Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 201-224. szám)
1933-11-23 / 218. szám
Ara 10 fillér. Nyíregyháza, 193C. Bov«mb«r 23. jje ^ •• / •• / •• BUŐ évfolya®, 218-lk szám. VyStltOTtOi Sserkesztőség és kiadóhivatal Bethlen-n. 1. DATTTT7II WIDíí SD Postatakarék! csekkszám 47139. Telefon 77. * rULllliAl MrILAr * Előfizetés 1 hóra 2 50 P, Negyedévre 7*50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmésy hatszázezer pengő jut kereken számítva Szabolcs es Szatmár burgonyatermelőinek annak az intézkedésnek a következtében, amellyel Kállay Miklós dr. földművelésügyi miniszter a régóta vitás burgonyakérdést eldöntötte. Hatszázezer pengő ömlik be Szabolcs és Szatmár gazdasági életének vérkeringésébe. Ha azt nézzük, hogy Szabolcs és Szatmár nagy terület, amelyhez képest a hatszázezer pengő kevésnek tűnik fel, jusson eszünkbe, hogy 600.000 pengő ma nem annyi, mint ezelőtt öt évvel is volt. Ez az összeg óriási gazdasági lőkőerőt jelent abban a láthatatlanul meglassudott mozgásban, amelyet gazdasági életünk mutat ezekben a váltságos napokban. A terményárak kataszrófális zuhanása, a terményértékesités szinte áttörhetetlen akadályai idején 10 pengő nagy összeg. A faluban ma alig van pénz. A lakosság már-már a legszükségesebb cikkeket sem képes megvásárolni. Szabolcs egyik képviselője, Vay Miklós báró egy izben egyik beszédében elmondotta, hogy a faluban már-már sóra sem telik. Ez az elszegényedés lesújtó, szinte döbbenetes jele. Nos, ebben az elszegényedésben igenis rendkívüli jelentősége van annak a 600.000 pengőnek, különösen, ha meggondoljuk, hogy a Budapestre szállítandó kedvezményes burgonya árát elsősorban kistermelők kapják. Ez a 600.000 pengő fillérek millióit jelenti s ma a fillérek is áldást, megnyugvást, segítséget jelentenek a magyar szegénységben. Fáj a lelkünk, amikor arra gondolunk, hogy ezeket a filléreket milyen kemény hareok árán kellett kiverekedni Szabolcs és Szatmár kisembereinek. De felemelő az a tudat, hogy az arra hivatottak álták azt a harcot és Autós bandita elrabolta egy altiszt pénzes táskáját Vakmerő rablás történt ma reggel Bugapesten a Bank-utcában. Tóth József, a Ganz-Danubius gépgyár altisztje több ezer pengőt vitt egy bőrtáskában. Amikor a Bank-utca és Vadász-utcasarkához ért, egy autó állt meg mellette, egy férfi ugrott ki az autóból, a táskát kikapta a kezéből s tovarobogott az autóval. Az altiszt feljegyezte az autó rendszámát s myomban jelentést tett a rablásról a rendőrségnek. A rendőrség rövidesen megállapította hogy az autót tegnap este Varga Endre részvénytársasági igazgatótól lopták el, Az autós bandita kézrekeritésére erélyes nyomozás indult. Németország nem mond le a Saarvídékről s nem tér vissza Genfbe Párisból jelentik. A Matin tudósítója hosszabb beszélgetést folytatott Hitler kancellárral, aki a lap tudósítója előtt a következőket mondotta: A népszavazás eredménye ujabb erőre sarkal, mert azt látom, hogy a német nép helyesli azt a politikát, amelyet követek. Meggyőződésem, hogy ha rendezni fogjuk a Saar kérdést, amely területhez Németországnak feltétlenül joga van, akkor Franciaország és Németország között minden ellentét megszűnik. Elszász-Lotharingiára vonatkozólag már elég gyakran kijelentettem, hogy Németország végleg lemondott róla s azt hiszem, hogy ez a világos és félre nem érthető kijelentés megnyugtathatja Franciaországot. Amikor Genfet elhagytam, a szükség parancsának