Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 150-174. szám)

1933-09-19 / 164. szám

frZKBOLCSI HIBÜP 1933. szeptember hó 19. 2. oldal. ^M^ H HI WII HI I ———— A nyíregyházi ügyvedek és \i ügyvédifjusag ii. Az ügyvédifjuság elismeri, hogy az ügyvédség válságban van, azonban ugyanilyen válságban van az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság. Azonban nemcsak az ügyvédség, hanem a többi foglalkozási ág keretén belül is felütötte fejét az a javaslat, hogy a túlnépesedés ellen |valamit ten­ni kell. Felsorolják ezután, hogy az ipar, a kereskedelem, valamint a köz­hivataloknál is minő intézkedé­seket óhajtanak érvénybe léptetni, hogy a meglévő létszám ne sza­porodjon, amelyből leszűrik ama tényt, hogy minden szakember a túlnépesedésben látja szakmájának a baját és arra igyekszik, hogy a feleslegesnek látszó embertömeget áttolja más élethivatásokra. Ez a dobálódzás az embertömegekkel nem csak méltánytalan, de hely­telen is. Rámutatnak arra, hogy milyen káros hatása volna a gazdasági életre annak, ha ezek a javaslatok életbe lépnének, mert — úgy­mond — minden korlátozás, a mely egyes {szakmákban a társa­dalom egy részét a kereseti le­hetőségektől elzárja, ugyanakkor a másik szakmától egy fogyasz­tót, egy vásárlót, egy klienst, vagy pácienst, egy adóalanyt von el. Ha életbe lépne az a javaslat, hogy a jövőbeli ügyvédek száma korlátozódjék, akkor egy pár év múlva megint az lesz a probléma, hogy mi történjék a megmaradt ügyvédek egyrészével, mert a le­romlott viszonyokhoz képest me­gint sokan lesznek. Ha többen ül­nek is pillanatnyilag az ügyvéd­ség asztalánál, ahhoz, hogy min­denkinek rendesen jusson az asz­talra került ételekből, senkit sem szabad elzavarni az asztaltól mindaddig, mig megvan a lehe­tősége annak, hogy az asztalnál mindenki jóllakhassék. Az adago­kat kell növelni és igazságosan elosztani, nem pedig a körülülők számát csökkenteni. A kereslet és kinálat harmóniá­jának megbomlása következtében az egyéni törekvések jutnak ér­vényre, aminek (folyományaként a pozíciókban lévők harcot indí­tanak mindenki ellen, akiben kon­kurenst látnak, vagy sejtenek, el­sősorban azok ellen, kik fiatalos lendülettel és tudással igyeksze­nek pályájukra, tehát az ifjúság ellen. Akadnak, kik görög isten mintájára elhiszik, hogy a fiatal­ság hatalmukat veszélyezteti és ezért fel akarják falni gyermekei­ket. Rámutatnak sebeikre és han­goztatják, hogy azért kénytelenek erre a pályára tömegesen tódulni, mivel békében állami, közigazga­tási és kereskedelmi pályákon le­hetett jogvégzettséggel elhelyez­kedni, ma azonban ezek a pályák az ifjúság előtt el vannak zárva. Hangoztatják, hogy többségben vannak közöttük, akik "ügyvédi diplomájukat egy 80 pengős köz­hivatalért elcserélnék. Ezzel kapcsolatban rámutatnak arra, hogy az állam költségveté­sének személyi kiadásai nincse­nek arányban a tisztviselők szá­mával és ennek az az oka, hogy az állam megengedi és lehetővé teszi a mamütfizetéseket és az állások halmozását. Amikor a dip­lomás fiatalság munka és kereset­nélkiii a jövő teljes reniénytelen­A Szabolcsi Hírlap holnap, kedden délután 4 órakor ren­dezi első tanulmányutjat Nyír­egyháza leghatalmasabb űzetné­nek, a víltanygyárnak a megte kintésére. A közönség legszéle­sebb rétegében nyilvánul meg az érdeklődés a kirándulás iránt, azért (arra jelentkezéseket míg kedden délután 2 óráig elfogad ségében tengődik, ugyanakkor ezren és ezren, kettő, három és több jogos és jogtalan címeken húznak fizetést az államtól. Ezen mindenesetre lehetne sgiteni, ami által az ifjúság problémája nagy­ban megoldódik. lapunk szerkesztősége és kiadó­hivatala. A telep megtekintésére, a je­lentkezők pontban 4 órakor in dúlnak a Városháza épületben lévó szerkesztőségünk és kiadó­hivatalunk elöl. A villanygyarat a telep mérnöke f>gja bemutatni és a szakszerű felvilágosításokat megadni. Elismerten legiínomabb urudivat cikkeim néhány irányára 5 Gyürhetetlen selyem­nyakkendők ... P 3.50 Félselyem nyakkendők P 1 50 Finom márkás nyul­szőrkalapok ... P 1080 Puplin ingek méret utáu P 850 Piyamák P 1350 Finom Elestic gallér P —'96 Cérna flór soknik ... P 1*20 Cérna flór harisnyák P 2"90 Valódi angol pooloverek, va­dászharisnyák, férfi szövetek nagy