Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 48-72. szám)
1934-03-21 / 64. szám
2 oldal frtttOiCSIHIB UP 1934. március hó 21 A Szabolcsi Hírlap által rendezett színjátszó-verseny győzteseinek vasárnap délelőtt ünnepélyes külsőségek között átadták a díjakat Az a nagyértékü színjátszó verseny, amit a Szabolcsi Hirlap rendezett, vasárnap délelőtt érkezett záró akkordjához. A Városi Moziban a Dalol vágy c. film matinéja keretében adtuk át a győzteseknek azokat az értékes szépjtiszteletdijakat, amit Szabolcsvármegye, Nyíregyháza város, Liptay Jenő, a Kereskedők és Gazdák Köre és a j Szabolcsi Hir lap ajánlottak fel. Nagyszámú, előkelő közönség töltötte meg ezalkalomból a nézőteret. A szünetben felgyúltak a rivalda fénylő lámpái és a műkedvelő verseny résztvevői félkörben álltak fel a dijakkal megrakott asztal mögött. A győzteseket Téger Béla, a Szabolcsi Hirlap főmunkatársa köszöntötte magasszárnyalásu gondolatokban gazdag beszédben mutatott rá arra a nemzetnevelési és kulturális hivatottságra, amit a műkedvelők töltenek be. Zajos tapssal kisért beszéde után kiosztotta a győztes egyesületeknek és az egyéni győzteseknek a dijakat. A résztvevő egyesületek kiküldöttei meleg köszönő szavak kíséretében tettek hitet a számukra sok sikert hozó műkedvelő színjátszás mellett, A bensőséges szép ünnepséggel véget ért a színjátszó verseny, amely szép anyagi eredményt jelentett a városi inségakció javára is. Elveszi a tavaszi ruházkodási gondját ha az újonnan megnyílt női szabóságban készítteti a női és leányka kabátokat, kosztümöt mérték után hozott és saját anyagból. KONFEKCIÓ SZABÓSÁG, Vay Á. u. 15. Megnyitási olcsó árak! 1330-10 Barangolás az ősmagyar hazákban egy korrajzszerü regény keretében — Méreyné Juhász Margit felolvasása a Bessenyei Körben Hosszabb szünet után hétfőn délután tartotta első irodalmi munkadélutánját a Bessenyei Kör irodalmi szakosztálya Dr. Horthy István elnöklete alatt. Az ; irodalmi munkadélutánok hézagpótló és nagy kedvességnek örvendő voltát bizonyítja az a nagy érdeklődés, amely a hosszú szünet után megnyilvánult. De szólt ez az érdeklődés az előadó személyiségének is, faki vonzó egyéniségével, széles látókörű tudásával és magasszárnyalásu költői munkásságával egyaránt ujabb és ujabb hiveket hódit, valahányszor az előadói aszSZABOLCSVÁRMEGYE ELSŐ BESZERZÉSI FORRÁSA! Elsőrendű tisztán kezelt ó-borok Tokaji szamorodni Tokaji csemege, édeskés palackozva vagy kimérve Hatvani muskotály Kecskeméti rizling Kecskeméti kiváló asztali jó uj boro k Kisüstönfőtt finom szilvórium, seprő, törköly Finom tearumok, nagyon jó finom likőrök palackozva vagy kimérve 96°/ 0-os finom szesz Közönséges jó pálinka REICH IGNÁC Nyíregyháza, Buza-tér 4. sz. tálnál megjelenik. A jelen alkalommal prózai müvei lépett az irodalmi szakosztály elé, de prózájában is oly sok részlet van, ami költői lendülettel, légies finomsággal szövődik, hogy önkéntelenül Jis ritmikusan zenélő hangot vélünk hallani megcsendülni felolvasása nyomán, Dr. Méreyné Juhász Margit készülő regényének cselekménye, melyből részleteket olvasott fel, a Németh Gyula és Zichy Istvánféle elmélet alapján épül fel. Ez elmélet alapján vetődik felszínre az a megállapítás, hogy a magyarság sohasem lakott Ázsiában, csak Keleteurópában, előbb euró pai Oroszország keleti részén a Volga könyöknél (Itil folyó), majd délen a Don—Kubán folyók vidékén. Bolgár-török törzsekkel vándoroltak ide őseink s itt laktak a lX-ig századig. Felolvasása elején szabad előadás keretében, könnyed, csevegő Jformában, de rendkívül tanulságős "módon vezeti keresztül ezeken a helyeken a felolvasó hallgatóságát. Felolvasása folyamán élénk színekkel ecseteli az ősmagyarok szokásait. Realisztikus erővel rajzolja meg Malalas és Theofanes bizánci történetírók nyomán MoNovotny Miklós rákóczifalvai állami ellenőrzés alatt álló vészmentes faiskoláinak neme s gyümölcsfái bármily mennyiségben vásárolhatók, szerdán és szombaton a Benes L. téren. Fák megtekinthetők n helyi telepen, Bujtos utca 27. Ugyanott megrendelések is felvétetnek. gyeri és Ogurda, a hun nép alatt említett, de magyar törzsből eredő két fejedelemfi bizánci epizódját. De élő alakokként mozognak.