Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 50-74. szám)

1933-05-16 / 62. szám

4 oldal jfr fflOLCSIHIB IJP 1933 méjus hó 16. SZÍNHÁZ Ma hétfőn este bérletben a legnagyobb sikerű modern da­rab, Boros Elemér szenzáziós tragikomédiája, a Forgószél. Á varázsló Uferini testvérek a színházban. A világhírű artisták, az Uferini testvérek néhány na­pon keresztül állandó beszéd­tárgyát képezik majd. Uferiniék modern emberek, akik tudatá­ban vannak annak, hogy a kö­zönség már felvilágosodott, tud­ja, hogy sem csodák, sem bü­völések nincsenek. De ha va­laki Uferiniék produkcióját látja ingadozni kezd és okvetlenül gondolkozik afelett, hogy nin­csenek-e csodák és varázslók­Uferiniék kedden és szerdán lépnek fel, mint a színház vendégei, mindkét napon "dél után 4 és este 8 órakor. Hogy ez az egészen különleges elő­adás mindenki számára hozzá­férhető legyen, délután páholy­ülés, földszint és erkély 1 pen­gőbe, este a legdrágább hely 1 pengő és 80 fillérbe kerül. Csütörtökön délntán, fél 4 óra­kor ifjúsági előadásban Her­czeg Ferenc gyönyörű szomorú játéka, Árva László. Legdrágább hely 80 fillér, Csütörtökön este 8 órakor meg­ismétli a színház a nagy sikert aratott bűbájos vígjátékot, az Emmit. Nyári korcsma a színházban. Az Ezerjó cimü nagyon mulat­ságos érdekes operett egy nyári korcsma kerthelyiségében ját­szódik. A színház erre az al­kalomra átalakítja a nézőteret, nincs függöny, mindenki egy nyári korcsmában érzi majd magát. Szenzációja az előadás­nak a 36. Rácz Laci néven köz­ismert és népszerű 6 éves cso­dagyerek cigányprímás Járóka Laci, aki énekével és hegedű­jével meghódítja majd a kö­zönséget. De akinek szerencsé­je van, még nyerhet is, mert Misoga László a szünetben ér­tékes ajándékokat sorsol ki a nézők között. Az Ezerjó főszere­peit Beke Alice, Barna Anci, Kondráth Ilona, Misoga László, Jeney János, L. Fülöp Sándor és Thaisz Imre játszák. Szombaton délután 4 órakor olcsó helyárakkal Éjféltől haj­nalig. Legdrágább hely 1 pengő 26 fillér. Vasárnap délután 4 órakor mérsékelt helyárakkal Nyitott ablak. Heti műsor: Kedd: d. u. 4 órakor Uferini vendégjáték. Kedd : este 8 órakor Uferini ven­dégjáték. Szerda d. u. 4 órakor Uferini vendégjáték. Erős hullámot vert Nyíregyházán a színház megmentésére indított akció Megírta a Szabolcsi Hirlap, hogy Mikecz Ödön dr. főispán kezdeményezésére népes érte­kezlet volt a vármegyeházán, amely a nyíregyházi közönség szinpártolásának kérdését tár­gyalta behatóan. Az értekezle­ten mindenkit megkapott az a fejtegetés, amelyben Sebestyén Mihály igazgató rámutatott a színház nemzeti erejét csök­kentő gépmüvészetnek, a fil­meknek egyoldalú pórtolásából eredő végzetes következmé­nyekre. Minden szava arany­igazság volt a direktornak, aki nem leplezte aggodalmait, ami­kor egyenesen és határozottan kimondotta, hogy ha ez a ge­neráció elhanyagolja a magyar szót, a magyar eszmét propa­gáló színmüvekben való elmé­lyülést, akkor lemond arról a nemzeti önvédelmi eszközről, amelyet Széchenyi idejében a nemzet áldozatkészségéből naggyá fejlődő magyar játék­színben szerzett. Ha a mai if­júság csupán a német, az ame­rikai filmekből szerzi viguális és auditív uton kapható eszté­tikai gyönyörködését, akkor el­távolodik a nemzeti eszmények­től és egy, a nemzet élete, jö­vendője tekintetében közömbös mentalitás rabja lesz. Az értekezlet lelkét megfog­ták ezek az érvek és világossá vált mindenkiben, hogy a szin­^^V^V^rx^AYA^VAVJl^yirA^VAVAVAVAyÁViyAYAVAVi ház támogatása bármennyire is üzleti érdek, istápolásnak tűnik is egyoldalú szemlélet mellett, alapjában véve nemzetvédelmi kérdés, amelynek elhanyago­lása épen olyan súlyos követ­kezménnyel jár a magyarságra, mint az iskoláról való lemon­dás, illetve, mint a megszál­lott területen az iskolák magyar­ellenes levegője. Az értekezleten megjelentek egyhangú lelkesedéssel kimon­dották, hogy a főispán által kezdeményezett akció nemzeti jelentőségének átérzésében ké­szek a legmesszebbmenő ál­dozatra és kijelentették, hogy a szelvényjegyek tekintélyes ré­szét megvásárolják és mások­nak is megvásárlásra ajánlják. A szelvényeket már most megküldik dr. Bencs Kálmán polgármester aláírásával és nincs a városban olyan egyéb­ként tehetősebb, áldozatra ké­szebb magyar polgár, aki a végveszélyben senyvedő ma­gyar