Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 201-224. szám)

1933-11-29 / 223. szám

2. oldal. frmOLCSIHIBUP 1933. november hó 29. Harisnyát, pulloYert kötöttruhát kötöttárut a legnagyobb választékban mindég a legelőnyösebben vásárolhat az Ejccelsior harisnyaházban! Zrinyi Ilona-utca 6. szám. Erősen leszállított árakl Felavatták a Városi Dalegylet serlegét Az Országos Magyar Dalosszövetség megküldte a Városi Dalegyletet kitüntető egyedüli Elisoerő Oklevelet Előadás Szicília népéről és művészetéről Tavaly nagy érdeklődéssel hallgatta városunknak a Bes­senyei iKör liceális munkáját figyelemmel kisérő közönsége dr. Wallisch Oszkár debreceni egyetemi tanár előadását, aki a íascista Olaszországot mutatta be egy előadás keretében. A Bessenyei Kőr elnökségének ké­résére dr. Wallisch Oszkár most is készséggel {vállalkozott a li­ceális munkában való részvé­telre s e héten csütörtökön, no­vember 30-án tartja meg előadá­sát „Szicília népe és művészete" címmel. A napsugaras olasz égbolt alatt élő nép szindus művészetét feltáró előadás, amely nemcsak magasabb művészetében, hanem háziiparában, népviseletében is megnyilvánul, bizonyára számos érdeklődőt fog vonzani a liceális előadásra. Az előadást az ev. Kossuth reálgimnázium dísztermében, dél­után 6 órakor tartják meg. Be­lépődíj nincs. Mikulás-est a Leíny­kálvineumban Mikulás-est lesz az idén is a Leánykálvineumban, ugy, mint eddig minden évben. Ám most nem elégedtek meg a kis szor­galmas ieánykák a műsorra való előkészülettel, hanem az Orsz. Szeretet-szövetség buzgó tagjai­hoz méltóan, szorgos kezük munkába állott hónapokkal ez­előtt és gyártotta a kedves, naiv, a gyermeki lélek tisztaságát tük­röző játékokat, hogy kedvesked­jék velük azoknak a vendégek­nek, akik műsoruk megváltása fölött még nem sajnálnak a szö­vetség magas céljaitól 10—20 fillér ráfizetést. Biz ugy, aján­dékokkal várja vendégeit a Szeretet leányka serege. Ezekből a szeretet-munkák­ból kiállítást rendeznek a buzgó leánykák vasárnap az intézet rajztermében, amit bárki meg­tekinthet belépődíj nélkül dél­előtt 9—l-ig és d. u. 3—6-ig. Az előadás 5 én, kedden dél­után 5 órakor lesz a tornate­remben- Meghívókat most sem bocsát ki a rendezőség, de sze­retettel vár minden érdeklődőt. Elsősorban a szülőket, hogy lássák, mire képes gyermekük leleményes szeretete és szorgos keze. Műsor megváltása 20 f-ért kötelező. Ismételten üzeni a rendezőség, hogy a Szer. szöv. részére készült játékok a felül­fizető vendégek között osztat­nak ki Fortuna-asszony intései szerint. Mivel azonban a szép játékok száma 200-nál is több, jut belőle kicsinek, nagynak egyaránt, Az ünnepély műsorát legközelebb ismertetjük. A magyar dal ünnepe volt szom­baton este a Városi Dalegylet ser­legavató ünnepélye. A Korona­nagytermét zsúfolásig megtöltötte az a közönség, amelyik szeretettel ragaszkodik ehez a nagymultu egyesülethez, de részt akartak venni az ünneplésben azok is, akik a dalt szeretik, szeretik s akik a dalegyesületek működé­sében nemzeti hivatás betel­jesitését látják. — Az ünnepélyen megjelent előkelőségek sorában ott láttuk Énekes János prelátus kanonokot, dr. Szohor főjegyzőt, dr. Vietórisz István tiszti főügyészt, Nagy Elek műszaki tanácsost, Tes­léry Károly dr. tanfelügyelőt, Zsol­nay Vilmos reálgimnáziumi igaz­gatót, a Dalegylet ügyv. alelnö­két, Komáromy Károly villany­gyári igazgatót, az Ipartestület képviseletében Mayer István alel­nököt és Bálint István dr. ügyészt, valamint társadalmi életünk szá­mos más kiválóságát. A nagyteremben 200 teritékes asztal várta a vendégeket. A pó­dium előtt a Dalegylet sikereinek örökké- tartó zálogai, az értékes dijak és kitüntetések sorakoztak fel. Régi idők dicsőségének nagy emlékei: az 1896, évi országos, dalosverseny sárguló oklevele, a temesvári ezüst koszorú, a szegedi ezüst serleg, a debreceni ezüst kehely s a mindezeket betetőző, ez évi első dij, az aranyérem, díszoklevél és a felavatásra váró ezüst serleg. A vacsora előtt a Dalegylet se­lyemzászlója alatt elénekelte az országos versenyen előadott ver­senydarabot. A közönség szűnni nem akaró tapssal köszöni meg a dalosoknak és Jakab József kar­nagynak a dalt. A