Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 175-200. szám)
1933-10-31 / 200. szám
1933. október hó 31. taMOLCSIHIB UP 3. oldal. ildomosnak, hogy a kérdéssel ajképviselőtestület foglalkozzék, mert ezt a kérdést csak egységesen országosan lehet rendezni. A ,cikk egyformán szolgálta a köz és a tisztviselők érdekeit. Dr. Garay Gyula felszólalása a közgyűlés [jelenlevői között általános tetszést keltett és ezzel ez a kérdés nyugvópontra jutott. Szentpéteri tanácsos bemutatta Sikorszky István kerületi iparfőfelügyelő lapunk legutóbbi számában ismertetett, a villamos áram leszállítására vonatkozó három indítványát, Samelyet a közgyűlés a kiküldendő bizottság kiegészítésével egyhangúan elfogadott. A költségvetési részletes vita során az ügy érdemi részéhez egyetlenegy felszólalás sem hangzott el, úgyhogy a közgyűlés egyhangúan elfogadta a cca 84 százalékos pótadóterhet jelentő költségvetést. Ezután a nagyterem percek alatt valósággal kiürült és a hátralévő ügyek gyors elintézése után az izgalmasnak Ígérkező közgyűlés 7 órakor véget ért. A Baross-cserkészek zenekara fogadta a Filléres Gyorsok utasait Tegnap tizenegy óra előtt ezrekre menő érdeklődő sietett a Máv. állomás felé a két pesti Filléres Gyors fogadására. A közönség valósággal megszállta az állomási peront, a bejáratot. A Filléresek fogadására kivonult a Baross-cserkészek zenekara. Az állomás épületén nemzetiszínű zászló lengett, A Filléresek 15 perc késéssel futottak be a Baross-zenekar hangjai mellett. A pestiek fogadására a város nevében Juhász Mihály tanácsnok jelent meg, beszéd azonban nem hangzott el, mert a Filléres Gyors megérkezése után olyan tumultus keletkezett, ami lehetetlenné tett minden ünnepélyes fogadtatást. A pestiek autón, taligában, fogatokon, pótkocsikkal felszerelt villamosokon, vagy gyalog vonultak be a városban, ahol mindenki rokonokhoz, ismerősökhöz szállt és egy vidáman töltött nap után jó hangulatban hagyta ei délután 6 órakor a Nyírség fővárosát A Filléresek fogadásánál kitűnő szolgálatott tett a zenekar. Természetesen ez még mind kevés, ötlettel, rendezéssel, némi áldozattal, mint pl. megafon alkalmazása, drapériás, cimeres diszités, sátrak építése, borárusitás stb., még kedvesebbé, főleg pedig hasznosabbá lehet tenni. November 3-án kezdi meg két hetes vendégjátékát Nyíregyházán az Országos Kamara Színház Már megírtuk, hogy Déry Béla Országos Kamara Színháza november első napjaiban megkezdi Nyíregyházán két hetes vendégjátékát. Ma vettük Déry igazgató értesítését, amely szerint előadásait november 3-án, pénteken este kezdi meg. A Kamara társulat igazi kulturmissziót tölt be, mert műsorán a legnagyobb nevű írók, komoly nevű irók, komoly márkát jelentő müvei kerülnek bemutatásra. Az előadásra kerülő darabok: Bernard Shav: A kapitány. Zilahy Lajos: Zenebohócok. Molnár Ferenc: Valaki, Viktor Sardou: Váljunk el. Vaszary János: Angyalt vettem feleségül. Herczeg Ferenc: A dolovai nábob leánya. Henry Bernstein színműve: Muzsika, Pirandello színjátéka: Hat szerep keres egy szerzőt stb. stb. A színtársulat a legjobb erőkből van összeállítva, ugy hogy előreláthatólag a Kamara Színház hatalmas erkölcsi sikerrel fogja nyiregyházi vendégjátékát befejezni. Az anyagi siker már előre is biztosítva van, mert Földes Mihályné titkárnő, olyan mennyiségű bérlet