Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 75-97. szám)
1933-06-29 / 97. szám
talffiOiCSI Hifii ig k Benczúr Kör közgyűlése Vasárnap délelőtt tartotta meg a Szabolcsvármegyei Benczúr Kör vitéz Vidovich Ferenc egyesületi elnök vezetésével évi közgyűlését. A közgyűlésen a tagok nagzszámban jelentek meg, de résztvettek sokan olyanok is, akik az egyesület munkásságát figyelemmel kisérik. Vitéz Vidovich Ferenc elnöki megnyitója után dr. Németh Sándor terjesztette elő a tisztikar mult évi jelentését, amely részletesen beszámol a kör irodalmi, zenei, kerámiai és egyéb szakosztályainak müködésérql. A jelentést a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elfogadta. Rőczey Géza a számvizsgálóbizottság jelentését, .Peller Kálmán pedig a pénztári jelentést terjesztette elő, ami után a közgyűlés a mult évi felmentvényt megadta. Ezután a kör jövő évi "tisztikarának megválasztása következett. A választás tartamára Kovách Dezsőt választották meg korelnöknek, aki a megejtett titkos választás után kihirdette az eredményt. .. Fővédnökök: Dr. Mikecz Ödön, dr. ÜBencs Kálmán, Virányi Sándor, Liptay JenőVédnökök : Dietz Miklós, Szohor Pál, dr. Horthy István, dr. Spányi Géza, Tóth Bálint, dr. Polinszky Pál. Elnök vitéz Vidovich Ferenc, alelnökök: dr. Gáspár Margit, dr. Németh Sándor, Orbán Bertalan. Főtitkár Thuróczy Árpád. Titkár Kováts Erzsébet. Főpénztáros Szikszay Pál. Pénztáros Salzmann Ottó. Ellenőrök: Peller Kálmán, , Urbán Ferenc. Jegyző Bálint Mihály. Gondnok Borcsik Pál. Ügyész dr. Budaházy Menyhért. Szakosztályi elnökök és előadók : Irodalom: Előadó dr. Csáky Lajos. Kerámia: Elnök Dr. Spányi Géza, előadó Berky Nándor. Zene : Elnök dr. Németh Sándor, előadó dr. Gáspár József. Festő : 'Elnök Rőczey Géza, előadó Horthy Rózsa. Fegyelmi: Elnök dr. iNémeth Sáodor, előadó Aszalós Sándor. P enészmentes ergament apir az UJSÁGBOLTBAN. Express hirdetések. 15 szóig 1 P 50 f., minden tovébbi szó 8 fillér. Pilinszky András Nyíregyháza, Nyirvizpalotával szemben, akár adott, akár hozott anyagból bevonuló önkénteseknek ruhákat szakszerűen készit. 1932-10 Eladó 4 hengereá Indián motorkerékpár teljes villanyfelszereléssel, 2 személyes oldalkocsival, igen jó állapotban.' Dr. Czomba Pál orvos, Ujfehértó. 1940-3 — Értesítés. Értesítjük a frontharcos bajtársakat, hogy évi közgyűlésünk julius hó 2-án a városháza nagytermében lesz megtartva. Elnökség. KÖZGAZDASÁG A kecskeméti barack városunkban Kecskemét világhírű, csodálatos zamatú barackjához eddig nem juthatott hozzá a magyar yidék háziasszonya, mert a hatalmas méretű export-kereskedelem minden árut fölvesz a kecskeméti piacról. Ezért fordultak sikertelenül háziasszonyaink kecskeméti ismerőseikhez barackért. Most örvendetes újítással kedveskedik a magyar vidéki közönségnek Kecskemét th. város Idegenforgalmi Irodája. A DunaTiszaközi Mezőgazdasági Kamara támogatásával országszerte megszervezi a legprímább kecskeméti barack belföldi fogyasztásának lehetőségétAz előzetes megrendelők részére — az export-piac tömeges, tehát olcsóbb időszakában — az első osztályú márkózott árut gyűjti össze közvetlenül a termelőktől Kecskemét th. város Idegenforglami Irodája és utánvét mellett szállítja 10 és 20 kilós postacsomagokban féláru postaköltséggel a kecskeméti kiskereskedelmi átlagáron, melyet a rádió naponta közölni fog. Meg vagyunk győződve, hogy kellemes hírt közlünk lapunk olvasóinkkal, amikor eme ötletes kecskeméti akcióba belekapcsolódunk és a megrendeléseket kiadóhivatalunkban öszszegyüjtjük. Megrendelhető : befőzni, napifogyasztásra és lekvárnak való barack. Az elsőosztályu minőségre biztosíték a szállítások eszközlője. A megrendelések garantálására minden tizkilós csomag után két pengő előleg fizetendő le lapunk kiadóhivatalában vagy bélyegekben küldendő el a Kecskemét th. város Idegenforgalmi Iroda cimére. Az akció nagyszabású előkészületeket igényelvén, megrendeléseket kizárólag julius hó • 8-ig fogad el lapunk kiadóhivatala és Kecskemét th. város Idegenforgalmi Irodája. RÁDIÓ Julius 29. Csütörtök. 