Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 75-97. szám)
1933-06-08 / 80. szám
1933. junius hó 8. Mécs László édesanyja beszél a fiáról, a jólelkű, szerető szivíi emberről Ezüstös hajú, szelid tekintetű uriasszonnyal találkoztam pünkösd hétfőjén Nyíregyházán, egy családi ünnepen. Mécs Lászlónak, a'Felvidék izzó lelkű költőpapjának édesanyja voit. Templomba indult. Elkísértem utján s megkértem, beszéljen valamit a fiáról. — Mit mondjak róla ? — Azt szeretném tudni, milyennek ismeri és látja az anya a fiát, akit a hir szárnyain már magasba vitt fel— Az én kis fiamról szóljak ? Hát igen, elmondok róla egyetmést. S azután megindult az ajkáról szó, ahogyan csak az anya tud beszélni a fiáról, aki az ő szemében nem költő, nem pap és nem híres ember, hanem elsősorban gyermek, jó fiu. — Négy gyermekem volt. László fiam a negyedik gyermek volt. Mikor megszületett, a nővérem egy imakönyvet tett a kisgyermek kezébe s azt mondotta, hogy ebből a fiúból pap lesz. Pap is lett belőle. Jólelkű, szorgalmas fiu volt mindig- Kassán járt a premontreieknél gimnáziumba. Jól emlékszem, a negyedik osztályba járt, amikor az első költeménye megjelent. És amikor a felsőbb osztályokba került, ő lett az ifjúsági önképzőkör vezetője. — Papi hivatását a lenagyobb szeretettel tölti be. Mindenkin szeretne segíteni. Ha pénze van s szegény ember kopogtat be nála, az utolsó fillérjét is odaadja. Négy évvel ezelőtt halt meg az én jó uram- Akkor Laci fiamhoz költöztem Helmecre. Sokszor megtörténik, hogy pénzt kér tőlem a szegények részére. Mondottam is neki nem egyszer. édes fiam, ha te a fizetésedet, én pedig a nyugdijamat odaadom, miből fogunk élni ? — Igazi pap a fiam. Nincs előtte különbség ember és ember között. A szegény ember esküvőjén is épugy részt vesz, mint a gazdagén. Együtt örül és együtt szomorkodik mindenkivel. És ahogyan haladunk egymás mellett, többször közbeszól a leánya, ellenkezik az édesanyának túláradó szeretettől teljes szavaival. Az édesanyának mosolygós arca tréfás komolysággal fordul leánya felé: — Ne beszélj már. Nem rossz fiu ő. ő az én jó kis fiam, aki nagyon szeret és én is nagyon szeretem őt. Elváltunk. S annak a jóságtól ragyogó anyának arcán valóban ott láttam felírva, hogy akiről beszélgettünk, nem a költő-pap, hanem az ő jó kis fia volt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal SrMOLCSI HIBLJfP Egy nyirpazonyi betörő izgalmában szivszéihüdést kapott és a betörés után meghalt 3. oldal. Érdekes és nem mindennapi tragikus véget ért egy nyirpazonyi betörés. A tettes egy 65 éves koldus, a betörés izgalmaiban szivszéihüdést kapott és meghalt. A szokatlan körülmények között tőrtént elhalálozásról, az orosi csendőrség tett jelentést az ügyészségnek, amely a megejtett vizsgálat során megállapította, hogy Hegedűs Ferenc apagyi lakos, 65 éves koldus, szombaton délután Nyirpazonyban járt házról-házra könyöradományt gyűjteni. Közben betért Bartha József ottani gazda házába is. A lakás be volt jzárva, mert senki sem tartózkodott otthonAz öreg koldus egy az udvaron talált vasdarabbal felfeszitette az ajtót és a konyhából több apró értéktelen háztartási cikket magával vitt. A zsákmánnyal odébb akart állni, de alig tett pár száz lépést, a falu határába összeesett és meghalt. Csak a késő esti órákban akadtak rá a holttestre, amikor már Bartháék hazaérkeztek és a betörésről jelentést tettek a csendőrségnek. Az öreg koldus mellett megtalálták a lopott dolgokat. ^A helyszínre kihívott dr. Kardos Endre körorvos megállapította, hogy Hegedűs halálát szívszélhűdés okozta, amit valószínűleg a betörés izgalma idézett elő- A hullán semmiféle külsé" relmi nyom nem volt, ami bűntényt engedne sejtetni, azért a temetési engedélyt megadták és a további nyomozást beszüntették. Okos ám Tóni a cipész: „Rosszul megy az üzletem? Annyi baj legyen! Jobban elviselem Amióta „FRUTT1T'' eszem." Tehát: Tudod mit? Együnk FRUTTIT! A FROITI cukorka vidító hatásatloszlitjigondjaidat Kapható 10 és 40 filléres