Szabolcsi Hirlap, 1934 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-27 / 21. szám

1984. január hó 27. SZABOLCSI HIRUP 3. oldal. R Vadőr puskája két embert súlyosan megsebesített Két súlyosan sérült embert szál­lítottak tegnap a mátészalkai kór­házba, akiket egy vadőr jjfegyvere sebesített meg. Á két súlyos álla pótban levő ember ifj. Nagy Sán­dor és Szécsi Bertalan iiki lako­sok a kikallgatásuk alkalmával egyöntetűen adták elő megsebe­sülésük körülményeit. Kedden délután együttesen in­dultak el Újhelyi Kornél földbir­tokosnak a vitkai birtokhoz tartozó uszkai tanyájára, hogy az előző napon ott megtartott körvadásza­ton elmenekült sebzett nyulakat megkeressék. A két ember, akinél puska sem volt, szembetalálko zott Liga Bertalan vadőrrel. A vadőr rájuk kiáltott, hogy állja­nak meg, mire ők az ellenkező irányba szaladni kezdtek. A vadőr az eredménytelen felszólítás után kétcsövű fegyverével mintegy öt­ven lépésről utánok lőtt. A lövésből öt sörét Az egész város érdeklődéssel várja, mikor tud bizonyosat a Nyíregyházán lezajlott diftéria el­lenes oltásokról. Az orvosi hiva tal erre vonatkozólag a követke­zőket jelenti: A fertőző betegségek ' közül a diftéria az egyike azoknak, amely a legtöbb áldozatot szedi. Hála a tudományos kutatásnak, sikerült egy olyan oltóanyagot előállítani, amely, ha a gyermeket kétheti időközönként vele beoltják, tartó­san immúnissá teszi a diftéria fertőzéssel szemben és ha ezeket a védőoltásokat éveken keresztül ismételjük, végül, remélhetőleg si­kerülni fog ezt a pusztító gyer­betegséget épp ugy, háttérbe szo­Nagy Sándornak há­tulról a fejébe fúró­dott, míg a közvetlenül mellette álló Szécsi Bertalannak a lapockáját sebesítette meg. A két ember a sérülés után még néhány száz lé pést szaladt, azután összeesett. Liga Bertalan a két megsérült emberre ügyet sem vetve, ott­hagyta őket és csak az arrajáró szomszéd tanya népe szedte fel a vérben fetrengő embereket, akiket azonnal beszállítottak a máté­szalkai kórházba. Liga Bertalan kihallgatása al­kalmával azzal védekezett, hogy nem vo't szándékában rájuk lőni, a fegyverét csak ijesztésül hasz­nálta és maga sem tudja megér­teni, miképen történt a szeren­csétlenség. A vadőr ellen szándé­kos emberölés cimén indult meg a büntető eljárás. ritani, mint ahogy sikerült a kö­telező védhimlő oltással a hólya­gos himlőt. Ezen nagyfontosságú oltásoknak a lehetővé tételére az Országos Közegészségügyi Intézet ingyen bocsájtott oltó anyagot rendelkezésre, a belügyminiszter ur pedig felhívta az önkormány­zatok figyelmét ezen oltások nagy közegészségügyi jelentőségére az­zal, hogy ezen oltásokért az oitó orvosok vagyonosaktól oltáson­ként 20 fillért szedhetnek, mig a szegényeket azonban ^ingyen tar­toznak oltani. Az oltással meg­bízott kerületi orvos ur azonban — ezidén dr. Valent Mihály — önként lemondott ezen dijakról és még sajnos, igy sem értük el az általunk remélt célt, hogy mi­nél több gyermeket beolthassunk, mert az oltásra beidézett 970 gyermek közül mindössze 534 jelentkezett, akik közül 344 már csak kétszer jelentkezett, mig há romszor oltva már csak 190 gyer­mek lett és igy teljes védettséget csak ez a 190 gyermek