Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 201-224. szám)
1933-11-28 / 222. szám
1933 novemWr ku 28. 5 oldal. I^BJKjtJJL A MAGYAR ÁLLAM aohaatm nyúlt olyan eszközökhöz, mint ma az utódállamok, ahol atöldreformtól kezdve a vállalatok nacionalizálásán folytatva, az adózás mérve is attól függ, hogy ki milyen nemzetiségű. Ma az elszakított részeken számon kérik az iskolás gyermektől kezdve a megőszült aggastyánig, hogy milyen nemzetiséghez tartozik. Érvényesül ez az adózásnál, a koncesszióknál, a perek során, de az iskolapolitikában is. Igaza van gróf Bethlen Istvánnak. A magyar állam nemzetiségi politikája lehetett gyakran ügyefogyott, de egy jogállam, egy kullurország politikája volt. Ezt a politikát visszasírják már az elszakított népek közül többen s akkor születik meg a Dunamedencéjében a béke és a nyugalom korszaka, amikor ismertté válnak a művelt világ előtt azok a szörnyű hibák, melyeket a trianoni békeszerződéssel követtek el. Ezt a felvilágosító munkát avatottabb férfi nem végezhetné el gróf Bethlen Istvánnál, aki tízesztendős kormányzásának bő tapasztalatival s mélyen a lelkébe zárt érzéseknek a tárgyilagosság szűrőjén átesett igazságával harcol minden igaz magyar ügyéért. NAPIREND November 28. Kedd. Róm. hat. István. Gör. keit. Irenark. Prot. Stefania. Izr. Kislcv 10. A nap kél 7 óra 21 perckor, nyugszik 4 óra 13 perckor. A hold kél 1 óra 59 perckor, nyugszik éjjel 3 óra 37 perckor. Magyar napirend: Litvinov Mussolinihoz utazik, Lord Simon angol külügyminiszter Németország mellé áll, Hitler Lengyelországgal folytat tárgyalást, Londonban Bethlen István gróf előadását tapsolja meg az angol közvéleményt képviselő közönség. Sir Gower határozati javaslata az angol parlamenti tárgyalások homlokterébe kerül... lehetetlen észre nem venni, hogy nagy események küszöbéhez értüak. Remegve, de egyre több hittel és bizalommal tekintünk a tárgyalások elé s hisszük, hogy virrad a magyar éjszakában. Ezen a napon halt megPriessnitz Vince, a hideg vizkura megalapítója 1851-ben. Egész héten át az Osgyátii, Gergelyffy, Haissinger K. (Bethlen-utca) gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. A városi kád és gőzfürdő nyitsz, a sóstói kádfürdő zárva van. A szerkesztőség délután 9-tól 6-ig iogad. — Iparosok és kereskedők névmagyarosítása. Szeged város polgármestere átiratot intézett a kereskedelmi és iparkamarához, amelyben felkéri őket, hogy indítsanak akciót az iparosok és kereskedők névmagyarosítása érdekében. — Eljegyzés. Kozma Mártát eljegyezte Priscsák József Nyíregyházán. — A Kiosz szerda esti előadása, pontosan fél 7 órakor kezdődik Bocskay utcai székházukban, Előadó Dr. Kerekes Pál ügyvéd, aki a „háztulajdon és az iparosság" cimmel tart előadást. A nagy érdeklődésre számot tartó előadásra ezúttal is meghívnak minden érdeklődőt. — Tébolyodott leány a háztetőn. Makóról jelentik: Hamernyik Ilona 19 éves leány a Lonovits László utca egyik házának tetejére kúszott és ott kiáltozni és nevetgélni kezdett. Beszállították az elmegyógyintézetbe. Dalol a mámor — Apollo — Siessenek a gazdák a védett birtok kérelemmel. Kállay Miklós dr. földmüvelésügyi miniszter a képviselőházban kijelentette, hogy a védettényilvánitás iránti kérelmek benyújtásának határidejét meghosszabbítja ugyan, de kéri a gazdákat, hogy haladéktalanul nyújtsák be a kérelmeket, mert az ügy elintézése halasztást nem szenvedhet. — Az ev. nőegylet vallásos estet rendez december 2-án, szombaton az ev. elemi iskola dísztermében. Az est egyik szereplője dr. Tankó Béla debreceni egyetemi tanár lesz. Az estre belépődíj nincs, önkéntes adományokat köszönettel fogad a Nőegylet vezetősége. Az est műsorát legközelebbi számunkban eközölni fogjuk. Jan Kiepura — Szerdától — Félholtra vertek egy betörőt. Szombaton délelőtt egv Boros István nevü napszámost a diósgyőri vasgyárhoz tartozó Jánoshegyen tetten érték, amint egy lakásba betört. A betörő már tá vozni készült zsákmányával, amikor a ház gazdája észrevette és fellármázta a környéket. Az előrohant szomszédok Barost félholtra verték és csak az elősiető csendőrök mentették meg a biztos haláltól. — Pecsétet loptak. Kecskeméten betörők jártak a ref. gimnáziumban. Ellopták az igazgató szobájából az iskola körpecsétjét és az Önképzőkör 120 pengő készpénzét. G-KONG Utolsó két nap Hétfő, skedd APOLLOBAN — A Szent Jobb-per. A debreceni kir. törvényszék Tóth-tanácsa holnap, kedden d. e. 11 órakor tárgyalja Szabó István ref. lelkész ügyét, aki ellen a kir. ügyészség vádiratot adott be izgatás cimén, a Szent Jobb ünnep* léséről irt cikke miatt. Szabó