Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 26-49. szám)
1933-04-12 / 35. szám
Nyíregyháza, 1933. április 13. Csütörtök I. évfolyam. 36. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bethlen-u. 1. sz. Postatakarék csekkszám 47.139 Telefon: 77. szám. Előfizetés 1 hóra 2'50 P. Negyedévre 7'50 P. Köztisztviselőknek 20% engedmény. i pénzügyminiszter expozéja Ezért a költségvetésért, amely a Ház asztalán fekszik, felemelt fővel vállalhatja a felelősséget Imrédy Béla pénzügyminiszter. A magyar élet számadatai vannak abban felsorolva s minden adathoz exisztenciák sorsa, társadalmi és gazdasági ágak prosperálása s a magyar élet ütemének reálitása fűződik. Nagy megnyugvást jelent az 1933 34 évre előirányzott államköltségvetés adatainak tanulmányozása, mert ebből a dicséretreméltó kormányzati munkából kitűnik, hogy igen bölcs mérséklet és előrelátás szelleme irányítja országunk ügyeit. Mindenekelőtt mély hatást tett a Ház minden oldalán az a nagyarányú megtakarítás, amit a pénzügyminiszternek sikerült elérnie a folyó évi költségvetéssel szemben. Több mint 41 millió az az összeg, amit Imrédy Bélának sikerült lefaragnia, anélkül, hogy ebből komolyabb gazdasági vagy pénzügyi bonyodalmak származnának. Nyilvánvaló, hogy ez a költségvetési lefaragás abból a szempontból történt, hogy az állam gazdálkodását alkalmazzuk az ország teherbiróképességéhez, ami a fennálló gazdasági nehézségek közepette a közterhünk elviselhetése szempontjából bizonyos követelményeket is támasztott. Különösen a dologi kiadások terén olyan mérvű csökkentéssel állunk szemben, amit szerény véleményünk sífcerint tovább folytatni nem lehet, mert ez a túlságba vitt takarékosság állami életünk bizonyos területeinek teljes elsorvadására vezetne- A személyzeti kiadások bizony erősen igénybe veszik a költségvetést, de korántsem oly nagymérvű az a bizonyos bürokrácia, mint ahogy azt ellenzéki oldalról emlegetni szokták, mert tulajdonképpen a szorosan vett közigazgatási állami személyzet alig haladja meg a 21 ezer főt. A pénzügyminiszter expozéjában egész csomó olyan kormányzati programot találunk, ami népszerű követelése már évek óta a közvéleménynek. Bejelentette a pénzügyminiszter költségvetési beszédében, hogy legközelebb rendeletileg oldja meg a kormány az állami felügyelet alá tartozó vállalatok és üzemek ügyét, amelyek gazdálkodását szigorú ellenőrzés alá veszi, nehogy előálljon az a helyzet, hogy amig az állam krajcáros takarékosságig megy, ugyanakkor legyen államilag támogatott vállalat, amely esetleg nem alkalmazkodik az idők kívánalmaihoz. Ebben a keretben az ál lamnak szigorú betekintési és intézkedési joga lesz arra, hogy a személyi terhek tekintetében is ugyanazok a takarékossági szem pontok érvényesüljenek, mint az államnál. Ezzel kapcsolatban, hogy Nagy jelentőséget tulajdonítanak német-osztrák-olasz tanácskozásnak Rómából jelentik: Papén alkancellár tegnap Pacelli bíboros, vatikáni államtitkárnál tett tisztelgő látogatást, délután pedig Mussolini fogadta. Papén és Mussolini tanácskozása egy órán át tartott. A tanácskozásról hivatalos kommünikét nem adtak ki s csak annyi szivárgott ki, hogy a tanácskozás rendkivül szívélyes volt. Papén előterjesztésére Mussolini április végén fogadja Hitlert Rómában. Göringet tegnap délután a repülőtéren Balbó légügyi miniszter és a római német nagykövet fogadta. Bécsből jelentik : Dollfuss kancellár repülőgépen rövid tartózkodásra Rómába utazik s a húsvéti ünnepeket ott tölti. Dollfuss Rómában felkeresi Mussolinit is. Berlinben nagy jelentőséget tulajdonítanak annak a körülménynek, hogy Németország vezető emberei Rómában találkoznak először Dollfussal. Hire jár annak, hogy Papén római utjának befejezése után lemond poroszországi birodalmi biztosi állásáról, alkancellári tisztét azonban megtartja. Egyes lapok értesülése szerint Papén igen fontos feladatokat fog betölteni. 0 készíti elő a közigazgatási reformot s ő lesz a német kormány állandó megbízottja a különféle nemzetközi konferenciákon. Dollfuss elutazott Rómába Bécsből jelentik. Dollfuss kancellár ma délelőtt repülőgépen Rómába utazott. A Neue Freie Presse az osztrák szövetségi kancellárnak római látogatásával kapcsolatosan azt irja, hogy Dollfussnak alkalma nyílik megismerni Mussolininek a középeurópai kérdésben elfoglalt álláspontját. A lap szerint nincs semmi feltűnő abban, ha a kancellár Mussolinit éppen abban az időben keresi fel, amikor Papén és Göring Rómában tartózkodnak. Ausztria kifejezésre juttatta már több izben békés szándékait s ez a politika nem lehet akadálya annak, hogy Dollfuss érintkezést keressen Mussolinival. Európa nyiltan két táborra oszlott. Az egyik csoport a békét óhajtja, a másik a béke ellen foglal állást. Mussolini azért rendezte ugy, hogv a német és osztrák államférfiak látogatása egybeessék, mert meg akarja ismerni mindkét állam vezérférfiainak véleményét. Mussolini