csimagtlásbtn. Gyártja: Stühmer Frigyes r.'t., Budapest A „Gerle 13" műrepülést fog bemutatni a junius 11-iki repülőnapon Néhány nap választ már csak el bennünket a nevezetes repülőnaptól. A Nyíregyházi Torna és Vivó Egyesület rendezőgárdája a már közismert buzgalommal dolgozik azon, hogy ez a rendkívül látványos nap semmi\el se maradjon a májusi nagy tornaünnepély mögött. Már az elmúlt szombaton szűkebb bizottság s zállt ki a repülőtérre, ahol a repülőposta kirendeltség vezetője, a rendőrség és a csendőrség kiküldött képviselőjével beható helyszíni szemlét tartott. Ez a bizottság ugy döntött, hogy az egész repülőteret kordon vonja körül, ezenkívül mozgó kerékpáros és lovascsendőrök fogják biztosítani a tökéletes rendet ugy a repülőtér környékén, mint a tokaji uton. A pénztárakat a tokaji országút azon pontján állítják fel, ahol a repülőtérről kivezető ut az országutba torkollik. Az országútról a repülőtérre semmiféle jármüvei sem lehet majd behajtani, hogy a torlódást elkerüljék. Az országúttól különben mór csak néhány lépés maga a repülőtér, igy az a kis séta senki terhére nem eshetik és ezzel a tökéletes rend oldható meg. A plakátokon olvasható műsor még nem teljes, a rendezőség azonban a repülőnapon gondoskodik a teljes műsorról, hogy a közönség mindig tájékozva legyen a történtekről. Igy a legutóbb a Magyar Aeró Szövetségtől érkező express levél szerint a diadalmas és mindenki által már a szivébe zárt „Gerle 13 " a műsor 6. pontjaként mürepülést fog bemutatni a „WM 10* nevü géppel. Mindenki részére felejthetetlen élmény lesz az a mürepülés tudva azt, hogy ez a kis magyar sportrepülőgép sokszor erős hóviharokkal vagy az afrikai forró szelekkel dacolva játszva röpülte körül a Föld közi tengert. Egyébként az egész műsor változatos lesz és a magyar repülőügyeket intéző szövetségek és egyesületek olyan nívós napot óhajtanak rendezni, amely vetekedik az ország bármely városában rendezett repülőnappal. Kétségtelen, hogy az egyik legkiemelkedőbb pontja lesz az ünnepélynek a gépvontatásos repülés bemutatasa. Ez kizárólag Kara Jenő alezredesnek, a Magyar Aeró Szövetség kiváló ügyvezető alelnökének köszönhető, aki BuMinőségben, formában, kivitelben tökéletes fűzőt, melltartót készit POLLÁKNÉ FÜZŐSZALONJA Egyház-u. 4. (Kerekes palota I. em. dapestről egész Nyíregyházáig a levegőn át óhajtja levontatni a motornélküli vitorlázó Professor typusu gépét azért, hogy ezt a különös repülési módot — amelyben az elsők vagyunk az egész világon — Szabolcsvármegye és Nyíregyháza város közönsége megláthassa. Az egész délután a közönség kényelmét fogja szolgálni, hogy mind az első, mind a második, valamint az állóhely mögött külön asztalokkal és székekkel felszerelt büfféket állítanak fel. Az elsőrendű ülőhely ára elővételben P 1.30, II. ülőhelyé P 1.—, az állóhelyé P 0 40. Az elővételi jegyeket a Menetjegyiroda árusítja szombat este 6 óráig. A repülőnapon a helyszínen az első hely P 1.60, a II. hely P 1,20. az állóhely 50 fillér. Diákjegy csak elővételben 20 fillér, Gyermekjegy 20 fillér a pályán is. A gyermekek a szülők által váltott helyre jogosultak menni. Taxik, bérkocsik egy személyt 30 fillérért visznek ki, vagy hoznak be a repülőtérről. Ezenkívül autóbuszjáratok lesznek a Koronától már délután 1 órától kezdve. A sétarepülést egy 7 személyes Fokker- typusu utasszállító repülőgép fogja szolgálni. A felszállás dija fejenként P 5. Miután ez a gép csak 8 — 10 felszállást végezhet, ajánlatos a jegyeket előre megváltani a Menetjegyirodában. Ezenkívül 50 filléres sorsjegyeket árusit a Menetjegyiroda, a szerencsés nyerő egyszer felszállhat az utasgéppel. Korcsmai rendeletek kaphatók a Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalában Nyíregyházán, Bethlen-utca 1. szám. (Városház-épület.) — Telefonszám. 77 KÜLÖNLEGES TÖMB-LEVÉLPAPÍROK minden színben, nagy választékban kaphatók az UJSÁGBOLTBAN. Most nézze meg Még olcsóbban árusit! az OLCSÓ ÁRUHÁZ kirakatát. Minden igényt kielégít! Vásárlásait ott eszközölje!