Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 124-149. szám)

1933-08-20 / 140. szám

1933 augusztus hó 20. , tallOLCSIHffillP 7. oldal Nyilatkozat. A következő és alábbi tar­talmú helyreigazító nyilatkozat közlésére kértek fel: A „Szabolcsi Hirlap" tek. Szerkesztőségének! Nyíregyháza. A „Szabolcsi Hirlap" 1933. évi augusztus hó 10 én meg­jelent 132 számának 6 oldalán a 3 hasáb felső részén közölt „Nyilatkozatira vonatkozólag tisztelettel nagybecsű tudomá­sukra hozzuk, hogy az abban közlöttek a valóságnak nem felelnek meg, mert Uj fehértón csak egy gör. kath. kántor­tanitói állás van, (külön gör. kath. kántori állás nincs) me­lyen 1929. év óta Csonka Gyula oki. tanitóképzőintézeti tanár ur, mint véglegesített tanerő működik, ennélfogva Jurás Mihály nevü gör. kath. kántortanító, az ujfehértói gör. kath. egyházközségnél nincs s vele az egyházközség, mint olyannal semmiféle kapcsolat­ban nem áll. Valótlan az a kitétel is, hogy Jurás Mihály kántortanító lenne mert tanítói oklevele nincs. Jurás Mihály nem is ujfehér­tói, hanem bökönyi illetőségű és lakos. Lehet, hogy a Központi Sajtóvállalattal elszámolt, ellene a feljelentés mégis megtörtént a Központi Sajtóvállalat által, aminek következtében ellene a bíróságnál a B. 4756 1933. sz. alatt bűnvádi eljárás van folya­matban s a főtárgyalás f. évi szeptember 20-ára kitüzetett. A fentieket tekintetbe véve kérem, szíveskedjenek helyre­igazító nyilatkozatukat b. lap­juk megfelelő helyén, megfelelő szövegezéssel mielőbb közzé­tenni. Kelt Uj fehértó, 1933. évi aug. hó 14-én. (Aláírás) — A Hyperdent sikere. Az utóbbi évek fogápolószerei kö­zött szinte mérföldes gyorsa­sággal tört előre a Hyperdent. Nem a reklám, de a szer jó­sága és hatása biztosítja első­ségét. Figyelemreméltó felhívás! Mindennemű kárpitos cikkek, u. m.: bútorszövetek, matrac és rolettagrádlik, afrik, lószőr, hevederek, zsinegek, rolettaru­dak, valamint pokróc és nyári flanel 1 takarók, viaszkosvász­nak, futószőnyegek, szalma­zsákok, iskolai és vadász hátizsákok és egyéb cser­kész felszerelések kaphatók Wiener Adolf cégnél Nyíregyháza, Besse­nyei-tér 15. Osgyáni gyógy­szertár mellett. 2707-10 Súlyos börtönbüntetésre ítéltek egy balkányi véres lakodalom verekedőit Felismerték a maskarában régi haragosukat, akit ugy leütöttek, hogy megnémult Ez év februárjában Balkány községben a Nádor-tanyán nagy lakodalom volt Szőllősi János ottani gazdánál. A lakodalmi ebéd alatt jöttek be a masku­rák, hogy a lakodalmi szoká­soknak megfelelően eljárják a maskura táncot. A jelmezesek között volt női ruhába öltözve Rásó József 24 éves odavaló legény is, akiben ifj. Kiss Sán­dor felismerte egyik régi hara­gosát. Kiss a régen forralt bosszút nem tudta legyőzni és az egyik lakodalmi vendéget, Gondon Mihályt segítségül hiva, lesbe álltak a pitvar előtt, bogy amikor kimegy Rásó, a kezük­ben lévő hatalmas deszka do­ronggal elverjék. Rásó gyanutlanul ment ki­felé. de alig ért az udvarba, a két legény hátulról leütötte. Rásónak még annyi ereje volt, hogy elszaladjon, de pár száz lépésnyire vérző fejjel eszmé­letlenül összeesett. Amikor rá­akadtak, egyenesen kórházba szállították, de kihallgatni nem lehetett, mert olyan súlyos fej­sérüléseket szenvedett, hogy hetekre elvesztette beszélőké­pességét és teljesen megnémult. Kiss Sándor és Gondon Mi­hály ugy a csendőrség, mint a vizsgálóbíró előtt bevallották a tettüket, de a főtárgyalás fo­lyamán mindent letagadtak. Az erősen bekötözött fejű Rásóra azt mondták, hogy jóformán még nem is ismerik, nemhogy megütötték volna, mire Brenner biró megkérdezte : — Akkor talán a mennybeli angyalok ütötték le ezt a sze­rencsétlen embert? Kiss és Gondon a feltett ke­resztkérdésekbe egyre jobban belezavarodnak és a tanuk kö­zül többen szemükbe mondják, hogy ők többször dicsekedtek vele, hogy alaposan „kikészí­tették" Rásót. Dr. Konthy Gyula egészség­ügyi tanácsos, törvényszéki or­vosszakértő szakvéleménye sze­rint Rásónak még mindig be­gyógyulatlan