Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 248-271. szám)
1932-11-08 / 252. szám
Nyíregyháza, 1932. november 27. # Csütört ök l alll. évfolyam. 2 54 . sr Liőitzelési árak helyben és vidéken : E®y hra 2 P 50 f. - Negyedévre 7 P 50 f. Mgye.s Ara: hétköznap 10 f., vasárnap 16 f. Alapította: JÓBA ELEK Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR ssssa Szerkesztőség és kiadóhivatal címe Széchenyi-út 9. szám. — Telefonszám r I 39. Hirdetéseket az Ujságbolt ls felvesz. Bethlen-u. 2. A kommunisták és Hugenbergék törtek előre a német választásokon Nem lesz olyan pártkoalíció, amely kormányt alakíthatna A tegnap lezajlott német vá'asztás eredménye nem jelent se javulást, se tisztulást a német helyzet káoszában .A pártok számaránya megváltozott ugyan, de az erőviszonyok alapjában véve ugyan, azok maradtak. A nemzeti szocialisták tekintélyes számú szavazatot vesztettek, a mérsékelt Marxizmus képviselői, a német szociáldemokraták Szintén kevesebb képviselővei vonulnak be a Reichstagba, de Hitler pártja még mindig a legerősebb frakció marad a német törvényhozásban és a szocialista képvise'ők helyeit a moszkvai kommandótól függő kommunisták, a német polgári retnd legelszántabb ellenségei foglalják el. Ezzel szemben pehelysúllyal esik a latba, hogy a Papen-kormány hívei, Hugenberg vezetése alatt ál-ó német nemzetiek mandátumainak száma növekedett, mert ez a párt az öt nagy párt között még mindig a legkisebb maradt. Ki tudja, milyen megoldásokhoz folyamodik a Papen-kormány, ameiynéi su yosabb fö adatot a háború óta egyetlen civilizált ál'am kormánya sem vállalt magára? Ujabb harmadik választást megkockáztatni az eddigi tapasztalatok után meddő és céltalan kísérlet volna! Viszont parlament nélkü' kormányozni csak az alkotmány nyilt megszegése utján lehetséges, ami viszont a birodalmi egység megbomlásának veszedelmét idézi "fői. A szavazás eredménye (Zárójelben az egyes pártokra eső szavazatszázalék és a megszerzett mandátumok száma ) Leadtak összesen 35,300.000 szavazatot, amely igy oszlik meg : Nemzeti szocialisták (Hitler) 11.729,201 (3320/0) 195 mandátum. Szocialisták 7,266.873 (20.70/0) 121 mandátum. Kommunisták 5,975.538 (17%) 100 mandátum. Centrum 4,191.771 (11.90/0) 70 " mandátum. Német nemzetiek (Hugenberg) 2,950,659 (8«/o) '50 mandátum. Bajor néppárt 1.080.124 (3-i°/o) 18 mandátum. Német néppárt 660.382 (1.80/0) 11 mandátum. Állampárt 327.358, 5 mandátum. Keresztényszocialisták 39 5.? 07, 6 mandátum. Német hannoveri párt 62 880, O 0/o). M 1' t'V Gazdasági párt 106.550 (1 o/ 0). Német parasztpárt 144.317, (20/0). Landvolk 104.930 (i°/o). Nép jogpárt 31.858. Szocialista munkáspárt 19.744. Töredékszavazatok 224.11 o. Berlinből jelentik: Amint a választási eredményekből kitűnik Papenéknek nem marad más hátra., minthogy parlament nélkül kormányozzanak, vagy pedig feloszlassák a birodalmi gyűlést. Német politikai körökben nagy feltűnést keltett az a hir, hogy ScWeicher tábornok az elmuft napokban m-' cognitóban, repülőgépen Rómában járt és hosszabb tanácskozásokat folytatott Mussolinivel. Ezt a hirt illetékes helyen megcáfolni igyekszenek. de beavatott körökben biztosra veszik, hogy ez a látogatás meg is történt. Általában ujabban Schleicher tábornokot politika^ körökben a jövő emberének tartják. Berlinből jelentik: A vá'asztások' lezajlása után ma hajnalban tömegesen -jelentkeztek a berlini közlekedési társaságoknál a sztrájkoló munkások a munka felvéte'ére. A' reggeli órákban mintegy 400 villamost indítottak el a német fővárosban. Ezek a beérkezett hireft' szerint zavartalanul közlekednek. A kö/eíi órákban 105 autóbusznak az elindítása várható. A földalattin is rövidesen helyreáll a forgalom. Száztagú küldöttség járt fíómao Bálint dr. fcnStnszminisziernél Vakmerő rablótámadás a budafoki villamos megállójánál Budapestről "je'entik: Vakmerő rablótámadás történt a tegnap est e i órákban a budafoki villamos megállójánál". Egy ezideig még ismeretien egyén megtámadta '"Sári Ilonát ,akf a vfl a moSra várakozott, kiragadta kezéből "kézitáskáját, mellbevágta és futásnak eredt. — Rövidesen a járókelők is üldözésére siettek^ de