választékban Faragó urídivatüzl etében sorban ott látni. A vezetőség is» meri tagjait, tudja jól, hogy a Kör akcióját szivükön viselik. De itt is felhívja a tagok figyelmét a Kör arra, hogy most csak a bérletekre folyik előjegyzés, s ez azért szük­séges, hogy biztositékot szerezzen m gának a Kör arra, vajon meg­lesz-e a kellő érdeklődés hang­versenyei iránt? Jelenleg akár a titkárság, akár az Ujságbolt útján történik előjegyzés, — fizetni nem kell, pusztán helyet biztosítani maguknak idejekorán a koncer­tekre. A bérletelőjegyzéseket a hó­nap végén zárják le, akkor októ­ber elején bocsájtják ki a bérlet­füzeteket, s akkor esedékesek az első részletek is. De felhívja a Kör a tagok és érdeklődők figyelmét arra is, hogy a bérletekre jelzett művészek már le vannak kötve, csak a terminu­sokat beszélik még meg egyénen­ként szeptember végén, mihelyt az előjegyzések lezárultak. így is már bizonyos, hogy a Kisfaludy Társaság május hóban, a békéscsabai Auróra Kör már­cius hóban, Dullien Klára novem­berfolyamán, 'Bartók—Zathureczky december vagy januárban jön Nyíregyházára. A többi még nem biztos terminusu, de ez is most már rövid idő alatt elintéződik. A vezetőség tehát minden lehetőt elkövetett eddig is, hogy a kö­zönség a lehető legjobbat kapja, s hogy ezt bizonyosan meg is kapja, arra nemcsak a Bessenyei Kör múltja és neve biztosíték, hanem meggyőződhetik erről az is, aki a jelenlegi bérlethangver­senyek előjegyzése érdekében ki­fejtett intézkedéseket és propa­gandát figyelemmel kiséri. A Kör olyan uton indult most is el, ami múltjával kötelezi s ami biztos sikerre viszi akcióját. Ezért várja joggal, hogy nemes és egyedül művészi céllal és mindenféle anyagi, üzleti vállalkozástól men­tes kulturtörekvését a közönség a legteljesebb erejével támogassa, mert a hangversenybérletek nem drágák, nivóban pedig igen je­lentős értékűek. Előjegyzéseket el­fogad az Ujságbolt minden idő­pontban, a Bessenyei Kör titkár­sága (dr. Belohorszky Ferenc rg. tanár, Kossuth-reálgimn. Telefon 391.) minden d. e. 10—12 közt A nyíregyházi rendőrkapitányság uj vezetőhelyettese: dr* Zakariás Dénes rendőrtanácsos Dr. Suba Ervin r. tanácsosnak Miskolcra való áthelyezése után a m. kir. államrendőrség nyíregy­házi kapitányságának vezetőhe­lyettesi teendőinek ellátásával fe­lettes hatósága dr. Zakariás Dé­nes rendőrtanácsost bízta meg. Dr. Zakariás rendőrtanácsos sza­badságáról visszaérkezve hivata­lát ma vette át. Örömmel állapítjuk meg, hogy az előkelő és megtiszteltető be­osztás azt az érdemes rendőrfő­tisztviselőt érte, aki rokonszenves, kedves, szerény egyénisége által az egész városban közszeretetben és közbecsülésben áll s aki egyéb­ként is egyike Nyíregyháza leg­komolyabb magyar értékeinek. Dr. Zakariás előkelő csikvár­megyei székely urícsaládból szár­mazik, családja Erdély magyar­ságának és a székelységnek ma is egyik erős oszlopa és jelentős ^Hétfőn és kedden HÁROM IFJÚ SZÍV és a kie gés zítő film Előadások 5-7-9 órakor. tényezője. Ennek tudatában ket­tős az örömünk már azért is, mert előkelő uj hivatali beosztása nagy örömet okoz annak az otthoni nagy családnak is, amelynek ma­gyarsága miatt az utóbbi tizenöt év alatt csupán a megpróbáltatás­ból és a töviskoszoruból jutott ki. A Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör hangversenybérleteire az első tiz nap alatt már igen so­kan jegyezték elő jegyüket az Uj­ságboltban. Nagyon erős volt ed­dig is az érdeklődés és a Kör számit arra, hogy az ujabb tájé­kozódások után még nagyobb ér­deklődéssel fordulnak majd a ta­gok a Kör akciója felé. Az ugyan­is nem a vezetőség érdeke egye­dül, hogy a bérletekre a kellő­számu (200) jelentkező meglegyen, hanem a tagoké is, s kik pártfo­golják elsősorban a kört, ha nem azok a tagok, akikért, akiknek ér­dekeiért, kulturális törekvéséért él a Kör ? Ezért fordult a Kör ve­zetősége most személyesen a ta­gokhoz, mert szeretné ezeken a monstre-bérleteken a maga tábo­rát, a Bessenyei Köri tagokat első­Is/éses nyomtatványt, Egyszerűt s művészit, Pontosan, olcsón a MERKÚR NYOMDA készít. Bercsényi-u3. Kedden délután négy órakor indul a Szabolcsi Hírlap első csoportja a Villanygyár megtekintésére Jelentkezni holnap délután két óráig lehet

Next

/
Thumbnails
Contents