Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 175-200. szám)

1933-10-05 / 178. szám

4. oldal. SíjKBgicsiHmyp 1933 október hó 5. Akiknek már minden mindegy••• Koldus, akinek a kutyája sajtot eszik — Tubis a hősszerelmes — Adler ur — a próféta küldötte A mindennapi élet tucatos szür­ke emberei mellett szinte észre­vétlenül megyünk tovább. Közö­nyös nemtörődömséggel vesszük mások sorsát, mert mindenki a maga gondjával, a maga bajaival van elfoglalva. Talán soha annyira önzők nem voltak az emberek mint ma, ami nem is csodálatos, mert hisz a létfenntartáshoz szükséges minden­napi kenyér megszerzése, való­ságos harc és küzdelem. Most ez alkalommal nem a politikai, társadalmi és művészi életünk nagyságairól fogunk be­számolni. Ezeknek népszerűsítő nagy dobját úgyis eleget halljuk ütni, hanem azokról az egészen kicsiny, tépett, rongyos kis emberekről, akik a maguk szánalmas egyéni­ségükkel, karakter figurái lüktető nagyvárosunk életének. Ezekkel az emberekkel lépten-nyomon ta­lálkozunk. Semmiféle kapocs nem köti hozzánk csak a megszokott­ság s azért ha nem találkoznánk velük többé, hiányoznának. Ki ne emlékezne Talpas bácsira, Pulyka nénire. Amerre megjelen­tek, vásott gyerekek guny„kiáltása volt szomorú kisérőjük. Ők már befejezték életüket, ott — ami után oly nagyon vágyódtak — a szeretet csendes, megértő otthoná­ban — a szegényházban. Ezek közül az emberek közül, akiket az élet csak szánalmas mostohának fogadott be, bemuta­tunk egynéhányat. Ők azok a szerencsétlenek, akiknek már töb­bé fel nem derülhet, akiknek hátralévő életükben már minden mindegy... G. kisasszony Talán a legregényesebb és leg­szomorúbb sorsa neki van. Vala­mikor régen töméntelen kincsnek volt az ura. Hatalmas földbirtoka, kastélya, vagyona volt, amellett a nők fontos kelléke is meg volt nála — a szépség. Arról a féktelen tobzódásról, amit a korán árván maradt G. kisasszony könnyelmű Jéletmódjá­val folytatott, még ma is legen­dák keringenek. Háza az öröm tanyája volt, állandóan vendég­sereg tivornyázott náluk, a foly­tonos dáridó, cigány, pezsgő las­sanként megemésztette a vagyont. A föld is, a kastély, minden, min den dobra került és az egykoron híres szépségű G. kisasszonyt lassanként kezdték elfelejteni. Kopott, piszkos öregasszony ti­peg mindennap végig a városon. Fején a régi világból itt felejtett, sok divatot keresztül élt bársony kalap. Az uri asszonyok rasszsá­gából már semmi sem maradt meg nála. Ugy néz ki, mint egy öreg cigányasszony, kezében ron­gyos táska, amibe az összeszede­getett ételmaradékot gyűjti össze. A táska van hivatva pótolni a retikült is. Piszkos papirba gön­gyölve tartja a fakó szinü púdert, kihullott fogú fésűjét és csorba tükörjét. Egyetlen, ami a jómód idejéből még megmaradt, uri szo­kása, a hiúság és a cigaretta. Koldulni jár, de a rézfilléreseknél többre becsüli, ha cigarettát kap. A kótaji uti vámon tul, egy odú­nak beillő piszkos kis szobában tengeti nyomorúságos életét G. kisasszony. Egyetlen barátja, kis kutyája, amelyiknek mindennap megveszi a maga negyedkiló lóhús adagját. Azelőtt kártyát vetett, de már abbahagyta. Vájjon volt-e olyan kártyavető, aki neki megjósolta sorsát, jövőjét? Valószínűleg ő is elérkezik nemsokára, nyomorgó, hányt-vetett életének utolsó ments­várához — a szegényházba. Tubis, a hetipiacok Jan Kiepurája Tubis. Van ki e nevet nem is­meri? Senki nem énekelte szeb­ben és szivhezszólóbban nála a „szappanba főtt bojtárlegény" szo­morú tragédiáját. Évtizedeken ke­resztül ő volt a hetivásárok ün­nepelt dalénekese. Ő plántálta át az aszfaltról a nyiri talajba az „uncili-smuncili" és a többi sláge­reket, ő érte lelkesedtek a me­nyecskék, amikor a „nótás hetilap" legújabb számát, a Zöldségtéren százak és százaktól körülvéve el­énekelte. Tubis volt a hetipiacok Jan Kiepurája. De jött a háború, a nóta lassanként nem kellett sen­kinek. Tubis népszerűsége is osz­ladozni kezdett. A hárorú olyan sokáig tartott, hogy a végén ő maga is mundérba öltözött. De mire hazajött és újra kiállt a pi­acra Tubis, már nem kellett az'.