Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 26-49. szám)
1933-04-13 / 36. szám
1933 április 20. f taffiOLC Si HieiJip 3. oldal. HIREK HÖLGYEK A KASZINÓBAN A Kecskeméti Kaszinó legújabb közgyűlési határozata értelmében, ezentúl hölgyekei is felvesznek tagjaik sorába. Ez nem jelent sem forradalmi ujitást, sem gyökeres változást a kisváros kaszinói életében, de igenis uj lendületet jelent a nők egyenjogosultságának elismerésében. Mert ma a nő épp olyan osztályosa a letért való küzdelemnek, mint a férfi. A tanárnők, a tanítónők, az orvosnők, a hivatalnoknők útja a boldogulásig éppen olyan tövises, kálváriás út, mint a férfiaké. De nemcsak a dolgozó nők, hanem az anyaság szent hivatását betöltő asszonyok is megérdemlik, hogy a családi tűzhely robotos munkája után, a társadalmi élet közösségében is részt vegyenek s igy a kaszinókban is helyett foglaljanak, Egész biztos, hogy a férfikaszinó politikus-tipusa mellett ki fog fejlődni az egymást megbecsülő, egymást tisztelni tudó kaszinói asszonytípus is, amelyik a női lélek mélyéből fakadó uj ideákat, uj eszméket fog kitermelni annak a kis közületnek a javára is, amelynek kapui most nyíltak meg először számára. NAPIREND Április 13. Csütörtök. Róm. Kath. Nagycsütörtök. Gör. Kath. Márton p. Prot. Ida. Izr. Nízan 17. Nevek magyarázata : Ida jelentése : I. D. A. latin rövidítés, értelme: „a halhatatlan Isten védelme alatt." iMárton latin eredetű szó, jelentése : harcias. A nap kél 5 óra 17 perckor, lenyug szik: d. u. 6 óra 45 perckor. A hold kél éjjel. 11 óra 21 perckor, lenyugszik reggel 6 óra 17 perckor. Magyar napirend: Trianonban elvesztettük évi 105 mázsa rézércünket teljesen. Minden rézszög idegenből jut hozzánk, mindért drága pénzt fizetünk. Ne felejtsük egy percre sem, hogy Trianon koldussá tett bennünket. Ne feledjük, hogy addig koldus élet lesz a magyar élet, mig szét nem pattannak; a triánoni láncok. Egy jogos párt, egy jogos politika van, amelyik a revíziót követeli. Ezen a napon született III. Béla király 1196-ban, Lafontaine János francia meseíró 1695-ben. A városi gőzfürdő egész héten át nyitva van. Kedden és pénteken a nők részére. (Nagyszombaton csak d. u. 4 óráig ad ki jegyet a fürdő pénztára.) Egész héten az Osgyáni. Gergelyffy, Haissinger (Bethlen-u.) gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. A szerkesztőség délután 3-tól 6-ig fogad. — A miniszterközi bizottság Nyíregyházán. A miniszterközi bizottság, amely évenként a tavaszi hónapokban száll ki, hogy felülvizsgálja a szabolcsi községek uj költségvetését, megkezdte működését Nyíregyházán, a vármegyeháza társalgótermében. A pénzügyminisztérium képviseletében Tulics György min. tanácsos, a belügyből vitéz Barta Bertalan titkár és Bewanger Frigyes belügyminiszteri főszámtanácsos vesznek részt a bizottság munkájában. — Orvosi hir. Dr. vitéz Köteles József fogorvos f. hó 13—18-ig nem rendel. 19-én ünnep után, szerdán ismét megkezdi rendelését. AFÖLL Disznóölő késsel támadt a csendőrökre és összerugdalta a rendőrt Szegeczki Lajos nyíregyházi munkás Hétfőn délután 2 óra tájban nem mindennapi botránv játszódott le a Bethlen-utca végén a vásártér közelében, amely csaknem egy kötelességét teljesítő derék csendőr életét követelte áldozatul. Az esetről a következőket jelenti tudósítónk : Tegnap délután két óra tájban az egyik két tagból álló csendőrjárőr a vásártérről a Bethlen-utcán keresztül a piac felé igyekezett. A Bethlen-utca végén a gyalogjárón két részeg ember jött szembe a járőrrel. A részeg társaság egyik tagja, Szegeczki Lajos nyiregyházi ipari munkás egyenesen megállt a járőrvezető előtt és minden ok nélkül szidalmazni kezdte. Amikor a járőrvezető rászólott, hogy ne csináljon utcai botrányt, hanem ha részeg, menjen haza és aludja ki magát, Szegeczki még dühösebb lett és reprodukálhatatlan szavakkal illette a csendőröket. A járőrvezető arre igazolásra szólította fel Szegeczkit, aki ugy tett, mintha igazolványaiért nyúlna, de a papírjai helyett egy hatalmas disznóölő kést