Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 225-248. szám)

1933-12-19 / 239. szám

Ara 10 fillér. Nyíregyháza, 1933. december 19. Első évfolyam, 239-ik szám. Sierkesztőség és kiadóhivatal Bethlen-u. 1. Postatakarék! csekkszára 47139. Telefon 77. * POLITIKÁI NAPILAP # Előfizetés 1 bóra 2 50 P, Negyedévre 7'50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény R „takarékosság" eredménye (pj) Akik az 1926—30-as években a Bethlen — és az 193l-es évben a Károlyi­kormány idejében a „taka­rékosságot" hirdették, már jó ideje tort ülhetnek taní­tásaiknak eredményei szem­léletén. Alaposan kioktattak mindenkit ugy, hogy most már mindenki takarékosko­dik". Akkoriban hiábavaló volt minden jó szó, amely a jel­szavak ellen elhangzott. De óvatosan is kellett nyilat­koznia annak, aki előrelátta a „takarékosság" őrületének beirányitását, mert az ellen­ző szó, keményebb követ­kezményekkel is járhatott. Most azután benne vagyunk az eredményben, de a hí­nár mindjobban huz alá. Megtanultuk a „takarékos­ságot" ugy, hogy ma ennek is nyomán jajgat a keres­kedő, a gazda, az iparos, a szabadpályán levő lateiner, mind kórusban, mert min­denkitől elspórolt mindenki egy-egy adagot olyannyira, hogy a körforgás utján ön­magának sem jut már se munka, se kereset, se pénz, se posztó, semmise. Nos, hát bizony ezt az „erényt" ugy megtanultuk, hogy csak ugy nyögünk belé. Éppen ezért divatjamúlttá lett az október 31-nek, mint „takarékossági-nap"-nak is megtartása. A hatalmas 'ma­rok, amely plakátokon hir­dette: „Ezt gyüstsd!" és mutogatta az egypengőst, azóta lekerült a bankok pénztárablakairól, mint feles­leges kopott papírdarab. Ma már mindenki megtanulta a közmondást: „Először arról szokik le az ember, amiről lehet, azután arról, amiről muszáj", Nem is költ el ma már még az sem, akinek módjában is lenne, nem egy pengőt, hanem még egy fil­lért sem arra, amire nem „muszáj". Megtanultuk „ki­spórolni" más gyomrából Franciaország megkezdi a tríánoni szerződés módosítását előkészítő akcióját Párisból jelentik. Franciaország­ban mind hangosabban hirdetik a triánoni szerződés sürgős módosí­tásának szükségességét, bár a maradibb szellemi hivatalos kö­rök ebben a kérdésben még ma is elzárkózni igyekeznek. Most már kétségtelen, hogy a szerző­dés módosítását a francia k öz­vélemény maga fogja követelni, mert világosan látja a kisántánt hajthatatlanságának veszedelmét, a háború lehetőségét, amelyben majd francia férfiakat kell fel­áldozni a cseh-román és szerb érdekekért. Nagy szenzációt keltett Hervé nyilatkozata, aki magyar-osztrák­cseh egyesülést sürget a háború megakadályozására és a közép­európai béke biztosítására. Hervé kijelenti, hogy ennél a megoldásánál természetesen a cse­heknek és a kisantant többi álla­mának vissza kell adnia a ma­gyarlakta területet, másként az egyesülés nem volna lehető. Párisban 'élénken tárgyalják annak nyilvánosságra hozását, amely szerint Paul Boncour meg­mondta bizalmasan Benesnek, hogy Franciaország nem hajlandó gyermekeit feláldozni a kisantant makacs elzárkózása miatt. Java­solta a három középeurópai állam egyesülésének szükségességét. Párisból jelentik. Bezzet kép­viselő a demokraták gyűlésén nagy beszédet mondott, amelyben foglalkozott a békeszerződések módosításának szükségességével és hangsúlyozta, hogy Francia­ország nem hallgathat a kisant­antra. Nincs más hátra, mint hogy Anglia és Olaszország mondják ki a revízió parancsát és akkor Frenciaország sem zárkózhat el a történelmi szükség elől. Ebben az esetben a kisantant­nak is engedelmeskedni kell. Kö­zépeurópa általános mészárlás előtt áll, ha ez a döntő diplomá­ciai lépés soká késik. Nem én írtam, de nem nevezem meg a cikk szerzőjét — mondotta a mai tárgyaláson a Bencs Kálmán dr. által indított sajtóper vádlottja, akit komolytalan viselkedése miatt a tárgyalás elnöke háromszor rendre utasított Ma reggel 10 órakor kezdték meg a debreceni kir. törvényszé­ken a Bencs Kálmán dr. polgár­mester által a Szabolcsi Hétfő c. hetilap szerkesztője, Lengyel Antal ellen indított sajtóper tár­gyalását, amelyen Jeney Sándor dr. elnökölt. A vádat Eőry Kál­mán kir. ügyész képviselte, de megjelent a tárgyaláson Mező Sándor dr. ügyészségi elnök is, aki kijelentette, hogy a tárgyalás egész folyamán jelen kiván lenni. Dr. Bencs Kálmán kir. kormány­főtanácsos, polgármester jogi képviseletében Tóth Aurél nv. kúriai bíró, ügyvéd, a kiváló sajtókriminalista volt jelen, a vádlottat Nánássy Andor dr. ügy­véd védte. még (a kenyeret is azzal, hogy sem nem vásárolunk, sem nem készíttetünk semmi olyant, ami másnapra, a kö­vetkező hétre, vagy a ké­sőbbi hónapra halasztani le­het. Ezt tanították, ezt hir­dették, ezt verték a fejébe mindenkinek és ez annyira beléimpregnálódott minden­kibe, hogy most már nem is kell ezt a mesét többé tanulni sem. Annyira megtanultuk,hogy most a Gömbös kormány hiába beszél az „oktalan ta­karékosság káros hatásáról", arról, hogy ez a nemzetépí­tés gátlója, hogy egymás nyomorúságának okozója, sírjának, vagyoni romlásá­nak előidézője. Bizony hiábaj! A „takarékosságra" jól kineveltek mindeneket. Ki tanit meg bennünket a jó­zan költekezésre, a vásár­lásra, a fogyasztásra, a for­galom megindítására, a nyo­mán keletkezhető termelő munkára, a keresetre ? Lengyel Antal az elnök kérdé­sére kijelentette, hogy megértette a vádat, de nem érzi magát bű­nösnek, mert a közérdekből cse­lekedett. A cikket nem ő irta, de szerzőjét itt sem hajlandó megne­vezni és vállalja érte a felelőssé­get. Kéri a valódiság széleskörű bizonyításának elrendelését. Amikor Jeney Sándor dr. elnök felmutatja a vádlott előtt az inkri­minált cikk kéziratát, Lengyel An­tal izgalmában nem ismeri fel azt a kéziratot, amelyet leadott annak idején a nyomdába. A vádlottat az elnök a tárgyalás folyama alatt háromszor rendreutasította, mert nevetgélt a vádlottak padján az elnök előtt. Nánássy Imre dr. 16 pontba foglaltan terjesztette elő a bizo­nyítás elrendelésére vonatkoző ja­vaslatait. A bíróság rövid tanács­kozás után megállapította, hogy a pontok közül a legtöbb, össze­sen 13 olyan dolgot kiván bizo­nyítani, amik nem tartoznak az ügyhöz és ezeket a pontokat, számszerint 13-at, elutasított. A kir. ügyész bejelentette, hogy a maga részéről nem zárkózik a bizonyítástól, mert az a felfogása, hogy ebben az ügyben a közrend és nyugalom érdekében tisztázni kell a dolog lényegébe vágó kér­déseket. A bíróság ugy határozott, hogy délután ötkor fogja kihirdetni, mely pontokra nézve rendeli el, illetve, hogy szükségesnek tartja-e elrendelni a bizonyítást. A tárgyalásnak ugy látszik mellékhajtása is Jlesz. Amikor ugyanis Nánássy Imre dr. előter­jesztette javaslatát, azt a kije­lentést tette, hogy Ozory István volt nyíregyházi rendőrtanácsos, áthelyezése összefüggésben van a polgármester ellen megindított állítólagos akcióval. Jeney dr. elnök erre figyelmeztette Ná­nássy dr-t, hogy súlyos kijelen­tését jegyzőkönybe foglalja és amennyiben ez nem fog való­nak bizonyulni, viselni kell kö­vetkozményeit. Havannában újra vér folyik Havannából jelentik. A forra­dalom tüze újra fellángolt. Az utcákon patakokban ömlik a vér. A katonaság házak tetejéről lövi a lázadókat, akik rombolva, zúzva törnek elő. Az első órában négy lázadót megölt a fegyverek golyva, hú­szan pedig súlyosan megsebe­sültek. Időjárás A hideg gyengülése, havazás, helyenként olmos esőzés várható.

Next

/
Thumbnails
Contents