Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-12 / 8. szám

4. oldal, szkbolcsi hir up 1934. január hó 12 pontját a minisztériumban hagy­ják jóvá, mert ellenkező esetben az egyházak képtelenek lennének iskoláikat fenntartani. A tárgysorozat további tárgya­lása folyamán Énekes János, Por­zsolt Kálmán esperes, dr, Vietó­risz József, Kovách Elek, Jármy Menyhért, Klár Gusztáv, Dr. Ná­nássy Andor és dr. Berta Jenő szólaltak fel. A kisgyűlés a késő déli órák­ban ért végett. tanítóság figyelmébe A „Hivatalos Közlöny" mult évi dec. 15-iki számában közölt 3842-1933. eln. sz. körrendelet szerint az állás nélküli oki. ta­nítók száma annyira elszaporo­dott s elhelyezésükre oly kevés a lehetőség, hogv megélhetésük biztosítására kell már valami módot keresni. A vall. és köz­okt. miniszter ur evégből kény­telen azon jövedelmekre gon­dolni, melyeket állásba lévő tanítók magántanitással szerez­nek. Az ilyen mellékfoglalko­zásokat kívánja a vall. és köz okt. miniszter ur az állástalan tanítóknak juttatni. A rendelet alapján felhívom a rendelkezésem alatt álló is­kolák vezetőit, hogy a magán­tanitással foglalkozó tanerők nevét és a tanításért kapott havi összeget ide jelenlsék be A tanítók a rendes vagy magán­tanuló előkészítését legkésőbb 1934. január 31 ével szüntessék he és ezt ide igazgatójuk utján jelentsék. A bejelentés tartal­mazza: név, foglalkozás, lakó­hely, a tanuló neve, osztálya, mire készített elő, a havi díj összege. Hivatalom a vall. és közokt. minis/ter űrtől veendő kimutatás alapján a tanuló to­vábbi magánoktatására sürgő sen állástalan tanerőt fog aján lani. Az állásban levő tanító saját iskolájabeli tanuló oktatását csakis abban az esetben vállal­hatja, ha állástalan tanítót arra a helyre nem tudok küldeni. 3 nál több tanuló előkészítését az állásban levő tanító még ebben az esetben sem vállal­hatja. Minden iskola vezetője 1934. febr. 15-ig kivételesen közvet lenül is jelentse be a vallás és közokt. miniszter urnák az igy tanításra alkalmazott állástalan tanerő nevét. Felekezeli tanítók hasonló el járást követnek egyházi főható­ságuk utasítására. Nyíregyháza, 1934. január hó 10-én. Dr. Tesléry Károly s. k. vezető kir tanfelügyelő — Hasszorulás, rossz emész­tés, erős bomlási és erjedési folyamat a gyomorbélhuzam ban, bélbaktérium- és gyomor­savtultengés a természetes „Fe­renc József keserűvíz hasz­nálata mellett visszafejlődnek. Számos orvos a Ferenc Jószeí vizet mindkétnembeli felnőttek­nek és iskolás gyermekeknek kitűnő sikerrel rendeli. NÉVJEGYEKET olcsó árban ké­szít a MERKUR-NYOMDA. R gyermek nem az enyém... Egy három hetes házasság érdekes fejleményei A nyíregyházi törvényszékhez, ahova a legkülönbözőbb perek tízezrei futnak be, a napokban egy szokatlanul érdekes bead­vány érkezett. Ebben a be­adványban Szalóki István hadi­rokkat házasságából származó gyermekének törvénytelenitését kéri, Beadványában előadja, hogy még 1929. április 18-án kötött házasságot B. Ilona nyirbogáti hajadonnal, akivel az együtt­élése mindéssze csak három hé­tig tartott, mert feleségét annak tűrhetetlen magaviselete miatt elhagyta. A megindított váló­perben a nyíregyházi törvény­szék a házasságukat jogerősen fel is bontotta, de még házassá­guk ideje alatt, de már külön­élésük idejében 1929 szeptem­ber 20-án Piroska nevü leány­gyermekük született A biróság az ágról-szakadt, szegény Szalóki Istvánt néhány pengős gyermektartásra köte lezte. Ebbe Szalóki semmiképen sem -tudott belenyugodni, mert a gyermeket nem tartotta sa­játjának, Kéri a gyermek törvénytele­nitését. Az érdekes és szokat­lan ügyben rövidesen kitűzik a tárgyalást. A nagylónyai elemi iskolában egy kilenc éves kisleány Megdöbbentő gyermektragédiá­ról érkezett jelentés Nagylónyá­ról. A szerencsétlenség még a mult hónap 14-én történt, de ál­dozata, a 9 éves kis Matisz Ilona borzalmas égési sebeibe csak a napokban halt bele. A szomorú gyermektragédiáról azalábbi tész­leteket sikerült megtudnunk: A nagylónyai ref. elemi isko­lában a távollakó szülők kérésére az iskolaszék megengedte, hogy azok a gyerekek, akik nincsenek kellő téli ruhával és cipővel el­látva, a déli szünidő alatt az is­kola fűtött termében maradhas­sanak és a magukkal hozott ebé­det ott fogyaszthassák el. Matisz Ilona aznap is, mint máskor, ott maradt többi kis tár­saival, A tanitó az iskolától tá­vollevő lakására ment ebédelni és éppen a jó magaviseletű kis Ma­tisz Ilonkát bízta meg azzal, hogy felügyeljen. A gyerekek az első hó örömére kimentek az udvarra játszani. A kis Ilonka megcsúszott |és ruhája vizes lett. Dideregve, fázva ment be az osztályba, az égő