Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 150-174. szám)
1933-09-28 / 172. szám
4. oldal. frEMOlCSIHIBl JlP 1933 szeptember hó 28, Homokszemek A burgonyacsalási ügy a legpregnánsabb válasz és argumentum azokkal a támadásokkal szemben, amelyben a fővárosi sajtó részéről a szabolcsi gazdáknak és az őket támogató közületeknek része volt azért, mert egyszer már talán sikerül a fogyasztók és termelők érdekeit megvédő alakulatot létesíteni, itt a vidéken, ahol a fővárosi sajtótól nagyon messze esik a Balázsnék és a Makkayak garázdálkodása, mi, szerény kis vidéki sajtóorgánumok már régen felemeltük tiltakozó és kérő szavunkat a burgonya-dzsungelben végzendő rendteremtés érdekében. Évekkel ezelőtt feljajdult a gazdákat ért súlyos anyagi veszteségek és íondorlatos csalások láttán kiáltó szava a helyi sajtónak: Baj van a burgonyaértékesités körül 1 Szavunknak, kiáltásunknak csak most van visszhangja, de sajnos, ezideig a gazdák meglehetős tandijat fizettek s a fogyasztónak pedig semmi haszna nem volt ebből a szervezetlenségből, sőt ellenkezőleg, inkább kára, mert a kicsalt terményt uzsora áron kellett megfizetni. Azok az ezer, ezerötszáz, meg több mint két és félezer pengős károk nemcsak a gazdáknak, hanem nekünk is fájnak, kedves fővárosi sajtó, mert azok a pénzek nem kerültek bele a szabolcsi, meg a többi vidéki centrumok kereskedőinek, iparosainak révén a gazdasági életbe, hanem oktalan módon elfecséreltettek. Ezekért is kell tehát többek között minden tiltakozása ellenére a rosszul informált fővárosi sajtónak a szabolcsi burgonya értékesítésének a megszervezése. Sétáló. Magyarország ipari kivitele augusztus hóban Magyarország augusztusi kivitelében az ipari cikkek exportjánál a vasiparban némi hanyatlás, a textiliáknál viszont enyhe emelkedés mutatkozott. Az ipari kivitelben első helyen áll a villamos gépek és készülékek exportja, a melynek értéke augusztusban 1"7 millió pengőt tett ki. Vasúti kocsit 170 ezer pengővel, vasfélgyártmányt pedig 148 ezer pengővel nagyobb értékben vittünk ki, mint a mult év augusztusában. * Ezzel szemben vésárut 119 ezer, gépeket és készülékeket pedig 97 ezer pengővel kevesebbet exportáltunk. Kikészített prémbőrben a kivitel nagyon lecsökkent, mert a felét sem érte el a mult év hasonló hónapja exportjának. A textiliák közül jutaszövetet, pamutszövetet, kendert és kócot, len- és kenderfonalat, fésült gyapjút és jutazsákot többet vittünk ki, mint a mult év augusztusában. Leszállított áron vásárolhat Dickernél füzetet és iskolacíkket A termés kitűnő, a cséplés ma ís tart még Szabolcsban Zbóray Bertalan m. kir. gazdasági főfelügyelő jelenti: Az aratási és cséplési munkálatok közül az utóbbi még nem fejeztetett be, sőt a nagy termés következtében még a folyó hóra is ki terjed és a kis-, közép- és nagybirtokosoknál még folyamatban van a munkálat. A terméseredmény a kalászosokra nézve várakozáson felüli, a homokos agyagon, az agyagos homokokon, barna homokokon és fekete homokokon is, csak a könnyű, sülevényes szürke homokokon közepes. A buza minősége, fajsúlya kiváló, főleg ott, hol megfelelő elővetemény után kerültek. Rendkívüli fajsúly és nagyértékü béltartalom jellemzi átlagban a folyó évi termelésű búzákat, tekintet nélkül a fajtára. A mult évben kiosztott nemesitett búzák mindenütt jól beváltak, sőt jobb minőséget adtak, mint az eredeti vetőmagnak tartalma volt. A kis- és törpebirtokos gazdaközönség is belátta, hogy a búzának a minősége és fajsúlya is számottevő. A folyó év őszén folytatatni fog a minőségi búzavetőmag kiosztása csere utján azon el szaporító nagy és kisbirtokosok gazdaságából, ahol az elmúlt évben és azt megelőző évben eredeti nemesített buzavetőmagvak elszaporitás céljából kiadattak. Az őszi rozs általában jó terméshozamot adott, közepes termés csak igen gyenge könnyű homokokon van. A nemesitett fajták kiváló, jó fajsúlyú és minőségű hozamot adtak. Az