Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 50-74. szám)
1933-05-27 / 71. szám
4. oldal. A tagavató bankett Az ízléses teritésü, ízes közebéd a Kiosz Bocskay-utcai székházának nagytermében volt, amelyet zászlók díszítettek. Rácz Marci zenekara gyújtó magyar nótákat játszott, az asztalon Czettler Jenő dr. elnök előtt megvillant a Kiosz hatalmas ezüst serlege. A banketten Sikorszky István lelkes szavaira, amelyekben az egységbe tömörülő nemzet győzelmes vezérét, a kormányzó Ófőméltóságát köszöntötte, felviharzott a háromszoros éljen. Nagy Kálmán alelnök Czettler Jenő dr-t. Éber Antal dr-t, Müller Antalt, Énekes Jánost, Mikecz László dr-t, Bencs Kálmán dr-t, Tóth Bálintot, Putnoky Istvánt, ifj. Tóth Pált, a Turáni Kört köszöntötte, mint a Kiosz-eszme, a kisiparosság barátait. Ezután ünnepi mozzanat következett. Müller Antal országos alelnök Huray János puritán iparos-vezér jellemét méltató beszéde közben lehullott a lepel az uj Kiosz-diszképről, amely Huray Jánost, a lelkes vezért ábrázolja. Huray János az ő működését jellemző szerénységgel fogadja a meglepetést keltő kitüntetést, amellyel arcképét Czettler Jenő dr., Kállay Miklós dr. és Liptay Jenő arcképei közé helyezték- Csak azt tartsuk szem előtt, mondotta, le ne hulljanak ezek a képek, azért, mert nem vagyunk eléggé keresztények és magyarok Ha nem az ő személyét, hanem a működését vezérlő gondolatot tünteti ki a kép, köszönettel fogadja. Ezután Eber Antal dr. mond az iparos érdekeket átérzéséről tanúskodó, nagy lelkesedést keltő beszédet. Abban a korban van, amikor mór itt a földön nincs remélni valója, azért teljes lélekkel azok mellé áll, akikért tehet valamit, Széchenyivel vallja : egy kötelességünk van, ha a közért dolgozunk, az, hogy feledkezzünk meg magunkról. Ez a magafeledkezés, mások javára való szolgálatra képesiti és ő elsősorban a kisiparosokért kész az önzetlen munkára. Itt, Nyíregyházán, ahol a város vezetőségét, élén Bencs Kálmán dr. polgármesterrel, a másokon való segítés szelleme lengi át, könnyű erre a kisember-támogatásra vállalkozni. Ezt kell tennie, ahol az egyházi élet kimagasló alakja, Énekes János prelátus megtesz mindent a szegényekért, az elnyomottakért. Nagy lelki örömére volna, ha a nyíregyházi iparosság öszszefogása még erősebbé válna és megvalósulna a közös érdeket szolgáló, teljes melegséggel való összefogás az ipartestület és a Kiosz között. Éber Antal dr ezután nagy örömetkeltően bejelenti, hogy a Kiosz segélyezésére 300 pengőt ajánl fel. Az adományért Stibi József mond köszönetet annyival is inkább, mert Éber Antal dr már éveken át segélyezi nagyobb összegekkel a Kioszt. A barátság szellemében mond lelkesítő beszédet ezután ifj. Tóth Pál, az ipartestület elnöke, aki arra kéri a politikusokat, hogy harcoljanak a kisiparosság elhangzott érdekeiért, amiként Éber Antal harcol a gyáriparral szemben is. Ezután Czettler Jenő dr a I Kiosz ezüst serlegével felavatja az uj Kiosz-tagokat, akik bai ráti jobbot nyújtanak a magyar iparért, amely egy a nemzet feltámadásával. Énekes János prelátus Szent Pálról, mint a független, önérzetes iparosról emlékezik meg [f és kifejti, hogy az önálló iparosok vetették meg a városok kultúrájának alapjait, Általános éljentől fogadottan szólalt fel Tóth Bálint, m. kir. pénzügyigazgató, aki vallomást tesz újra vezérlő ideáljairól, a magyar munkáskéz megbecsüléséről és a Kiosz-alapitó Mikecz Ödön dr és Ozory István dr-ra üriti poharát. Szép vagy Magyarország, gyönyörű — zendül meg a hazafias érzés dala Rácz Marci siró hegedűjén, aztán a Rákóczi-induló harsan fel. A szép nap vendégei távoznak az iparosság hálás ovációja közben. Revolvert lopott a nyíregyházi ügyészség bOnjeikamrájából egy kisvárdai iparossegéd Megírta a Szabolcsi Hirlap, hogy Májer József kisvárdai iparossegéd, aki előbbi bűncselekményéért kiszabott fogházbüntetését töltötte ki a nyíregyházi kir ügyészség fogházában, kiszabadulása előtt pár nappal, amikor a bünjelkamrát takarította, egy óvatlan pillanatban ellopott egy bűnjelként lefoglalt Síeyer pisztolyt. A tolvaj iparossegédet szerdán délelőtt vonta felelősségre a nyíregyházi kir. törvényszéken Brenner tanácselnök- A bizonyítási eljárás