Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 225-248. szám)
1933-12-22 / 242. szám
Féktelen terrorral szerzett többséget a román kormánypárt Bukarestből jelentik. Tegnap fejeződtek be a romániai választási küzdelmek. A választást a legféktelenebb terror jellemezte mindvégig s valóságos csoda, hogy a kormánnyal szemben álló pártok mandátumhoz juthattak. Kisenevben az ellenzék vezéreit elfogták. Petrozsényban a liberális szocialisták otthonába behatoltak a kormánypárt emberei, a bútorzatot összetörték s az ott tartózkodó muikásokat súlyosan bántalmazták. A csendőrség nem lépett közbe. A szavazatok összeszámlálása még tart, de bizonyosra vehető, hogy a kormánypárt 301 mandátumot kap. A többi pártok eddig a következő mandátumokat szerezték meg: Nemzeti parasztpárt 29. Disszidens parasztpárt 11, Független parasztpárt 11, Cuza fajvédő pártja 9, magyar párt 8. Csak három olyan választókerület volt, amelyikben abszolút fölénnyel győztek az ellenzéki pártok. Csikban és Háromszékben a magyar párt, Alsó Fehérvármegyében pedig a Maniu pártja, aratott teljes győzelmet. A lapok jelentése szerint Európában még soha, sehol sem kisérte olyan féktelen terror a választásokat, mint ezt a mostani román választást. Az angol külügyminiszter karácsonyi utján dől el a németfrancia közeledés kérdése Tiz esztendő a jóság utján Tegnap volt tíz éve, hogy mélyen meghatott egy nemes lelkű úriasszony jósága, amely tettek szépségében lobbant elő meleg szivéből. Akkor újság volt Nyíregyházán a szegény gyermekek tömeges felruházása. A bibliai lélek inspirációjában élő asszony a szegények egész sorát látta el meleg ruhával, amelynek varrását is maga végezte. Akkor arra kért, hogy ami meghatott, amit én rendkívüli jóságnak láttam és egy uj világ bimbó pattanásának éreztem, ne keljen a hir szárnyára, maradjon abban a szépségében, amely a jótett igazi tündöklése, maradjon csendben, észrevétlenül. Azt mondottam, nem maradhat, mert az újságnak hivatása, hogy a jóság fényét tovább árassza — ha már annyit árt a gonoszság híreivel — hogy a tettek ihletését biztosítsa a világ érlelésére, szépítésére, a boldogság J tündéri világának magvetésére. A tiz év előtti első nagy felruházási akció hirüladása közügy volt, széles hullámot vetett, a jótettek dus aranykalászait aratta. Most tiz év után ugy áll előttem a Jóasszony tetteinek sora, mint egy remekmű, mint ihletett művész alkotása, amely ott fénylik a viharzó élet sötét vize felett és hatása benne él a lelkek életfolyamatában, A decenniumról nem volna szabad Írnunk, de engedje meg Bodor Zsigmondné Őnagysága, hogy a szegények hálájának, a társadalom hálájának itt adjunk kifejezést a tizesztendő fénylő szépségéért, a Jó-ág győzelméért, a hitért amelyet bennünk ez a tiz év életre hiv. Arany írja a Széchenyi ódában, hogy aki dús élte kincsét másokra költi, annak neve eszmévé finomul. Igy finomodott eszmévé, szimbólummá Nyíregyházán Bodor Zsigmondné neve is. Páriskól jelentik. A képviselőház kllügyi bizottságának vitáján több felszólaló a francia-német közvetlen tárgyalások ellen foglalt állást. A többség véleménye az volt, hogy térjenek vissza Genfbe s ott tárgyaljanak. Londonból jelentik. Az angol külügyminiszter ma terjeszti elő az angol alsóházban a leszerelésre vonatkozó angol javaslatot. A javaslat előterjesztése után el is hagyja a fővárost