ez nem járt ered' ménnyei. A nyomozás megindult. A képviselőház ülése Budapestről" jelentik: Holnap délelőtt ülést tart a képviselőház. Ezen az ülésen politikai "körökben ugy tudják, hogy a mentelmi ügyek folytatására kerül a Sor s ennek letárgya'ása után, tekintettel Gömbös Gyu a miniszterelnök római útjára, a jövő keddig elnapolják a Házat. Budapestről" je'entik: Az egyik wmmmmmmemmmmommmtmmm Székesfehérvárról jelentik: Ma délelőtt 100 tagu küldöttség kereste fei'Hóman Bá'int dr kultuszminisztert. A száztagú küldöttség élén Kaítenekker felsőházi" tag állott, aki beszédet intézve a kultuszminiszterhez, kérve, hogy vállalja e> a gróf "Károlyi Gyulával megüresedett kerü'etben a jeöltséget. Homan Bá'mt miniszter a következőktc válaszolta: —- U] émber vagyok még a politikában. Soha nem voltak politikai 'ambicióim. 'A Kormányzó ur Öfőméitóságának és a miniszter elnöknek a bizalma állított erre a posztra, amelyen most vagyok, mert ugy gondolták, hogy szüksé- | ge van a nemzetnek az én tapasztalaimra. Ha most önök is ugy gon*dolják v hogy kerü'etüknek szüksége van rám, én megköszönöm ezt a bizaimat és vállalom a jelöltséget. Székesfehérvárról"je'entik: Hóman Bá'mt kultuszminiszternek idáig 3000 ajánlója van. Ezzel szemben a Friednch-párt még nem kezdte meg az ajánlások gyűjtését. Az a hir terjedt el, hogy hogy Fríedrich István az utolsó pii ;anatban meggondolta magát és visszalép a je'öitségtőf. "Ezt a hirí illetékes helyen még nem erősítették m'eg. fővárosi lap azt írja, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök repülőgépen megy Musso'm látogatására. A valóság ezzel "Szfcmben az, hogy a miniszterelnök vonaton utazik. Vasárnapi sportesemények Labdarúgás Ferencváros—Hungána 0:0 .< Újpest—Kispest 3:0 (3:0) III. ker. FC—Soroksár 2:1 (1:1) < i Szeged FC—Nemzeti 3:i (2:i). AtletIKa Az UTE csapata fölényesen győzött a Büdapest-kerü-'et mezei bajnokságában. Az ifjúsági csapatbajnokságot a Vasas nyerte, a z egyéni bajnokságot pedig Szabó Miklós szerezte meg. Ping-pong A Duna SC asztali" termiszverse nyén Házi" (DSC) győzött. Mednyánszky Mária revánsot vett Sípos Annuson . USZAS. A BEAC úszóversenyén a két tömegstafétát az FTC és az UTE nyerte LÖSPORT. A Pestvidéki Versenyegylet vasárnapi versenyét óriási közönség nézte végig. A tartalmas programon hét versenyszám Szerepvlt. Az akadályversenyben Romdino, a gáltverseny handicapben Finom bukott feí, rtrmdkettő komoly baj nélkül A napot általában sorozatos autszeider-győzelem jellemzi, a favoritvereségek közül legérzékenyebben érintette a fogadókat a handicapben Grácia lemaradása A kanca a versenyben nem tudta igazolni otthoni jó galoppját, 1400 méternél már verve Az Akadályversenyt az egyenes-, ben fölnyomult Álmos, a Hadseregi gátversenyt Balek, a Gátverseny handícipet az erősen küzdő' Fityke nyerte. A Kísérleti versenyben Fonólány, a Handicapben Hárem, a Kétévesek versenyéberíj az öregsuiyt vivő Reménység győzött. A Weiter-handfcapben az idei "kvótaszenzáció lova, Rebecca győzött, várásra lovagolva. Ismeretlen teUes agyonlőtte a losonci antóbnsz egyet len ntasát Losoncról jelentik: A losonci országúton ameiikaí ízű vakmerő revolveres támadást Intéztek az úgynevezett »express autóbusz» ellen. Ismeret en tettes belőtt az éjszakába robogó autóbusz ablakán, melyben égy utas volt, névszennt Beísucki 'Kázmér jegyző. A golyó taiá't, Beísucki ' holtan esett az autóbusz padlójára. A hatóságok erélyes nyomozást indítottak a tettes kézrekerftésére. Hir szerint ei t's fogtak egy Nedelista nevü embert v akinek a kihallgatása folyik. Állásnélküli diplomások tisztelgése Gömbös miniszter elnök előtt Budapestről jelentik: Ma délelőtt az állásnélküli diplomások küldöttsége tisztelgett Gömbös Gyula miniszterelnök előtt, átadva egy memorandumot, melyben az állásnélkü i ^diplomások a mielőbbi szellemi szükségmunka megindítását kérik, s egyben megjelölik azokat a módozatokat, amelyekkel minél előbb segíteni lehetne az állástalan diplomásokon, A lyoni egyetem tiszteletbeli [doktorai Lyonból jelentik; Báró Korányi Sándort és Grósz Emilt a lyoni egyetem tiszteletbeli doktorrá választotta. Ara ÍO íillér