színművészet megmenté­sén ne fáradozna szívesen­Megállapíthatjuk, hogy a szín­ház megmentésére inditott ak­ció határozott és erős hullámo­kat vert a nyíregyháziak lelké­ben és ennek a magábaszál­lásnak meg is lesz az eredmé­nye rövidesen a nyíregyházi színház fellendülésében. A Nőiipariskola Vörös Kereszt Egyletének miisoros délutánja Szombaton délután a refor­mátus elemi iskola dísztermé­ben szépszámú közönség előtt tartotta meg a Nőiipariskola a Vöröskereszt Egyesülete műso­ros délutánját. A két órás mű­sor minden egyes száma ked­ves volt, úgyhogy a közönség egy kellemes emlékkel távo­zott. A műsoron szavalatok, monológ, melodráma és kis je­lenetek szerepeltek. A szereplők mind derekesan megállták a helyüket, Gincsay Juliska, Varga Ilona, Stibi Aranka, Kutenics Margit, Epbinder Irén, Tóth Sára külön-külön részesei vol­tak a sikernek. De külön ki kell emelnünk Suhanesz Mar gitot, aki Mécs László verseket adott elő. Kiforrott művészekre emlékeztető elánnal érzékeltette meg a költemények minden szépségét. A »Babavásár" cimü táncos jelenetet, amit Kálmán Éva tánctanárnő tanított be, meg kellett ismételni. A kis panto­minban nagy sikert arattak Stibi Aranka, Tóth Kata, Holek Ilona, Hartmann Piroska, Suhanesz Margit, Horváth Böske, Kirch­mayer Ilona, Hornyák Aranka, Nagy Erzsébet és Epbinder Irén­A zongorakiséretet Olchváry Margit kifogástalanul látta el. A nemes cél érdekében megren­dezett előadás Treutler Anna tanárnő és Visely Anna rendez­ték, nagy körültekintéssel. Falbontó betörők jártak egy rakamazi üzletben Özv. Taub Jenőné rakamazi kereskedő feljelentést tett a csendőrségen, hogy a Fó'-utcán lévő rőfös üzletének falát is­meretlen tettesek megbontották és körülbelül 500 pengő értékű vászon és selyemárut vittek el. A tettesek kézrekeritésére a csendőrség erélyes nyomozást inditott. Az eddigi megállapítá­sok szerint a betörést valószí­nűleg három kóbor cigány kö­vette el. A NyTVE biztosan győzött, a NyKISE váratlanul súlyos vereséget szenvedett NyTVE-DEAC2:0 (1:0) Bíró: Bakó Gábor A NyTVE legjobb játékosát, a sérült Nicket és Lángért nél­külözte, ellenben játszott Né­gyessy II. A vívók biztos fö­lénnyel nyerték a mérkőzést. A csapaton kezd mór látszani a rendszeres tréning, és Guttmann kitűnő tréneri keze csupán a gólképességet kell még feljaví­tani. A tegnapi jó kondícióban és nagy technikai fölényben levő NyTVE-nek 5 góllal kellett volna verni az Egyetemistákat, ha a csatároknak a kapu előtt he­lyén van a szive. A csapat ettől eltekintve kielégített. Különösen Négyessy III., Kurz, Gerda és Négyessy I. mutattak elsőrangú formát A Deacból Dávid, Ve­csey és Makády a legjobbak. A gólokat Négyessy III. lőtte. Textil S. E. - NyKISE 4:0 (2:0) Biró : Sass­Váratlanul súlyos vereséget szenvedett Debrecenben a NyKISE A vereséget menti de kellően nem magyarázza a tar­talékos csapat, mert az egész együttes formán aluli szereplé­se kellett ahoz, hogy a köze­pes képzettségű Textil ilyen súlyos vereséget mérjen a ke­reskedők most már tekintélyes csapatára. M0Z I Az Apolló szenzásiós filmjei Ma, hétfőtől—szerdáig mégis bemutatásra kerül a Budapesti Forum színház ez idei grand­filmje a Kék fény, melynek fő­szerepeit a bájos, s tempera­mentumos Leni Riefantstahl és Luis Trencker játszák. Gyönyörű felvételek, s izgalmas téma te­szik felejthetetlenné ezt a gyö­nyörű újdonságot. * i Csütörtöktől Magda Schneider, Olga Csehova Paul Hörbiger és Willy Eichberg főszereplésével kerül műsorra A szerelmeske­dés i liebelei) Arthur Schmitzler világhírű regényének hangos filmváltozata, melyet a Buda­pesti Royal Apolló is heteken keresztül matatott be óriási si­ker mellett. # Hétfőtől május 22-től zarán­dok ut a szent atyához c. ha­talmas filmcsodát mutatja be az Apolló. Gyapjú fürdőruhák 324-től Fiirdősapkák —"28-tól Fürdőcipők -'98-tól Uszé nadrág -98 Divat pouloverek -'98-tól Higénikus sportingek 258-tól Gyermektrikók 4. sz. —'84-től Cérna gyermekzokní 1. szám -60 Sport har'nya 1'28 Selyem harisnya -86 Selyem combiné 298 Setyem hálóing 560 Selyemnadrág«i«n 146 Selymezett férfizokni — 66 Gérnazoknik férfi -68-tól Divatkeztyiik — 96-tól Speciális kivételezésü fürdőruhákból modellenként legfeljebb egy-két darabot hozunk forgalomba. EXCELSIOR HARISNYAGYÁR R.-T. 6. SZAM.

Next

/
Thumbnails
Contents