Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1933-03-28 / 22. szám
6. oldal. 1933 március 28. — Április elsejéig be kell fizetni a gazdasági cselédek és munkások balesetbiztosítási dijait. A földmive lésügyi miniszter rendeletet adott ki melyben felhívja a községi elöljáróságok figyelmet arra, hogy az Országos Gaz dasági Munkáspénztár részére a gazdái által fizetendő hozzájárulási dijat ez évi március 31-ig be kell fizetni gazdasági cselédeik és szegődött iparosaik után. De utasítást tartalmaz a rendelet arra is, hogy az idénymunkásokat, summásmunkásokat, gazdasági cselédeket is be kell jelenteni a Gazdasági Munkáspénztárba és nyomban be is kell fizetni a baleseti hozzájárulást. SPORT Küzdelem után legyőzte a NyKISE az MTSE-t. NyKISE—MTSE 1:0 (0:0) Biró: Szabó Kálmán. Bethlen-uti pálya. A beteg Benke, Friedmann és Wolf helyén tartalékokkal ált ki a NyKISE Mátészalka elleni bajnoki mérkőzésre. Nagy hátrányt jelentett még az is, hogy Glück és Murckó még mindig viselik sérülésük nyomát. Az erősen feljavult, SZÍVÓS MTSE-vel szemben igy nagy küzdelmet kellett vívni a győzelemért. A mérkőzés 70 percig nyilt volt és csak az utolsó 20 percben sikerült a NyKISEnek Hajdú góljával megszerezni a győzelmet. NyKISE iíj.-NyVSC ifj. 4:1 25 perces tréning mérkőzés. NyVSC—Szentesi VSC. 2:0 (1:0) Vasutas bajnoki. Biró: Földes Bethlen-uti pálya. Szép játék után biztosan győzött a NyVSC Henrich és Rozsály góljaival. Középiskolai vivóverseny volt Kisvárdán A debreceni tankerület középiskolái szombaton tartották kerületi bajnoki vivóversenyüket Kisvárdán. A versenyen sajnálatosan csak a hajdúnánási ref., nyíregyházi ev. és a vendéglátó kisvárdai áll. reálgimnázium vivói vettek részt Szombaton csak a kardversenyt tudták lebonyolítani. Csapatbajnok lett a kisvárdai reálgimnázium csapata. 2. A nyíregyházi ev. reálgimn. Egyéni bajnok Schőnpflug" Richárd Kisvárda. 2. Mauritz Sándor nyíregyházi ev. reálgimn. 3. Juhász Béni hajdúnánási ref. gímn. 4. Lukács Zoltán nyíregyházi ev. reálgimn. A tőrversenyeket a jövő vasárnap bonyolítják le. M o z i 1933. El. XX. A. 73—6. szám. Hirdetmény. 639—1933. Hirdetmény. Gebe község vadászterülete kb. 2600 kat. hold 1933. április 25, napján [[délelőtt 10 órakor a legtöbbet ígérőnek nyilvános árverésen Gebe községházánál 1933. augusztus 1-től 1943. julíus 31-ig terjedő 10 évre haszonbérbe adatik. Kikiáltási ár 100 P. Feltételek Gebén a községi birónál, Nyírmeggyesen a körjegyzőnél megtekinthetők. Gebe, 1933. március 25. 416 PAPP JÓZSEF körjegyző. Hirdetmény. Közadó és egyéb köztartozások fe jében lefoglalt 1 db gőzcséplőgép garnitúra elevátorral, 1 db „Fordson" traktor, 10 db Sack eke, 10 db ökörszekér, 5 db lószekér, 7 db szeszes vashordó a legtöbbet Ígérőnek elfog adatni. Ezen tárgyak Nyíregyházán a városmajorban megtekinthetők, ahol az árverés lesz tartva. 412 Községi Elöljáróság KótajNemesitett vető fajburgonyák, u. m. Gülbaba, Áldás, Korai sárga, Aranyalma, Ella és piros csemege őszi rózsa burgonyák Széles Károly nyirtassi gazdaságában jutányos áron kaphatók. Egy monumentális rendezés Bemutatón voltunk tegnap a Városi Mozgóképszínházban. — Fejős Pál legnagyobb, legtökéletesebb rendezését lát hattuk, a „Szerelmes ördög" c. filmet. — Lélekzetünket visszafojtva, lenyűgözve ültünk helyünkön, mert ugy éreztük, hogy nem moziban vagyunk, hanem ott..., a borzalmak helyén, a 3000 fegyenc között, Amerika legnagyobb fegyházában..., együtt éltünk a szereplők kel, akikről elfelejtettük, hogy film színészek..., akiknek elhittük minden szenvedését, minden örömét. Heinrich Georget, Gustav Díesselt sohasem fogjuk elfelejteni! Ez a csodálatos film szerdáig marad műsoron, igy