ő nótáival. Zülleni kezdett. A'korcs­mák mindennapi látogatója lett. Előbb mint kucséber, később már mint korcsmatöltelék. Szánalma­san lerongyolódva koldulja most már végig a várost, hogy az ala­mizsna fillérjein pálinkát vehessen. Tubis most már csak akkor éne­kel ha részeg. Reszkető hangja gyakran kihallatszik a korcsmák­ból. Adler úr — Illés próféta küldőttje Szakálas, torzonborz arca gyak­ran feltűnik, különösen a sétate­reken. Ez az ő terrénuma. Mert az utca járókelőivel nem bocsájt­kozhat olyan könnyen hittudomá­nyi vitákba, mint a kerti padok pihenő vándoraival. Törékeny ösz­szetöpörödött testét fáradtan von­szolja, pedig még nem lehet több 40-nél „Illés próféta küldötte" a hogy ő magát nevezni szokta. — Nem koldus, ha valaki pénzt nyújt feléje, sértődötten utasitja vissza, mert ő nem profán anyagiakért keresi fel az embereket, hanem a próféta küldetésében. Az eszelős emberek bőbeszédűségével adja elő vallási téveszméit. Ha valaki kineveti, szitkozódva áll odébb, de ha komolyan beszélnek vele, lassankint egy egész élettragédia tárul elénk. Okleveles tanitó a szerencsétlen, aki a háborúban súlyos sebeket kapott. Illés pró­féta küldötte a legszerencsétlenebb ember Nyíregyházán ... Lupcsut A régi jó világból itt felejtett fiákerest mindenki ismeri. Gyak­ran látni, de sohasem józanul. — Megrögzött alkoholista, aki az il­lumináció gyönyörűségében való­ságos demostheneszi ihlettséggel szónokolja végig az utcákat „Te­kintetes Közvélemény" igy szokta Oszi újdonságok selymek, női ruha- és kabátszövetek, bár­sonv és a legújabb szövésekben, a legdi­vatosabb színekben megérkeztek. Újdonságaimat a legolcsóbb ára­kon árusítom. UNGÁR LIPÓT ÁRUHÁZA Nyíregyháza, Luther-utca 4. 3407-6 hIWIkIOI Ü m ; fStöf&lSf^iSf^fSim^^ Sokat takarit meg, ha KÁRPÁT MALÁTAKÁVÉT használ— Kapható minden füszerüzletben. kezdeni monológizálását és szidja a mai rendszert. Örök elégedetlen, aki ezelőtt 50 évvel épp ugy szidta az akkori rendszert, mint a mait. Borban az igazság. Gyakran ön­magáról is igy vélekedik Lupcsu bácsi, amint a kirakatok tükrei­ben elbámulva morfondíroz. — Te semmirekelő vén korhely, már soh' sem javulsz meg. Valaha régen jómódú fiakkeres volt, az éjjeli élet ismert alakjai­nak „udvari* szállítója, mint ahogy ő szokta mondani. Az ital elvitte kocsiját, lovát, csak ő maradt még itt a ceigből. A rendőrség íek nem sok dolga akad vele, mert respektálja a rend szigorú őreit, ha meglátja őket, elhallgat és ille­delmesen köszön. A régi világ lovagjai közül már alig van itt valaki — csak ő. Hangos, beszé­des emlékeként a letűnt, boldog, jó és szép időknek. Szombaton délután lesz a Bessenyei Kör közgyűlése A Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör október 7-én, szombaton dél­után 5 órakor választmányi ülést, fél 6 órakor pedig közgyűlést tart a városháza nagy tanácstermében. A Kör elmúlt évi működésének mérlege s a jövő évi tervek is­mertetése képezik a szokásos köz­gyűlési napirend keretében a leg­nagyobb érdeklődésre számot tartó tárgysorozati pontokat. A közgyűlés tölti be az idő­közben megüresedett tisztségeket is. A nagyszabású irodalmi- és művészi programmot ismertető közgyűlés iránt élénk érdeklődés nyilvánul meg városunk kultur­közönsége körében. — Gép- és gyorsirástani­tást vállal Nagy Irén oki. gyors­írás tanitó. Kállai u. 25. lOx Szenzációs olcson, kcio árban vásárolhat ai OLCSÓ ARÜHAZBRM Bessenyei-tér. Cim r* ügyelni.

Next

/
Thumbnails
Contents