egyébként már Rintolen látogatása alkalmával kifejezésre juttatta azt az óhaját, hogy szeretne az oszlrák szövetségi kancellárral tárgyalni. Hideg hullám vonult el Erdély felett Bukarestből jelentik. Erdély felett tegnap hideghullám vonult át. A hőmérséklet minus 8 C fok alá szállt. A hideg ma is tart. Meghalt Concha Győző Concha Győző egyetemi ny. r. tanár, felsőházi tag az éjjel elhunyt. Halálával a magyar tudományos életet nagy veszteség érte. Az államtudománynak, po litikai tudománynak és a közjognak volt kiváló müvelője. Temetése előreláthatólag csütörtökön délután 3 órakor lesz a Magvar Tudományos Akadémia előcsarnokából. A kormány biztosítani fogja az államnak a vállatoknál fennálló érdekeit A kormány a húsvéti szünidő után a 33-as bizottság elé terjeszti azt a részletes szabályrendelettervezetet, amelynek az lesz a célja, hogy az állam a különböző vállalatoknál levő érdekeit biztosithassa. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy az államnak különféle részvényekben, értékpapírokban 365 millió pengő vagyona van. Meg kell tehát találni a módját annak, hogy az állam legfőbb számvevőszéke utján az értékpapírjai után járó jogait biztosithassa. Időjárás Tulnyomólag derült, enyhe idő várható. egy közszájon forgó kifejezéssel éljünk : — megoldást nyer a mamutjövedelmek leépítése. Az állam felügyeleti jogkörének ilyen életerős biztosítása maga után vonja azt is, hogy ha a múltban tapasztalni lehetett is imitt-amott foltokat a közéleti tisztaságon, ezek könynyebben és gyorsabb tempóban letörölhetők lesz. A Gömbös-kormány ezen a téren nem ismer könyörületességet, Eddigi működése is azt mutatja. A kormány a közéleti tisztaságot a maga területén keresztül fogja vinni, ami fokozott kötelességet támaszt olyan időkben, amikor az adófizető polgárság a legnagyobb áldozatok árán tud csak eleget tenni kötelességének. Ilyen körülmények között csak dicséret és elismerés illetheti azt a kormányt, amelyik lelkiismeretes, tiszta kézzel nyul minden fillérhez, amit az ország existenciája érdekében köteles a köz javára fel használni. Imrédy Béla expozéjából a bizalom, az őszinteség s a helyzet reális felismerésének hangja csendült ki. A közvélemény biza lommal tekint a kormány műkő dése elé, mert ime a jövő évi költségvetés azt igazolja, hogy még a mai nehéz viszonyok között is sikerült összeállítania olyan költségvetést, amely biztosítani tudja a meglévő értékek fenntartását s egyben a magyar sors elöbbrevitelét. Pesterzsébeten leégett egy autógarázs Az éjjel Pesterzsébeten kigyulladt egy autógarázs. A garázsban két hordó benzin is volt, amely hatalmas detonációval borult lángba, Pesterzsébet lakossága a robbanásra felébredt s kiszaladt az utcára, mert azt hitték, hogy a cseppeli raktárakban történt nagyobb katasztrófa. A tűzben 4 bérautó és 2 motorkerékpár égett el, Halálos végű villamos karambol Bécsben ma délelőtt két villamos kocsi összeütközött. A karambolnak egy halálos és több súlyos sebesült áldozata van. Húsvét után folytatják az olasz-magyar gazdasági tárgyalásokat Az olasz magyar gazdasági tárgyalásokat félbeszakították s csak a húsvéti ünnepek után folytatják ismét. Megállapodtak abban, hogy a tárgyalások felváltva Budapesten és Rómában lesznek. Ünnepek után valószínűleg a magyar delegáció utazik Rómába. Németellenes tüntetés volt Posenben Posenbcn tegnap a diákok nagy tüntetést rendeztek a németek ellen, A német lapok szerkesztőségeiből a lapokat és folyóiratokat máglyába hordták és elégették. Hasonló tüntetés folyt le a tartomány csaknem minden városában és falujában. Komoly rendzavarás azonban sehol sem történt. Megszökött az Ítélet kihirdetése után Plank Ferencet a budapesti járásbíróság négy hónapi fogházbüntetésre ítélte. Amikor az Ítéletet kihirdették, Plank kiugrott az ajtón és megszökött. Körözést adiak ki ellene. Bécs leszállítja a munkanélküli segélyt Bécsből jelentik: Az osztrák minisztertanács igen sok fontos rendeletet hozott s ezek között is első helyen áll az, hogy a munkanélküli segélyt lényegesen leszállítják. Erre különben alkalmul szolgált az, hogy elrendelték a munkakötelezettséget. Ugyancsak intézkedett a minisztertanács a vasutas sztrájkban elitéltek részére adandó amnesztia kérdésében is. A miniszterlanács elrendelte a plakátok, röpiratok előzetes cenzúráját s megtiltotta a politikai pártok alakulatainak a formaruha viselését. Franciaország a népszövetségi alapokmányokhoz ragaszkodik A négyhatalmi értekezlet ügyében késziteit javaslatokra adott francia választ tegnap nyújtották át a párisi olasz és angol nagyköveteknek. Az emlékirat rövid, mindössze 2 gépelt oldal terjedelmű. Az emlékirat ellenzi minden külön inté/.őtanács alakítását. Hangsulyoza, hogy a francia kormány a Népszövetségi alapokmány, a Kellog paktum és a locarnoi egvezmény elvi alapján áll s ezeknek csupán továbbfejlesztéséről lehet beszélni. \ Ára 41 fillér.