őszi és tavaszi árpa terméshozama igen jó, kiváló, a holdankénti terméshozama is. A zab jó, közepes terméseredményt igér, végeredmény ebből sem mutatható még ki. A jelentés beszámol a kapás növények állapotáról is. A kapásfélékből a kukorica jól kifejlődött, azonban gátolja érését az állandó, szeles, hűvös idő és az éjjeli nagy lehűlések. Kívánatos volna, ha a gazdaközönség az alföldön és dunántulon is szokásos kukoricaszár visszavágást eszközölné, amikor is napsugárhoz, világossághoz jutva a tengeri szára hamarabb és tökéletesebben megérleli a tengeri csöveket. Burgonya fejlődése igen jó, azonban a tavaszi hiányos kelés most is észlelhető és szorványos a burgonyavész, levélfodrosodás és szártőrothadás. A korai fajták szedése már folyamatban van, az árak azonban nagyon alacsonyak, a termelési költséget nem fedezik. A cukor és takarmányrépa igen fejlődik, levélzete üde, meglátszik azonban egyes helyeken, hogy a kapálás nem lett tökéletesen végrehajtva, sok gyomos répatábla látható. A dohány fejlődése egyenletes, törése a mult hó közepe táján megkezdődött, igen különböző eredményt igér, helyenként igen jó, helyenként pedig közepes, aszerint, hogy a palántázása, kiültetése hogyan sikerült. Vannak azonban egyes gazdaságok, ahol kiváló minőséget igér a dohány terméseredmény. A szeptember 8-iki fagy kárt tett 4 dohányban, a vármegye délkeleti részén. A takarmányfélékből az évelőkből a lóhere bő, második kaszálást adott, sok helyen magnak is meghagyattak és az idei vetésű .lóhere sarjukaszálást igér. A lucerna már negyedik kaszálást adja, szép terméseredménynyel zárul az idei esztendő e tekintetben. A kerti vetemények terméshozama jó, főleg, ahol megfelelő ápolásban, kezelésben részesült. A kender felszedése megtörtént, jó, vékonyszálú rostot igér, de alacsony, magtermése igen jó. A káposzta fejlődése kifogástalan, a fej kezd borulni, a ned ves helyekre került palánta tönkre ment, a káposzta özöndék kártétele csak szórványosan észlelhető. A bab terméseredménye jó, közepes, egyenlőtlenül érik a hűvös időjárás miatt. A lencse a május—juniusi eső zések miatt kevés magot kötött. A szőlő termése csak ott maradt, ahol kellő időben permetea Liliom-utca 4. és 39. számú ház, Érdeklődni ugyanott. nyomtatványokat, továbbá községi közigazgatási, ügyvédi és végrehajtási" nyomtat- Á ványokat szállít a \ f Szabolcsi Hírlap kiadóhivatala é Nyíregyháza, Beíhlen-utca 1. (Volt Rótta- • rídesz, most Fehér Juliska dohánytőzsdéje mellett). Telefon 77. Sokat takarít meg, ha KÁRPÁT MALÁTAKÁVÉT használ— Kapható minden füszerüzletben. zésben részesült, ugy a levél, mint a fürtperonospora nagy károkat okozott és sok helyen tönkre tette a terméskilátásokat, a megmaradt szőlőeredmény közepesnél alulibbnak várható. A gyümölcsfélékből alma, körte, igen jó eredményt adott, illetve várható, ahol kellő és idejében történt permetezések végrehajtattak. Alma érése késett, mert a hűvös idő hátráltatta. Az őszi barack elég jó hozamot adott. Dió is jó termést igér. A sárga és görög dinnye a nedves május—juniusi idő miatt kevés gyümölcsöt kötött, alig volt jó dinnye az idén. A munkáskérdésben változás nem észlelhető, szakadatlanul na gyobb a kínálat, mint a kereslet, azonban remélhető, hogy az őszi munkálatok végzésével még bizonyos hányada a munkásoknak keresethez jut és nem oly nagy százalékban lesz munkás élelem nélkül, mint az elmúlt évben. Mindenesetre népélelmezés tekintetében szerencsés jelenség, hogy a burgonya és a tengeri, valamint a kenyérnek való gabonaféle elegendő, azoknak beszerzése az alacsony egységár miatt nem lesz nehéz. — Gép- és gyorsirástanitást vállal Nagy Irén oki. gyorsírás tanító. Kállai u. 25. lOx I — t —II — II —n i * I f * | —I'I' — VadászVJ 1WI ^J* M*jf jegy kiváltásához szükséges bejelentőlap blanketta kapható a SZABOLCSI HIRLAP kiadóhivatalában, Bethlen-utca 1. sz. Telefon 77. Modern Kölcsönkönyvtár az Ujságboitban.