mindenkinek alkalma lesz azt megtekinteni. Repülő halál az Apollóban. Rendkívül izgalmas kétrészes han gos kalandor filmet mutat be ma hétfőtől szerdáig az Apollo. A repülő halál cimü idegizgató újdonság két ifjú szív küzdelme a legpompásabb kalandokon, repülő attrakciókon, fegyenclázadáson s egyéb izgalmakon keresztül, Ebben a szezonban az egyetlen ilyen zsánerű film, melyben a német repülő raj is részt vesz. Csütörtöktől Brigitte Helm, Susi Laner, Oszkár Karlweísz picáns vígjáték újdonsága, A nászút hármas kerül bemutatásra Budapesttel egyidőben. R ói d i ó Március 28. Kedd. 915 Az államrendőrség zenekara. — 1205 Gramoon. — 1600 A ma asszonya. Csiky Jánosné előadása. — 1700 Kiss Pál zongorázik. — 1730Kétezeréves újságok, iendy Finály Gábor előadása. — 1800 osonczí Oszkár szalonzenekara. — 19 00 rancia nyelvoktatás. — 19'30 Tarnayest, — 20'45 Időjelzés, hirek. majd Csorba Gyula és cigányzenekara. — 2210 Időjelzés, utána magyar vonóstrió. — 23'15 Jazz. Állandó hétköznapi közvetítések: 9'30 Hírek. — 9'45 A délelőtti hangverseny folytatása. — 1110 Nemzetközi vizjelző szolgálat. — 12 00 Déli harangszó az egyetemi templomból, időjárás jelentés és hirek. — 12.25—12-35 Hirek. — 13'00 (1) Időjelzés, időjárásés vízállásjelentés. — 14 45 (2'45) Hirek, élelmiszerárak. — 16'45 (4'45) időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. A m, kir. Igazságügy miniszter ur 1933. évi március hó 3-án 2392—1933. I. M. E. szám alatt kelt rendeletével dr. kovách Elek nyíregyházi és dr. Kovács Dénes mezőkövesdi kir. közjegyzőket saját kérelmükre kölcsönösen áthelyezte. Dr. Kovách Dénes kir. közjegyző a 10144—1933. I. M. VIII. szám alatt kelt rendelet értelmében az előirt hivatalos esküt a nyíregyházi kir. törvényszéknek 1933, évi március hó 20. napján tartott teljes ülésében letette és bejelentette, hogy működését 1933. évi március hó 26. napján kezdi meg, viszont dr. Kovách Elek kir. közjegyző írásbeli jelentése szerint nyíregyházi kir. közjegyzői működését 1933. évi március hó 25. napján szünteti meg. Nyiregvháza, 1933. március 24. ILLÉS ANDOR kir. törvényszéki elnök. Mindazoknak akik felejthetetlen jó feleségem és édesanyám elhunyta alkalmából a temetésen megjelenésükkel enyhítették fájdalmunkat, fogadják hálás kö szönetünket. Nyíregyháza. 1932. márc. 27. Balho István és leánya Margit. 3254—1933. végrh. sz. Árverési hirdetmény kivonata. A nyíregyházi és bpesti központi kir. járásbíróságnak 6042/931, szám alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Pénzintézetek Országos Biztosító Kuharek Ferenc javára 135 meg 99 P 06 fill. tőke s járulékai|erejéig 1932. évi junius hó 28. napján végrehajtás utján le- és felülfoglalt 4190 pengőre becsült ingóságok, u. m.: szobai bútorok stb. a nyíregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 34697/1932. szám alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Nyíregyházán, Széchenyi út 32. szám alatti háznál 1933. évi április hó 3. napján d. e. IOV2 órakor nyilvános birói árverésen el fognak adatni, Nyíregyháza, 1933. évi március 12. 415 LABAY ANTAL kir. jb. végrehajtó Legszebb kivitelű ruhákat eredeti modellek in után készít Dr. Fuchs Lajosné női divatszalonja Nyíregyháza, Kállói-utca 15. 411-4 Express hirdetések 15 szóig 1 pengő 50 f. minden további szó 8 f Az üzlet megszűnése miatti végkiárusitás Lutherházi kézimunka-üzletben. Előkellő gyárvállalat cikkeinek eladására, kiterjedt ösmerettséggel biró urak és hölgyek magas jutalékkal felvé- tetnek. Cim : a kiadóban. MINDENKI magában hordja szerencséiét! ha osztálysorsjegyét nálunk megrendeli és az ellenértéket április 6-ig befizeti, Ön is nyehet nálunk 500.000 P-t! A nagy főnyeremények zömét nálunk nyerték! Élete örömteljes lesz, Ha nálunk sorsjegyet vesz. BELVÁROSI VÁLTÓÜZLET R. T. Budapest, Terézkörut 37. 