Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 75-97. szám)
1933-06-03 / 77. szám
4 oldal ta&mCSIHlB UF 1933 junius hó 3. SZÍNHÁZ A Tűzmadár előadása Nem lehet szó nélkül elmenni a Tűzmadár szerdai előadása mellett. Dacára az egyharmad résznyi publikumnak, olyan kitűnő előadást kaptunk, hogy szinte szégyelíük magunkat a parter üres levegőjében. Első sorban kell megemlékeznünk Mezei Máriáról, aki az önfeláldozó anyai szeretetnek és a legnemesebb női egyéniségnek egyetlen lélektani lehetőségét sem hagyta kiaknázatlanul. A fojtott fájdalom és kétségbeesés a fokozódó drámai helyzet minden fázisában mesterien volt visszaadva minden szavában és mozdulatában Méltó partnere volt Fáy Béla az apa és férj szerepében, aki hiven interpretálta a becsületes közéleti férfi lelki összeroppanásét az őt ért csapások súlya alatt, különösen amig felesége hűtlenségében hitt, hogy aztán a drámai helyzet kibontakozásában a megkönnyebbülés érzésével újra egymásra találjanak. Barna Anci igazi dekadens modern leány maszkjában és a bűntudat idegességével minden mozdulatában igazán elsőrangú alakítást nyújtott. A rendőrtiszt szerepét igen jól oldotta meg. Kemény László éreztetve a szigorú külső '"ögött rejtőző melegen érző szívű embert. Az epizód szereplők is kivétel nélkül mindannyian jók voltak. — Ma pénteken este mindé út a színházba vezet. — Ma pénteken este a szenzációs, a nagyszerű, a remek Fehér ló 1 A legnagyobb világsiker, amely az utóbbi években egyedül érte meg a több ezer előadást. Gyönyörű kiállításban kerül színre Nyíregyházán a Fehér ló, élménye lesz mindenkinek. — Kovács Kató, Beke Alice, Barna Anci, Fáy Bela, Jeney János, Misoga László, L, Fülöp Sándor, Kemény László játsszák a Feher ló főszerepeit. — I. Ferenc József a színpadon is megjelenik a Fehér lóban. — Pénteken és szombaton este 8 órakor, vasárnap este fél 9 órakor Fehőr ló. — Szombáton délután 4 órakor olcsó helyárakkal Forgószél. Legdrágább hely 1 pengő 26 fillér. Pünkösd vasárnap délután 6 órakor Ezerjó. Pünkösd vasárnap este fél 9 órakor Fehér ló. 3 azaz Három előadás lesz pünkösd hétfőjén. Pünkösd hétfőn délután fél 4 órakor Mosolyországa. Pünkösd hétfőn délután 6 órakor Nyitott ablak. Pünkösd hétfőn este fél 9 órakor Zsákbamacska. Az ünnepek alatt ne felejtsük el, kedden, junius 6-án .Erdélyi kastély. Szelvénybérlet előjegyzéseket telefonon vagy szemelyesen elfogad a Korona portása. Itt a könyvnap: Mit olvas Nyíregyháza közönsége? A régi, gondtalan idők legáltalánosabb és legolcsobb szórakozása a könyv volt. Az öreg könyvszekrények még teíi vannak szebbnél-szebb, díszesebb nél- díszesebb könyvekkel, ha ugyan azóta nem vándoroltak az antikvárium kirakataba, hogy a pénzzé tett könyves polcok szellemi táplálékai az éléskamrák üres polcait töltsék meg. Az emberi lelkek eldurvulása, az idegek végletekig való feszítése, a mindennapi élet ezernyi gondjai elvonják az emberek figyelmét az olvasástól. De a legnagyobb baj a könyveknek, a mai kereseti lehetőségrgekkel arányban nem álló draga ára, ugy, hogy könyvet venni, csak igen keveseknek áll modjaban- Megkérdeztük a nyíregyházi könyvkereskedőket, mint a leghivatottabbakat, hogy mondják el, mit olvas a nyíregyházi közönség. Egyik legnagyobb könyvkereskedőnk n sűrűn telerakott könyvespolcra mutatott, ahol a legnagyobb drámaírók: Shakespeare, Tolstoj, Andrejev Leonid, egymásután sorakoznak. Soha olyan rosszul nem ment a bolt, mint most, lemondtak már az embeberek a könyvolvasásról mondja szomorúan a kereskedő. Uj könyvekben nincs hiány, a kiadó vállalatok egymással versengve adják ki a jobbnál jobb könyveket, már az árak sem olyan drágák, de minden hiaba, mert a közönség nagy része még ezeket sem tudja megfizetni. Egyetlen kereseti cikk még ma is a divatlap. Könyvekből átlag 10 15- öt "adunk el hetenkint, míg divatlapból 20—30-at. Tudományos és szakkönyveket is csak igen ritkán keresnek. Az egyik pulton angol, francia, német és oltasz nyelvkönyvek egymásra rakva várják a vevőket. Az utóbbi évek