelkes hívei élén Mikecz Gábor a kerü­let titkára üdvözölte. A főispán az körhelyiséget meg­tekintve rövid tájékoztató és avató beszédet mondott, majd a közsé gi iskolában rendezett nagygyű­lésre ment, ahol több száz részt­vevő előtt fejtette ki meggyőző és cselekvésre índitó erővel a Nem­zeti Egység programját. Kifejtette, hogy annak a nagyszabású fela datsorozatnak végrehajtásához, amely ma a kormányzat előtt áll, feltétlenül szükség van arra, hogy minden ember összefogjon vagyon, felekezeti, társadalmi különbség nélkül. A főispán szavai mély hatást váltottak ki és megerősitették a Nemzeti Egység kemecsei frontját. A Nemzeti Egység nagygyűlése Demecserben Szinte döntő jelentőségű a Nemzeti Egység előre törése De­mecserben is, ahol a község nagy­számú gazdaközönsége a legna­gyobb érdeklődéssel várta a Nem­zeti Egység helyiségeinek felava­tását. A községháza előtt itt Széli Sándor főjegyző fogadta Mikecz Ödön dr. főispán, vármegyei el­nüköt, vitéz Elekes Gábor köz­cemberben miniszterközi bizott­ság tárgyalja a tiszántúli gazdák bajait. Ezek közül a tárgyalási pontok közül Demecser szem­pontjából nagyfontosságú a bur­gonyakérdés, valamint a közpon­tos értékesítés. Ezeknek a kérdé­seknek állandó figyelembevétele és megoldása a Nemzeti Egység szervezetének sürgős gondja. — Természetes, hogy ez a gondos­ság annál eredményesebb lesz, minél erősebb a gazdatábornak támogató felvonulása. Erre a kö­zös munkára hivta fel Demecser gazdáit, akik nagy szeretettel és megértéssel fogadták szavait. Vi­haros éljen zúgott fel a lelkes magyar ajakáról, amikor felhang­zott a Vezérnek, vitéz Gömbös Gyulának neve és az az elhatá­rozás lelt úrrá a lelkekben, hogy vezéri munkájában egy szívvel, lélekkel támogatni fogják. A gyű lést kővetően Pazonyi Elek Endre látta vendégül a központi küldöt­teket, a szervezet vezéreit. A vármegye 130 községe kö­zül a körhelyiséggel ellátott 40 községben pezsdülő élet indul meg. A körhelyiségek a kultura, a szociális segítés várai mindnüít. Minden hó utolsó vasárnapján választmányi ülésekre hivják össze a reprezentáns tagokat és min­denütt megalakulnak a Nemzeti Egység női csoportjai is. Szabolcs józan népe példát mu­tat az országnak arra, hogy kellő i^Smmmimm^ A tavaszi divat szenzációi: 3/4-es kötött kosztümök és kabátok világos színekben. A kötött ruhák sötétebb szinüek, mint a kabátok. Gyönyörük a gyermekruhák ! MERINÓ KÖTŐÜZEMÉBEN Zrínyi Ilona-utca 8 szám. ponti titkárt. Az avató közgyű­lésre, ahol Pazonyi Elek Endre földbirtokos titkár üdvözölte a főispánt, több száz gazda vonult fel, hogy meghallgassa Mikecz Ödön dr. főispánt. A megyei eínök meggyőzte ezt a lelkes gazdaközönséget arról, hogy éppen itt, Demecserben van elsősorban szükség a gazdakö­zönség egységbe tömörülésére. A gazdák érdekeit szolgálja, ha tö­mör, megbonthatatlan egységben állanak a kormányzat, a Vezér mögé és támogatást adnak ahhoz, hogy sürgősen segítsen a gazda­bajokon, kogy így boldogulhas­son valamennyi társadalmi osz­tály. Nagy hatással hirdette a gazdasági kérdések megoldására irányuló akciók jelentőségét és több­ször rámutatott arra, hogy a Nem­zeti Egység gazdaprogrammjának köszönhető legfőképpen, hogy ed­vezetés mellett áttörhetetlen fa­lanxként épülhetnek ki a döntő erejii Nemzeti Egység táborai. Megfojtotta ujszMtt gyermekét Tar Mária bessenyődi 19 éves leánynak házasságon kívül gyer­meke született. A csecsemőt meg­születése után néhány órával édesanyja megfojtotta. A kis hol­testet éjnek idején kivitte a te­mető árkába és ott elásta. Tettére hamarosan rájöttek. Tar Mária sirva vallotta be a csendörök előtt, hogy azért ölte meg gyermekét, mert félt, hogy nagy nyomora miatt nem tudja eltartani. A bű­nös anyát letartóztatták és átkí­sérték a nyíregyházi kir. ügyész­ség fogházába. VÁROSI MOZGÓ Műsor változás! Műsor változás ! Március 3-án, szombaton este 9 órakor és 4 én, vasárnap Nancy Carroll és Cary Graat nagy filmje Asszony a kínpadon Híradó és a fényes kísérő műsor Előadások 5, 7, 9. Vasár- és ünnepnap 2-4-6-8 10. óra. ASPIRIM TABLETTÁD A valódiságért és jó­ságért a Bayer kereszt szavatol, mely minden csomagoláson és tab­lettán látható. Gyógytárakban kapható. Vasárnap este fél 9 órakor y Anna ésTiöorZc est a Koronában A Bessenyei Kör hatodik bérlet­estje vasárnap este fél 9 órakor lesz a Korona szálló nagy termé­ben. Az estén Báthy Anna a m. kir. Operaház szopránénekesnője és Tibor Zoltán operaénekes a bécsi énekverseny győztese lép fel pompás műsorral. Báthy Anna Verdi, Gounod, Weber, Liszt, Bartl, Strauss Richárd, Marx má­veket fog előadni, Tibor Zoltán pedig Wagner Tannháuser c. operájából három áriát, Goldmark Sába királynőjéből egy, Mozart Don Jüanjából egy áriát énekel, mig a műsor második részében Lányi és Strauss Richárd dalokat ad elő. A kiváló énekeseket dr. Herz Ottó kiséri zongorán. A Bessenyei Kör bérletei során igazolta, hogy a közönség leg­szélesebb rétegeit akarja kulturális szükségleteiben kielégíteni. Ezért különös súlyt helyezett arra, hogy a dalrnüvészet két fiatal és telje­sen elismert nagy tehetségét szó­laltassa meg pódiumán. Azok az áldozatok, amelyek a Kör, pusz­tán a kultura nemes szeretetétől áthatottak és minden üzleti vál­lalkozástól mentesek. Ezért hiszi, reméli és tudja is, hogy a Kör gárdája kitart mellette ezekben a törekvésekben és támogatja min­den körülmények között. Jegyek még kaphatók 2.50, 1.80, 1.20 pengős árban az Ujságbolt­ban. Telefon 53. A holnapi hangverseny iránt mutatkozó érdeklődést fokozza az a körülmény, hogy a műsoron szerepel Bartl Ödön, a kir. áll. tanítóképző tanára, akinek művei közül Báthy Anna egyik dalát adja elő. A dal Szalay Fruzina költőnő egyik legszebb dalának megzenésítése. AAAAAAAAAAAA A legtökéletesebben fest, mos, tisztit Qutyán László kelmefestő és vegytisztitó Nyíregyháza, Rákóczi­utca 12. szám. Minden munkáért a legtelje­sebb garancia. Rövid munka­idő. Olcsó árak! 5025—20

Next

/
Thumbnails
Contents