38 i 2164-1933. vhsz. Árverési hirdetmény. A budapesti közp. kir. járásbíróságnak 1932. P. 423177. sz. végzése folytán közhírré teszem, miszerint Hofherr és Srantz stb. R. T. végrehajtató javára 1856 P tőke, ennek 1932, március 10. napjától járó 6°/ 0 kamata és a jelen árverési hirdetés 5 P 90 fill. dijával együtt összesen 264 P 38 fill. megállapított költségek erejéig 1933. évi junius hó 1. napján bíróilag lefoglalt és 1020 P-re becsült cséplőszekrény, benzinmotor és vetögépből álló ingóságok a már tett fizetések betudásával 1933. évi március 30. napján délelőtt 11 órakor kezdetét veendő és Kállósemjén községben, adós lakásán megtartandó nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek el fognak adatni. Nagykálló, 1933. március 1. ERTSEY LÁSZLÓ 414 kir. bir. végrehajtó. A SZABOLCSI HIRLAP-ba hirdetések és előfizetések Bethlen-utca 1 szám alatt (Városház-palota) vétetnek fel. Apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további szó 8 fillér, állást keresőknek >0 szóix 60 fillér, minden további szó 6 filléa. Irodának vagy garzon lakásnik két modern szoba azonnal kiadó Kossuth-utca 5. ugyanott egy zongora eladó. Üzlethelyiség, Faraktár es rak árhelyiség kiadó. Bessenyei-trr 13. 410 ló megjelenesü fiatal ember s/obainasnak ajánlkozik. Címet a • iadóba kérek 4o0 Teljesen külön bejáratú csinosan bútorozott utcai szoba kiadó. Cim Bocskay-utca 55. 420 Egy jó mnnkás n.aniktír lány felvétetik. Ki Ernő-utca 20. 4Ü Kiss 429 AGRO Növényvédelmi szerek Dendrin Enda Telefon: 245. Solbár stb. gyári árban festéküzletében Luther-u. 6. Cementárugyáram beszüntetése miatt készárumat, gépeimet, iormáimat, teljes berendezésemet igen olcsón eladom. í27-w Kaphatók vályúk, víztartályok, fedőlapok, márványmozaik padlólapok, szeméttartók, betoncserepek, betonkeritések, oszlopok, virágvázák, kéménytoldalékok, kéményajtók, korlátok, kerékvetők, síremlékek, Heraklitlemezek stb. — Csőformák, cserép és lapverőgépek, lemezek, téglaprés, blokkverőgép, kerítés és oszlopformák, szerszámok, stb. — Körfűrészek, kazán, motorok, vágó és stancológép, iroda felszerelés, taligák, lószerszámok stb. — Továbbá háztelkek és bontástól származó építőanyagok. Nagy Kálmán, Árpád-utca 10. szám. Mindenes főzőnőnek vagy bejárónőnek ajánlkozom. Mosni vasalni házhoz megyek Virág-u 48. 424 Kétéves gyökeres szőllö vessző és fiizf dugvány igen olcsón kapható özv. Eróss Árminné gazgaságában ivyirbogdány. 47 Egy fiatal fekete Doberman hím kutyát megvételre keresek megbízásból, Ruzsonyi sport üzlete Nyíregyházán, Bethlen-u. Kiadó kétszobás utcai féregmentes nagy lakás, ugyanott férfi ruha eladó Bocskayutca 26. Üzleti berendezés és kézimunka sablonok külön—külön is eladók Luterházi kézimunkaház. 426. Karolyi-tér 5. Ruzsonyinal egy különfejáratu.elószobás bútorozatlan utcai szoba április 1-től kiadó. 427 Sírhely, vaskerítés (14 folyóméter) és egy fehér márványsírkő eladó. Vay Adámutca 22. 423 2 igen szép nagy utcai SZOba üveg veranda összes mellékhelyiséggel május l-re kiadó. Selyem utca 24. sz. Orvosi rendelőnek is igen alkalmas. 407 Kifogástalan állapotba lévő, keveset használt oldalkocsis motorkerékpárt keresek megvételre. Adorján Májerszky gépgyár^ 104 Keresek sóstóiuti villasoron lehetőleg üres szobát májustól novemberig. Cím a kiadóban. 47í A szerkesztésért felelős: Dr. OARAY GYULA A kiadásért felelős: a Szabolcsi Hírlap Lapkiadó Betéti Társaság, Kovách B. és Társai kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Nyomatott a Merkúr könyvnyomdában Nyíregyházán, Vay Ádám-utca 5. szám.