kályha ajtaját kinyi­totta és ott száritotta ruháját, miközben az lángot kapott és pillanatok alatt a kis lányon mint égő fáklya égett a ruhája, amitől lángot kapott még a haja is. Kis barátnői ijedt visongatással sza ladtak ki az utcára és az éppen arra haladó Borbély Andrást hív­ták segítségül. Amikorra azonban Borbély odaérkezett, a kisleány borzalmas égési sebeket szenve­vedett. Matisz Ilonkát azonnali orvosi kezelésben részesítették, de súlyos égési sebeibe háromhetes kín­szenvedés után belehalt. A megindított csendőri vizs­gálat megállapította, hogy a kis­leány szerencsétlenségéért senkit sem terhel felelősség vagy gon­datlanság. A nyíregyházi ügyész­ség azonban elrendelte az ujabb vizsgálatot. Písszer János nyilatkozik debreceni kollégája csökkenö-pénztervéről A Szabolcsi Hirlap megemlé­kezett arról az érdekes röpiratról, amelyet Székelyhidasi Sebestyén Lajos debreceni építész adott ki a gazdasági válság megoldásáról. A tervezet lényege a „csökkenő pénz" gondolata. A tervre vonat­kozólag kérdést intéztünk Pisszer János épitész, közgazdasági Író­hoz, aki részletesen megvilágí­totta a terv pénzügytechnikai vo­natkozásait és a többek között a következőket mondotta: Az értékében csökkenő fizető­eszköz gondolata nem uj, hiszen ezt igyekszik megvalósítani a „gumidollár" is, de ezzel a cél­lal tért el az aranyalaptól a Brit világbirodalom pénzrendszere is, valamint Japán, talán kivétel nél­kül egész Amerika minden álla­ma stb., stb. Ennek az értékébe „szisztema­tikusan" csökkenő pénznek meg­oldása azonban abban az alakjá­ban, ahogyan azt székelyhidasi Sebestyén Lajos épitész tervezi, uj és eredeti elgondolás. Szerinte az uj bankjegyek egyik oldala a bankjegyek rendes formájával bír­na. mig másik oldala táblázato­san feltüntetve mutatná, a fizetés alkalmával fennálló csökkent ár­folyamdifferenciát a névértékkel szemben. Ez a differencia a fizetések al­kalmával a névértékből levonandó és ennyivel ér kevesebbet a bank­jegy [másik oldalán feltüntetett névérték. (Ez positive jobb lenne.) Ily körülmények között a kész­pénztől mindenki igyekeznék sza­badulni, hogy értékveszteséget ne szenvedjen, A tisztviselő, a mun­kás keresményét amúgy is, né­hány nap alatt elkölti. A pénz­birtokos igyekeznék pénzét pénz­intézetbe elkelyezni, a pénzinté­zet pedig adná továb vissza a Nemzeti Banknak, a feleslegeket. Dj déligyümölcs lerakat Értesítem a n, b. kereskedőket és az összes viszonteladókat, hogy Déligyümölcs lerakatomat újonnan megnyitottam a Rá­kóczi-utca 18. szám allat s a déligyümölcsök minden faj­táját a legolcsóbb áron árusí­tom. Szíves pártfogást kér Az uj Déligyümölcslerakat így a közgazdasági funkciót nem végző pénz a kibocsátó intézet­hez kerülne vissza és tezaurálás nem történnék. Amint ebből a silhuett-jében megrajzolt vázlatból is látszik, a szerző minden szerénysége mel­lett is, nemcsak a gyakorlati, ha­nem az elméleti közgazda látó­körében mozog munkájában és ha netalán kisebb és a gyakorlati megvalósítás terén kiütköző simí­tások szüksége felmerülne is, el­gondolása mégis, a megvalósításra megérett. A nyom, amelyen a gazdasági nyomorúság megjavítá­sának útját keresi a pénzoldalon, helyes. Ezt igazolják egyéb körül­mények között a külföldi hasonló kísérletek. Ámde ma már annyira benne vagyunk a nyomorúságban, hogy a tervezet egymagában a gazdasági élet megjavítását létre nem hozhatja. Ma már elkerülhe­tetlen az adósságoknak "energi­kus leszállítása, párhuzamosan az ismertetett tervvel. Minthogy pe­dig az adósságok felének elenge­désére egy másikgelgondolás biz­tos alapot nyújt ugy, hogy ez­után se származzék senkinek ká­ra, a két gondolatnak párhuzamos megvalósítása a magyarság szem­pontjából felettéb kívánatos és igen „tervszerű" lenne. A szerzőnek helyes elgondolá­sáért, tervének kidolgozása és köz­léséért, az egész gazdasági élet hálás és elismerő lehet. RÁDIÓ Január 12. Péntek. 3 30 Di­ákfélóra. — 4'00 Tutsek Anna ifj. előadása. — 5'00 Dr. Szinnyei Ferenc előadása. — 5'30 Sebők Stefi énekel. — 6V0 Schenker Zoltán előadása. — &30 Fried Géza zongorázik. — T05 Kül­ügyi negyedóra. — 7'25 A m. kir. Operaház előadásának ismer­tetése. — 730 A m. kir. Opera­ház előadásának közvetítése. — Az l. felv. után : Hirek. — 10 30 Időjárásjelentés. Majd: Bura Ká­roly és cigányzenekara. Állandó hétköznapi közvetítés 6 45 Torna. — 945 Hirek. — W00 Felolvasás, utána délelőtti hangverseny. — 11'15 Nemzet­közi vizjelző szolgálat. — 1200 Déli harangszó, utána hangver­seny, közben — 12'30 Hirek. — V30 Időjelzés. — 2' 40 Hirek, élelmiszerárak. — 4'4S Időjelzéa, hirek.

Next

/
Thumbnails
Contents