rántott elő a kabátja alól és azzal támadt a járőrvezetőre. A csendőrök szerencsére idejében észrevették a veszélyt és szuronytszegezve — Elitélt a törvényszék egy dombrádi kocsist. Hegyes Antal dombrádi, Kovácstanyai uradalmi kocsis a mult év december 23-án az uradalom dohányát hozta be szekeren Nyíregyházára. Hegyes Antal dolga végeztével betért az egyik korcsmába és itt alaposan felöntött a garatra. Hazafelé menet Kemecse határában meg akarta előzni Laskai Ferenc tiszarádi lakos szekerét, de részegségében nem volt ura a gyeplőnek és Laskai szekerét beborította az árokba. Laskai szekerén ült Puskás József kemecsei Máv. váltókezelő is, aki olyan szerencsétlenül esett ki a boruló szekérből, hogy a fején és a karján súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyben kedden délelőtt tartotta meg a főtárgyalást a nyiregyházi kir. törvényszék Kosinszky tanácsa. A tanúkihallgatások után a bíróság bűnösnek mondotta ki a vádlottat gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétségében és ezért három heti fogházbüntetésre ítélte. — A hadirokkantak utolsó felülvizsgálása. A magyar Hadviseltek Országos Gazdasági Politikai Pártja értekezletet tartott, amelyen a rokkant törvényjavaslatnak azzal a részével foglalkozott, amely a hadirokkantak felülvizsgálatát a törvény életbeléptetése után megszünteti az uj jelentkezők részére. A párt országos elnöksége azért felhívja a hadisérülteket, kik igényük megállapítása végett felülvizsgálatra még nem jelentkeztek, a párt vidéki központjában Debrecenben Rákóczi-utca 19. szám alatt jelentkezzenek sürgősen 8 napon belül avagy Nyíregyháza, Kállói-utca 1. szám, irógép üzletben. — Húsvéti illatszerpiac kiemelkedő szenzációja a Favorit Illatszertár négy tavaszi illata, Orgona, Lóhere, Nárcis, Gyöngyvirág. Filléres Illatszerárak. Luther-u. 8. ?? Ma szerdán és holnap csütörtökön Sanghai bombazasa a szezon legsikerültebb hangosfilmszenzációja, általános közkívánatra. Nagyszombattól Itt először ! ZORO-HURU legújabb hangosfilmje A két tartalékos \ tartották vissza maguktól a részegségében dühöngő, magáról megfeledkezett embert. Szegeczki azonban ugylátszik részegségében is rájött tettének nagy horderejére és arra, hogy annak igen súlyos következményei lehetnek, mert a kést eldobva, hirtelen futásnak eredt és bemenekült a Figeczki-féle vendéglőbe. Tekintettel arra, hogy a vendéglő már a nyiregyházi államrendőrség hatáskörébe tartozik, a két csendőr szólóit az egyik szolgálatot teljesítő őrszemes rendőrnek s most már azzal együtt mentek be a korcsmába. Szegeczki még a korcsmában sem hagyta abba az ellenállást és amikor a rendőr bilincset akart tenni a kezére, azt összerugdalta és csak nagy nehezen sikerült a dühöngőt a három hatósági közegnek ártalmatlanná lenni. S/.egeczkil megbilincselve bekísérték a nyiregyházi államrendőrség kapitányságára, ahonnan kihallgatás után kedden délelőtt átkísérték a nyiregyházi kir. ügyészség fogházába. A magáról meg feledkezett izgága munkás ellen hatósági közeg elleni erőszak büntette cimén indul meg az eljárás. — Leendő anyáknak kellő figyelmet kell forditaniok arra, hogy bélmüködésük rendben legyen, ez pedig a természetes „Ferenc József" keserűvíz használata által érhető el. — Dohánylopásért 2 heti fogház. Gelényi István nyirábrányi napszámos éjszaka feltörte Grünbaum Kálmán nyirábrányi birtokos dohánypajtáját azzal a szándékkal, hogy onnan néhány csomó dohányt vigyen el. A lopáson azonban rajtavesztett, mert az éjjeli őr figyelmes lett a deszkarecsegésre és még mielőtt Gelényi a dohányhoz hozzájuthatott volna, már fogoly is volt. A nyiregyházi törvényszék, mint büntetőbírósága vádlottat lopás vétségében mondotta ki bűnösnek és két heti fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. — Kálmán Éva húsvét vasárnap 5 órakor diákoknak, 9 órakor felnőtteknek össztáncot tart. Zenedij 1 pengő — Egy tolvaj orosi napszámns a nyiregyházi törvényszék előtt. Katona János orosi napszámos ez év januárjában este 9 óra tájban betörte Karjalin