Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 75-97. szám)

1933-06-10 / 82. szám

1933. junius hó 10. frnffiOLCSIHIB UP 5 oldal HIREK AZ UTASFORGALOM Szabolcsvármegyében is erő­sen megcsökkent az előző évi eredménnyel szemben — ál­lapította meg a közigazgatási bizottság ülése. Fájdalmas megállapítás ez. mert az anyagi leromlás eredményes kihatással van sok ember megélhetési lehetőségére. Ha benne Nyíregyházát figyeljük csupán, nemcsak azt látjuk, hogy az autóbuszjáratok szűn­nek meg, hanem azt is, hogy kevesebben jönnek a városba, kevesebbet ad el a kereskedő, csökken az iparos forgalma és ez a folyamat kihat ott is, ahol a kereskedőnek, iparos­nak kellene fizetést teljesíte­nie. Ebben a szomorú hely­zetben csak a jobb jövőben való törhetetlen hit tudja meg­tartani a csüggedő embert. NAPIREND Junius 10. Szombat. Róm. kat. Margit. Gör. kat. Anto­nina. Prot. Margit. Izr. Sivan 16. Nevek magyarázata : Margit, görög szó, gyöngy. A nap kél 4 óra 3 perckor, lenyugszik este 7 óra 55 p.-kor. A hold kél este 10 óra 39 perckor, lenyugszik reggel 5 óra 54 p.-kor. Magyar napirend: A meg­értés és együttműködés szerző­dése cimet viseli a négyhatalmi egyezmény okirata. Oly jólesően simogató szó mindkettő : meg­értés, együttműködés. Mi ma­gyarok eddig is megértőek vol­tunk s hajlandóságunk őszinte az együttműködésre. De együtt­működni csak ugy lehet, ha jogos és méltányos kívánsá­gainkat is figyelembe veszik. Ezen a napon halt meg Camoés, a portugálok nagy köl­tője 1580 ban. — Ampére And­reé francia fizikus 1836-ban, — Lechner Ödön építőművész 1914-ben Budapesten. Egész héten a Lányi-Gonda, Fejér Ferenc (Rákóczi-utca), Illés Zsófia (Deák F-u.) gyógyszer­tárak tartanak ügyeleti szolgá­latot. A városi gőzfürdő egész hé­ten át nyitva van. Kedden és pénteken a nők részére. A Sóstói strandfürdő nyitva reggel 6-tól este 7-ig. A szerkesztőség délután 3­tól 6-ig fogad. — Az ev- Kossuth reálgim­názium rajzkiállitása vasárnap reggel 9 órakor nyilik meg az iskola rajztermében. Ceruza, szénrajzok, pasztell, aquarell, olajfestmények, tervezések s a gyűjtő egyesület gyűjteményei teszik értékessé a kiállítást. — Kálmán Éya f. hó 11-én, vasárnap délután fél 4 órai kezdettel tartja gyermektánc­vizsgáját, melyen előadásra kerül I, részben: Éjjel az er­dőn. II. részben: Babatündér és más műsorszámok. Belépő­díj 1'50 P, gyermekek és diákok részére 50 fill. 2x — Harmincéves tanári ju­bileum. Hírt adtunk már arról, hogy a városi felsőkereskedelmi iskola tanári kara és a volt növendékek szövetsége holnap, szombaton délután 6 órakor a Sóstón rendezendő összejöve­tel keretében óhajtja megünne­pelni az intézet fáradhatatlan, lángoló lelkesedéssel dolgozó tanárának, Bácskai József ig. helyettesnek harmincéves tanári jubileumát. A rendezőbizottság szeretettel meghivja erre az összejövetelre és az ezt kö­vető társasvacsorára mindazo­kat, akiket Bácskai Józsefhez a tanítványi szeretet és hála kap­csai fűznek, akár pályája ele­jén, Szatmáron, akár Nyíregy­házán voltak tanítványai, de szeretetlel