Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 248-271. szám)

1932-11-23 / 265. szám

1932- november 23. JNftÍRYIDÉK. M TI KEDDEN, /XI ti SZERDÁN W LLV FRITSCH magyarul beszélő és éneklő filmje 32-esbakayagyokén (EQY VASÁRNAP DÉ-UTÁN) és az Ufa h=mgos kisérő müaor filléres bely árakkal AZ APOLLOBAN egyfelvonásos eredeti humorral 'át­szőt Színdarab is, Ebben az egy­felvonásosban a nadrágos szerepet a Leányegylet egyik tagja Ungár Magda játszotta, aki szintén kifo­gástalanul o'dotta meg feiadatát, a sohasem tanuló fecsegő diák hus­-vér figura volt, Schwartz Magda és Schwartz György alakítása minden­kit kie'íégitett. Mielőtt befejeznénk beszámo ón­kat ,meg keli még emlékeznünk Domány Istvánról és Geiger Györgyről, mind a ketten sikert könyvelhetnek el maguknak. Általában az egész es t mindvégig nívós volt, á közönség nagyon jói érezte magát s azt hisszük, hogy ha máskor is meghallja a Nyiregy­h'ízi 'Izraelita Leányegyfet hivó szavát jörömmsi fog sietni az elő­•adá' aira . SPORT A NyTVE Debrebenben legyőzte a DEAC t NyTVE—DEAC 2:0 (0:0) Biró: Schőn Miklós A Nytve elmúlt heti a bajnok ^csapat ellen elért szenzációs győ­zelme után. nagy várakozás előzte meg a vivők e heti debreceni ^mérkőzését. Vajon csak a vélet­len, a futball szerencse vagy tényleg a felfelé törő forma és a lelkesedés volt-e a váratlan győzelemnek az oka. A NyTVE tegnap bebizonyította Debrecen­ben, hogy a csapat tényleg a legjobb uton van ahoz, hogy is­mét az elsők kőzött legyen. — Lelkes jó játékkal idegen pályán, idegen környezetben győzte le a hatalmas fizikumu egyetemi csa­patot és szerezte meg a mérkő­zés két pontját. A mérkőzés első íélidejében a Nytve kissé meg­illetődötten játszott ekkor a DEAC volt a többet támadó fél. Szünet után azonban magára talált már a nyíregyházi csapat, egyre másra viszi a támadásokat és Nick és Kurz góljaival biztosan nyeri a mérkőzést. A győztes csapatban Milotay, Sipos, Né­gyessy, a vesztesben Czirjék és Rösztner voltak a legjobbak. — Schőn kifogástalanul bíráskodott — Külföld! kokszot, hazai sze­net, vasalószenet, tűzifát, a legol­csóbb árban házhoz szállítunk: Nyíregyházi Kereskedelmi, Kállai utca 1. Teiefon: 3-83. 6221-3 MAPI HIREK KISN4PTAR November 23- Szerda. Róm- kat. Kelemen. Gör .kat. Amfi'ok. — I'rot. Kelemen. Izr. Markes v. 24.. A vlrosi gőz- és kádfürdő egész héten nyitva, kedden és pénte ken nők részére Egész héten át a Lányi—Gonda­(Luther-u. 1.) és Fejér Ferenc­Rákóczi-ut 16).) gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Rádió-műsor. Budapest. Szerda. 9.15: Hangverseny. Közben 9.30: Hírek. 1 1.10: Nemzetközi vizielzőszolgá­lat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12.00: Déli harangszó az Egye­temi templomból, időjárásjelen­tés. 12.05: Hangverseny. Közben 12.25: Hírek. 1.00: Pontos időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. E.45: Hirek. élelmiszerárak, piac? árak. árfolyamhirek. 3.30: A rádió diákfélórája. 4: Munkásfélóra. 4.45: Pontos idője'zés, időjárás­jelentés, hirek. 5: Hangverseny. 6.30: Olasz nyelvoktatás. 6.50: Graimofonhangverseny. 7Ü50: » Emlékezés Aianv János­ra.® Szász Károly előadása . 8.20: A m kir. 