Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 98-123. szám)
1933-07-15 / 110. szám
1933. julius hó 15. OLCSIHIBLIP 5 oldal fi ÍREK A KARTELLEK polipkarjainak vérszívó erejéről fogalmat alkothatunk, ha figyelembe vesszük egy aránylag jelentéktelen cikknek, a szódavíz árának egy év leforgása alatti változását. Ma a kis üveg szódavíz ára már csak 5 fillér, persze angróban, mig egy évvel ezelőtt 12 fillér volt. Bár nem ösmeri az ember a szódagyárosok kalkulációját, azonban azt kell gondolnunk hogy még e mellett az ár mellett sem fizethetnek rá az üzletre. Bizonyítéka ezen elgondolásnak az a tény, hogy a szódavizgyárak száma folytonosan szaporodik. Ráfizetésből pedig senkisem élhet. Ha elgondoljuk, hogy ha a kartellektől minden vonalon megszabadulnánk, micsoda élet lehetne ebben a csonka országban, szinte szédülés fog el a boldogságtól, azonban ha a jelenlegi árakat nézzük, azok magasságától már teljesen elszédülünk. NAPIREND Julius 15. Szombat. Róm. hat. Henrik. Gör. jfeaí. Quirik. Prot. Henrik Izr. Thamus 20. Nevek magyarázata : Henrik, görög szó, jelentése : a ház feje. A nap kél 4 óra 17 perckor, lenyugszik este 7 óra 53 p.-kor. A hold kél éjjel 11 óra 18 perckor, lenyugszik d. u. 1 óra 47 perckor. Magyar napirend: Hetvennyolc angol képviselő sürgeti már Trianon revízióját, Magyarország támogatására angol parlamenti csoport alakult. — Minden nap uj hive van a magyar igazságnak. Az igazság kikél börtönéből. Feltámadunk 1 Ezen a napon volt 1279ben a tétényi országgyűlés és a kunok letelepítése. 1818-ban meghalt Dugonics András iró, 1904-ben Csehov Antal orosz iró. 1606-ban született Rembrandt holland festő. Egész héten át a dr. Szopkó, Haissinger V. (Széchenyi-út) és Török (Hatzel-tér) gyógyszertárak tartanak ügyeleti szol gálatot. A városi gőzfürdő egész héten át nyitva van. Kedden és pénteken a nők részére. A Sóstói strandfürdő nyitva reggel 6-tól este 7-ig. A bujtosi strand nyitva egész napon át. Az ököritói strand nyitva egész napon át. A szerkesztőség délután 3tól 6-ig fogad. — Az uj Tiszahid ügyében Tiszadobon is lesz tárgyalás. Megirta a Szabolcsi Hirlap, hogy Polgáron junius 9-én tárgyalás volt az uj Tiszahid megépítése ügyében. A tárgyaláson a kereskedelmi miniszter küldötteivel résztvett Virányi Sándor alispán is. Hasonló tárgyalást várnak a közeljövőben Tiszadob községben is. — Kinevezése a nyíregyházi államrendőrségen. A nyíregyházi rendőrkapitányság kebelében a legutóbbi kinevezésekkel és előléptetésekkel kapcsolatosan a következő előléptetések történtek. Dr. Szarka Sándor m. kir. államrendőrségi segédfogalmazó fogalmazóvá, Gaál Dániel X. fiz. osztályba beosztott felügyelő a IX. fizetési osztályba beosztott felügyelővé léptek elő. A két kötelességtudó, szinpatikus rendőrtiszt előléptetése nemcsak a kartársak körében, de városszerte általános örömet keltett. — Újjáalakították Kisvárda képviselőtestületét. Kisvárda község képviselőtestülete a közelmúltban lefolyt képviselőtestületi és elöljáróság! választások után szombaton délután 5 órakor tartotta alakuló gyűlését. Az alakuló gyűlésen Rézler Gábor dr. főjegyző bejelentette, hogy Kisvárda