Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 175-200. szám)

1933-10-31 / 200. szám

6. oldal. f tamOLCSIHIBIJtP 1933. október hó 31. £ sajtó hivatásával ma sincs sok ember tisztá­ban, szolgálónak és kiszol­gálónak tartják az újság irást, amely köteles minden egyéni érdekeket melenget­ni. Szerencsére abban a tisztulásban, amely közéle­tünk egész folyamatában lassan, de mind határozatab­ban megindul, a nemzeti sajtó hivatását is határozot­tabban körvonalazza majd a közélet. Át fogják újra érezni a nyilvánosan el­hangzó szó jelentőségét és megbecsülik azokat a munk­kásokat, akik az eszmék szószólói. Addig, mig általánossá lesz a lélekben összefolyt nemzeti egység, a nemzeti érdek sugalta kötelességek vállalásának készsége sokat kell tűrnie, elhallgatnia, sok megaláztatatási kísérle­tet kell elszenvedni a sajtó munkásainak. Szerencsére már dereng ebből a sötét ségből. Kisüt a reggel napia, amelynek fényénél fényt kapnak a betűk, igékké mé­lyülnek a szavak és győz az igazságért indított har­cokban, mert olyan kor jön el, amikor az igazság és igazságosság etikája lesz az uralkodó Több mint 300,000 P-ve! tartozik Nyíregyháza a belügyi kincstárnak Nyíregyháza költségvetésében a rendőrségijjhozzájárulások dija az idén is 65000 pengővel sze­repel, ami 14—15 százalékos pótadónak felel meg. Ezeket a hozzájárulási dijakat évek óta nem tudja fizetni a város, ugy hogy ma már 300.000 pengővel tartozik a belügyi kincstárnak. Most ifj. Tóth Pál ipartestületi elnök azzal az életrevaló indít­vánnyal állt elő, hogy ha már ugy sem fizati a város a rend­őrségi hozzájárulást, törölje is a költségvetésből, igy a 84 szá­zalékos pótadó lecsökken. Pissaer János azt javasolta, hogy mondja f«l a város a honvédelmi kincstárral kötött szerződést és kérje a kaszár­nyákért járó 50.000 aranypen­gőt, ha nem engedik el a vá­rosnak a rendőrségi hozzájá­rulást Az érdekes ügyben még nem döntöttek. — Aranyérnél és az evvel járó béldugulás, repedés, ke­lés, gyakori vizelési inger, de­rékfájás, mellszorulás, szívdo­bogás és szédülési rohamoknál a természetes .Ferenc József keserűvíz használata kellemes megkönnyebbülést eredményez. Tanítóképzősök a Pompás-uti elemi iskolában Az V. éves tanitónövendékek Ehrlich Antal tanár és Lakatos Emil gyakorlóiskolai tanitó ve­zetésével meglátogatták az Őrös­höz tartozó Pompás uti elemi iskolát. Miskolczi Mihály tanitó öröm­mel üdvözli vendégeit. Arra kérte leendő kartársait, figyel­jék meg, mennyi érték van a tanyai magyar gyermek lelké­ben. A tanitó csiszolja ezeket fényesre, ő nevelheti ezeket a pufók képű fiukat. kedves, hosszuhaju kis lányokat vallá­sos, értelmes magyar polgá­rokká. Megkapó, lelket finomitó ta­nítást hallgattak a növendékek. Feltárult a kicsiny teremben a rejlett tanya-világ minden gyön gye, ékessége. A tanító, aki már évt zedek óta él a népnek, mes­terien vezeti a tanítást A lel­kes, gyermekszeretetben teljes tanítás soha sem marad a pusz­ta Lmeretszernyujtás színvona­lán, hanem minden mozzana­tában lelket formáló nemzeti nevelés is. — Az álmok visszatérnek és valósággá válnak a tanyai ta­nító életében — mondja Mis­kolczi Mihály. — Nekünk nem­zetnevelőknek nagyon szép ál­maink vannak. A mi életcélunk legszebb a világon. Soha se csüggedjenek jövendő kartár­saim, ha a tanítóról, főieg a tanyai tanítóról valaki ugy be­szél, mint nem egészen müveit emberről, mert aki igy nyilat­kozik, maga valóban nem mü­veit. Ehrlich Antal tanár búcsúzó beszédében röviden, igen tar­talmasan és szépen méltatta a tanyai tanitó missziói munkás­ságát. Tanítványai elé minta­képül állította Miskolczi Mi­hályt, akinek e őadását a taní­tói továbbképző tanfolyamon is nagy elismeréssel hallgatták. K. ­— Betörtek egy debreceni postahivatalba. Az éjszaka fo­lyamán betörők jártak a Miklós utcán levő postahivatalba, ahon­nan több száz pengő értékű bé­lyeget és készpénzt vittek el. r Megkezdődött a jegyelővétel Físcher Anny november 11-kí koncertjére Nyíregyháza zenekulturális életének