engedelmeskedtem. Nem is térek vissza Genfbe, amely esupán egyes hatalmi csoportok érdekeinek áll a szolgálatában. Genf működése csupán ellentéteket támaszt a nemzetek között és semmiképen sem alkalmas arra, hogy elsimítsa a meglevő ellentéteket. Összeütközött két helyiérdekű vonat Ma reggel Budapesten, a Fegyvergyár közelében két helyiérdekű vonat összeütközött. Csak a véletlennek köszönhető, hogy nagyobb katasztrófa nem következett be. Mindkét kocsi zsúfolásig tele volt utasokkal s az utasok között pánik keletkezett. A mentők 15 súlyosan sebesült embert szállítottak be a kórházba s igen sok embert. akiket az üvegszilánkok vagdaltak össze, a helyszínen láttak el kötéssel. A ráckevei vonat vezetőjét őrizetbe vették. Az Ottó kérdés a Házban Hir szerint Gömbös Gyula miniszterelnök a Ház mai ülésén fog választ adni Apponyi György grófnak az Ottó-vacsorával kapcsolatos incidens ügyében tett kérdéseire. megvívták magyar testvéri szivük hevületével, magyar akaratuk tőrhetetlenségével, földszeretetük, népszeretetük lángolásával, győzelmesen. Az a 600.000 pengő, a mely a reménytelennek látszó ösztön és a küzdelmesnek ígérkező tavaszi hónapokban két vármegye vérkeringését frissíti nemcsak erős gazdasági életforrás, hanem megfríssitő erkölcsi erő is. A tett erejével dokumentálja, hogy azok, akik ma a kormányon vannak, akik az alkotó kormányszellemnek vidéki képviselői, akik a vármegyék élén állanak, a vármegye főispánja, alispánja az élet ütőerén tartják kezüket és ezért a szűkebb hazáért. Szabolcsért, ennek a népnek kenyeréért, életéért készek arra, hogy harcoljanak, fárasztó, éjet nappallá tevő küzdelmet vívjanak a legkonokabb érdekcsoportosulásokkal. Károlyi József vallomása a Zavaros büniigyben Az ügyészség ma délelőtt hallgatta ki Károlyi József grófot Zavaros Aladár bűnügyében. Károlyi József gróf elmondotta, hogy képviselői tiszteletdiját a székesfehérvári szegények között való szétosztásra ajánlotta fel, a pénzt mindenkor Zavaros Aladárnak adta át s a pénz felhasználásáról sosem kért s nem is kapott elszámolást. Olaszország elégedetlen a Népszövetséggel Londonból jelentik. A Reuter ügynökség római jelentése szerint Avenol, .a Népszövetség főtitkára felkeresi Mussolinit, ghogy vele a Népszövetséggel kapcsolatos kérdésekben tárgyaljon. Alap tudósítója e látogatással kapcsolatosan azt írja, hogy Olaszország nincs megelégedve a Népszövetség mai rendjével. Hatalmi érdekek csoportosulását látja minden tevékenységében s túlontúl nagy szerepet kap benne Franciaország és Anglia. Tárgyalásai meddők. Egyes kis államok szereplése túlzott. Kommunista szervezkedést leplezett le a rendőrség A budapesti [főkapitányság politikai osztálya ujabb kommunista szervezkedést tett ártalmatlanná. A szervezkedés központja Nagykanizsán volt. A szervezkedés három irányitóját s budapesti ügynökeit őrizetbe vették. A szervezkedés irányitói az ifjúság körében akartak híveket szerezni a kommunizmusnak. A kisantant gazdasági konferenciája Belgrádi jelentés szerint a kisantant államai november 24-én Belgrádban gazdasági konferenciát tartanak. A konferenciát a sinajai értekezleten határozták el. Durini Di Monza Budapesten Durini Di Monza volt budapesti olasz követ ma reggel feleségével Budapestre érkezett magyar barátainak meglátogatására. Időjárás Felhős, ködös idő várható, délen és nyugaton hó, vagy eső lehetséges, nyugaton a hőmérséklet emelkedése valószínű.