polgársága a főbirói állásra Mácza Béla iparost választotta meg. A közgyűlés megalakította a bizottságokat. — A kecskeméti barackmegrendelőinkhez. A Szabolcsi Hirlap, a Kecskeméti Idegenforgalmi hivatal felkérésére, készségesen vállalta barack rendelések közvetítését. Felhívásunkra, számos megrendelés érkezett. A megrendelőknek ezúton hozzuk tudomásukra, hogy Kecskemétről vett értesülésünk szerint, az esőzések miatt, a szállítás késedelmet szenvedett s igy a megrendeléseket, csak 6 —8 nap múlva fogják leszállítani. A barack ára az ott kialakult legolcsóbb napiár lesz, ami jelenleg 50 fillér, természetesen ez az ár még nem végleges. — Egy Kállói-utcai istállóban meghalt egy nagyhalászi földműves. Szerdán délelőtt bejött Nyíregyházára Nyerges Bertalan nagyhalászi földműves, aki gyógykezeltetés végett az Erzsébet kórházba akarta felvétetni magát A kórházban okmányai hiányossága miatt nem vették fel. Este nem volt hol aludnia s engedélyt kért Nagy István Kállói-utcai szücsmestertől, hogy az istállójában elalhasson. Nyergest reggel halva találták az istállóban. Azonnal rendőrorvosi bizottság szállt ki a helyszínre és a boncolás után megállapították, hogy a szerencsétlen Nyerges halálát szívszélhűdés okozta. Mivel Nyerges haláláért senkit sem terhel felelősség, a kir. ügyészség a temetési engedélyt kiadta. — Ki a feketetáskás ismeretlen ? A Szabolcsi Hirlap szerkesztőségében egy fekete bőrtáska van, amelyet tulajdonosa elhagyott. Már egy izben felhívtuk a feketetáskás ember figyelmét az elhagyott tárgyra, amely számára érték, számunkra titokzatos kép, az élet üzenete. Ha az utcán elhagyott táskát tulajdonosa szombaton sem veszi át, nyilvánvaló az eset rejtélyessége. — Strandlabdák, vizijátékok — most érkezett friss áru, — nagy választékban olcsó áron kaphatók az Ujságboftban. Cirkuszt és kenyeret kért valaha Róma büszke népe. Az evés és mulatózás volt főfoglalkozása. Az aratás első napjaiban a magyar ajkakról is felszáll a kérő szó: Kenyeret, a mi mindennapi kenyerünket add meg és mentsd meg, óh Uram! Milyen különbség a népek és nemzetek gondolatvilága között. Az egyik kenyeret sem tudott elképzelni léha látványosság nélkül, a másik meg a verejtékesen megkeresett kenyér mellé is benső fohászt rebeg. És talán nem ok nélkül ! Dus termést mutattak a zengő kalászok szerte az országban és egy napon megeredtek a vizek és ömlöttek, mint ama bibliai elbeszélés szerint• Sok helyütt fékevesztetten rombolták le az utjukba került akadályokat és pár pillanat múlva semmivé lett egy év minden reménye, minden földi java, ráadásul drága emberi életek, dolgos kereső kezek tűntek el az árban. És hallatszik a fohász : A mi mindennapi kenyerünket... ilMMWVfiiMHhMRIMilNHHMMi — Mit tartalmaz a Keletmagyarország ma megjelent száma ? A nyíregyházi riportújság e heti számában megjelent cikkek főbb címei: Csak egy falat kenyeret • . . Egy érdekes aoatartási kereset a járásbíróságon. állandósítani kell a tejrazziákat. Meg kell büntetni a tejhamisitókat és ízléstelen kóstolgatókat. A munkanélküliek tömegesen ellepik az országúti eperfákat és kenyérrel eszik a kínjában ért epret. Olcsóbb lett a