ünnepnapját fogja je­lenteni november 11-e, mert ezen a napon lép a nyiregyházi koncertpódiumra a magyar ze­neművészet sokat igérő tehet­sége, a nemzetközi Liszt Ferenc verseny győztese Fischer Anny. A hangverseny iránt már is óriási érdeklődés nyilvánul meg és a jegyelőjegyzések a rossz gazdasági viszonyokat megcáfo­lóan megindultak. A Kovách Árpád tanár megrendezésében levő koncertjegyei DickerGyula könyvkereskedésében válthatók 2'50, 1"70 és 1 pengős árban. Felboncolták a porcsalmai véres verekedés áldozatát Néhány héttel ezelőtt véres verekedés játszódott le Porcsal­ma közeiében a Szamos hidon. Czibere Lajos és Miski Miklós gazdákat régi haragosaik, akik­kei valami kölcsön miatt nézet­eltérésűk vo t, botokkal, karók­kal megtámadták, össze-vissza verték. Mikor már összetört ta­gokkal elbuktak, a támadók közül az egyik Miskit és Cziberét több késszurással halálosan meg­megsebesítette. A két embert az arrajárók beszállították a máté­szalkai kórházba, ahol Czibere pénteken reggel sérüléseibe bele­halt. A nyiregyházi ügyészség előterjesztésére a vizsgalóbiró el rendelte Czibiere feíboncolását. Szombaton reggel szált ki a bi­zottság, Horvát Sándor vizsgáló­bíró, Batár József jegyzőkönyv­vezető, Dr. Korithy Gyula és Dr. Demjén József törvényszéki or­vosok a boncolás megejtésére. A boncolás megáliapitotta, hogy Cziberén kilenc ütést és szúrást ejtettek, amelyek közül két szú­rás a tüdőn hatolt át. Miski még mindig ápolás alatt van a kórházban s ott hallgatták ki. A nyomozás most azt akarja meg­állapítani' hogy a nyolc támadó közül, melyik okozta a halálos sérüléseket. — Megbüntetik a Dob-utcá­ból hajtókat. A Dob-utcát a vá­ros elzárta a két irányú forgalom elől, de egyesek nem veszik fi­gyelembe a tiltó táblákat és ki­hajtanak szekerükkel a Dob-utcá­ból a Kossuth-utcába. Az ilyen figyelmetlen és renitens szekere­seket szigorúan meg fogják bün­tetni. i Olaj és fírniskitt Glanz lax abiaktapasz legol­csóbb gyári árban. ideál linóleum \ ati m% 2 hófehér folyékony parkett és linóleum tisztító 1/4 kg. 88 fillér. Kapható « K, íestéküzletében Nyíregyháza, Luther-u. 6. • oly Telefon 245. i i ! Rövidesen iskolát kap a Frledmann telep A város perifériáján szinte rohamlépésben fejlődött ki a leg­újabb városrész a Friedmann­telep. Ennek a városrésznek a lakossága joggal kéri a várost, hogy iskolát létesítsen oda, mert a távollevő iskolák miatt a gyer­mekek iskoláztatása sok nehéz­séget jelent számukra. A vá­ros a közgyűlésen foglalko­zott a szakosztálynak azzal a javaslatával, hogy érintkezésbe lépnek a MÁV-val, hogy tekin­tettel arra, hogy a telep lakos­ságának legnagyobb része vasu­tas, járuljon hozzá az iskola felépítéséhez és fenntartásához 50 százalékkal. A közgyűlés a javaslatot elfogadta, annak a kiegészítésével, hogy kérjék fel Dr. Tesléry Károly királyi tan­felügyelőt a tárgyalások lefoly­tatására. RÁDIÓ Október 31. Kedd. 400 Bá­nyay Gratiana előadása. — 5 00 Sáray Elemér cigányzenekara. — 5 30 Kebiovszky Lajos előadása. —• 6'00 Hangversenyzenekar. — 775 Költői est. — 8 00 .Vígjáték­előadás. — 10 00 Wehner Géza orgonahangversenye. — 1100 Bura Sándor cigányzenekara. November 1. Szerda. 975 Hirek. — 1000 Katolikus isten­tisztelet. — 1215 Operazenekar. — 145 Bodrics JBéla cigányze­nekara. — p 2'45 Pósa Lajosné gyermekmeséket olvas fel. — 3 50 Gordonka — ének. 5 00 Csuka |Zoltán előadása. — 5'30 Kamarazene. — 6 45 |Tóth Tiha­mér előadása. — T30 Gramofon, November 2. Csütörtök. 9 30 Hirek. — 10 00 Katolikus istentisztelet. — 1205 Egyetemi énekkarok. — 130 Honvédzene­kar. — 4 00 Mikola Ilona elő­agása. —- 5 00 Gazdasági elő­adás. — 5'30 Gramofon. — 600 Külügyi negyedóra. — 6'30 An­gol nyelvlecke. — 700 Harang­szó az egyetemi templomból. — 770 Oratozium-est a Zeneaka­démiáról. Női teveszőr béléses nappa A Qtí ö csattos kesztyű * "" ® Divat kesztyű különlegességek bélelve is. Férfi teveszőr béléses nappa csattos keztyü 5-96 P tona kesztyűs, Nyíregyháza Bethlen­utca 4

Next

/
Thumbnails
Contents