s Párisba utazik. Párisban a miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel tárgyal s ennek befejezése után, de valószínűFarkas jelent meg az Alföldön Nagykőrösről jelentik. Vacs— Örkény—Lajosmizse között több farkas bukkant fel. A farkasok megjelenése annyival inkább meglepő, mert ezen a vidéken a leghidegebb télben sem volt látható farkas már mintegy 50 év óta. Öt és félmillió az IPOSZ deficitje Jakabbffy Károly miniszteri tanácsos megvizsgálta az Iparosok Országos Szövetségének vagyoni helyzetét s megállapította, hogy 5 és félmillió pengő hiány mutatkozik. A miniszteri tanácsos jelentést készített a szanálás módozataira is. leg csak január első napjaiban Capri szigetére utazik, majd Ró mába megy, hogy Mussolinival tanácskozzék. A Mussolinival folytatott tanácskozás eredményétől függ az, vájjon Berlinbe is ellátogat-e. Londonból jelentik. Az angol külügyminiszter párisi látogatása során azt fogja tanácsolni a francia kormánynak, hogy nyújtson engedményt a németeknek. Reméli, hogy Franciaország hajlandó lesz erre s már ilyen értelmű francia javaslattal fogja tovább folytatni útját Róma felé. A szovjet ügynökei kémkedtek Párisban Párisból jelentik. A kémkedésben résztvevő valamennyi idegen állampolgárt letartóztatták, a két vezető azonban kereket oldott. Megállapították, hogy a kémek a szovjet szolgálatában állottak. A legfőbb irányitójuk Berkovics Benjámin jassyi román állampolgár volt. Titulescu Párisba megy Párisi jelentés szerint a francia külügyminiszter Benes látogatása után meghívást intézett a román kormányhoz is. Titulescu még nem kapott határozott utasítást arra, hogy mikor menjen Párisba. Meghalt Rasmundsen Koppenhágából jélentik. Rasmundsen Knut, az ismert nevü sarkkutató meghalt. Gaertner Marcell kiszabadult Gaertner Marcell, akit Tisza István meggyilkolása miatt 14 évi fegyházbüntetésre Ítéltek, ma reggel elhagyta a váci fegyházat. Nagy a hó a Balaton mentén Balatonfüred és Tapolca között hófúvás miatt még nem lehetett helyreállítani a forgalmat. Remény van azonban arra, bogy karácsonyra sikerül a pályát felszabadítani. A balatonkörnyéki többi vonalon már annyira helyreállott a forgalom, hogy a vonatok 2—3 órás késéssel közlekedhetnek. A műegyetemi hallgatók keresztény csoportja azonosltja magát a kizárt diákokkal A Műegyetem rektori tanácsa tegnapi ülésén foglalkozott a diákzavargásokkal s a zavargás vezetői közül a legsúlyosabban vétkes négy diákot egy félévi kizárásra itélte, a többiekkel szemben pedig más fegyelmi büntetést alkalmazott, A kizárt diákok a rektori tanács ítélete ellen fellebbezéssel éltek a kultuszminiszterhez. A keresztény diákok csoportja azonosítja magát a kizárt diákokkal s abban az esetben, ha nem veszik vissza őket, nem iratkoznak be a II. félévre. A Műegyetem tanári kara a hallgatók további tanulmányainak biztosítása érdekében ugy határozott, hogy január 12-től egy héten át összefoglaló előadásokat tart. Belefulladt a hóba egy vonat Csornáról ma reggel 5 órakor egy személyvonat indult G>örbe, azonban olyan hótorlaszba került, s még délelőtt 10 órakor sem érkezett meg végállomására. Segélyvonatot küldtek a vonat kiszabadítására s kiderült, hogy a nagy hóban a vonat elé akasztott hóeke felborult s teljesen eltorlaszolta a pályát. Időjárás Északi légáramlással kisebb havazás, nyugaton ujabb lehűlés várható.