kenyér, de annál több lesz a rongyos ruha és a lyukas cipő. Egy 20 évvel ezelőtt érettségizett nyíregyházi fiatalember szédületes amerikai karrierje. Földes Márton gyógyáru kereskedő érdekes válasza a Keletmagyarországban megjelent közleményre. Nyíregyházi urileány érdekes esküvője Kanadában. Divatcikk. Hirek, érdekességek stb. Ára 16 fillér. — Tetten értek egy kisvárdai tolvaj cigányasszonyt. Balla Józsefné tiszakanyári lakos a napokban bent volt a kisvárdai országos vásáron. Amikor az egyik sátornál ruhát nézegetett, észrevette, hogy valaki hátulról benyúl a kosarába és kiemeli a zsebkendőjébe kötött pénzét. Hirtelen hátrafordult és elcsípte a tolvajt, akiről kiderült, hogy Kabai Istvánná kisvárdai cigányasszonynyal azonos. A tolvaj cigányasszonyt a csendőrök nyomban letartóztatták és bekísérték a nyíregyházi ügyészség fogházába — Hosszas kísérletek eredményeként sikerült összeállítani egy olyan púdert, mely a kozmetikai körök legnagyobb bizalmának örvend és ez a Sulfamyl kénpuder, mely a bőr zsirosság és a tisztátalanság hathatós ellenszere. • APOiicn Pénteken utoljára S zoibittél J Dreyfus Ivan Mosjoukln |Ma pénteken 5, 7, 9 órakor 1 — Nem pénzt, dolgot, kenyeret kér egy szegény öreg asszony. Egy segítség, támasz, munka nélkül vergődő szegény özvegy asszony kéri a jóembereket, adjanak munkát. Irodatakarítást, vizhordást, ételhordást, vagy bármely más munkát olcsón vállal. Címe szerkesztőségünkben megtudható. — Filléres papírszalvéta — 250 darab 50 fillér - az Ujságboltban. — A serdülő ifjúságnak reggel felkeléskor egy-egy kis pohárnyi természetes „Ferenc József keserüvizet kell adni, mert gyomor-, bél- és vértisztitó hatásának fiuknál és leányoknál igen fontos eredményeket köszönhetünk. — Nyári divatlapok érkeztek az Ujságboltba. — Anyakönyvi hirek. Születések: Lovag László Nándor Pál rk., Tomasószki Mihály ág. h. ev„ Czin Edith izr. Halálozás : Kresztyankó József ág. h. ev. 11 éves, Almási János napsz. rk. 76 éves, Fekete Ferenc ny. Máv. altiszt rk. 44 éves. — Julius 12-én. Születés: Kundráth Gizella Jozefa rk. Halálozás id. Szecska Mihály napsz. 68 éves, ág. h. ev. — Julius 13. Születés: Ferencz József ág. h. ev.. Révész Judit Eva izr., Danó János rk., Jarbó Magdolna r. k., Kiszely János ág. h. ev., Lukács László Béla rk., Gernreich György izr., Tomos Ferenc rk., Bregó halvaszületett leány. Halálozás: Maráb Erzsébet rk. 2 hónapos, Dolgos Erzsébet ág. h. ev. 26 éves, özv- Szhura Mihályné Suhai Mária rk. 52 éves, Csorna Ágnes ref. 4 nap, Nyerges Bertalan napsz. ref. 35 éves. Házasság: Tornovics József földm. rk. Aczél Mária rk., Jaczkovics István kőmüvefcsegéd gk. Bélteczki Erzsébet rk. — A vér fölfrissitése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvizet inni. Az egész világon rendelik az orvosok a valódi Ferenc József viz használatát, mert ez szabályozza a bélműködést, erősiti a gyomrot, javítja a vért, megnyugtatja az idegeket és ezáltal uj életerőt teremt. — A Legújabb Divat juliusi száma megjelent és kapható az Ujságboltban. DIAD A L Péntek, szombat, vasárnap Magyar beszélő film Hortobágy Előadások 5, 7, 9 órakor Vasárnap 2-4-6-8-10 órakor