lefolytatása után a bíróság a vádlottat lopás vétségében mondotta ki bűnösnek és kétheti fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. SZÍNHÁZ Zsákbamacska Szilágyi-Eisemann operettjével aratta eddig a színtársulat legforróbb sikerét. A siker ezúttal nemcsak színpadi, hanem közönség siker is volt. Egy-két budapesti tipus alakjai elevenednek meg az operettben. Az egész opeiett mámor, tánc, fülbemászó dallam s a játék, — el kell ismerni — nagyszerűen pereg, a zsúfolt nézőtér állandó derültségben élvezi a színészek játékát. Beke Alice elragadó kedvességgel játszott s most •adta először tanújelét annak, hogy igen szépen táncol is. A leghálásabb szerepben a Barna Anci, Misoga pór ragyogó humorral és sok kedvességgel játszott. Jó volt nagyon Kondráth Ilona, Fülöp és Thaisz is. Fáy, mint mindig, most elegáns játéku színésznek bizonyult. A rendezés, zenekar szintén nagyban hozzájárult az előadás páratlan sikeréhez. A jelek azt mutatják, hogy az operett a további előadásokon is zsúfolt ház előtt kerül színre Nyíregyháza és a Zsákbamacska nem csalódtak egymásban. Telt ház kacagta, tapsolta, mulatta, lelkesedte végig tegnap este a Zsákbamacska szenzációs előadását. Ilyen nagy siker még nem volt Nyíregyházán 1 Szilágyi-Eisemann Budapesten olyan rendkívüli sikert aratott darabja a nyíregyházi színházban is elindult az állandóan teltházas előadások szériája felé és ez a siker nem utolsó sorban a brilliáns, tökéletes előadásnak köszönhető. Ma, pénteken este Zsákbamacska. Látta már a Zsákbamacskát ? Szombaton délután 4 órakor olcsó helyárakkal Emmy. Legdrágább hely 1 P 26. Szombaton esle Zsákbamacska Nézze meg a Zsákbamacskát I Vasárnap délután 4 órakor a nagyszerű operett, Vőlegényem a gazember. Vasárnap este Zsákbamacska. A Zsákbamacska nem zsákbamacska I ízléses nyomtatványt, Egyszerűt s művészit, Pontosan, olcsón a erkur -nyomda •nasass®» -~f"rT——rrr-nrn-ir-niriniTrTinir-ii 11 iinir mi — i iiii—w készít Bercsényi-utca 3. sz. 1933 május hó 27. Heti műsor: Péntek este: Zsákbamacska. Szombat délután : Emmy, olcsó helyárakkal. Szombat este: Zsákbamacska. Vasárnap délután; Vőlegényem a gazember. Vasárnap este: Zsákbamacska. Halasi Fischer Ödön előadása a Kereskedőkés Gazdák Körében Vasárnap délelőtt 11 órakor tartja a Kereskedők és Gazdák Körében előadását a magyar közgazdasági élet egyik legkiválóbb reprezentánsa, a Magyar Cobden Szövetség elnöke. Halasi Fischer Ödön- Az előadás iránt az egész vármegyében érthető nagy érdeklődés nyilvánul meg, mert Halasi Fischer nem a közgazdasági elméleteknek elvont tudósa, hanem gyakorlati ismerője, aki a kereskedők harcos frontján mindig elől áll. Még emlékezetes az az előadás, amit Halasi Fischer most két évvel ezelőtt itt tartott- Előadásának cime • n A szabadkereskedelem, vagy a gazdasági anarchia." Az előadáson részt vesz Éber An" tal, városunk képviselője is. Az előadásra minden a közgazdaság iránt érdeklődőt ezúttal is meghívnak. Bolettakihágásértt)üntettek:meg sok iparengedély nélküli zugpéket Nyíregyházán Az utóbbi dőkben Nyíregyházán gombamódra elszaporodtak a zugpékek, akik minden szakképzettség és iparengedély nélkül valósággal ellepték a várost és a házalók utján néhány fillérrel olcsóbb, de gyengébb minőségű kenyerekkel végig hazaltatják, különösen a város külső perifériáit. Ezek a zugpékek illegitim üzelmeikkel nemcsak a pékeknek okoznak súlyos károkat, hanem a kincstárnak is, mert a bolettarendeletet kijátszva, szerzik be a lisztszükségletüket. A pénzügyi hatóság malomőri kirendeltsége az elmúlt napokban több helyen razziát tartott, amelynek eredményeképen számos zugpék ellen indult meg az eljárás. Az egyik helyen 4 mázsa kenyeret foglaltak le. A hatóságok ezentúl is erélyes kézzel fognak rendet teremteni a zugpékek között. BttMSBIMmMMaMaMMBMW — Ha azt akarja, hogy olcsóbb legyen a hal, fokozza a halfogyasztását. Be kell látnia végre a közönségnek, hogy a hal is, ma már éppen olyan fontos napiétkezési cikk, mint a hus. Tehát minél több halat fogyaszt, annál olcsóbbá tudja tenni az árakat a Krámer Élőhalcsarnoka a Bessenyei-tér 10. sz, alatt 'Blau és Reich cég mellett.) Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal