Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 26-49. szám)

1933-04-23 / 43. szám

2. oldal. f MOLCSIHIH UP 1933 április 23. Sok millió ember Snem ed gyomor-bajban, De itt ű b Gyógy hatás "? - páratlan A Szabolcsvármegyei Vitézek táncestélyt rendeznek Nyíregyházán Értesülésünk szerint Szabolcs vár megye Vitézi Széke, annak tiszti és legénységi vitézei 1933. évi május 6-án este 9 órai kezdettel Nyíregyházán a Korona szálló termeiben szegény sorba jutott vitézeinek felsegélyezése céljából vitézi táncestélyt rendeznek, A rendezőség már hetek óta dolgo­zik s mindent elkövet, hógy a táncestély szerény keretek között igazi magyar mulatság legyen, melynek főcélja azon­ban az, hogy szegény vitézei sorsán könnyítsen. Tiszteletjegyeket a rendezőség ez­úttal nem bocsát ki, jegymegváltás ci­mén azonban a Vitézi Rend megértő és lelkes hívei most is segítségére fognak sietni a rendezőségnek, hogy nemes és magasztos céljukat elérhessék. Meghivók a napokban kerülnek szét­küldésre, addig is az érdeklődőknek készséggel szolgál felvilágosítással vitéz dr. Köteles József fogorvos (Luther-ház B. épület II. emelet, telefon 198.) Pillanatfelvételek a százegy-pontos városi közgyűlésről A mult kedden délután tartotta a város áprilisi közgyűlését. A meghivók szerint a közgyűlés 3 órakor kezdődik. Pont három óra van mikor felmegyünk. A nagy terem még tátong az ürességtől, csak a folyosón lézeng néhány vá­rosatya, Itt nincsenek pártok itt nincs szélső­jobb és szélsőbal, Itt nincs vihar, nin­csenek szenvedélyek. Itt nem mímelnek kis parlamentet. Az egész városházát szörnyű unalom üli meg. Lassankint kezd csak népesedni a folyosó. Önkéntelenül is eszünkbe jut a kép­viselőtestületi választás mozgalmas és izgalmas napjai. Tülekedés pártoskodás, hadakozás egy-egy helyért. De mindez csak addig tart mig lezajlik a választás, aztán következik a közömbös nem tö­rődömség. A közügyek iránti érdeklő­déstelenség szomorú kortünete. Elsők között érkezik Énekes János prépost kanonok, közvetlen utána jön Tóth Bálint pénzügyigazgató és dr. Vie­tórisz József főigazgató. A nagyterem egyik sarkában állanak és beszélgetnek. Közben egymásután szálingóznak a vá­rosatyák, Ruttkay Gzula kanonok, Tóth Pál tanácselnök, dr. Illés Andor, Úzony Jenő, Imre János, dr. Korányi Endre, dr. Garai Gyula és a többiek. A ruha­tárban Kausay Tibor és Pisszer János folytatnak élénk vitát. Huray János öb lös mély hangját visszhangozza a folyosó. Ünneplőbe öltözött kisgazdák jönnnk, akik barátságosan végig kezelnek a vá­rosi atyafiakkal. Pár perccel 3 óra után Bencs Kál­mán polgármester vezetésével bevonul a tanács, csak a szabadságon levő Szo­hor főjegyző hiányzik ... A gyűlés meg­kezdődik. Alig negyven képviselőtestületi tag van jelen. Ügylátszik itt mindenki meg­találja a fmaga párját. A hosszú zöld asztal mellett ülnek a korifeusok és a hivatalból tagok. Külön kis csoportban ülnek a kereskedők az iparosok és a gazdák. A Dr. Bencs Kálmán megnyitója után a filléres gyors sebességével hala­dunk egész a 32-ík pontig, közben mint a gépemberek állnak fel az egyes refe­rensek. A belügyminiszter véghatároza­tait jelentik be, A lényegtelennek lát­szó, de sokszor fontos és érdekes tárgysorozaton ugy robognak keresztül, mint a gyorsvonat a kis állomásokon. Az előadókat a közgyűlési tagok sok­szor hangos beszélgetése még érthetet­lenebbé teszi. Egy néhány pontnál meg­állnak, mintha feltételes megálló lenne, Nincs hozzászólás, már megyünk is to­vább. Elvégre kit is érdekel ilyesmi mint a „balsa—kenézlői Tiszahid hozzá­járulási költségeinek végleges elszámo­lása," vagy „javaslat a gazdasági jog­ügyleteik feletti állásfoglalalásról". Az egyes tárgysorozatok után mint egy ima­malom hangzik fel állandóan az elnök enunciációja „méltóztatnak tudomásul venni." Lassankint kezd népesedni a terem. Gyűlés közben érkeznek dr, Horthy István, Nagy Kálmán, Ma jer István, Valkó Pál, Kálmán Károly, Ungár Béla, Papp Lajos, dr, Vass Jenő, dr. Schőn Viktor, Hoffmann Mihály, Hoffer Ber­talan és a többiek. A meglepetés első moraja, a volt városi rendőrök nyugdíj megállapításá­nál fut végig. A rendőrök jelentkezése az „uraim csak egymásután" elve sze­rint van beállítva. Minden hét szerdáján Ferenci János 140, csütörtökön Bozsella János 110, pénteken Fülöp Péter fog megjelenni a házipénztárnál járandósá­guknak felvétele végett. Közbeszólás ritkán van. A csengő inkább csak dekórum, mint lényeges kellék. Az egyik képviselőtestületi tag édesen szundikál, nem csodálkozunk rajta. Az ügyek legszorgalmasabb hozzá­szólója dr. Kovách Elek ma nincs jelen. Tóth Bálint szintén azon kevesek közé tartozik, akik gyakran emelik fel kriti­kai szavukat, Énekes Jánosról nem a személyét megillető tiszteletből, hanem a legobjektivebb megállapítással jegyez­zük fel, hogy minden szavából kicsen­dül a rajongó polgár és a lelke mélyé­ből jövő emberszeretet. Az Óceán konzervgyár telekügye körül van az első komoly vita. Az egyik felszólaló szerint, ezt az ügyet még el­lehet odázni, mert az ügyet perre vinni senkinek sem sürgős — „csak az ügy­ednek" szólt közbe hangos derültség közben Bálint doktor, A strandkörüli viták megoldására gordiusi javaslatot tett Sikorszky István. A pólai haditengerészeti fürdő mintájára itt is ugy kellene a fürdést megoldani — mondotta —, hogy a viz és a homok egyik részén a férfiak, a másik részén hölgyek tartózkodnának. A mély úszásra alkalmas vizben természetesen már kö­zösen fürödhetnének. A javaslat az úszni nem tudó tagok körében érthetően nem keltett nagy szimpátiát. Egy a törzsvagyon elidegenítési név­szerinti szavazásnál, a folyosón tartóz­kodó Jánossy Miklós épp akkor lépett a terembe, mikor a nevét olvasták. Nem tudván miről van szó, derültség közben kiáltotta: „jelen". A patika ügy letárgyalása után a közgyűlési terem majdnem kiürült. Alig maradtak húszan. Már kínt egészen be­sötétedett, mikor az egyhangú, unalmas közgyűlés befejeződött. Valaki a távozók közül nótára gyújt: Hallod-e te Marika, Kell-e doktor, patika...! Hát nem kell. A többségnek neír de patikus kell. Minthogy pedig a pati kusnak patikája van, hát — valójába: patika is kell. Exhumálják és felboncolják a nyírkárászon meghalt öregasszony holttestét Megirta a Szabolcsi Hírlap, hogy a napokban Nyírkárászon meghalt özv. Faggyas Mihályné 79 éves öregasszony, aki a leányánál már hosszabb jdő óta a legnagyobb nyomorban élt. Állítólag a leánya, Bíró Lajosné a mult héten négy napra eltávozott hazulról s mire hazajött az édesanyját holtan találta az ágyban. Az idős asszonyt annak rendje és módja szerint eltemették, a csendőr­ség azonban továbbra is folyamatban tartotta a nyomozást és annak eredmé­nyéről csütörtökön jelentést tett a nyir­egyházi kir. ügyészségnek. Az ügyészség a nyomozati iratokban a halál okára vonatkozólag sok gyanús körülményt talált és éppen ezért elren­delte a holttest exhumálását és fel bon­colását. A