Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 201-224. szám)

1933-11-11 / 208. szám

2. oldal. taMoicsiürc up 1933. november hó 10 Nyíregyháza társadalmi élete ismételten egy közszeretetben és közbecsülésben álló munkás tag­jával lett szegényebb. Tegnap dél­után rövid szenvedés után elhunyt Klár Béla földbirtokos. Ötvenhat éves volt. Hatalmas szép szál alakja, nem engedte sejtetni, hogy alattomos kór tá­madta meg, amely hamarosan végzett vele. Klár Béla nem a hangosan hivalkodók táborába, hanem a dolgos munkás emberek közé tartozott, aki olyan ^hozzá­értéssel vezette szakolyi birtokát, hogy azt valósággal mintagazda­sággá fejlesztette. A vármegye törvényhatósági bizottságának tag­ja volt, ahol különösen Szakoly község érdekeit képviselte. Elmú­lása nemcsak családját, kiterjedt rokonságát és nagyszámú bará­tait borította gyászba, hanem a szabolcsi gazdatársadalmat is, a melynek kiváló oszlopos tagja volt. Az elhunytat feleségén kivül fia, Dr. Klár István és egyetlen leánya Dr. Fried Pálné gyászolják. Temetése vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a Kossuth-utcai gyász­házbó!, az izr. egyház szertartása szerint. Felmentették a motorkerék­páros gázolót Ez év augusztusában Stima József nyíregyházi fiatalember mo­torkerékpárjával a Kossuth-utca és Rákóczi-út sarkán elütötte Éva Ilonát, akit súlyos sérülésekkel a mentők szállították az Erzsébet kórházba, ahol megállapították, hogy a leánynak két helyen el­törött a lába, Stima ellen gon­datlanságból okozott súlyos testi­sértés miatt indult meg az eljárás. Ebben az ügyben tegnap tartott főtárgyalást a büntetőtörvényszék Kelemen tanácsa. A tanuk egy­öntetűen azt vallották, hogy Stima szabályos baloldalon igen lassan haladt és Éva Ilona egy arra jövő autó elöl ugrott a motorkerékpár elé. A motorkerékpár idejében fékezett, úgyhogy keresztül sem ment a leány lábán, mert az összeütközés pillanatában meg­állott. Egyes tanuk szerint a leány va­lami zöld paprikán elcsúszott és az esés következtében törte el a lábát. Az ügyész és a véső által kért bizonyítás kiegészítését a tör­vényszék nem rendelte el. Dr. Paksi István vádbeszédében a vádlott megbüntetését kérte, mert a gondatlanságot fennforogni látja. Beszédében élesen kikelt a lelki­ismeretlen motorosok ellen, akik — mondotta — valósággal bér­beveszik az egyes főbb utcákat és nem törődve a járókelők élet­biztonságával, lelkiismeretlenül száguldoznak, Dr. Hubai Balázs ügyvéd bizonyíték hiányában a vádlott felmentését kérte. A tör­vényszék Stimát felmentette a vád és következményei alól, mert a tanuk vallomásából bizonyítottnak látta, hogy Stima kellő gondos­sággal vezette a motorkerékpárt és a szerencsétlenséget Éva Ilona gondatlansága idézte elő. A fel­mentő ítélet ellen az ügyész fel­lebbezéssel élt. Telt ház fog gyönyörködni holnap este Físcher Anny utolérhetetlen művészetében Fischer Anny nevét a leg­nagyobb metropolisokban is fénylő transparensek hirdetik. Ennek a kiváltságos tehetségű fiatal magyar művésznőnek a neve ma már ^fogalommá vált a zeneművészetben és amióta a Nemzetközi Liszt Ferenc ver­seny győztese lett, a világ leg­első koncertpódiumai versenge­nek érte. így nemcsak érthető, de természetes is az a hatalmas érdeklődés, ami a holnap esti hangverseny iránt megnyilvánul. A Korona nagyterme már kül­sőségeiben is elárulja majd, hogy Nyíregyháza közönsége megkü­lönböztetett tisztelettel viseltetik a nagy művésznővel szemben és a zsúfolt széksorok lesznek dokumentumai annak a hódo­latnak, amely a kiváltságosok­nak kijár. A hangversenyre a vármegye legtávolabb eső részeiből is be­jönnek, de átjönnek a zenemű­vészet fanatikusai még Debre­cenből is. A hangversenyre je­gyek még korlátolt számban Dicker Gyula könyvkereskedé­sében (Városháza épület) vált­hatók 2 70, 1"50 és 1 pengős árakban. A nemzeti társadalom egységét dokumentálja, a jövő irányvonalait jelöli ki a Nemzeti Munkahét Itt állunk az ünnepi esemény küszöbén, itt állunk a Nemzeti Munkahét előestéjén. Az egész ország érdeklődé­sének homlokteré­ben a nagy társa­dalmi megmozdu­lásnak, a Tesz által rendezendőhatalmas demonstrációnak, a Nemzeti Munkahét­nek gondolata áll. Nincs az országnak olyan városa, közsé­ge, tanyája, ahonnan útnak ne in­dulnának a november 11-én kez­dődő fővárosi seregszemlére a nemzeti gondolat harcosai, a Nem­zeti Hét katonái. A magyar alkotóerő hatalmas megmozdulása lesz az ünnep, a munka ünnepe, a melynek száz­ezrei a magyar