várja a rendezőbi­zottság mindazokat, akik egy három évtizedes nevelői munka nemes értékei előtt megjelené­sükkel elismerésüket óhajtják kifejezni. A résztvételt szomba­ton délig a kereskedelmi isko­lában bejelenteni kéri a ren­dező-bizottság. — A Record nyári száma megjelent és az Ujságboltban kapható. Vidéki rendeléseket azonnal elintézünk. — Megjelent a Keletmagyar­ország legújabb száma. A nyír­egyházi riport'ap ma megjelent számának főbb cikkei: Soroza­tos afférok és lovagias ügyek. A nyári vendéglők pünkösdi re­ményeit elseperte a szél. Egy nyíregyházi fiatalember arab fe­leséggel jött haza. 25 évi tag­díjbefizetés után 81 pengő vég­kielégítés. Az „Igazgató" ur Bu­dapestre csalt fel nyíregyházi lányokat- Nyíregyházi fiuk karri­erje Olaszországban. Szenzációs suttogások, hirek, érdekességek stb. — Talált tárgy. A napokban egy talált kapukulcsot szolgál­tattak be a rendőrségen. Igazolt tulajdonosa azt — a hivatalos órák alatt — átveheti­— Kilopták az ágyából az ágyneműt. Özv- Cipcer Ferenc­né rakamazi asszony házába tegnap éjjel az utcai ablakon keresztül bemásztak és a szo­bában lévő vendégágy összes ágyneműjét, 4 párnát, 2 duny­hát és 1 lepedőt elloptak. A be­törők magukkal vitték még az asztalterítőt és a függönyt is. A csendőrség a tettesek kézreke­ritésére megindította a nyomo­zást. DIADAL Péntektől vasárnapig Csábítson el kérem o Előadások 5-7-9 órakor. A P O L L O Péntektől vasárnapig • CHAPUN - BUSTER ' ZORO-HURU Előadások 3-6-9 órakor. — Uj weekend-vonat indul junius 15-től Nyíregyházáról. Értesítjük az utazó közönséget, hogy Szerencs—Debrecen kö­zött az 1741. számú vonat és Nyíregyháza—Szerencs között az 1744. sz. vonat junius 24. helyett már junius 15-ikétől kez­dődőleg, továbbá Debrecen ­Hortobágyi halastó között az 5542. és 5543. számú vonat ugyancsak junius 15-től kezdő­dőleg további intézkedésig, de legkésőbb szeptember 3-ikáig vasár- és ünnepnapokon köz­lekedni fog. Egyben értesítjük az utazó közönséget, hogy ju­nius 15. és szeptember 3-ika közötti időben ugyancsak vasár­és ünnepnapokon Szerencs és Miskolc között 1737. szám alatt egy uj motorvonat fog közle­kedni. Indul Szerencsről 10 óra 40 perckor, Miskolcra érkezik 11 óra 30 perckor — Turistatérképek, kirán­dulótérképek a Bükk-ről, Mát­ráról, Balatonról stb. állandóan kaphatók az Ujságboltban. — Fogházbüntetést kaptak, mert megverték a mezőőrt. Frank János és Walter József tiszaeszlári lakosok január 14-én Szabó János mezőőrt, aki figyel­meztette őket, hogy a lopott fát tegyék le, bottal alaposan meg­verték. A nyíregyházi törvény­szék bűnösnek mondta ki őket hatósági közeg elleni vétségben, s ezért Frank Jánost és Walter Józsefet 3—3 heti fogházra ítélte. — Makacs székrekedés, vas­tagbélkatarus, gyomorbaj, puffa­dás, vértorlódás, sárgaság, arany­eres csomók, csipőfájás esetei­ben a természetes „Ferenc Jó­zsef" keserűvíz, reggel és este egy-egy pohárral bevéve, rend­kívül becses háziszer. — Gyümölcsszezonban min­den háztartásban nélkülözhe­tetlen a papírszalvéta, mert a gondos háziasszony megvédi vele a drága asztalneműit. Fi­nom, hófehér damaszt papír­szalvéta 100 darab 20 fillér az Ujságboltban. Kerékpárosok! 