Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 225-248. szám)
1933-12-24 / 244. szám
frzKBOLCSI HIBL JtP afaluaarátja tél 1 estén nappei ény ad 2 fillér 1 órára SokMNa baaaoáiják : a víliaov gyermekek szüleik kíséretében áhítatukban alig merik megközelíteni. De aztán, biztatásra mégis csak megteszik. Az egyetlen lény, akinek kezet ís csókolnak és aztán nagy alázattal előadják szívók kívánságait. Az első kérdés természetesen az : „Jó voltál ?" És ha a válasz minden tekintetben megnyugtató* akkor felírják az adreszt és a kívánságot. Szentiklóz beengedi a gyermeket és a szülőt az üzletbe. És ott aztán lépések történnek a nehézségek eloszlatására, hogy a Szentiklóz Krisztus Urunk születése napján a szeretet kézzelfogható jeleivel megjelenjen a esalád hajlékában. Zimmermann Rezső. ffffff Itt iiiiimttiimaiMn Ronta levelek T I VVVVVVIÖ'VV'frV jtfí?^frf TTT frf • t^ T-J »\ ">rt. . TV.VrVT Karácsonyi meglepetés Karácsony előtt három héttel történt, hogy kissé tovább tartott a szombat esti tarokk és én éjféltájban drukkolva igyekeztem haza. Amint ilyenkor illik, ujjaimmal előbb óvatosan kitapogattam a kulcs helyét a zárban, beleillesztettem a kulcsot és halkan benyitottam. Az előszobában halálos csöndben levetettem a télikabátomat és lábujjhegyen, nesztelenül nyitom a hálószobát. Legnagyobb bámulatomra az egész család az asztal körül űl és ijedten néz rám, közben gyorsan dugdosnak va lamit. Hebegve magyaráztam késői érkezésem okát, de anyósom szelíden igy szólt: — Még maradhatott volna egy kicsit, úgyis eleget dolgozik, ráfér egy kis szórakozás. Nem hittem füleimnek, mi ez? Jól hallottam ? És még azt merik mondani, hogy ma már nem történnek csodák. Sehogysem értettem a dolgot. Mi lehet ennek a háta mögött ? Másnap ki sem mozdultam hazulról. Jóvá kell tennem a tegnapi hibát. Este-felé feleségem mind idegesebb lesz, végre megszólal: . Í^t-.TTÍT.-ÍTTSTIíTr^t-r^fríT? Boldog karácsonyi ünnepeket és még boldogabb ujesztendőt kiván kedves vevőinek a Köztisztviselők Szövetkeze te és kérjük szeretetteljes támogatásukat a jövőben is. ^l'f^I^SIIQS £93 ^IS hogy ilyen merész vagyok és megmondom, hogy mikor ott tetszett lakni nálunk, az utolsó öt hónapban adós tetszett maradni a kosztpénzzel és még az érettségi dijat is az édes anvám adta a méltóságos urnák. Én nem is tudom miért mondtam ezt el, hiszen nem is tartozik ide a dolog. Kint volt. Megmondta. És most azt hitte, hogy azonnal el kell sülyednie. Hogy összedől a ház és kő kövön nem marad. Mert a mióta a világ fennáll, még nem történt ilyesmi, hogy egy államtitkárnak hasonló dolgokat elmondjon egy földhözragadt kis járásbirósági irnok, aki egyébként annyira szerény, hogy a nevét is legszívesebben kis betűvel irta volna... Lehunyta a szemét, megfogódzott a kabátja két szárnyába és várta az utolsó ítéletet, vagyis a rögtöni kidobást. Az államtitkár végérvényesen letette a tollat, felállt és láng öntötte el az arcát. Jaj de hosszú utakat tett meg a lelke azalatt a két perc alatt, amig igy szemben álltak egymással. És vala hogy most világosodott ki előtte, hogy eddigi pályafutása alatt, mikor irasaiban és hatásos be szédeiben az anyai szeretet dicsőitette, mindig a Kovácsné igénytelen kis alakja lebegett előtte. Mert ő már régen árva volt, mikor Kovácsékhoz került. Maga előtt látta Selmecbányán a Szentháromság téren a kis há'at, a tiszta két kis szobát. Az egyikben ő lakott egyedül, a másikban a háziak öszszesen öten. A főzeléken csak az ő tányérjára jutott hus, de a gyerekeknek eszükbe sem ju tolt tiltakozni ez ellen. Mikor az anyjuktól valami kis játékot, vagy egyáltalában valami nélkülözhető dolgot kértek, megsimogatta az arcukat és megcsókolta őket. — Nem lehet, fiacskám nem telik. És a gyermek megnyugodott. Mikor kis falat jutott a kedves eledelből, egy csókkal meg simogatással pótolta. És megint csak megnyugodott a három gyerek. A soha nem fáradt, soha nem ideges, soha nem panaszkodó asszonyok mintaképe volt a kis Kovácsné. Nem is volt neki soha panasza rájuk. Ugy bántak vele, mint egy herceggel. Az apa, mama meg a három gyerek csak azért voltak, hogy őt kiszolgálják... És ezeknek tartozik ő öt hónapi koszipénzzel, meg az érettségi díjjal 1 I — Ma nem mész