915 Hirek. — 1000 Egyházi zene és szentbeszéd. — 1115 Gör. kat. istentisztelet. — Majd a m. kir. Operaház tagjaiból, alakult zenekar Szünetben Jrádiókrónika. - 200 Gramofonlemezek. — 3'15 Állástalan Jzenészek Szimfonikus Zenekara. — Utána A londoni földalatti vasút regénye Irta Rácz Dezső Károly dr. 5'00 Kőszegi Teréz énekel, Hannover György hegedül, Kerpely Jenő gordonkázik, Revere Gyula hárfázik. — 610 Zágon István vidám csevegése. — 6'40 Venczell Béla bordalokat énekel. — 7'20 Zimay László emlékest. — 8 '30 Népszinmüelőadás a Stúdióból. Sárgacsikó. Utána 1030 Hírek. Majd Bura Sándor és cigányzenekara. Junius 30. Péntek. 330 A rádió diákfélórája. — 4 00 A nők sportja. Fekete Sándor dr. előadása- — 5 00 Vajthó László vidám csevegése. — 5'30 aradi Farkas Sándor és cigányzenekara. — 6'30 Zsirkay János elbeszélése. — 700 Basilides Mária énekel. — 7'35 Terménytőzsde. — T45 A rádió külügyi negyedórája. 8'00 A m- kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar. — 9'30 Hirek. 940. Kóczé Antal és cigányzenekara Kalmár Pál énekszámaival. 11'00 Dohnányi Ernő dr. és Stefániái Imre estje. 3472—1933. vsz Árverési hirdetmény kivonata A nyíregyházi kir. járásbíróságnak 3294—933- szám alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Ungár Lipót nyíregyházi cég javára 263 pengő 66 fillér tőke s járulékai erejéig 1933. évi május hó 15. napján végrehajtás utján felülfoglalt és 4190 pengőre becsült ingóságok, u. m.: szobai bútorok a nyíregyházi kir. járásbíróságnak fenti szám alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Nyíregyházán, Széchenyi-ut 32. sz. alatt 1933. évi julius hó 3. napján délután 5 órakor nyilvános birói árverésen elfognak adatni. Nyíregyháza, 1933. junius 1. LABAY ANTAL 1913 kir. jbirósági vhajtó. ízléses nyomtatványt, Egyszerűt s művészit,. Pontosan, olcsón a Merkúr -nyomda készit Bercsényi-utca 3. sz. ANYAROZSOT főleg a lábon álló rozsbél szedettet KÖR IS BOGARAT és minden más gyógynövényt | minden mennyiségben a legmagasabb árban jVASÁROL ; DR. MIKLÓS gyógynövénykereskedés r- t. ; Budapest. V., Vilmos császár-ut 6. Tel.":B05-7 7 III II I MI — • •••! |M i m mill III II •!••• — I— I Apróhirdetesek. 10 szóig 80 fillér, minden további szö 8 fillér, állast keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 .illér. Anyarozsot legmagasabb napi árban vesz „Tisza" gyógyszertér Debrecen, Magoss György-tér 9. sz. 1 726-13 Franciéul, németül, olaszul tanit,. magán, pót- és különbözeti vizsgára előkészít tanárjelölt, Dr. Varga Károly Rékóczi-u. 4. (Hauberger ingatlaniroda.) 1925-3 Sóstói-út 32. szam alatti villa bevetett konyhakerttel és gyümölcsössel, nyaralónak is, azonnal kiadó. Értekezni Dr. Nánássy Imre ügyvédnél. Bocskai-utca 16. 1942-2 Mindenesleány ajanlkozik hosszú bizonyítvánnyal, udvarló nélkül. Vay Ádám-utca 44. 186-3 Fával égetett mész legolcsóbban kapható Szabó Gusztáv tűzifa és szénkereskedőnél, Nyíregyháza, gencs László-tér 13. Rendőrség mellett1748-S Külön bejáratú bútorozott szobá vagy anélkül kiadó. Cim a kiadóban. 1948 Vennék jó állapotban konkolyozót vagy csiga trieurí. Liptay László posta Kisyárda. 1946 Jó keresettel ügyes Aquisitörnők felvétetnek. Cim a kiadóban. Kettőszoba,^előszoba mellékhelyiségekkel kiadó augusztus 1-től. Kossuthutca 52. sz. 1953-2 Rendes íiatal kiiutófiu azonnal felvétetik. Cim a kiadóbon. . 1955 Jókarban levő gyermekkocsi sürgősen eladó. Hatház-utca 5. 1954 Tizedes mérleg," nagyon olcsón, alig használt eladó a kiadóban. 3 Jól főzni tudó mindenes szakácsr"' felveszek. Cim az Ujságboltban. Egy ügyes mindenes julius l-re 1 vétetik. Szarvas-u. 21. 19 Elegánsan bútorozott szoba fürdőd használattal 1-sejére kiadó. Luther-há^ Megtudható kalapszalonban. 1952 . Perzsaszőnyeget, függönyt, argamá'nt, torontálit, karamínt legmegbízhatóbban javít, nyír, . rojtoz Szövődé, Szarvasutca 5. ._ 18 9 • Különbejératu szépen bútorozott tágas szoba olcsón kiadó, esetleg ellátással. Bocskay-u, 57. 1957 Háromszobás kényelmes tiszta lakás minden mellékhelyiséggel azonnal kiadó. Bocskay-u. 57. 1956 Megbízható szobaleány állást keres, vidékre is. Cim a kiadóban. 1949 Eladók uj, vászonkötéses könyvek 8 pengő helyett kötetenként 3 pengőért. 50 Jókai, 30 Herczeg, 20 Mikszáth, 12 Csathó. Cim a kiad óban . 1947 A szerkesztésért felelős: Dr. GARAY GYULA A kiadásért felelős: a Szabolcsi Hirlap Lapkiadó. Betéti Társaság, Kovách B. és Társai kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Nyomatott a Merkúr könwnvomdában. Nyíregyháza, [Bercsényi-utca 3. szám