Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 150-174. szám)

1933-09-29 / 173. szám

1933 szeptember hó 29. tattOLCSIHIB UP 3 oldal. Névtelen levélben bűnténnyel gyanúsítottak meg egy anyát, akinek gyermeke meghalt Az elmúlt napokban intelligen­sebb ember írására emlékeztető névtelen feljelentés érkezett a rendörségre, amelynek irója bűn­tényt sejtet egy nemrégiben el­hunyt kisgyermek halála mögött. A lelkiismeretien felelőtlen név­telen levél súlyos vádakat tartal­maz. A levél állítása szerint Czir­ják Zsuzsánna Rózsa-utca 35. sz. alatti lakosnak mintegy három hónappal ezelőtt elhunyt gyer­meke nem természetes halállal halt meg. Lényegesebb bizonyí­tékot a halál körülményeire nem tudok — irja a levél — de titok­zatossá teszi a háromhónapos kis gyermek halálát az a körülmény, hogy a kisgyermekhez orvost nem hivtak és amikor meghalt, a szo­kásos végtisztességhez nem hiv­tak papot és a kisgyermek ko­porsóját egy rongyba csomagol­tatva vitette ki anyja a temetőbe egy ismerősével. A rendőrség természetesen le­folytatta a nyomozást, amely meg­állapította, hogy a névtelen levél­író aljas lelkiismeretlenséggel rá­galmazta meg a gyermeke elvesz­tésével meggyötört anyát. A vizs­gálat kiderítette, hogy a kis Já­noska halálát bélhurut okozta, betegségében az egyik városi or­vos kezelte, úgyhogy haláláért senkit sem terhel mulasztás vagy gondatlanság. Ugyancsak megál­lapította a nyomozás, hogy a kis gyermeke elhalálozását édesanyja szabályszerűen bejelentette az anyakönyvi és egyházi hivatalban. A temetésen Szilády Jenő ág. h. ev. lelkész vett részt, aki imát mon­dott a gyermek koporsója felett. A megdönthetetlen bizonyítékok alapján természetesen a rendőrség megszüntette az eljárást és most a nyomozást abban az irányban folytatják, hogy ki volt a hatósá­got félrevezető, névtelen levélíró. Látogatás a szobrászművészet jövő nagy reménységének, Osváth Imrének műtermében Néhány évvel ezelőtt a Kiosz kiállításán egy sápadtarcu fiatal­ember tűnt fel szobrász munkái­val. — A hozzáértő szakemberek mindjárt felismerték alkotásaiban a tehetséget és nemsokára rá már a fővárosi és helyi sajtó hosszú cikkekben foglalkozott vele, mint a jövő szobrászművészeiének nagy ígéretével. Benes Kálmán dr. polgármes­ter, a fiatal tehetségek minden­kori patrónusa, maga járt el ér­dekében a magyar szobrászmű­vészet legkiválóbb mesterénél Kis­faludi-Stroblnál, hogy vegye szár­nyai alá a nagy jövőt igérő nyír­egyházi gyereket. Igy került aztán Osváth Imre, a mester műtermé­be, aki maga is elragadtatással nyilatkozott Osváth tehetségéről. A következő évben már a Kép­zőművészeti Főiskola hallgatója lett. Tanulmányai segélyezésére a város havi 30 pengő támogatást szavazott meg. Ez az összes a­nyagi támogatás amit Osváth kap, mert szegény szülők gyermeke, édesapja szobrászmester Nyíregy­házán, de a mai munkanélküli vi­lág szűkös jövedelméből még arra is alig telik, hogy itthon lé­vő családját fenntartsa. Osváth Imre a művészet iránti fanatikus hittel és akaraterővel legyőzte a nélkülözéseket és szorgalmasan ianul, alkot, hogy méltó legyen ahoz a várakozáshoz, ahoz a mű­vészi hivatottsághoz, amit megjö­vendöltek neki. Osváth Imre a nyári vakációt itthon tölti, de a pihenésre szánt időt sem tölti tétlenül. Benes Kál­mán dr. kormányfőtanácsos, pol­gármester, kérésére a régi Vadász féle házban egy helyiséget enge­dett át neki műterem céljaira, ahol mindenkitől elvonulva te­metkezett bele agyagjaiba és for­mát önt elgondolásainak. Felkerestük Osváth Imre műter­mét. A fiatal művész vászonka­bátban, agyagos kézzel fogad ben­nünket. — A falak akt modellek szénrajzaival, anatómiai vázlatok­kal és különböző építészeti ter­vekkel vannak tele. Az egyik sa­rokban már kész mellszobor áll. Paulik János, kormányfőtanácsos, evangélikus lelkész megszólalásig élethű portréja. — A lelkész ur őméltósága mindenkor lelkes támogatóm volt és ő is azok közzé tartozik, akik­nek felejthetetlen hálával tarto­zom — mondotta — azért készí­tettem el neki meglepetésül a mellszobrát. Életem legjobban eső elismerésének tartom azokat a me­leg szavakat, amelyeket őméltósá­ga mondott, amikor műtermemben meglátogatott. Az egyik állványon egy méter magas szobor áll. A „Nyilazó Gyerek". A szobor plasztikai szép­sége és tökéletes anatómiai ki­képzése szinte életet önt a gipsz alakba. A kis szoba többi állvá­nyain Országzászló kompozíciók állanak. Az egyiken láncát