Giovinezzát dalol­ják. Társadalmi, felekezeti, poli­tikai különbség nélkül szemlélteti a Munkahét a magyar értékeket. Az ipar, a kereskedelem, a mező­gazdaság országos arányú felvo­nulása lesz a Nemzeti Munkahét, amelyen résztvesz minden foglal­kozási ág. Megjelennek Budapes­ten a Tesz kebelén belül működő társadalmi egyesületek, ifjúsági alakulások, részt vesz az egész társadalom, hogy jövőt irányító erővel mutassanak utat a nemzeti erők teljességének kibontakozásá­hoz. Kiállítások, kirakatversenyek, vásárok lesznek, amelyeknek ke­retében impozáns erővel bonta­kozik ki a magyar ipar, kereske­delem, mezőgazdaság. Kongresz­szusokat tartanak a közös nagy eszmék megvilágítására. A Munkahét nagyszerű de­monstrációjában ünneplik a Ma­gyar Nótát is és az ünnepi napok gyújtópontja a Nemzeti Munka­P arancs kiadása lesz, amelyet Qömbös Gyula miniszterelnök a ^ossuth-téren mond el a Tesz székházának erkélyéről. A Nemzeti Munkahétre 50 szá­zalékos jeggyel utazhatunk. A szabolcsi csoportok részére külön helyet tartanak fenn s ezeknek a helyeknek. fenntartása érdekében ma' estig kell jelentkezni Nyíregy­házán a Nemzeti Egység Pártja irodájában (Károlyi-tér 19. sz.) A Munkahét holnapi programm ja November 11-én, szombaton délelőtt a Nemzeti Munkahét és kongresszusok ünnepélyes meg­nyitása a Várban. Délután a különböző propa­ganda hetek ünnepélyes meg­nyitása a szakminiszterek jelen­létében, a zsűrik kijelölése. Este : ismerkedési vacsorák. Okvetlen hallgassa meg Fischer Anny-t a nemzetközi Liszt Ferenc hangverseny győztesét nov. 11-ikén a Koronában. | Fasor Szanatórium Budapest, VII. ker., Vilma királynő-ut 9. Telefon 31-5-26. Sebészet, belgyógyászat, szülészet, nőgyó­gyászat, idegosztály. Olcsóbb mint bármely klinika vagy közkórház különszobája. t Napi ellátási dij tiz pengőtől. Kórházi pausálárak ideg­betegek esetében, továbbá szüléseknél. H< t i f \ \ t Tlz nap alatt befejezik Szabolcsban az adógabona beszolgáltatását Szabolcsvármegye egész terü­letén nagy lendülettel folyik az úgynevezett adógabona beszol­gáltatása. Dr. Tóth Bálint miniszteri tanácsos, pénzügyigazgató az ügyben a kővetkezőket jelen­tette a vármegyei közigazgatási bizottsági ülésen: Szabolcsvármegyében két he­lyen történik az adógabona átvétele, Nyíregyházán a Ter­mény és Áruraktárnál, Kisvár­dán a Gazdák Szeszfinomitó Szövetkezetében. Kisvárdáról még nem érkezett be hivata­los jelentés, azonban értesülése szerint csaknem teljesen meg­történt az adógabona beszol­gáltatása Nyíregyházán eddig 350 vagon adógabonát szolgáltattak be s ha a beszolgátatás továbbra is ilyen tempóban halad, remél­hetőleg 8—10 nap alatt be is fejeződik az akció, a Futurával megtörténik az elszámolás s a vármegye is hozzájut az őt meg­illető részhez Az alispánnak arra a kérdé­sére, vájjon igaz-e az, hogy sok termelő nem tudja beszolgál­tatni az adógabonát, mert köz­ben eladta, a pénzügyigazgató azt a megnyugtató kijelentést teszi, hogy nagyon szórványo­san megtörtént ilyen eset is, azonban ez egészen jelenték­telen. Gyakoribb eset az, hogy nem minden gazda tud szabványos 79 kilogrammos búzát és 71 kilogrammos rozsot beszállítani, mert gyengébb minőségű gabo­nájuk termett. Megnyugtatólag jelenti ki, hogy ha 1-2 kilo­grammal könnyebb fajsúlya a beszállított termény, az átvétel útjába semmi akadályt sem gör­dítenek, ellenben ha lényege­sen kisebb fajsúlyú gabonát szállít be a gazda, a gazdasági felügyelőség igazolása szüksé­ges ahoz, vájjon azon a vidé­ken valóban ilyen minőségű buza termett-e, mert ha ez nem igazolható, a terményt nem veszik át. Ezzel akarják meg­akadályozni azt a visszaélést, hogy senki se vásárolhasson silányabb minőségű gabonát olcsó pénzen s így ne róhassa le tartozását. Ha ilyen esetet valaki mégis megkísérelne, az­zal szemben a törvény szigorát alkalmaznák. Általában megállapította a pénzügyigazgató, hogy különö­sen nagyobb gazdaságaink pél­daadó módon tettek eleget eddig is kötelezettségüknek. A revizionista angol képviselők gyűlése Lord Róbert Gower, a trianoni békeszerződés revízióját követelő angol képviselők egyik vezére az angol parlament revizionista tag­jait értekezletre hívta össze s ezen beszélik meg a parlamentben való együttes fellépésüket, amellyel kö­vetelni fogják az angol kormány­tól, mint a békeszerződések egyik aláírójától, hogy tegye meg a szük­séges lépéseket a Nemzetek Szö­vetségénél a trianoni szerződés megváltoztatására.

Next

/
Thumbnails
Contents