Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 124-149. szám)

1933-08-24 / 143. szám

6. oldal. < TKB01CSIHIBLJ Ü> 1933 augusztus hó 24. 122.000/1933. VII. a. szám. Hirdeim az adóhátrálékoknak terményekben való lerovása tárgyában. L A felszaporodott adóhátrálékok törlesztésének megkönnyítése cél­jából a mezőgazdák, valamint azok a kereskedők és iparosok, akik főként mezőgazdákkal állanak köz­vetlen üzleti összeköttetésben, az együttes adókezelésben az 1932. év végén nyilvántartott adóhátra­lékokat az alábbi rendelkezések­nek megfelelően terményekben is — még pedig búzával vagy rozs­zsal — leróhatják. Mezőgazdáknak nemcsak az elsősorban mezőgazdasággal fog­lalkozó birtokosok, hanem a ha­szonbérlők, az állandó mezőgaz­dasági alkalmazottak, valamint az időszaki mezőgazdasági munká­sok is tekintetnek. Leginkább mezőgazdákkal köz­vetlen üzleti összeköttetésben álló kereskedőknek és iparosoknak te­kintendők általában véve a kis­és nagyközségekben lakó keres­kedők és iparosok; — a váro­sokban ellenben csak azok a ke­reskedők és iparosok, akik túl­nyomó részben a mezőgazdasági termelés céljaira szükségelt tár­gyaknak — pl. mezőgazdasági szerszámoknak és gépeknek, mű­trágyának stb. eladásával, illető­leg előállításával foglalkoznak. A vállalatok és társulatok adóhátra­lékukat terményekben nem róhat­ják le. Abban a kérdésben, hogy vala­mely adózó jogosult-e adóhátra­lékát terményekben leróni vagy sem, vitás esetekben, jogorvoslat kizárásával, a pénzügyigazgatóság dönt. II. Az az adózó, aki hátrálékát vagy annak jelentékeny részét ter­ményekkel kívánja törleszteni, kö­teles ebbeli szándékát legkésőbb 1933, évi szeptember hó 5-éig írásban vagy szóval a községi elöljáróságnál (városi adóhivatal­nál) bejelenteni és a felajánlott terményeket a termények átvételé­vel és egybegyűjtésével megbízott „Futura" által megállapított idő­ben a kijejölt helyre beszállítani és ott a vasúti kocsiba, hajóba vagy raktárba berakni. A beszál­lítás és berakás költségei fejében az adózó semmiféle térítést nem igényelhet. A jelentkezéseknek megfelelően a Futura lehetőleg minden járás területén több átvételi helyet kö­teles kijelölni. Átvételi helyül el­sősorban az illető községhez leg­közelebb eső beraktározásra al­kalmas vasúti- vagy hajóállomás fog kijelöltetni. Az átvételi helyet és időpontot a Futura köteles legalább nyolc uappal megelőzőleg az illetékes községi elöljárósággal (városi adó­hivatallal) közölni, amely az ér­tesítés kézhezvétele után mind­azokat az adózókat, akik adóhát­ralékuk kiegyenlítésére búzát vagy rozsot ajánlottak fel, az átvétel helyéről és idejéről egyénenként azonnal értesiti. A községi elöljáróság (városi adóhivatal) azokkal az adózókkal szemben, akik az elvállalt szállí­tási kötelezettségüknek eleget neui tesznek, a végrehajtási eljárást azonnal a legerélyesebben lefoly­tatni köteles. III. Az adóhátrálék törlesztésére ál­talában véve csak ez évi termésű, egészséges, legalább 79 kg. faj­súlyú, száraz, rostált, legfeljebb 2 százalék idegen keveréket tar­talmazó, őrlőképes, dohmentes bú­zát, avagy ugyanolyan minőségű, de legalább 71 kg. fajsúlyú ro­zsot lehet felhasználni. A Futura megbízottja a beszol­gáltatott búzát illetőleg rozsot a beszolgáltatás és átvétel ellenőr­zése céljából kiküldött két községi előljáró jelenlétében minőségileg megvizsgálja és amennyiben az átvételre felajánlott gabona minő­ségileg a követelményeknek