István miskolci lelkész védője Erdőss József dr. — Szabolcs a legszaporább vármegyéje az országnak. A Magyar Statisztikai Szemlében Thirring Lajos dr. tanulságos közleményben dolgozza fel az utolsó hat évtized népesedési adatait. J*A dolgozatból kitűnik, hogy Pest—Pilis—Solt—Kiskun vm. nem számítva, ahol nem természetes a szaporodás nagy mérete, Szabolcs és Ung vm. állanak az első helyen a népszaporodás terén. Vármegyénkben az elmúlt hatvan év alatt 79'5 százalékos a népszaporodás. Szabolcs után Hajdú következik 78'5 százalékkal. — December 22-én tárgyalja a törvényszék a Daán Ilona—Oláh Gábor ügyet. Megírta a Szabolcsi Hírlap, hogy Oláh Gábor tanár, költő ellen egyik verse miatt sajtó utján elkövetett rágalmazás és becsületsértés cimén eljárás indult meg. Oláh Gábor ugyanis a Panoráma c. kötet egyik versében Daán Ilona énektanárnőt sértő módon aposztrofálta, Az irodalmi botrány ügyében december 22-én lesz a főtárgyalás Debrecenben. — Negyed millió bevétel vásári helypénzekből. A boldog város, amely ezt a nagy őszszeget beiktathatja költségvetésének bevételi rovatába, Kecskemét. Itt 250.000 pengő helypénzre számithatnak. — A miniszter elrendelte, hogy a tarhonyát előnyben kell részesíteni a hadsereg élelmezésében. Váradi Géza kereskedelmi iskolai tanár évek óta lelkes agitációt fejt ki a magyar liszt- és tojástermékek felkarolása érdekében. A szegedi kamara Váradi akciójára felterjesztést intézett a honvédelmi miniszterhez és kérte, hogy a hadsereg élelmezésében a magyar tarhonyának megfelelő helyet biztosítson. Gömbös Gyula honvédelmi miniszter most rendeletet adott ki, amelyben a fennhatósága alá tartozó alakulatok és intézmények figyelmét felhívja, hogy olcsóbb vagy ugyanolyan ár esetén a tarhonyát előnyben kell részesíteni a rizzsel szemben. Az Apollo műsora vezet — Az olasz reneszánsz művészetéről. Probszt Vilmos tanár vetített képes előadást tart a tanitóképző-intézet olasz délutánján, amelyen a jövő magyar tanítósága hódol a magyar barát olasz nemzet géniusza előtt. A minden tekintetben nívós és változatos müsoru kulturdélután jelentős eseménye lesz a város kulturális életének. — Óvakodjunk a tűzkő és szaharin árusoktól. Az utóbbi időben mindjobban szaporodnak a tűzkő és szaharin árusok, akik nem mindig csempészek, hanem egyszerűen hamisítók. A tűzkövet esernyődrótdarabból, a szaharint gipszből hamisítják. A közönségnek óvakodnia kell az amúgy is tiltott tűzkő és szaharin vételétől. Mában is versenyképes a KOHN JEREMIÁS CÉG Viz-utca 30 Telefon 93. — Nytve sportünnepélye december 4-én. A Nyíregyházi Torna és Vívó Egyesület, mint már jeleztük, december 4-én d. u. 7 órai kezdettel rendezi meg nagyszabású sportünnepélyét. Az ünnepélyre a jegyeket a Menetjegyiroda árésitja. Az alacsony helyárakból a Nytve tagok külön jelentős kedvezményt kapnak. — Népmüvelés Kótajban. Vasárnap délután a kótaji gazdálkodók részére Szemerszky János g, k. lelkész előadást tartott az adózásról, a gazdaadósságok rendezéséről s a védett birtokokról. Az előadáshoz többen hozzászóltak. 1 név: JAN KIEPURA — Uj életre kelt a Róthféle étterem. A Bessenyei-téren teljesen átalakított helyiségekben, ízléses miliőben, szolid, figyelmes kiszolgálással kelt uj életre a Róth-féle étterem. Az udvarban levő két helyiségben esténként hangulatos, kellemes élet folyik. Sarkady Elemér igazi vérbeli cigányprímás muzsikája szórakoztatja a vendégeket, Róth József szeme pedig hangtalanul irányítja a figyelmes és szolgálatkész alkalmazottak lépteit. Aki egyszer is megfordult a Róth-féle étteremben, csak a legteljesebb elismeréssel nyilatkozik róla. Konyhája kitűnő, borai elsőranguak, a társaság a polgárság homogén elemeit egyesíti magában. Dalol a mámor Szerdától — Elfogták a miskolci sóhivatal betörőjét. Miskolcról jelentik : A sóhivatal kasszafuróját elfogták. A betörő Takács Sándor, aki 14 évet ült fegyházban és aki Hunyadi Józsefnek, a csendőrgyilkosnak annak idején tettestársa volt. — A Missziótársulat Leányklubjának december 8-ra hirdetett műsoros estje, közbejött akadályok miatt, elmarad — A Favorit illatszertár áthelyezése. A Favorit illatszertár előkelő vevőkörének állandó kívánsága volt az, hogy ez a megbízható, uri illatszerüzlet a város köpontjához közelebb kerüljön. Ez most sikerült, amennyiben nov. 30-val Zárug József népszerű Favorit Illatszertára az Ungár- féle házba, tehát az Ungár nagyáruház közvetlen szomszédságába helyeztetik át. Tüdővészeseknél legjobb a MARGIT GYÓGYVÍZ, még vérzések esetében is. Kapható mindenütt. — Levélpapir-uj donságok kaphatók az Ujságboltban.