'Operaház tag­jaiból a akuít zenekar hangver­senye. 9.50; Pontos időjelzés, hirek, íd ő j árá s j elent és. Utána; Magván Imre és cigány­zenekarának hangversenye 11: Hangverseny. ESKÜVŐ özv- Friedmann Lajosné fia dr Friedmann Géza budapesti fogor­vos folyó hó 20-án házasságot kö­tött Sprtz Márta urieánnyat — Elmarad "a nemzeti munHa­védefmi fcszejöveteL 'A m- kir. Nem'.eti 'Munkavédelem folyó hó 23-ára hirdetett összejövetele köz­bejött akadájyok miatt egyelőre elmarad. — Greta Garbó Budapesten. A főváros közönsége mintegy két he­te izgatottan várja, mikor érke­zik Budapestre Greta Garbó. A világhírű moziesilag nem érkezett jneg, a Színházi £let azonban kí­váncsi volt ,hogyan íogadt 3 voln? a közönség Greta Garbót? Ezért Uráti "Lint, aki valósággal altere goja a mozicsillagnak, végigvitte mindazokon a helyeken, ahoi 'ös* szetéveszthették az igazi Garbóval Megiepő, kedves és mulatságos ennek a fényképes riportnak a fényképe^ tanulsága. — A nyávogó hoki. Ez a cime annak a nagyon érdeke; cikknek, amely a Délibáb uj szániában je­lent meg. A népszerű Színházi ké­peslap mmden számában pompás képekkei il'usztrálja teljes buda­pesti rádióműsorát, ujrendszerü táblázatos külfö di műsorai pedig, mindenütt az egész világon fel­tűnést keltenek. Pompás riporto­kat, cikkeket, egyfelvonásos Szín­darabot és folytatásos regényt kö­zöl még a Délibáb. Egy szám ára 20 fil'ér ^ Y — Fiiíéres papírszalvéta finom, e>eg"áns. s záz darab 20 fillér az Uj­ságboltban . Vasárnap Filléres Gyors megy Badapestre Foiyő hő 27-én vasárnap Fíl éres Gyors índui ""Budapestre. A vonat Nyíregyházáról indul 5 óra 13 perc­kő^ Budapestre érkezik 10 óra 39 perckor és vissza mdut'éjjei o óra 35 perckor. Jelentkezni Tehet a Máv. Menet­jegyirodában .Telefon 112. A Filléres Gyorssal "kapcsolat­ban értesítjük a közönséget, hogy a Msnetjeg>irodában a 27-iki szín­házi'előadásokra is megvá'thatja a jegyet kedvezményes áron. A vo­naton nem dohányzó kocsi is van, aki abban óhajt helyet biztosítani magának, az a jegyvá'tásnái*-em­lítse azt meg. November 26 án lesz a Baross cserkészcsapat teaestélye A folyó hó 27-ére tervezett, tánc cal így bekötött műsoros teaestét egy nappal hamarabb, 26-án szom­baton ss^ tartják meg a Baross­cserkészek. Az Iparos Székházban rendezendő teaesten nívós műsor keretében résztvesz a Baross-cser­készek zenekara is. A teaestre be­lépődíj' egy pengő, melynek e:ie­nébtn teát szolgálnak fel, ezenkí­vül "jogosít a táncon való részvé­telre í< mmden egvéb kü'ön díja­zás nélkül. Tehát ne feledjük, hogy szotríba­ton es te 8 órakor 1 pengő elle­nében teázhatunk elsőrendű mű­sorban gyönyörködhetünk és tán colhatunk az Iparos Székházban. — A Nyíregyházi izr. Leány egylet szombati" műsoros estjéről Szóló beszámolónkból vé ^tlenüi kt maradt két név- A gyermekszámot Strausz J.