nyelvtanulási lázának már vége. Az is csak pillanatnyi felhevülés, helyesebben divat volt. A nyelvkönyvek nagy része a boltosok nyakán marad. Az „Ujságbolt" már sokkal forgalmasabb. Ideérkeznek az összes fővárosi lapok és innen jönnek elosztva a trafikoknak és a rikkancsoknak elarusitás végett. A nyíregyházi városi közönség nagy átlaga 2—3 lapot olvasott azelőtt, ma legtöbb ember csak egy újságot olvas. Heti lapok közül még ma is a színházi lapok a legkelendősebbek, de tekintélyes példány fogy a rádió újságokból is. Áz emberek hangulatára legjellemzőbb, hogy a viclapok is elvesztették a népszerűségüket. Legtöbb fogy az »Ojság és a „Borszem Jankó"-ból. A „Kakas Márton" hosszú évtizedes mult után, nem régiben meg is szűnt. A divatlapok itt is nagyon kelendősek, majd minden órában jön egy divatlapot kereső hölgy. Kották egyáltalán nem fogynak, mert az elcsépelt slágereken kívül nincsenek is ujak. A legújabban megjelent könyvek közül a legtöbb fogy az olcsó kiadású regényekből, de divatos regények: Jaques Dewal „Krédója", Keun „A műselyem leány", Evadne Pric „Eva 1933" A magyar regények közül peBus Fekete László „Eladó fiuk"jának van nagy közönség sikereAz izgató tárgyú detektivregényeknek is nagy olvasótábora van, különösen Connan Doyle könyveinek a ponyvairodalom egyidőben gombamódra elszaporodott termékeit-: Nick Cartert, Scherlok Holmest, Nic Vinter és más hasonló fantasztikus regényeket már sehol sem kapni. A kölcsönkönyvtár olvasóinak nagyon szertefoszló ízlése van Legtöbben még most is Jókay, Mikszáth, Gárdonyi örökbecsű müveit olvassák- A ma irodalmárjai közül Ady, Karinthy, Lakatos László, Tormay Cecil, Zilahy Lajos és Mécs László vannak legtöbbet Az összes községi, iskolai, ügyvédi és végrehajtói nyomtatványok •W*":' •' - •, .. • •• • ; . J ' minden mennyiségben állandóan kaphatók a SZABOLCSI HÍRLAP kiadóhivatalában Bethlen-utca 1. szám. Telefon hivó száma;|77. kézben. Külföldiek közül D'Annunzio, Balzac, Crocer, Dostojevszky, Anatole Francé és legújabban Pitigilli a legnépszerűbbek. A fiatal lányok kedvenc irója még ma is Courts Mahler, Farkas Imre és Csathó Kálmán, de feltűnően sokan veszik Bródy Lili regényeit is. Egyike a legnépszerűbb olvasmányoknak a hetenkint megjelenő 10 filléres regényujságok a „Nyil" és a „Fény." F'határoztuk, hogy a könyvüzletből kilépve, az első embertől megkérdezzük, hogy mit szokott olvasni. Egy hirdetés, ragasztó jött velünk szembe. Kérdésünkre röviden csak enynyit felelt: „plakátot." «MMMMMMMMBHIMMn Kartelen kívüli gyárral akarják letörni a növényvédő kartelt Az árellenző bizottság újból vizsgálat alá vette a növényvédőszerek árát. A szakbizottság meghallgatasa után megállapították, hogy a növényvédelmi szerek árát 25 százalékkal lehetne mérsékelni. A kartel központ szerve az Agro hallani sem akar ilyen mértékű árleszállításról. A magyar gyümölcstermelők azonban most már nem nézik tétlenül a kartel árpolitikáját, hanem elhatározott terv, hogyha nem sikerül az Agro indokolatlanul magas árait rövidesen letörni, a termelők önálló kartelen kivüli növényvédőszergyárat alapítanak. A gyáralapitás terveinek részletes megbeszélését ,az illetékes körök már megkezdték. Ünneppé avatta az Ujságbolt a könyv nevenapját A tegnap esti korzó közönsége a magyar könyvnek kijáró tisztelettel állott meg az Ujságbolt könyves sátora előtt. A sátor, amelyet a nemzeti lelket vetitő rendezés tett a könyv nagy hivatásához méltóvá, megérdemelte az érdeklődést. Kuruc nóták dal/ama zendült a muskátlis könyves sátorból. Grammofon zenéje szárnyalt, miután a magyar könyv lelke sirt volna a magyar bánatról, magyar reménységről. Meghatottan állottunk ennek a szép manifesztációriak hangulatában és elismeréssel adóztunk az Ujságboltnak az ünneppé avatott könyvnapon. KÜLÖNLEGES TÖMB-LEVÉLPAPÍROK minden színben, nagy választékban kaphatók az UJSÁGBOLTBAN. Korcsmai rendeletek kaphatók a Szabolcsi Hírlap kiadóhivatalában Nyíregyházán, Bethlen-utca 1. szám. (Városház-épület) — Telefonszám 77. i