Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 272-296. szám)
1932-12-11 / 281. szám
JNflffWIBÉ3E. 1932- december 11. á Kormányzó állapota A Kormányzó állapotáról ma reggel a következő orvosi jelentést adták ki : A Kormányzó ur az éjszakát kitűnően töltötte. Közérzése kifogástalanul jó. Ma és holnap elővigyázatból még ágyban marad, de több orvosi jelentés kiadására már nem lesz szükség. •^••••••••••••••••••••••••••••• mxm »»>•»• Nagy az érdeklődés az Izr. Leányegylet táncdélntánja iránt A város fiatalsága nagy örömimel fogadta a hirt, hogy az Izr. Leányegylet tagjainak és pártolóinak kellemes szórakozásként folyó hó u-én délután a Korona-szálló nagy termében ^eadéiutánnaf kedveskedik. . A rendezők mindent elkövetnek, hogy a táncdélután résztvevői jól érezzék magukat. Kedves újításként a nagyteremben ezúttal asz1 talok is lesznek felállítva, hogy ne csupán a táncoló fiatalság kívánja a táncdélutánok minél sürübb megismétlését, hanem * vasárnap délutánjaikat kélemesen eltölteni akaró lányok, fiuk, családok is minél nagyobb számban keressék fel a Leányegylet táncdélutánjait és jó zene mellett, kedves társaságban, jó hangulatban ^öltsenek ott ei n?-l hány órát. 1 IDŐJÁRÁS. , A Meteorológiai Intézet jelenti: A hőmérséklet emelkedik, sok helyen továbbra is eső és havazás. A magasabb hegyeken valószínűleg megmarad a hó. Lillafüreden 10 centiméteres hó esett. Utolsó interpellációs nap a képviselőházban Budapestről jelentik: A képviselőház a "jövő héten tart ülést. Ezen az ülésen a zárszámadásokna'k -a megvitatása kerül sorra s ez az ülés íesz ebben az esztendőben az utolsó interpellációs nap. Politikai körökben azt beszélik, hogy ezen az ülésen ad/a meg a független kisgazdapárt a miniszterelnöknek a választ arra a támadásra, (melyet legutóbbi nyilatkozata alkalmával a párt ellen ím.ézett. ( la reggelig tartott a magyar-osztrák kereskedelmi tárgyalás Bécsből jelentik: A kancellári hivatalban ma reggef hároimtnegyed 6 órakor fejezték be a ír.ígyarosztrák kereskedelmi tárgyalásokat, a melyeken az osztrák kormánytagjai 'és a magyar delegáció élén Kállay Miklós dr-föfdmiVetésügyl miniszterre!, vették részt. Beava-' tott körökben azt mondják, hogy a kereskedelmi egyezmény parafálása küszBbön van. Bécsbői jelentik: A magyar— osztrák kereskedelmi szerződés tárgyalásánál már csak je entéktelen kérdések kö'üí vannak nézeteltérést, ugv\ h^y nagyon valószínű, hogy a szerződés aláírására ,már vasárnap, de legkésőbb hétfőn sor kerül. A szerződés 1933- január elsején lép életbe és 1933- december 31-ig tartá célszerűség azt ajánlja, hogy Franciaország kezdeményezze a revíziót Londoni jelentés szerint Aldo Dami, áz előkelő Svájci publicista a Daily Maif-ben közölt nagy nyilatkozatában a békeszerződések revízióját sürgetve rabszolgaságnak minősíti az európai 'nemzeti kisebbségek sorsát. Részletesen foglalkoziK a történelmi' Magyarország feldarabolásával, 'amit szerinte is azzal indokoltak, hogy a lakosságnak csupán 48 százaléka magyar. Megteremtették — imiondja nyilatkozatában — Csehszlovákiát, mely az osztrák-magyar monarchia ikertestvére. Jugoszláviában akkora területen, mint a volt osztrák-tm&gyar monarchia területének egynegyede, kilenc nemzetiség lakik. Népszavazás-nélkül vissza keli '(hatolni a trianoni határmenti területeket. — Ezzel kétmillió magyar és másfélmillió nem magyar ' magyar vissza Magyar országhoz. Erdélyben a magyaroknak, széktiyeknek és szászoknak a fegmeszszebbnv-nő autonómiát keli adni, esetleg Erdélyt keéti "Svájccá kéli alakítani, ahol Magyarország és Románia 'közösen gyakorolná a 'szuverénitást saját nemzetisége felett. Csak ilyen megoldás nyithatja meg »z őszinte gazdasági együttműködés útját a dunavölgyi nemzetek között. Párisi 'jelentés szerint Roche, a Republique főszerkesztője vezércikkben foglalkozik a békeszerződések revíziójával. írja, hogy a revízió nem nyugodhat a szerződések egyoldalú megtagadásán, de egyetlen jóhiszemű ember sem elenezheti a 'kölcsönős megegyezésen nyugvó revíziót, ^melynek Tehetőségét a népszövetségi alapokmány is fenntartotta. A célszerűség és a nagylelkűség azt ajánlja, hogy Franciaország maga kezdeményezze a revíziót. Ajándékokat vásároljon a Hasasai laKtf'Huni'i'iitiMitn i 'wmwb 1 m m wmiiMfi'ii 1 iiii^bbmb assa most megnyílt * Olcsó Áruházban mert ott mindég a legolcsóbb 1 Bessenyei-tér. "gpg gfflF Takarékpulota. Sohwartz bácsi játéka nevel, oktat, szórakoztat Mos Luther-u. 4, Ungár cég mellett. Arany Korona Illatszertár (Városháza épület.) Arc és kézápoló szerek, fésűk, kefék, fogápolási és háztartásicikkek, kötszerek stb. leszállított o'cs óárban érkeztek. U] vezetés, pontos kiszolgálás. Nagy karácsonyi vásár. 