meg­felel, azt átveszi. Kisebb eltérések esetében a felajánlott gabonát meg­felelő téritéssel szintén átveszi, a meg nem felelő gabona átvételét azonban jogosult minden jogor­voslat kizárával megtagadni. Az adóhátrálékok törlesztésére felajánlott terményeket a kincstár abban az értékben számolja el az adózó javára, amely érték a ter­mények átvétele napján a beszol­gáltatott termények helyi piaci árának a gabonajegy értékének hozzáadásával megfelél. A termények helyi piaci átvételi ára a budapesti áru és értéktőzs­dén az illető gabona származási helyére és minőségére vonatkozó­lag jegyzett hivatalos középárfo­lyam alapján fog kiszámittatni, levonva ebből a feladó állomás és Budapest közötti, az átvétel időpontjában érvényes vasúti fu­vardijat, mérlegdijat és kövezet­vámot. Amennyiben azonban va­lamely viszonylatban ezen dijak egyáltalában nem, vagy csak rész­ben merülnének fel, ugy az átvé­teli ár ennek a körülménynek, valamint az illető piac különleges szállítási viszonyainak figyelembe­vételével fog megállapittatni. A beszolgáltatott termények után járó gabonajegyek az adóhátralé­kosnak nem szolgáltattatnak ki, hanem teljes értékükben az átvé­teli árra! együtt az adóhátrálék javára számoltatnak el. Az adóhátrálék törlesztésére be­szolgáltatott terményeknek értékét az adózóval szemben éppen ugy kell elszámolni, mintha ezt az összeget az adózó készpénzben fizette volna. Ezeknek az érték­keknek elszámolásánál tehát ugy a késedelmi kamatokra mint az esetleges kamattérítésekre vonat­kozólag érvényben lévő szabályok alkalmaztatni fognak. IV. Az az adózó, aki az 1933. év­ben előirt adóösszegének megfe­lelő összeget készpénzben befizet és ezenfelül akár csak termények­ben, akár terményekben és kész­pénzben együtt olyan összegű be­fizetéseket is teljesít, hogy az eset­leges törlések figyelembevételével, a késedelmi kamatok és esetleges adóbehajtási illetékek kiegyenlí­tése után, terilén az 1933. év vé­gén legalább 50 százalékkal ki­sebb hátrálék mutatkozik mint az 1932. év végén fennállott tarto­zása, a terményekben lerótt adó összege után az átvételi áron felül még külön térítésben is részesül. A térítés összege azoknál az adózóknál, akiknek az 1933. év végéig az 1932. év. végén fenn­állott hátralékuk legalább 50 szá­zalékkal csökken, a terményekben lerótt adó összegének 10 száza­léka. azoknál az adózóknál, akiknek az 1933. év végéig az 1932. év végén fennállott hátralékuk leg­alább 75 százalékkal csökken, a terményekben lerótt adó összegé­nek 15 százaléka, azoknál az adózóknál pedig, akik az 1933. év végéig az 1933. évi előíráson felül az 1932. év végén fennállott hátralékukat, a térítés összegének betudásával teljesen kiegyenlítik, a termények­ben lerótt adó összegének 20 százaléka. Ez a kedvezmény azonban csak azt az adózót illeti meg, aki a kedvezmények feltétéléül megsza­bott lerovásokat az 1933. év vé­géig teljesítette. A feltételek bár­melyikének hiánya esetében csak a lerovás céljából beszolgáltatott terményeknek átvételi ára szá­molható el az adózó javára. A térítés rendszerint csak 1934. január havában iratik az adózó javára, mert csak akkor állapit­ható ^meg az, hogy az adózót megilleti-e és hány százalékos térités. Ha azonban az adózó tarto­zását még az év folyamán tel­jesen kiegyenlíteni óhajtja, eb­ben az esetben részére az utolsó fizetés teljesítése alkalmával ugy a terményben lerótt adó­összeg után járó 20 százalékos