vacsora első pohárköszöntő­jét Szohor Pál mondotta. Serleg­avatásra jöttünk, mondotta. Ez a serleg azért becses számunkra, mert sok törekvés és sok remény fűz hozzá. Köszönti a vendégeket, akik a Városi Dalegyleten át a magyar dal bűvkörébe kerültek s eljöttek, hogy uj hitet és erőt ad­janak a Dalegylet tagjainak. Üd­vözli Énekes Jánost, aki minden­kor szívügyének tekintette a Vá­rosi Dalegylet működését s üd­vözli a Tisztviselő Dalkör kép­viseletében megjelent Tesléry Ká­rolyt, Azt a vágyát fejezte, hogy a magyar dal szeretete forrassza egybe Nyíregyháza minden dal­egyesületét. Szavai után dr. Vietórisz István emelkedett szólásra, kezében a felavatásra váró serleggel. Hogy a Városi Dalegylet elérte ezt a félszázados fordulót, annak kö­szönheti, hogy a Dalegylet tagjai között élt a szeretet. Szeretet a haza, a magyar dal és város iránt. Ismertette a Városi Dalegylet múlt­ját, majd a kegyelet szavaival emlékezett meg Farkas Nándor dalszerzőről, akinek alkotása hozta meg a Városi Dalegylet első si­kerét. — Ez a serleg, amit most fel­avatok — fejezte be beszédét — nemcsak a dicsőség jele, hanem elkötelező a további "összefogásra, szeretetre. Legyen ez eljövendő si­kerek záloga. A nagy tapssal fogadott serleg­avató beszéd után Énekes János megköszönve a személyét ért ki­tüntetést, a dalegyesületek kultu­rális és szociális jelentőségéről szólott s a dalárda működő tag­jait köszöntötte. Tesléry Károly a Tisztviselő Dalkör üdvözletét tolmácsolta, Kubacska István a régi dalosok szeretetének adott kifejezést, Lya­chovits Sándor a működő tagok nevében tett fogadalmat a további küzdésre. Krecsák János és Huray János felszólalása után Jakab Jó­zsef mondott köszönetet 22 éves karnagyi munkásságának méltatá­sáért s az érdemet áthárította a dalosokra. Poharát a Dalegylet működését támogató védnökökre ürítette, A vacsora végeztével a Dal­egylet szebbnél szebb magyar da­lokkal s versenykarokkal szóra­koztatta az egybegyűlt közönsé­get. A fényesen sikerült serleg­avató ünnepély a késő éjszakai órákban ért vége. Meg kell említenünk még azt is, hogy a Városi Dalegyletet le vélben üdvözölte az Országos Ma­gyar Dalosszövetség elnöksége, bejelentve azt, hogy a későn kéz­hez vett meghívásnak már nem tudtak eleget tenni s igy nem tudták személyesen sem átadni azt az oklevelet, amelyet postán küldtek meg a Városi Dalegylet­nek. Az elismerő oklevél tanúsága szerint a Városi Dalegyletet ver­senycsoportjában egyedül tüntették ki ezzel az oklevéllel. Az ev. Nőegylet szombaton vallásos-estét rendez December 2-án, szombaton este fél 6 órai kezdettel az ev. elemi iskola dísztermében az Ev. Nőegylet sikeresnek Ígérkező vallásos estét rendez. A Nőegy­let az est előadójául megnyerte dr. Tankó Béla debreceni egye­temi tanárt, aki erre a kérdésre kiván feleletet adni: „Mit jelent ma protestánsnak lenni?" A vallásos estet dr. Geduly Henrik püspök imája vezeti be. Részt vesznek a szereplők kö­zött Vajdáné Vietórisz Aranka és zs. Molnár Rózsi szavalattal és az ev. Énekkar énekszámmal. Az est önkéntes adományait a Nőegylet a szegény gyerme­kek karácsonyi felruházására fordítja. — Rádióüzenetek a nagy­adó megnyitásának hetében. A 120 Kw. energiájú rádióhir­szóró állomás megnyitása és a forgalomnak való átadása alkal­mával december 2—10-ig rádió­hetet és ennek keretében a Kossuth Lijos utca 9. szám alatt rádiókiállitást rendez a kereske­delemügyi miniszter. A kiállítással kapcsolatosan rádióüzeneteket le­het leadni, meg lehet|tekinteni az uj antennatornyot. Akik a rádió­hét tartama alatt lépnek be az előfizetők sorába, előfizetési diju­kat csak február 1-től fizettik. VÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ. Vigjátékest 1 Ma, kedden utoljára Vigjátékest 1 Tempó—Szerelem Vigjáték 9 felvonásban- — Főszereplők: Willian Haines, Madge Evans, Conrad Nagel Stan és Pán, az agglegényapák. Vigjáték 7 felvonásban. ÉTőtdásoiT: 5, 7, 9 órakor. Ü Szabott árak! Szabott árak! Kályhák, tűzhelyek, háztartási cikkek legolcsóbban beszerezhetők Sipos Testvérek vaskereskedésében, Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 2. Szabott árak! Szabott árakl

Next

/
Thumbnails
Contents