előjegyzéseket csinált, hogy estéről-estére telt ház lesz. Értesülésünk Herczeg 70 éves születésnapja alkalmából a Kamara Társulat díszelőadás keretében fogja leróni tiszteletét, a nagy iró előtt. A Kamara Társulat ezúttal is felkéri mindazokat, akik a színészek részére szobát hajlandók bérbe adni, címüket mielőbb adják le Jakabovits Fányka dohánydőzsdéjében, ahol a színházjegyeket elővételben fogják árusítani. regös csapat előadása a szabolcsi trianoni határon Nyirábrány község jegyzői kara Kálnay Zoltán dr. főszolgabíró védnöksége alatt november 4-én este 8 órai kezdettel a kulturház termében a Jegyzők Országos Árvaház Egyesülete javára műsoros előadással egybekötött táncmulatságot rendez. A műsor első része a m. kir. honvédelmi minisztérium 2. számú regőscsoportjának hazafias előadása. A második részben előadják az Adóhivatal c. vígjátékot, a Szerenád c. monológot és A nagybácsi c. bohózatot. A műsoros előadást Leel-Össy István rendezi. — Különvonat Sátoraljaújhelybe. November hó 5-én a szüreti ünnepségek alkalmából vasárnap különvonat indul Sátoraljaújhelybe. Menetdíj odavissza P 2.20. Jelentkezni a Menetjegyirodában lehet. ^iHS ® fi fi Mindent a Wktt! && I Vevőnek I Egész évről összegyűlt egyes pár különböző női 1 •és férfi kb. 2000 pár harisnya mig a készlet tart * Nőknek MATT selyemharisnya, cégünk reklamja TELI angol harisnya szenzációs árai I'36 0-96 BELÜL GYAPJÚ, kivül selveoaharisnya újdonság TÉLI KEZTYÜ végig bélelt, cégünk reklámja í-56 BELÜL bolyhos téli nadrág, míg a készlet tart CSIKÓS selyemnadrág, minden színben SVEICI nadrág és testcombíné 2'18 MILANÉZ ielyemcombíné, dúsan csipkézve HÁLÓING nehéz mílanéz selyemből GOLF SZVETTER kabát újdonság j.36 Q.74 2-90 j.io J.48 J.40 J.68 2-46 3.96 y.so Férfiaknak MINTÁS ZOKNI, kivaló minőség TÉLI MELEG ZOKNI cégünk reklamja MAGASHARISNYA csodás mintákban ... TÉLI KEZTYÜ meleg, végig bélelt í'48 GYÖNYÖRŰ frescó ing, minden színben KEMÉNY GALLÉR, dupla a legújabb fazonokban PULLOVER különlegességek legújabb minták 6'— FÉRFI KAMASNI, minden színben 2 Í0 NYAKKENDŐ nehéz mokador selyemből 2-20 NADRAGTARTÓ újdonság, kiváló minőség J'20 Q.56 Q.56 J.10 j.20 2-46 0.46 4* 4 0 J.90 |.96 Q.96 Különböző minőségű és mintájú kb. 600 drb. 1.96| női pullover, cégünk szenzációja . 4'50, 2 90 Gyermekeknek 4-60 JACKIE bemelegítő téliruha, nehéz, l-es FIU vagy leányka szvetter, csodás fazonokban KÖTÖTT játszóruha, Ízléses kivitel NEUMANN ruha, kiváló fiu v. ieányka MELEG béleltkeztyű, tartós minőség 0'96 TIROLI NADRÁG, téli príma düftinből MINTÁS NYAKSÁL téli, meleg, reklám ára TÉLI GYAPJÚ SAPKA, skót minták ... TÉLI angol melé patentharisnya, l-es sz. 2-96 2-30 6Q.76 2-96 Q.98 Q.96 Q.38 öszi reklámcikkeink KÖTÖTT ruhaujdonság, la gyapjúból. 10*80 24.—21.— 1 U HABSELYEM meleg 11.— pongyola, 1380 12'80 11 FÉRFI v. női bőrkeztyü csattos, .teveszőr Fy96 béléssel NÖI divaternyő újdonságok, alkalmi Q«80 vétel 11'80 5 7 CREP SATEN selyemkendők, minden Py50 szinben CRÉPE DE CHINE, nehéz min., alkalmi 0'% vételből FÉRFI őzbőrkeztyü, sárga és szürke szin- fv90 ben U NÖI divat mosóbőr keztyü, garantált mi- Q.60 nőség SAPKA, sál garnitúra O" 96 női csodás színekben Hatalmas tétel belül bolyhos kivül selyem női 1 téli nadrág. Eddig még nem létezett árban 1 HAVA® Harisnyaház Debrecen, Bádogos-utca 1.