Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-06 / 4. szám

1934. január hó 6. frZKBOlCSI HÍRL AP 7. wldül. A gazdasági válság enyhítése Az általános gazdasági nyomo­rúság egyre jobban érezteti sú­lyos terhét. Azok is, akik hiva­tottak lennének a kivezető ut meg­mutatására, szinte tehetetlenül ál­lanak a bajokkal szemben. Ho­gyan szóljon hát hozzá a kérdés­hez egy kisember? És mégis hozzámerek szólni, mert utóvégre én is látom és érzem a nyomo­rúságot s olyan utat is látok, amely némi megoldáshoz vezetne, A ; bajok főoka természetesen abban a gazdasági lehetetlenülés­ben van, amit a békeszerződések teremtettek. Bármely határmódo­sitás, amely a széttépett gazdasági egységet kissé is helyreállítják, máris közelebb visz a bajok or­voslásához. De míg ez megvaló­sulhat, legalább ott kell enyhíteni a súlyos helyzeten, ahol magunk tehetünk valamit. Egy bizonyos, hogy a kézmü­iparosok nyomorúságos helyzeté­nek jórésze a gépek túltengő ter­jeszkedésében is található. Szép az emberi ész által megteremtett technika haladása, fejlődése, de sajnálatos, ha a gépek alkalma­zása élő emberek elől veszi el a kereseti lehetőséget s családtag­jaik szájából a falatot. Amíg a világ gazdasági hely­zetében gyökeres változás nem következik be, mérsékelni kellene a gépek szerepét a termelés min­den ágazatában. A gép eddig is csak arra volt jó, hogy olcsóbban termeljen és dolgozza fel a nyers árut, de az olcsóbb termelés nem tette olcsóbbá az életet s csak ke­vesek vagyonát gyarapította. Le kell törni ezt a nagy pénz­éhséget. Kevesebb haszonnal, de a haszonban sokakat részesítve, sok bajt meg lehetne oldani még a mai nagy nyomorúságban is. Az állam megtalálhatná a módját annak, hogy a gépi erővel vég­zett munkát háttérbe szorítsa s előnyt nyújtson a kéziiparnak. Hi­szem, hogy egy félév arról győzne meg mindenkit, hogy ezzel is hozzájárultunk a nyomorúság eny­hítéséhez. Burger Ferenc sütőmester. —Emésztési gyengeség, vér­szegénység, lesoványodás, sápadt ság, mirigybetegségek, bőrkiüté­sek, furunkulusok eseteiben a ter­mészetes „Ferenc József" ke­serűvíz szabályozza a belek any nyira fontos működését. Az orvosi tudomány számos vezérférfia meg­győződött ?arról, hogy a valódi Ferenc József viz hatása min dik kitűnően beválik. Azt mondják, hogy. Egy pletykálkodás margójára Pletykálkodni nem hálás dolog, különösen nem nyomtatoít ha­sábokon és különösen nem kis­városban, ahol lépten-nyomon szembetalálkozik az újságíró a a pletykálkodás „szenvedő hő­sével" és csak a vérmérséklés dolga, hogy a találkozók mikor váltanak szerepcserét. De a lát­szat sokszor csal, szolgáljon oku­lásul az alábbi kis megtörtént eset. 1. Nyíri Elemér — nevezzük igy a pletyka hősét — az egyik bank választékos elegenciáju tisztviselője, nős ember. Neje Egyszerű Viola, kis polgári csa­ládból származott, apja öreg nyugdíjas s mint ilyen szobra volt a mintanyárspolgárnak. Nem is lehet érteni, hogy az öreg tisztviselő szigorúan nevelt leá nyának, hogyan jutott eszébe hogy Nyírihez menjen feleségül, mert Nyíriről tudni kell, hogy ivott, kártyázott, éjjelezett és néha két napig sem ment haza. Neje pedig a szolidság volt maga. Otthon ült és harisnyát stoppolt. Reggel korán pedig a tejpiacra ment, a szokásos egy liter tej árát lealkudni. 2 Házasságuk ennek ellenére sem volt szerencsétlennek ne­vezhető. Az asszony született Egyszerű Viola, igen szerette férjét, el­nézte gyengéit s mert a bank ember alapjában véve jó fiu volt s ha ki is rúgott a hámból, tisztelte nejét és otthonát s ha a nagy csatározások után haza­jött, lehúzta a cipőjét és lábuj­hegyen, gyáván lépte át a lakás küszöbét s alapjába nagyon szé­gyelte magát. 