István orosi gazdálkodó lakásának az ablakát, azon keresztül bemászott a szobába, azzal számolva, hogy a szomszéd szobában lakó Kajatin, aki nagyot hall, nem fogja meghallani a zajt. A nagy ablakcsörömpölésre azonban Kajatin felébredt, Katona azonban még idejében kereket oldott, de kabátját menekülés közben ott hagyta és igy rövidesen sí került elfogni. A nyiregyházi kir. törvényszék, mint büntetőbíróság bűnösnek mondotta ki Katonát lopás vétségében és 2 heti fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős, — Egy ötgyermekes, tüdőbeteg asszony fordul lapunk utján a közönség jószivéhez s a Húsvétra élelmiszert s ruhaneműt kér. Cime Pénzes Islvánné Mező utca 28. Külföldi márkás, valamint olcsó belföldi Tesz és más gyártmányú tenniszütők nagy választékban megérkeztek. — Minden az országos szövetség által elfogadott tennlszJabda kapható. — Teljes hurozást és javítást vállalok. 651 4 Blumberg ^•sssssEp Tavaszi nagytakarításhoz mindennemű festékek, tisztítószerek legolcsóbb gyári beszerzési forrása Izsay Károly festékkereskedése Telefon : 245. Luther-u. 6. mm ! rheumatikus fájdalmaknál Í b a£sr) és meghűléseknél Vr/ Ügyeljünk a Rayr keresztre,. mely minden tablettán látható. — Aki íriss és egészséges akar lenni és nem akarja, hogy kemény legyen a széke, folyton fájjon a feje és bőre tele legyen mindenféle pattanással, az igyék hetenként egyszer-kétszer reggelizés előtt egy pohár természetes „Ferenc József" keserű vizet. Közkórházakban végzett orvosi megfigyelések szerint a Ferenc József vizet különösen a gyomor-, bél- és májbetegek használják szívesen, mert ez minden kellemetlenség nélkül biztosan hat. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. Három évi fegyházat kapott a nyírturai halálosvégü verekedés egyik tettese A mult év november hó 6-án este Szuhár János 21 éves |nyirturai napszámosfiu három másik barátjával az egyik nyírturai korcsmában borozott. Este 10 óra tájban ugyancsak abba a korcsmába tért be Szabó Antal gazdafiu két barátjával s a másik asztalhoz ülve, ugyancsak bort rendeltek. A már akkor kissé mámoros Szabó Antal több ízben sértő kifejezéseket kiáltott át a szomszéd asztalhoz, miért is a vele ülő két másik társa rábeszélte, hogy menjen haza, nehogy a dolog verekedéssé fajuljon. Szabó ugy is tett, mintha szót fogadna, s rövid idő múlva eltávozott a helyiségből. Nem ment azonban haza, hanem a korcsma előtt álló fiukkal beszélgetett. Közben Szuhárék is hazafelé készültek s igy találkoztak ismét Szabóval. A korcsma előtt ismét szóváltás támadt közöttük és Szuhár civakodás közben a kabátja alól hirlelen kirántott egy ólmos drótkorbácsot és azzal hátulról ugy fejbevágta Szabó Antalt, hogy az eszméletlenül terült el a földön. Szabó az eset után pár napig otthon ke/eltette magát, tekintettel azonban arra, hogy a sebe nem gyógyult, sőt folyton gennyesedett, az orvos tanácsára bejött Nyíregyházára és itt felvétette magát az Erzsébet kórházba. Az ólmos drótkorbácstól eredő ütés azonban olyan erős volt, hogy a koponyacsontot betörte és a szerencsétlen fiu pár nap múlva a kórházban meghalt. A nyiregyházi kir. ügyészség Szuhár ellen halalt okozó súlyos testi sértés büntette cimén emelt vádat. Az ügyben a törvényszék Kosinszky tanácsa kedden délelőtt tartotta meg a főtárgyalást. A vádló t a főtárgyaláson azzal védekezett, hogy ő csak a barátja segítségére sietett és azért ütötte meg Szabót, mert a barátját látta veszélyben forogni. A biróság' a perbeszédek elhangzása után a vádlottat bűnösnek mondotta ki a vádbeli cselekmény elkövetésében és ezért 3 évi fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. Egy szépségéről hires nyiregyházi úriasszony alteregója Eüssa Landi az „AVE CAESAR" főszereplőjének legújabb filmkolosszusa Sárgapasszus Háttérben a cári Oroszország Nagyszombattól a Diadal Mozgóban. Nemesitett vető faj burgonyák, u. m. Gülbaba, Áldás, Korai sárga, Aranyalma, Ella és piros csemege őszi rózsa burgonyák Széles Károly nyirj tassi gazdaságában jutányos áron kapI hatók