Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 248-271. szám)
1932-11-16 / 259. szám
Nyíregyháza , 1932, november 16. & Szerda lalll- évfolyam. 259. st í£töfizei«M ára*, helyben és vid.-ken : Ssy kr« 2 P 59 f. - Negyedévre 7 P 50 I. Ccyea **áÍTn ára: hétköznap 10 f., vasárnap 16 L Alapította: JÓBA ELEK Felelés szerkeszti. VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal cime : S«écixM«yi-út 9. szánj. — Telefonszám: 1 .19. Hirdetéseket az Ujságboit Is felvesz. Bethlen-u. 2. Olaszország átveszi állat- és gabonafeleslegünket ? Öt óra hosszat tartott a mai minisztertanács Budapestről jelentik: Ma reggel "8 órai kezdettel tartották meg a miniszterelnökségen az utóbbi idők egyik legfontosabb minisztertanácsát. A minisztertanácson Gömbös Gyu a miniszterelnök beszámolt olaszországi' utjának eredményeiről. Ezután az egyes Szak" miniszterek javaslatokat terjesztettek a minisztertanács elé, melyek a Nemzeti •Munkaterv megvalósításával ál anak kapcsolatban. — A képviselőház munkaprogiammjának a megállapítása után a minisztertanács folyó ügyeket tárgyalt. Budapestről ^jelentik: Amikor a minisztertanács i ói a felé véget, ért, az újságírók a miniszterelnökségről távozó Kereszt.es-Fischer Ferenc belügyminisztert meginterjúvolták. A belügyminiszter az újságíróknak arra a kérdésére, hogy a minisztertanács miről tárgyalt, a következőket mondotta: — A minisztertanács f 0lyő ügyeket tárgyalt, azonkívül a miniszteri elnök tájékoztatott római útjáról és annak várható eredményérőt. Az újságírók ezután azt kérdezték a belügyminisztertől^ hogy a rokkanttörvény a Ház eé kerül-e mostanában ? Keresztes-Fischer Ferenc a következőket vá'aszolta: — A rokkanttörvény-javaslat elí készítés alatt ál' és rövidesen a Ház elé kerül. Budapestről jelentik: A kormány felhatalmazása alapján ma lép életbe az állati oltó és védő szérumokról szóló rendelet is amelynek értelmében a Szérumok árát ezentúl a fö dmtveiésügyi"' miniszter fogja egy bizottság vé eményének meghallgatása után megállapítani. Budapestről "jelentik: Egy ik budapesti lap egy politikai körökben is nagy feltűnést keltő cikket közöl ,meíyet idáig i íetékes helyen nem cáfoltak meg. A cikk azt állítja, hogy Gömbös Gyula miniszterelnöknek sikerűn o asz politikai ]_ tényezőkkel gazdasági kérdésekben megegyezni olyanformában, hogyO aszország átvenné Magyarország tói hagy mennyiségű áíatfelesiegeinket és gabona feleslegeink nagy részét. Ha ez a hir valónak bizonyuk akkor sorvadó állattenyésztésünk egyszerre uj erőre kap és egy egészséges gazdasá-i Vérkeringés fog megindulni".' Kétszázezer pengős panamát lepleztek le a fővárosi javadalmi őrségaéi Budapestről jeientík: A budapesti rendőrség hetek óta tartó nyomozássá! nagyarányú panamát leplezett ie, amely körülbelül 200 ezer pengős kárt okozott a fővárosnak. A nyomozás adatai szennt a főváros javadalmi őrségének egyes tagjai majdnem két esztendeig összejátszottak egy "bűnszövetkezetté: "és külön juta'om, illetve részesedés ellenében adó nélkül engedtek be bort Budapest területérc. A rendőrcég a javadalmi őrség 33 tagját tartóztatta le .A letartóztatások óta a szolgádat ellátása érdekében uj embereket kellett alkalmazni, őrizetbe vettek; négy autófuvarozót is, akik megvesztegették a javadalmi őröket és ezenkívül több vend^Iős e len is vizsgáat indult. Külön hadsereget, külön fegyvereket és külön hadianyagot kapna a Népszövetség a francia tervezet szerint Párísbóf jeléntik: Az álamta»ic3 végleg jóváhagy ta a béke megszervezésére vonatkozó tervezetet. A tervezet szerint Franciaország azt javasolja, hogy fokozatosan olyan katonai szervezetet valósítsanak 'meg, amely mindenkit biztonságba helyez az esetleges támadásokkal szemben. A támadó állammal megszakítják a politikai és gazdasági kapcso'atokat. Ha a szerződő felek egyike megtagadná azt_ hogy a viszályok békés rendezésének alávesse magát, a másik fél a NépSzövetgég tanácsához fordulhat és a tanács a foganatosítandó rendszabályok ügyében többségi" szavazattal hozza meg határozatait. Egységes tipüs szerinti megszervezett- rövid szolgálati tartamú és csökkentett létszámú nemzetf hadseregek alakuljanak, de a létszámok megszabásánál nem szabad szem élői téveszteni a különleges földrajz? helyzeteket. A' Népszövetség rendelkezésére bocsátanának bizonyos erőket, amelyek "szükség esetén nyomban akcióba léphetnének. A tervezet részletezi "azokat a fegyvereket amelyeket a Népszövetség rendelkezésére adnának és amelyele használatát a nemzeti had seregeknél eltiltanák. Azt a mozgó hadianyagot, amelyet a Népszövetség ellenőrzése alatt minden egyes államban raktáron tartanának "és amelyet a nemzeti erők nem vehetnének igénybe) szükség esetén szintén a megtámadott fél rendelkezésere bocsátaná. A légibombázás eltiltandó és a bombavetőrepüiőgépek kiküszöbölendők. A polgári repülőgépeket nem használhatják fel katonai cé okra. A Népszövetség szolgálatára legalább is Európában nemzetközi légi haderőt létesítenek. Sáilay Miklós dr. földmívelésügyi miniszter nyilatkozott a 20 íain felépítésének részleteiről Budapestről jelentik: Az egyik budapesti lap hosszú cikkben foglalkozik Ká fay Miklós dr földnnvelésügyi miniszter székesfehérvári kijelentésével^ amikor is azt mondotta, hogy a kormány a közeljövőben husz falut fog felépítem. A cikk szerint a lap munkatársai felkeresték Kál ay Miklós dr földmt ve: és ügyi fiiiríísztert és meginterjúvolták. A földmivelésügyi miniszter az újságíróknak arra a kérdésére^ hogy a kormány miként gkarja megoldani ennek á beígért husz falunak a felépttését, van-e rá fedezet és a többi, állítólag a következőket vá'aszolta: • A kormánynak kétféle mód és eszköz áü rendelkezésére ennek a kérdésnek az elintézésére. Itt vannak a vagyonváitsági földek, melyekbői egyelőre 5000 holdat vesz igénybe a kormány. Ezen indulna meg a telepítés. A má^ik mód és eszköz az, hogy vannak egyes nagy adóhátralékban levő földbirtokosok, ezeknek a földjéből hasítanának ki egyelőre szintén 5000 ho'dat v ezek a földbirtokosok tehát földben rónák le ádójukat. Idáig tehát lenne összesen tízezer holdunk. Minthogy azonban egy faíu megépítéséhez körülbelül 1500—200G ho rdra van szükség, m£g harmincezer holdat kellene igénybe venni, amire ott vannak a vagyonváitsági földek. A dolog pénzügyi bldalát i létőleg erre nézve is van a földmivetésügyi miniszternek egy kidolgozott különleges terve. ' A husz falunak a felépítési terve, amint azt az előjelekből is látni lehet, nem puszta ígérgetés, hanem komoly valóság. & Tábla is felmentette Baghynét, aki agyonlőtte férjét Budapestről jelentik: A budapesti Ítélőtábla ma délelőtt tárgyalta özv. Baghy Károlyné bün ügyét. Baghyné, mint ismeretes, ez év elején izgalmas szóváltás közben agyonlőtte férjét. A büntető törvényszék felmentette Baghynét azzal az indokolással, hogy tettét jogos önvédelemből követte el. A tábla az I. fokú bíróság felmentő ítéletét helybenhagyta. Az indokolás szerint Baghyné az első lövést jogos önvédelemből adta le. Második lövésével túllépte ugyart az önvédelem határát, de ez megzavarodottságból történt, mert az előzmények hatása alatt rendkívül feldúlt lelkiállapotban volt. A főügyész semmiségi panasszal fordutt a Kúriához. Borzalmas pusztítást ritt végbe a tájfnn Japánban Londonból jelentik: Borzalmas katasztrófának a híre érkezik a Csendes Óceánról. Jokohamában a hatalmas végigsöprő tájfun következtében két földcsuszamlás történt. Sok ember az életét vesztette. Az anyagi 'kárnak a felbeI csülése úgyszólván lehetetlen. — Kasmaöarában 800 ház dűlt össze. * Sokkai borzalmasabb a tokió kerüietbeli jelentés. Tokió kerületbem egymagában 10.000 ház dűlt össze és többezer ember veszítette el életét. ' ' 4 á 30 éves szép ápolónő követte a balálba a 71 éves tndós professzort Berlinből jelentik: Ritter Pál egyetemi 'tanár, az európai hírű tudós, tegnap hetvenegyéves korában cukorbetegségben meghalt. Az agg tudóst követte hal álba viruló szépségű ápolónője, a harmincéves Berger Elza is. A tudós professzor ápolónőjének öngyilkossági híre hagy feltűnést keltett egész Berfelben. Öngyilkos bankigazgató Budapestről jelentik: Róna Zsig mond. az Altalános Hitelbank nyugalmazott igazgatója, ma délelőtt mellbelőtte magát. Életveszélyes sérüléssel " számították 'a Rókusi kórházba. Tettének oka idáig ismeretlen. ismerősei ugy tudják, hogy rendezett anyagi viszonyok között élt s még délelőtt is ugy búcsúzott ei hazulról, hogy ebédre vissza fog sietni. -Ara. lO íUlér