nyiregyházi kir. törvényszék vizsgálóbírója a törvényszéki orvosokkal valószínűleg már a szombati nap folya­mán kiszáll a helyszínre a boncolás megejtése végett. A boncolás lesz hí vatva eldönteni, hogy tényleg történt-e bűncselekmény, vagy természetes halál­lal halt meg az öregasszony. Városi Mozgó —— ' ' — Április 22-én 23-án Szombaton és vasárnap A magyar filmgyártás legújabb remeke ! a on Fílméposz: a balatonmelléki halászok életéből 10 felv. Irta: Mihályi István. Rendezte fejős Pál. Főszereplők : Csortos Gyula, Páger Antal, Medgyesi Mária, Elekes Ernő. Kiegészítés * Szőke Szakáll legsikerültebb alkotása ; TENGERRE SZAKÁLL ! Bohózat 2 felvonásaan. Előadások kezdete: Hétköznap 5, 7 és 9, Vasárnap 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. A 2 órai előadás mérsékelt helyárákkal. Jön Conrád Veidt, Lilian Harvey : Császári udvar Jön! apollo Szombat 5-7-9, vasárnap 3-5-7-9 óra Hermann Thimmig, Eggerth Márta, Verebes Ernő grandiózus újdonsága Napsugár az égen Ábrahám Pál szenzációs énekes, táncos vígjátéka Külföldi Híradó Újdons ág Hétfőtől szerdáig ZUNGU (A TITOKZATOS' DZSUNGEL) Az évad legnagyobb hangosfilm szenzációja Jegyekről ajáklatos előre gondoskodni. A nyiregyházi diákok sakk­ver senyének eredményei A nyiregyházi diákok sakkozó táborá­nak évenkénti találkozója a középiskolai sakkverseny, ahol 3 intézet: a Felső Kereskedelmi Iskola, a Kir. Kath. Gimnázium és az ág. hitv. ev. Kossuth reálgimnázium legjobb diáksakkozói mérik össze tu­dásukat. Amint már a múltban két izben, ugy az idén is a szokásos keretek között, a három intézet diákságának érdeklődésé­től kisérve folyt le és fejeződött be f. hó 9-én, virágvasárnap a bajnoki találkozó. A verseny nem várt eredményeket, és fel­tűnést keltő meglepetéseket hozott. — A küzdelem diját, az örökös vándordíjul szolgáló bronzkoszorut, ezúttal nem a védő Kossuth, reál. gim. válogatottja nyerte, hanem a Felső Ker. rohamosan fejlődő, tehetséges gárdája vitte el. Az egyéni győztes pedig, már másodízben a Kir. Kath. Gimn. sakkozói közül került ki. A verseny részletes eredménye; I. Valenta A. K. K. G. 11 pont II. Uugár K. F. Ker. 10 l/ 2 pont. III. Kaszner K. F, Ker. 10 pont. IV. NagyV. K. r. g. 9>/» pont. V. Kohn S. F. Ker. 9 pont. VI. Zwick V. K. rg. 7Va pont. VII-IX. Balogh I. K. r. g. 7 pont VII—IX. Borók I. K. K. G. 7 pont. VII-IX. Goldstein P. F. Ker. 7 pont. X. Tiszát K. F. Ker. 67a pont XI. Eördögh L. K. r. g. 5 l/a pont XÍ1-XI1I. Jósvay Gy. K. K. G. 47a p. XII-XIII, Nagy E. K. K. G. 47 2 p. XIV. Kovács Z. K. K. G. 3 pont. XV. Krokovay Z. K. r. g. 27a pont A csapatversenyben, mint már fentebb emiitettük, első a Felső Ker. (29/ 2), — második a Kossuth r. g. (24), harmadik a Kir. Kath. Gimn. csapata (22 /a). A mindvégig izgalmas verseny "egyéni és csapat dijainak kiosztására áprilts hó 29-én kerül sor s ugyanakkor adják át a F. Ker. sakk-körének a szép vándordijat, mely nemcsak a múltban, de a jövőben is sok érdekes sakkversenynek volt és lesz tanuja. BÚTOR fuvarozást nagy rakterületü te­herautóval az ország bármely részére vállalok. Cím a kiadóban. 815 Nemesitett vető faj burgonyák, u. m. Gülbaba, Áldás, Korai sárga, Aranyalma, Ella és piros; csemege őszi rózsa burgonyák Széles Károly nyir­tassi gazdaságában jutányos áron kap­hatók. Strandkabin hirdetések « jutányos áron eszközöltetnek a MAGYAR IRDETÖ IRODA Rt. kirendeltségénél Bencs László-tér I. szám. 951 -?

Next

/
Thumbnails
Contents