összes ősmagyar alakjai is, akiknek a dus lakoma közepette is a törzsek jólétéről való gondoskodás von barázdát vezéri homlokukra. Magunk előtt látjuk a törzs vénei között a korán fejlődött és a reményteljes jövőt szimbolizáló ősmagyar nemes sarjakat, akik acélos akaraterővel veszik át a törzs feletti uralmat majdan és vezetik népeiket ujabb diadalokra. Velük megyünk a hullámok hátán ringó ősgályán az akkori idők egyik legnagyobb kereskedelmi gócpontjára, hol a kor népeinek kalmárai mesés gazdagságú kincseket érő és pazar művészi színhatású áruikat' hozzák a vásárra. ...Ragyogó fény, pompa, márványpaloták. Mind-mind varázslatos, szemkápráztató igézetes gazdagság... De: többet ér ennél a mi szabad, szellős bőrsátrunk, — mondja a kis Mogyeri. A gyermeklelket, az ifjú szivet nem bűvöli el a szabadságnélküli aranykalitka. Megcsillan benne az ősszittya lélek jellemvonása, a szabadság szeretete... Az ősmagyar regék mesemondása közben alig vesszük észre, hogy már több mint egy órája hallgatunk. Hallgatunk olyan áhítatos figyelemmel, mint a gyermek szokta hallgatni az aranyos királyfiról szóló tündérmesét. És amint elhangzanak a befejező szavak az előadó ajkáról, felzug a lelkesült taps, majd Margócsy Emiiné, Garay Gyuláné, Szentmiklóssy Péter és Horthy István dr. adóznak az elismerés meleg szavaival az illusztris előadónak a rendkívüli irodalmi élményt nyújtó regényrészlet bemutatásáért. A legközelebbi munkadélután április 9-én lesz, melynek előadója Hall Géza honvédszázados. műtrágyája a Dohány, cukorrépa, szelő és gyümölcs KÁLISÓ 40 százalékos PÉTI-SÓ 17 százalékos (Nitrogén műtrágya) zsákos tételekben kapható fenti gyárak körzeti képviseleténél Telefon 103 HOFFER BERTALAN KörteU 1. Vasárnap Filléres Gyors indul Nyíregyházáról Budapestre Előzetes jelentésként közöljük, hogy f. hó 25-én, vasárnap, Nyíregyházáról Budapestre Filléres Gyorsvonat indul. Tekintettel arra, hogy a Filléres Gyorsot tulajdonképen a Mezőgazdasági Kiállításra indítják, a menetdíjjal együtt a vásári belégőjegyet is meg kell fizetni. A menetdíj oda-vissza Nyíregyházától 7 pengő. Részletes felvilágosítás a Menetjegyirodában kapható. Menetrendi adatokat legközelebbi számunkban közöljük, f Vasárnap lesz az ev* templom alap- ^ kőletételének 150 éves évfordulója A nyíregyházi ág. h. ev. templomban vasárnap bensőséges ünnepe lesz. Nagy múltnak nagy küzdelmei, páratlan áldozatkészségnek felemelő megnyilatkozásai elevenednek meg egy napra az ev. egyházhivek lelkében. Százötven évvel ezelőtti maroknyi evangélikusok nagy elhatározásának, a templomépitést bevezető alapkőletételnek ünnepére gyűlnek össze a templomban és az egyház tanácskozó termében, hogy hálájukat leróják az ősök emléke előtt s másfélszáz esztendő áldáVÁROSI MOZGÓ Kedd, szerda RÉGI JÓ IDŐK . . . Udvari történet I. Ferene József idejéből és az elsőrendű kisérő műsor. Előadások 5, 7, 9 órakor. sáért, megtartó erejéért hálát adjanak a Gonviselőnek. Vasárnap délelőtt mindkét nyelven istentisztelet lesz a szokott időben. A tót nyelvű istentiszteleten Krieger Mikor püspöki másodlelkész prédikál, mig a magyar nyelvű istentiszteleten Paulik János igazgató lelkész méltatja a nap jelentőségét. Az istentiszteletek után díszközgyűlés lesz. Ezen D. Geduly Henrik püspök terjeszt elő a nap emlékét megörökítő deklarációt. Mövendek üszők kg.-ként 50 fillérért, 12 drb hazai fésűs kos Királytelekpusztán, 15 drb. fiatal szőke mangalica tenyészkan Érpatakon uradalomnál Gróf Dessewify eladók. 1338-3