1686—5 „Solingen" ballon kerékpár „Steyr-Waffenrad" strapa kerékpár... „Puch" túra kerékpár „Automoto" verseny kerékpár „Wittler" strapa kerékpár „Turul" kerékpár »Ipag" strapa kerékpár A kerékpárok pumpával, csengővel, friss gumikkal teljesen felszerelve értendők. Gummiáruk, kerékpáralkatrészek, villamossági cikkek, rádió alkatrészek, rádiólámpák legolcsóbban kaphatók NAGY LÁSZLÓ Rádió, Kerékpár Keresk. Vállalatánál Nyíregyházai Jókai-utca 4. szám. Bessenyei-tér sarok. P P P P P P P 138 — 125 — 126 — 135 — 121'— 125-— 120'— — A Kálvineum tanítónő képzőjének rajz- és kézimunka kiállítása szombaton és vasár­nap reggel 9 órától este 7-ig áll nyitva az érdeklődő nagy­közönség számára. Amit a hangyaszorgalom és a finom ízlés kedveset, Ízlésest, gyönyör­ködtetőt, sőt meglepőt csak al­kotni tud, az mind feltárul ezen a kiállításon a legszemlélete­sebb és legszakszerűbb elren­dezésben. Minden érdeklődőt szívesen lát az igazgatóság. — A székrekedés megszűnt­nek tekinthető. A mai nehéz viszonyok mellett egy gonddal kevesebb. Fddig a székrekedés­ben szenvedőknek kúrára kel­lett utazniok, hogv egy időre rendbe hozzák bélmüködésüket. Ez most egy csapásra megszűnt. Forgalomba került egy .Citrosal" nevü készítmény, mely mester­séges, kristályos, citromos ízű karlsbadi só, melyet egyrészt kellemes citromillata közked­veltté tett, másrészt oly csekély összegért szerezhető be, hogy használata mindenkinek lehe­tővé van téve. — Pedagógusokat érdeklő rajzkiállitás. A pedagógus-vi­lágot, elsősorban az elemi isko­lák tanítóságát, élénken érdekli a kir. áll. tanítóképzőben meg­nyílt rajz- és slöjd-kiállitás. A kiállítási teremben a modern rajzmüvészeti nevelés értékes dokumentumai láthatók a tanitó­növendék-ifjuság tantervét be­mutató finom ízlésű grafikai és pikturális lapokon. Feltűnnek a szines papirtervezések, a nép­iskola rajztanitásának ízlésesen kiállított, pontos tanmenetei, amelyeket valamennyi tanítóje­lölt kidolgozott. Értékesek a szemléltető-képek és komoly studium. kézügyesség e sikerei az agyag és famunkák, a pri­mitív eszközök felhasználásával készült fizikai szemléltető esz­közök, amely utóbbiak nagyré­szét az Ifjúsági Vöröskereszt Egyesület tagja! készítették. — A kiállítás magas színvonala Probszt Vilmos rajztanár, Hor­váth János Vöröskereszt egye­sületi vezető érdeme. — Nyári divatlapok, Rekord, Legújabb Divat, Beyer stb. stb. kaphatók az Ujságboltban. — Ideges embereknek és lelkibetegeknek az enyhe ter­mészetes „Ferenc József" ke­serűvíz rendes bélmüködés, jő emésztést és elegendő étvágy­érzetet teremt. Világhírű ideg­orvosok véleménye alapján a Ferenc József viz használata az agy- és a gerincvelő meg­betegedéseinél is kiválóan ajánl­ható. — Katonai térképek minden léptékben kaphatók az Ujság­boltban. Filléres papírszalvéta 100 drb 20 fillér az UJSÁGBOLTBAN Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal

Next

/
Thumbnails
Contents