leté­pett oroszlán szimbolizálja a ma­gyar hősiességet amint egy mel­lette álló katona végső erőfeszí­téssel készül még egy utolsó ki­rohanásra. Megdöbbentően éles meglátása a csatamezők rettent­hetetlen hősének, a magyar ka­tona allegorizálásának. A másika repülésre készülő turult ábrázolja, amely a magyarság üzenetét vi­szi a csonka végekről a régi Nagy­magyarország határai felé. A falra erősített polcokon apró gipszönt­vények állanak, amelyek mind­mind dokumentumai Osváth Imre művész készségének. Osváth Imre jövő terveiről a következőket mondotta: — Terveim, tanulni, ^dolgozni. A héten már bezárom a polgár­mester ur jóvoltából kapott nyári műtermemet és utazom vissza Budapestre, mert az akadémián is megkezdődnek már a tanítások. A harmadik évfolyamba jövök mostan. Ambicióval, határtalan munka­kedvvel és alkotási lázzal fogok tanulmányaim folytatásához. A nyáron át készített Nyilazó Gye­rek kompozíciómat felviszem Pest­re és azzal az egyik akadémiai dijat megpályázom. Arra a kérdésünkre, hogy szű­kös anyagi viszonyai milyen mér­tékben gátolják az előrehaladás­ban, szerényen, szinte szégyen­kezve mondotta: — Mi tagadás, sokat nélkülö­zöm és gyakran megtörtént az elmúlt télen, hogy fűtetlen szo­bámban megfagyott az agyag és a kezem ugy meggémberedett, hogy kiesett belőle a formáló ka­nál. De ez mind nem csüggeszt el. Tudom, hogy ma senkinek sem gyönyör az élet. Az is meg­történt már, hogy egy pályázatra C/J készpénzárban, de részletfizetés­re is kapható a speciális csövek­kei, speciális Orion dinamikus hangszóróval ós a rádiótechnika miwJen úf.-iásávai felszerelt 3+1 iámpáa 7331-es O/ion Barid-Pass E ur ópavevo ;Tokáietes hang visszaadast, nagy hangerő mellett sok állomás vételét teszi lehetővé 8AND-PASS EURŐPAVEVtf .3-J-1IAMPÁS Gyártja Orion Izzólámpagyár. készült szobromat olcsón, pár pengőért el kellett kótya-vetyél­nem, mert enni mégis csak kell, sőt már azt is megtettem, hogy olyan kész alkotásomat, amelyen hosszú heteken át dolgoztam, újra összegyúrtam, mert nem volt annyi pénzem, hogy uj anyagot vegyek. Pedig, pedig csak pár fillér kellett volna hozzá. Osváth Imre nevével reméljük, még gyakran fogunk találkozni, mint a jövő szobrászművészet egyik komoly tehetségével. A művész teljesen készen álló kompozícióját a Nyilazó Gyereket péntektől kezdve a Szabolcsi Hir­lap szerkesztőségének és kiadó­hivatalának ablakában kiállítják a nagyközönség részére. Idegen frontharcosok a vasárnapi Magyar Frontharcos ünnepségen A Budapesten vasárnap tar­tandó, az ország minden részé­ből összereglő magyar fronthar­cosokon kivül nagyobb küldött­séggel fognak megjelenni az osztrák, török, bolgár, német frontharcos szervezetek. Az olasz frontharcos küldöttséget Amil­care Rossi — a fascista legfel­sőbb tanács egyik tagja — fogja vezetni, — mint az olasz front­harcosok országos elnöke, A külföldi frontharcosok 30-án azaz szombaton érkeznek Buda­pestre. A német Stahlhelm-isták a prágai gyorsvonathoz csatolt külön vasúti kocsikban — mig az olaszok és osztrákok na­gyobbrészt autókon lépik át a magyar határt. Az idei országos frontharcos ünnepséget pénteken este kilenc óra 55 perckor rádió-előadás Kitt legolcsóbb sfL ! Prima Ideál li n, 6! er <* m 6 P 192 ! \ í L. linóleum lakk Megérkezett a külföldi kova papir és csiszoló áru nagy választékban és legolcsóbban kapható Izsay Károly festéküzletében Nyiregyháza, Luther-u. 6. Telefon 245. vezeti be, — melyet „A magyar frontharcosok" cim alatt Kertész Elemér, a Szövetség országos alelnöke fog megtartani. Nagy érdeklődés nyilvánul meg a szeptember hó 30-án este tartandó frontharcos zenés ta­karodó iránt, — amelynek fel­vonulási utvonala a Rákóczi-ut, az Erzsébet-körut és az And­rássy-ut lesz, ahol a reflekto­rokkal megvilágított Hősök Em­lékköve előtt rendezendő ün­nepélyes befejező részét a rá­dió a helyszínről közvetíti. Az Országos Találkozó leg­kiemelkedőbb mozzanata októ­ber elsején a Hősök II. Csillag­túrájával összekötött frontharcos kongresszus lesz, amikor a kor­mányzó képviseletében megje­lenő Gömbös Gyula miniszter­elnök beszédet intéz az előre­láthatólag igen nagy számban összegyűlt frontharcosokhoz. A vidéki résztvevőket a me­netrendszerű. vonatokon kivül négy különvonat hozza a vidék­ről Budapestre, akik katonás zárt alakulatokban zászlóik alatt fognak az ünnepség színhelyére felvonulni. Modern Kölcsönkönyvtár az Ujságboltban.

Next

/
Thumbnails
Contents