-né kísérte, magát pe­dig a táncot KáJmán £va tanítot­ta be, a jótékony célra való tekin tette! "díjtalanul. — Szülői Értekezik körlevél. A felsőkereskede lmi "isko'a tanári ka ra az együttes nevelés sikerének érdekében folyó évi november hó 27-én vasárnap délelőtt 10 órakor, szülői értekezletet tart, am^yen való részvtelére az isko'a barátait a legnagyobb szerettei meghívja­Az értekezletet az igazgató nyitja (meg és 6 vezeti. Hasznos Imre tanár előadást tart A szabadver­s«ny korlátozása, fcarteiek, trösztök dm.ne' ,majd Kovács Béla tanár előadása következik A mindennapi kenyerünkről cüm.nef A résztve­vők "hozzászólhatnak az előadá­sokhoz ,kérdéseket intézhetnek és rendelkezésükre ál anak az előme­neteli naplók. Az osztályfőnökök és tanárok készséggel nyújtanak felvilágosítást a tanulók e'őmene­telére vonatkozólag. — Hölgyközönség figyelmébe ! Értesítem nb. vendégeimet, hogy szaionom vezetését uj, Budapest­ről érkezett hölgyfodrászra bi'tam, kinek hosszú internacionális gya­korlata garancia a legkényesebb igényeket kielégítő munka elvég­zésére. Jelszavam: elsőrendű ki­szoiga ás, olcsó árakká ! Ondolá­lás 40 fii ér. Kovács höígyfodrász. (Hősök-szobra háta mögött.) 3* — Ciyo.g es gépírás őraKatadok egyéneknek és 3—5 személyes cso­portoknak is. Irodai vizsgára elő­készítek. Cim: Nagy Irén, Káltai­utca 25. 477/-? DIADAL KEDD—SZERDA SflLAMON|BÉLfl világsikerű bohózata Az okos anyós eB STAT1 és PATl az idegenlégió gyöngyei 2o, 4o, 60 ós 80 filléres helyárakkal — Specáfis vzfcuEám, hajfes­tés, hajvágás, szőkítés. Ondolálás. Kovács frülgytodrász-nái, Hősök szobra háta mögött. 6257-5 Willy Fritsch magyarul beszélő filmje ma az Apollóban Az Apolló az éjjel rendbehozta a gépházalakitást s ma kedden és szerdán általános közkívánatra bemutatja az Ufa 100 9/o os ma­gyarhangos filmjét, a 32 es baka vagyok én . . . vagy Egy vasár­nap délutánt. Egy magyar baka szerelmi történetét, Willy Fritsch és a magyar színészgárda szine­javának főszereplésével. Az Ufa pompás filmje mellett egy kitűnő kisérő műsort állított össze az Apolló igazgatósága, melyet, 00, 70, 50 és 20 filléres helyárak mellett mutat be. á paradicsom karrierje Európában Érdekes cikk jelent meg a na­pokban a szaksajtóban a paradi csom karrierjéről Európában. A kontingentá'as kérdése tette aktu­álissá a paradicsomkérdést, a.nely­nek v&delme egyik legfőbb köve­telése a námet gazdáknak. A pa­radicsom mint kedvelt élelmiszer csak néhány évtized óta van divat­ban Európában, annak fellenére, begy a paradicsomot már korábban behozták Európába mint a burgo­nyát, vagy a dohányt. Először a zürichi Konrád Gessner tett emlí­tést 1561-ben megjelent könyvében a paradicsomról, "amelyet »TunaaIhe Amencanorum «-nak nevez. Angliá­ban 1570-ben tesznek említést elő­ször a paradicsomról, mint külön­legességről, melfyef ne m tudják, mit kezdjenek. Franciaországban 1760-ban mint dísznövényt említik és csak 1785-ben kerül divatba, mint főzelék. Karrierjét azonban a nagy forradalom idején kezdte és "a márseilliek tették Párisban népszerűvé, ahonnan azután Észak­franciaországba került és ott ;s nagy közkedveltségnek örvendett. A francia forradalom után már gyorsan élterjedt Európa többi or­szágaiban is és akkor kezdték Ma­gyarországon is nagyobb mérték-, ben termeszteni. A háború óta egyre nagyobb tért hódit és ugy friss, mint konzervált formában egyik legnépszerűbb főzeléke és gyümölcse lett Európa összes álla­mainak. ' 1 Jen Kiepura szerdától a Dárosibön

Next

/
Thumbnails
Contents