kapott. Bár ezidőszerint még bővebb ta pasztalatok nem állanak rendel­kezésünkre, ámbár a diftériában megbetegedetteknél minden eset­ben utána nézünk, hogy volt-e védoltva. egy esetben azonban sa­ját tapasztalatunk szerint |az ered­mény már meg is van, mert egy családnál a 11, 7 és 3 éves gyer­mekek közül a 3 éves teljesen védettséget kapott az oltások ál­tal, mig a két nem oltott nagyobb gyermek a tél folyamán egy hó­nap leforgása alatt diftérián ment A nyíregyházi büntetőtörvény szék Kelemen tanácsa élőit teg­nap három asszony állolt hamis­vád büntattével vádolva. Az ügynek az adott különös érdekességet, hogy a vádlottak a sértett és a tanuk mind rokonok voltak. A haragos család tagjai halálos gyűlölködéssel vannak el­telve egymással és ez okozza, hogy többet vannak a különböző bíróságokon, mint otthonukban. Még a nyár folyamán történt, hogv Tóth Jánosné, Tóth József­né Tóth Bertalanné gacsályi asz­szonyokat rajtakapták amint egy szomszédos gazda kamaráját fel­törték és onnan több zsák terményt elloptak. Az öreg Tóthnét és két leányát ezért 1 hónapi fogházra ítélték. Tóthné büntetése kitöltése után bosszút esködött unokája ellen, keresztül, mig a legkisebb gyer­mek mindezideig egészséges ma­radt, amit föltétlenül a védoltás­nak tulajdonítunk. A vármegyei főorvos ur értesítése szerint vár­megyeszerte emelkedő tendenciát mutat a diftéria megbetegedések száma és igy egy ujabb oltási széríeszt fogunk a napok­ban kezdeni, most már a nagyobb iskolaköteles gyermekek bevoná­sával is, hogy ezt a jótéteményt gyermekeknek minél nagyobb szá­mára terjesszük ki. Az álta­lunk eszközölt 531 oltásnál sem­miféle reakció, vagy kellemetlen tünet a beoltott gyermekeknél nem mutatkozott, igaz ugyan, hogy az oltásokat a 2-3 év közötti {gyer­mekeknél végeztük, akiknél az eddigi tapasztalatok szerint a leg­csekélyebb reakció szokott mutat­kozni. mert az terhelő vallomást tett el­lenük kiszabadulása után elpana­szolta a csendőröknek, hogy uno­kája Varga Józsefné szintén részt­vett velük együtt a tolvajlásban de neki sikerült kibújnia a bün­tetés elől. A nagyanya és a nagy­nénik vádaskodása alapján meg­indult az eljárás Varga Józsefné ellen is. A megtartott főtárgyalá­son a három asszony esküt tett, hogy bűntársuk volt Vargáné. A főtárgyalás alatt azonban sikerült neki alibit igazolni, mert kiderült hogy a jelzett időben a kórház­ban állott ápolás alatt. A három asszony ellen ezért hamis vád büntette miatt bűnügyi eljárás in­dult. A tegnap megtartott főtárgya­láson azonban a nagyanya fenn­tartotta előbbi állításait. A tanuk, a család többi tagjai, szintén ter­A díftéría-oltásoknak kézzelfogható eredménye van Nyíregyházán Egy család különös háborúsága A nagyanya lopással vádolta saját unokáját, mire az unoka hamisvád büntette miatt feljelentette a nagyanyját FEHÉR HÉT FEHÉR HÉT Ungár Lipót divatáruhá/a, Luther utca 4. Leltári kiárusítás keretén belül rendezett fehér hét alatt eladásra kerülnek elsőrendű minőség­ben legolcsóbb árakban Ágynemű vásznak, Ágylepedő vásznak, Fehérnemű anyagok, Asztalnemüek, Törülközők, Zsebkendők, Törlők stb. Tekintse meg kirakatainkat! _________ FEHÉR HÉT FEHÉR HÉT

Next

/
Thumbnails
Contents