fejsebe van, ami­nek gyógyulási folyamata még több hónapot vesz igénybe. A sérülés olyan súlyos volt, hogy csak a kiváló orvosi beavatko­zásnak köszönhető, hogy sérü­léseibe nem pusztult bele. A törvényszék a bizonyítás ki­egészítését elvetette, mert a bűn­cselekményt teljesen tisztázott­nak látta. Vernes dr. ügyész vád­beszéde utáij Brenner biró kihir­dette a törvényszék ítéletét, mely szerint ifj. Kiss Sándort másfélévi, Gondon Mihályt pe­dig súlyos testisértés büntette miatt, mint tettestársat egy esz­tendei börtönbüntetésre Ítélte. Kiss az ítélet ellen fellebbezett, Gondos ellenben megnyugodott. h iparostanoncotthont átalakítják iparosiskolává Nyíregyháza megyei város egyik elintézésre váró régi és emellett égető problémája volt az, hogyan lehetne az iparos tanulók oktatá­sát önálló iskolahelyiségben biz­tosítani. Tudvalevő, hogy az ipa­ros tanulók oktatása a felekezeti iskolafenntartók épületében történt s általános volt a panasz, hogy ez a megoldás az iskolafenntar­tókra különösen az épületek tisz­tántartása szempontjából súlyos terhet jelentett. A kérdést most véglegesen és egyben ideálisan megoldja az a körülmény, hogy az iparostanulók otthona megszűnt s a város már­is megtette a szükséges lépése­ket, hogy megfelelő átalakítások­kal az épületet ipariskolává avat­hassa. A kultuszminiszternek erre vo­natkozó leirata most étkezett le a városhoz s ebben a miniszter a maga részéről készséggel járul hozzá az épületnek a jelzett célra való igénybevételéhez, csupán ki­Kerékpárok minden elfogadható árban nagy választékban kaphatók. KERÉKPÁROK szakszerű javítása a legolcsóbb napi árban. X Rádió Kerékpáralkatrészek és gummikból készfiiékek ka! t eversenylípes Sárban vállaló?. ACCUIfllllátOr tölte állomás! gramofon javitó műhely. ^ | _ __ , | ' _ I JL Rádió Kerékpár Keres­IMagy LaSZIO kedelmi Vállalat 2508-? Jókai-utca 4. szám. 2 + 1 LAMPAS HANGSZÓRÓ­VAL EGYBEÉPÍ­TETT, 86 PENGŐS 70/6 •/uxcUa Gyártja: Orion izzóUkittj sebb átalakításokra és berendezé­sekre vonatkozó észrevételeket tesz. Ha a városnak sikerül meg­nyernie a belügyminiszter hozzá­járulását is, amihez alig férhet kétség, akkor nyomban hozzálát­nak az épület átalakításához s legkésőbb már a második félévben a Hatzel-téri épületben kezdődik meg az iparos tanulók oktatása. De az sincs kizárva, hogy gyors és kedvező belügyminiszteri intéz­kedés esetén már az első félév­ben beköltözhet uj épületébe az az iskola. Elfogott a nyíregyházi rendőrség egy országosan körözött könyv és kép­ügynököt Megszoktak, hogy az utóbbi években a legkülönbözőbb fajta ügynökök tömegei árasztották el a fogyasztó közönséget és igen gyakran a helybeli keres­kedelem súlyos kárára helyez­ték el, sokszor nem épen aranyértékü árujukat. Különö­sen a könyv és képügynökök hada intézett koncentrikus tá­madást a jámbor, jóhiszemű közönség ellen, amely rend­szerint a vásárlás után jött rá, hogy őt súlyosan megkárosí­tották és mire a károsultak az ismeretlen szélhámos ügynökök ellen a feljelentést megtették, azoknak már csak hűlt helye volt. Az elmúlt napokban a debreceni rendőrség rádió­körözést adott ki egy ilyen notorius csaló könyv- és kép­ügynök Lipsitz Dezső ellen. Lipsitcz tegnap délelőtt Nyír­egyházára érkezett és még mielőtt szélhámosságait itt is elkövethette volna, a pálya­udvaron szolgálatot teljesítő detektív, a személyleírás alap­ján felismerte és előállította a nyíregyházi rendőrkapitány­ságra. Lipsitczet a rendőrség átkísérte Debrecenbe, ahol majd számot kell adnia soro­zatos bűncselekményeiről. Köszönetet mondunk mindazoknak, kik felejt­hetetlen férjem és jó apánk temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. özv. Korbély Józsefné és gyermekei. Legolcsóbb beszerzési C^T 7 I [ A ÍVTT^G^'V' forrás a Luther-házban ' 1 1 ^ ^ 1 > 1 > T T^ T^ T") / 7\ [JXT/^ T/^ 7\ I ) 7\ "XT Gyönyörű kombinált szekrények, recamierek, JL3 LJ X Ui\UOr\ JXrN VjiX/1 D^TlINI hálók, ebédlők állandó nagy raktára.

Next

/
Thumbnails
Contents