3. Az asszony mindent eltűrt, csak egy dologban nem ismert tréfát. Nem engedte meg urának, hogy kis vendéglők szeparéjába járjon. Féltette az urát a pezs­gős hölgyektől s erre oka is volt, mert Nyiri Elemér szerette a könnyű vérű nőket. 4. Éppen most egy éve történt. Karácsony napján otthon ült Nyiri Elemér családi alapon ünnepelt. Ettek, ittak el sem ment hazulról. Karácsonykor tehát otthon ma­radt és fél kettőkor lefeküdt. Másnap kezébe vette az új­ságot és igy kiáltott fel! Nyiri: — Ez szemtelenség! S megmutatta nejének, hogy az „Azt mondják, hogv" rovatban az áll, hogy Nyiri Elemér kará­csony éjszakáját kávéházban töltötte s ott mulatott reggelig. 5. — Mit szólsz ezekhez a lelki­ismeretlen firkászokhoz, — mon­dotta — nejének. Mit szólsz, hogy hazudnak. Látod drágám igy higyjél a pletykáknak, amit a te drága kis uradról halsz ! — Igazad van életem — fe­lelte az öreg nyugdíjas leánya. Tényleg disznóság ! — De aztán el ne felejtsük — folytatta Nyiri — ezt a hazug hírt berámáztatom s valahány­szor holmi pletykák miatt szem­rehányást kapok tőled, ne ha­ragudj, fiam, de még felelni sem fogok, egyszerűen rámutatok a... pletykára, ami örökké a falon fog lógni 6. Ezeket kijelentve megcsókolta nejét, vette kalapját Nyiri s el­ment hazulról. Egyenesen az újság szerkesztőségébe ment. Aki nem ismeri Nyírit, azt hihetné, hogy botrányt csinált és sajtóperrel fenyegette meg az az alaptalan pletyka íróját­Dehogy. Eljött, hogy megkö­szönje. Hiszen ő kérte, hogy közöljék. Igy akart a jövőben örök ali­bihez jutni. Tanulság : Soha sem olyan fe­kete az ördög, mint amilyenre festik. W. Könyv, papir, írószer az Ujságboltban Teherautó fuvarozást és költöztetést nagy rakterületü teherautókkal ugy helyben, mint az ország egész területén olcsón vállal. Autókés motorkerékpárok olcsó garagirozása, mosása és karbantartása. — Használt autók és mo­torkerékpárok eladása. — Éjjel-nappali garageszolgálat. BARTH TESTVÉREK MATEOSZ teherautó fuvarozási vállalat. Cement-garage, Vasgyár-utca •-^M^fSP \|pSSIí JÉ^y " • DA a && —.. /v sj & Á > ­zm'utócaip í fc&flYf csZit-i <u&> tartósság csotíóvat Íiaíéros Az én talpam O'tmciaip Kevés pinzérl soká tar 1 MOZI A fehér apáca bemutatóján A Városi Mozgó nézőterén va­gyunk. Nagy premier napja. Telt páholyok, zsúfolt széksorok. A re­megtetően szép, fénylőn tiszta ér­zésekbe mélyítő nagy filmet. A fehér apácát mutatják be. Előbb Madeira tündéri tájszépsége és érdekes etnográfiája tárja fel azt a miliőt, amelyben IV. Károly ki­rály szenvedett és meghalt, majd a bécsi katolikus nagygyűlés fen­séges képsorozata lobogtatja a Stephanskirche városának megu­juló lelkét. Magasztos volt, szép volt, de A fehér apáca felülmúlt mindent, amit eddig láttunk. A boldogság ellenállhatatlan vágya, a szenvedések, a lelki vívódások izzása, a tragikus de fenséges lelki szépséget sugározó vég az örökkévalóság hitébe emelkedett, győzelmes vallásosság, amely égi gyógyítása a földi szenvedéseknek, könnyet fakasztott minden szem­ben. A nagy film hétfőig látható. Fedák Sári magyar filmpremíerje az Apolloban Ami előre látható volt, be­következett. Tomboló siker — zsúfolt előadáson, előkelő kö­zönség előtt folyt le tegnap az Apolloban Fedák Sári várva­várt első magyar filmjének, az ,Iza nénidnek premierje. A zsúfolt néző ér közönségének egyhangú véleménye az volt, hogy ilyen sikerült, szivhez­szóló magyar filmet még nem mutattak be Nyíregyházán. De meg is van az eredménye, mert várossz rte csak a Fedák­filmről beszélnek, s máris tö­megesen veszik a következő előadások jegyeit. Fedák Sári filmje keddig, január 9 ig ma­rad műsoron. Malmok részére szállítási bárca megrendelhető a Szabolcsi Hírlap kiadóhivatalában Az újévben is legolcsóbban árusit az OLCSÓ fi R Cl H A Z -tér 15. szám. Címre ügyelni j

Next

/
Thumbnails
Contents