sehová ? — Tudod fiam, elég volt tegnap. Elég volt megint egy esztendőre. Nem maradok ki többet, ki sem mozdulok, itthon maradok. Feleségem ijedten tekint az anyjára és most jó anyósom vette át a szót: — Menjen csak egész nyugodtan. Szüksége van levegőre és egy kis szórakozásra. Menjen csak tarokkozni és reggel majd elmeséli, hogy hány polgármester avatás volt. Engem az nagyon érdekel. De ne hagyja magát, addig ne nyugodjék, mig valaki huszonegyesét el nem fogja. Értelmetlenül bámultam rá. Anyósom érti a tarokkot és tudja, hogy a polgármester-avatás nem olyan gyakori dolog. Órákig is tarokkozhatik az ember, amig huszonegyes akad a horogra. Boldogan rohantam tarokkozni, de az eszem mindig anyósom körül járt. Mi lelhette a jó aszszonyt ? Természetesen az én huszonegyesemet fogták el és csak hajnal felé sikerült revansot vennem. Otthon anyósom megdicsért, hogy nem hagytam magamat és én továbbra is vígan kimaradozgattam a tarokk jogcímén. Karácsony előtt három nappal este megint készülök hazulról, mint már három hét óta minden este. — Hová megy? kérdi anyósom szigorúan. — Hát tarokkozni! feleltem fölényesen. — Hát nem megy sehová! Elég volt! Eleget lumpolt három hét óta, most már tartsa itthon az orrát! — De a tarokk, mondom, tartozom egy huszonegy fogással. — Fütyülök a tarokkra és fütyülök a huszonegy fogásra! Hova-tovább mindjobban ememlékszik a mindinkább halványuló lelkiismeretfurdalásokra is, amit pár éven keresztül még érzett néha-néha. De hát miért ís nem kérték az Istenadták soha ? Igaz, hogy eleinte nem is tudta volna megadni, mert korán lett egészen árva. Később...? Akkor meg már elfelejtette. — Élnek még az öregek ? — kérdezte az államtitkár rekedten. - Óh nem, kérem szépen. És én nem is azért mondtam meg, mintha talán... Isten őrizzen 1 A világért sem ! Sőt bocsánatot kérek, hogy ilyen merész voltam. Szegény édesanyám, nvugodjék békén, sohasem engedte az apámnak, hogy kérje a pénzt. Mindig azt mondta: ha volna neki, megadná. Mivel pedig nem adja meg, bizonyosan szegényebb, mint mi. Aki pedig a szegénynek ad, kölcsön ad az Urnák. Ezt mondta nagyon illedelmesen, Kovács JánOs az állam titkárnak. Ez pedig azt ígondol ta, hogy ha olyan interpellációt kapott volna, amibe a legsöté tebb panamával gyanúsítják, ak kor sem szégyelte volna magát annyira, mint most. Alig bírt szóhoz jutni. íicni ázik at, tartóssága csodával határos Az én talpa:n Okmaialp ixt vés'p ízért soká tart Itthon marad és punktum ! Természetesen otthon maradtam, tűnődve az asszonyi lélek változandóságán. Otthon maradtam és törtem a fejemet házikeresztrejtvényemen : Miért tűrte három héten át jó anyósom a tarokkot és miért bokrosodott most meg egyszerre ? Karácsony estéje azután mindent megmagyarázott. Az egesz család meglepetésen dolgozott a számomra. Anyósom keztyüt, kis lányom zsebkendőt himezett. Karácsony előtt három héttel kezdtek hozzá és karácsony előtt három nappal lettek készen. Ezért tűrték a tarokkot három hétig és ezért szüntették be a tarokkot karácsony előtt három nappal. Bonta. — Futó, ebédlő és összekötő szőnyegek valamint sezlontakarók és ágygarniturák nagyválasztékban Hartosnál, Nyiregyháza, Vay Ádám-u. 2. 4439-? — Kovács ur, a maga szülei na,gyon nemes emberek voltak. Én csakugyan adósuk maradtam. Természetesen ez a követelés magára szállt. ígérem, hogy ha az állásomba kerül is, de egy hónapon belül Juliska tanítani fog. Kovács soha életében nem tudta megfejteni, hogy {miképen került ki az előszobába és onnan a folyosóra. Arra még emlékezett, hogy az esernyőjét is a titkár adta a kezébe. A lépcsőházban már magához tért és széles jókedvében dalolva szaladt le a fokokon. A bámuló portásnak gondolatban két pengőt adott. Szent fogadalmat tett, hogy mikor megjön a kinevezés, küld a régi kosztosnak egy kosár naspolyát, arról a fáról, amelynek az oltógallvát a selmeci Szentháromság-térről szerezte. Egy rövid hónap múlva a végvári állami elletni iskolából az egyik tanitónőt szolgálati érdekből Szegedre helyezték, Kovács Juliskát meg a helyébe kinevezték. E/en a napon Kovács János imádságos tisztelettel vette kezébe szülei megfakult arcképét. — Hegyis mondta azt édes anyám ? Aki a szegénynek ad, kölcsön ad az Urnák.