térítést, mint a folyó évi tarto­zás teljes kiegyenlítése után járó 2 százalékos kamattérítést meg kell állapítani és javára azonnal elszámolni. Ha olyan adóhátralékos ter­héről, aki elsősorban a mező­gazdaság jövedelméből él és elemi csapás folytán az 1933. évre előirt adók összegének megfelelő összeget készpénzben befizetni nem képes, az illető községben előirt 1933. évi föld­adó janak legalább 40 százaléka elemi kár címén leíratott, ré­szére a pénzügyigazgatóság a térítést abban az esetben ís en­gedélyezheti, ha a hátrálékos f. évi előírásának csak annyi százalékát befizeti, ahány szá­zaléka az 1933. évre előirt földadójának fenntartatott. V. A jelentkezési határidő le­járta után a községi elöljáróság (városi adóhivatal) köteles meg­állapítani azt, hogy az adóhát­rálékok fejében lefoglalt buza­és rozsmennyiség a hátraléko­sok által az adók lerovása cél­jából önként felajánltatott-e, vagy sem. Amennyiben a le­foglalt mennyiség felajánltatott és beszolgáltattatok, a hátralé­kosnak — az egyéb feltételek fennforgása esetében — a be­szolgáltatott termény értéke után a 10—20 százalékos térités jár. Ha azonban az adóhátrálékos a terményeket nem szolgáltatja be, ugy a községi elöljáróság (városi adóhivatal) a hátralé­kosnál lefoglalt, de az előirt határidőn belül adófizetés cél­jaira fel nem ajánlott, illetőleg be nem szolgáltatott menyísé­geknek a Futurához leendő be­szolgáltatása iránt intézkedni köteles, — az ekkép beszolgál­tatott mennyiség után azonban az átvételi áron felül még kü­lön térítés nem jár. Budapest, 1933. aug. hó 18. M. kir. Pénzügyminiszter, Budapesti termény tőzsde­zárlat. ; 933. aug. 23. Készárupíac. Buza 77. uj 8 15—30 78. uj 8 25—40 79. uj 8-35- -50 80. uj 8 45—60 Rozs pv. és mzs. 495—5*00 Tak. árpa II. 6*25—35 Zab 1. uj 685-95 Zab II. 6 80-6-90 Tengeri tt. és el. 6'80—90 Korpa f. 4-70—80 Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további szó 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további sz 6 fillér. Kifogástalan jó házikoszt olcsó árban kihordasra is hapható. Péter Józsefné, Vay idám-u. 56. 2674-4 Malombérlet. Kemecsén 8 buza, 6 rozsjáratu malom olaj ütővel, darálóval haláleset miatt bérbeadó. Nem levele­zek. Hibján. 2854-3 Szépen befásitott telkek aladók. Az építkezéshez szükséges köl­csönt megszerzem. Árpád-u. 10. 2704-5 kjKényszerkölcsön, hadikölcsönkötvény és Nemzeti bank részvényt veszek. Pol­lák, Debrecen, Miklós-u. 13. 2774-10 3 szobás minden mellékhelyiséggel ellátott különálló lakás Ószőlő-utca 45. kiadó, esetleg eladó. Értekezni ugyanott és Ruzsonyi sportűzletében. 2784-2 Diákleányt, fiút teljes ellátásra fogad tanárcsalád. Német, francia angol tár­salgás. Kossuth-utca 34. 2781 öszőlő-utcán 3 szobás ház szólóvei együtt eladó. Értekezni Virág-utca 10 alatt, ugyanott több használt bútor eladó, 278 8 Egv használt, de jó 12-es kaliberű háromkarikás Krupp csövű vadászfegy­ver olcsón eladó Ruzsonyi sportüzle­tében. 2785-2 Tizennégy soros vetógép, dohányzsi­neg 1700 eladó. Cim Józsa András-u. 20 szám. 2789-2 Korlátlan italméréshez üzletvezetőt keresek 100 P óvadékkal. Cim a ki­adóban. 2787 A szerkesztésért felelős: Dr. G ARAY GYULA A kiadásért felelős: a Szabolcsi Hirlap Lapkiadó, Betéti Társaság, Kovách B. és Társai kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Nyomatott a Merkúr könyvnyomdában Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. száir.

Next

/
Thumbnails
Contents