63 37;? A Gróf Károlyi fatelepen 1-3 méteres Karácsonyfák e hó 13-ától kezdve a legolcsóbb áron szerezhetők be. á dohánybeváltási árat és a jövő évi ültetési területet csökkentik A2 F.MBER ELETE, MA RENDES AZ EMÉSZTÉSC Budapestről jelentik: A hivatalos lap mai száma közli a pénzügyminiszter rendeletét az 1932. évi dohánytermés beváltási áminak megállapításáról. A rendelet a tavalyi árakhoz képest csökkenést jelent. A leszállítást szükségessé tette a dohánygyárakban a külföldön is bekövetkezett nagymérvű áresés, valamint az a körülmény, hogy a dohányjövedék a hazai dohánytermelésnek csak kis hányadát használhatja fel, a feleslegnek külföldi elhelyezése pedig egyrészt a dohányellátással való " törekvésnek ezen a téren is mutatkozó túlzásai másrészt a tengerentúli verseny miatt nagy nehézségekbe ütközik. 4 dohányárak megállapítása az állandó dohánytermelési szaktanács meghallgatása után tprténik. A dohánytermés felhasználásánál és á felesleg. értékesítésénél előálló nehézségekre való tekintettel a jövő évi ültetési területeket lényegesen csökkentik. Kőművesmester a felsőházban Budapestről jelentik : A Kereskedelmi és Iparkamara elektorai pénteken ültek össze, hogy a kamarák felsőházi képviselőit magválasszák. Izgalmas harc után a kereskedelmi osztály egyhangúlag Székács Antalt választotta meg felsőházi taggá, mig kereskedelmi póttag Dmcker Géza lett Madarassy Beck Gyula báróval szemben. Az ipari osztályban Morvay István győri kőmivesmester győzött Papp Józseffel, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnökével szemben .Póttag le/t Rúig Gyula hatvani iparos. • .:;•" — • • ki i TŐZSDE (A Nemzeti Bank hivatalos árfolyama) A penjö Zürichben 90 02 és fél. Valuták i Angol f. 18 50-18 90 Cseh kor.16 91—17-01 Dioár 7-30- 7-60 Dollár 57'1-jO—573-50 Frank 2Í-30—2£50 Leu 3-40—3-44 Terminyptac Líra 29*90 —30"20 Márka 135-70—130 60 Svájci tr.l 10-70—111-40 Norv.kor. 95 10 - 96 10 0.schill. 80-454 Buza 76 kg. 11.63-11-75 tfiuaJV Kg. .1.80-11-^5 Bnza78kg,l 1.90-12 10 Buta79 kg. 1215-1225 Buza 80 kg. 12 20-12 35 Rozs fi "25—6*35 Tak, árpa L 93U-940 . IL 910-925 Határidősök : Sörárpa 1. H-00-12'79 IL 10-25- 1100 Zab L Tangert Korpa 940-960 910-930 b-15-6'25 640-650 Buza márc. 12-82—1284 Buza máj. -• •— Buza okt 1322-1324 Rozs okt Rozs márc. 7-43-7-44 Rozs máj. —• .— Teng. juL 8-22-8-24 Teng.atuj. —• •— Teng.máJ. 784-786 HASWAJ'. á kisantant külügyminiszterei soroakivüii konferenciát tartanak Belgrádban Prágából" jelentik: A kisantant külügyminiszterei december 15-én soronkivül konfeienciát tartanak, ezúttal Belgrádban. Hivata'os közlés szerint ezen a tanácskozáson eszmecserét akarnak folytatni az általános politikai "helyzetről. A konferenciára, amely előreláthatólag két napig f 0g tartam, Benes külügyminiszter Genfből utazik Belgrádba. Gömbös miniszterelnök olasz kitüntetése A Kormányzó a külügyminiszter előterjesztésére megengedte, hogy vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök az Olasz Szent Mónc-'Lázár rend nagykeresztjét, valamint a Szuverén Máltai lovagvend magisztrális nagykeresztjét elfogadja és viselhesse. A Scblescher-kormény első nagy sikere Berlinből jelentik ; A birodalmi gyűlésnek bízohytáÉm Időre vTaló elnapolását tekintik a ScMeicher; kormány első nagy sikerének. — Schleichernek sikeiült elkerülnie a parlament feloszlatását s ezt politikai "körökben fgen nagyjelentőségűnek tartják. Hír szerint Schleichernek sikerült titokban megegyezni *az összes pártok vezetőivel s minden remény meg van arra, hogy koncentrálni tudja a ne mzeti "erőket21-től január 3-ig tart az iskolák karácsonyi szünete Budapestről jelentik : Az iskolák karácsonyi szünetéről illetékes helyen már döntöttek .Eszerint a szünet december 21-től január 3-ig tart. A z erről szóló körrendeletet még pénteken adta ki a kultuszminiszter. Függöny és csipkeszövet különlegességek Divatos tüllsk ét kézimunka anyagok. — Párnák és teritök leszállított karácsonyi árakon Fonalház. Luther-u 1. Nyomtatványok minden ízlést kielégítően készülnek Wm L a Jóba nyomdában Nyíregyháza, Széhenyi-út 9. szám Telefon 139.